Élő Víz, 1943
1943-október / 7. szám
az ember ezt a szabadságot Isten ellen fordítja és bűnözésre használja. Isten annyira hű önmagához, hogy az embernek adott szabadságot és az ahhoz kötött ígéretét nem vonja vissza semmi esetben. Az embernek bűnözési szabadsága van. Milyen különös dolog, hogy az ember még Istennek ezt a változatlan hűségét is Isten ellen fordítja. Hányszor hallhatod emberek ajkáról: ha Isten volna, nem nézné, hogy ilyen gonoszok legyenek az emberek . .. hogy ilyen igazságtalanságok történjenek . . . hogy az erősebb elnyomhassa a gyengébbet, a nagyobb a kisebbet. .. hogy véres háborúk dúljank. Hányán vannak, akik azt mondják, hogy a világháború borzalmai között veszítették el hitüket, azóta nem tudnak hinni Istenben, nem imádkoznak. Most az apa érthetetlen engedékenységét látva megértjük, hogy Isten nem kényszeríti rá az emberre a vele élt élet tisztaságát, a hitet, szeretetet, boldogságot, békét. Az ember választhat jó és rossz között. Isten és az ördög szolgálata között. Akinek jobban tetszik, ám járjon piszokban, sárban, bűnben és gonoszságban. Lopjon, csaljon, hazudjék, káromkodjék és véres háborúban pusztítson. Ha nem tetszik neki az élet Ura, robotoljon a halál zsarnokának. Minden faluban épül templom és van bűntanya. Vannak szeretet- intézmények és mulatóhelyek. Akad ház, amelyikből áhítatos imádság száll az ég felé, van sok, ahonnan káromkodás és átkozódás füstölög. Nyitva van mind a két ajtó mindenki előtt. Szabad a választás, hogv melyiken mégy be. A Szentírásban azt olvassuk, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (I. Tim. 2 :4), de nem erőszakolja. Jézus se hajtott be senkit korbáccsal a templomba, hanem csak kiverte onnan azokat, akik az imádságnak a házát a latrok barlangjává tették. Ö nagyon szerette volna megmenteni Jeruzsálem népét, mégis sírva kénytelen panaszolni felette, hogy Jeruzsálem nem akarta. (Mt. 23 :37.) Érted-e már ezt az érthetetlen engedékenységet? Éppen embervoltod, fiúságra teremtettséged, istenképű- séged hirdeti. Isten nem parancsoló szóval, megkötött ösztönnel, báb-engedeimességgel akar maga mel- iett tartani, hanem azt várja, hogy szived vágyára, önként légy az övé. De felelősséget is hirdet a kezedbe adott juss. Számot kell róla adnod. Viselned kell a következményeket. Helyt kell állnod. Ember, felelős, szabad személyiség vagy! Isten ma se kényszerít erőszakkal. Senki ne várjon arra, hogy majd egyszer lehetetlenné válik számára a bűnnek az útja. Az mindig széles marad és sokan férnek rajta. Senki ne bízzék abban, hogy majd egyszer Isten elállja az útját és kénytelen lesz visz- szafordulni. A tékozló fiák előtt mindig nyitva áll kimenésre is a kapu. Isten ma is csak halk, szelíd szóval hív. Vájjon ki hallgat rá? Szabad dolog a bűnözés! önkéntes doiog a megtérés! . Válasszatok!! Evangélizációk. Előkészületben lévő evangélizációk november 7— 14.: Hódmezővásárhely (Csepregi Béla), 15—21.: Szente- tornya (Gálát György), Szeged (Joób Olivér), november 28—december 5-ig: Gyoma (Csepregi Béla), Pincéd (Zászkaliczky Pál—Balczó András). A legfontosabb előkészület: az evangélizációk mögött álló imádkozó hátvéd igaz könyörgése! ÉNEKTANULÁS Reggeli ének Dallama reformáció előtti (14. szd.); Breslau, 1555. , (Quem past ores laudavere.) Szöveg: G Ch. H. Stip (t 1882). Fordította: Solt László (1942). Öh ne hagyd hát ott künn állni, Szíved gyöngykapuját tárd ki, Hívd, Te hívd — elűzze bárki —: Térj be hozzánk, Jézusunk! Nap mint nap, óh védj meg minket, Vesd le ellenségeinket, Írd föl mennyben neveinket, — S légy nekünk jó Pásztorunk! Füves réteken legeltess, Csendes vizekhez terelgess, Szükségünk Tenálad nem lesz, Véled bőség foly körül. Ügy lesz, ámen! Utunk óvja, Vélünk ma is együtt rója A világnak Megtartója, — El nem hágy egy percre sem. Tótkomlósról lapzártakor jelentik, hogy a 3. evan- gélizáció (okt. 24—31) zsúfolt templomban kezdődött. Hétköznap is ezren felül voltak. Az első evangélizációk (1938—39) hatása rendkívüli nehézségek ellenére ma is tart. Az evangélizáción reggelenként áhítat is van s naponta különböző ifjúsági összejövetelek is. Csepregi Béla mellett Zátonyi Pál (Ambrózfalva), Káldy Zoltán (Pécs), Tóth László (Orosháza) és Rónay Lenke diák testvér szolgálnak. Imádkozzunk a felébredtekért! A 2 Elő víz