Élő Víz, 1944

1944-október / 10. szám

be, — vagy épen testibe is őket. Érdemes eh­hez elolvasni II. Sámuel 1:1—16-ot. Az amá- lekita származású fél vér ifjú Saul halálakor (I. Sám. 31:4) és az amálekiták rablásának, majd bűnhődésének idején (I. Sám. 30) egyrészt fél­tette az életét, másrészt megpróbálta kihasz­nálni az új helyzetet, s azt hazudta, hogy ő gyilkolta meg Sault. De épen így jutott iga­zán halálos veszedelembe! Akárcsak Bahana és Rékáb. (II. Sám. 4.). Vigyázzunk! Hajótörés idején fel a szemekkel az Úrra! Ügy, mint Pál tette, s nemcsak önmaga szaba­dult, de testi szabadításon túl hitre segíthette a hajó többi utasait is. Akik addig alig hallgattak bizonyságtételére, most hogyan figyelhettek fel, látva a vihar ellenére is bizakodó hitet! (Csel. 27:15 kk.). Most kezdődik, testvérem, a (hit élete! A megpróbáltatás a hit magasiskolája. Ne ijedj meg tőle, hanem menj bele bátran. Tudod, ki­nek a kezében vagy, tudod, hová mégy, s tu­dod, hogy akik a testet megölhetik, a lelket nem ölhetik meg. Urad nem hagy feljebb kísér­teni, mint elszenvedheted! Csak el ne feledd most kihányni a hajóterhet (Csel. 27:18), sza­badulni mindentől, ami akadályozhat, könnyen elszakadni mindentől, ami földi. Több van tené- ked az Űrban! Fel a fejjel, testvér! »Mikor pedig fezek kez­denek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti vakságotok.« Fel a fejjel, hadd gyújtson benned is — de ál­talad másokban is! — új, élő hitet az Úr. Most kezdődik! Amikor nincs semmi földi, emberi remény­ség, akkor kezdődik igazán a hit élete. A hit »a nem látott dolgokról való meggyőződés.« (Zsid. 11.) Örülj testvérem, hogy végre rálép­hetsz a hitnek erre a csalhatatlanul tiszta út­jára, És ez: most kezdődik! TANÍTÁS. Krisztusban élni. A keresztyén «ember Krisztusban él, vagy pedig egyáltalában nem él. Legalább is az élete nem érdem­li meg a »keresztyén élet« elnevezést, ha nem Krisz­tusban él. Az »élet« szó itt persze többet jelent, mint enni, inni, aludni, dolgozni. Élet itt örök életet, már itt a földön kezdődő üdvösséget jelent. Azt az életet, amelyről Jézus azt mondotta: Én vagyok az élet! Ép­pen ezért a keresztyén embernek ez az élete a Krisz­tusban van; vagy azt is mondhatjuk; annyiban van ilyen, igazi élete, amennyiben a Krisztusban van, ahová Istennek elébe jövő kegyelme úgy helyezte be, mint gondos kertész a gyönge palántát a televény földbe. Ebben a földben, — az egyházban, a Krisztus testében, az áldott szőlőtőben, Isten családjában — igéjének s szentségeinek napsugarával, esőjével, met- szökésével, egyszóval: kegyelmének szerszámaival me­lenget, öntöz, trágyáz, kapál, metsz; szóval: megtart és növel, hogy sok gyümölcsöt teremjünk (János 15. része!). Nekünk csak az a feladatunk, hogy ebben az áldott állapotban megmaradjunk. János 15:5—7, 9—10. verseiben 9-szer van szó erről a megmaradásról. Máshol meggyökerezésröl, Krisztusra, mint egyetlen alapra épülésről szól az ige, aszerint, hogy milyen képpel szemlélteti a Krisztusban való élet valóságát. (I. Kor. 12.: Krisztus testének tag/ai vagyunk, v. ö. I. Ján. 2,27.) A Krisztusban való megmaradás kiváltké­pen való eszköze és alkalma az úrvacsora (János 6,56).---,—* —■-----e>“ “*“*'**5 « fn^ö> ( János 15:1—166.). Akkor maradunk igazán Krisztus­ban, akkor élünk őbenne, ha az, ő beszédei bejünk maradnak, vagyis parancsolatait megtartjuk (Ján. 14,7; I. Ján. 3;24). Vagyis: a Krisztusban való élet felté­tele az örök szőlőtővel való állandó, megszakítatlan kapcsolat, az élet nedvének belőle való felszívása: az igével való szüntelen táplálkozás, igehallgatás, biblia- olvasás, imádság. Ez a Krisztusban való élet két nagy dolgot je­lent. Először is azt, hogy a mi új életünk — örök éle­tünk! — nem tőlünk függ, sem más emberektől, ál­talában nem emberi erőtől, igyekezettől, érzéstől, el­képzeléstől, hanem egyedül a kegyelmes Istentől. Kol. 3,1—4. szerint a mi életünk el van rejtve az Istenben, a Krisztussal együtt. Elrejtett élet ez tehát. Nem szem­lélhető mindig diadalmas, ragyogó győzelmekben, fé­nyes sikerekben. Sőt gyakorta vereséggel, bukással, szégyennel teljes. Ha magunkra, a mi életünkre né­zünk, vajmi keveset látunk ebből az új életből. De tudnunk kell — és tudnunk leheti — hogy új életünk mégis nem ábránd, káprázat, nem önáltatás, hanem valóság* elrejtett, szemünk, tapasztalatunk, megélésünk számára elrejtett, de Istenben lakozó valóság. És a valóság a Krisztusé! (Kol. 2,17.). Valóság az, hogy levetkőztük az ó embert s felöltöztettünk az új em­berbe. Valóság a bűnbocsánat és a (megigazulás: a tün­döklő fehér mennyegzői ruha, valóság az elkészített hajlék (Ján. 14,1—3.), valóság a királyi mennyegző s az angyalok öröme a hazatért tékozló felett, való­ság az elképesztően egyszerű és megdöbbentően nagy­szerű apostoli szó: higyj az Úr Jézus Krisztusban s üdvözülsz mind te, mind a te házad népe (Csel. 16,31.). Mindaz a kincs és kegyelem, áldás és boldog­ság, amit csak a biblia ismer és hirdet, mind a mi­énk, — de a Krisztusban a miénk és egyedül csak Őbenne. (Ef. 1,3—14.). Benne Isten gyermekei, menny örökösei, békesség fiai, áldottak és boldogok —, raj­ta kívül koldúsok és kárhozottak, kitaszítottak és át­kozottak vagyunk. Másszóval: minden azon fordul meg, hogy n, eg maradunk-e a Krisztussal való kö­zösségben. Isten felkínálja nekünk Krisztusban az életet, de ebben csak azok részesednek, akik Krisz­tusban valóban élnek. A másik nagy dolog pedig, amit a Krisztusban való élet jelent, az, hogy ez az Istenben elrejtett, de — éppen azért — valóságos élet esetröl-esetre, időről-időre kisugárzik, láthatóvá lesz: a szőlővesz- szők gyümölcsöt teremnek az Atya dicsőségére. A keresztyének Krisztusban szentek, vagyis Isten tulaj­donai, gyermekei és szolgái, vitézei és sáfárai (I. Kor. 1,2; Filippi 1,1.) s ez nyilvánvalóval is lesz már e földi, életükben. Szívünk és gondolataink őbenne nyernek értelmet, nyugalmat, célt és bizonyosságot (Filippi 4,7.). Felebarátaink között való forgolódásunk, jót- cselekvésünk őbenne válik szolgálattá és istentiszte­letté. (Ef. 2,1—10.). Minden jó, amit cselekszünk, Istentől előre el van készítve; úgy járunk bennük, mint ahogy lerakott sínen fut a vonat. S minden jó, amit művelünk, a Krisztusban történik, mert hiszen őbenne teremtett minket Isten újjá jócselekedetekre. Magunk is csodálkozunk sokszor erőnkön felül való dolgainkon, pedig a magyarázat kézenfekvő: Mindenre van erőm — a Krisztusban! (Filippi 4,13.). Benne lakozik az egész teljesség (Kol. 1,19.), azért Benne mi is tökéletesekké lehetünk (Kol. 1,28.). Mindez azonban ismét csak Benne ígéret és Benne valóság. Rajta kí­vül nincs szentség, sem szolgálat, sem gyümölcster­més, csak szánalmas vergődés, képmutatás és hiú­ságok hiúsága. Krisztusban élni: ez a keresztyén élet egyetlen lehetősége és egyetlen valósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom