Élő Víz, 1943

1943-július / 4. szám

— Jézus nyomában 1 E L O A D Á S Távolról A keresztyének táborában nagyon sok a bukdá­csoló, botladozó ember. Lelkesedéssel tett fogadkozá­sok megerőtlenülnek. Bizonyossággal indulók ellankad­nak. A határozottan kezdett bűn elleni harc is ellany­hul. Még Krisztus Golgotán megmutatott nagy szerete- téből is kiesnek sokan, akik már egyszer elfogadták. — Sokféle okuk lehet az ilyen vissza-visszaeséseknek, de legtöbbször a gyökérhiba ott van, hogy távolról követ­jük Krisztust. Ez vitte Pétert is súlyos kísértésbe és bukásba a sorsdöntő nagycsütörtöki éjszakán. Nem kellett volna indulnia Jézus után, hiszen maga az Ür biztosított sza­bad elvonulást tanítványainak (János 18 :8), vagy ha már látni akarta, hogy mi történik Jézussal, csatlakoz­hatott volna Jánoshoz és bátran mehetett volna be a főpap házába. (Ján. 18 : 15.) Azonban ő csak távolról követte Jézust (Lk. 22 :54), ezért szakadt reá olyan nehéz próba s következett be a szégyenletes tagadás. 1. Akik távolról követik Jézust, először is kezdik magukat egyedül érezni. Amikor felmagasodott előttük a golgotái kereszt és felismerték azon bűneiknek vált- ságát, nem kívántak elmaradni az Úrtól, hanem vágya­koztak mindig közelébe. Jól érezték magukat Isten gyermekeinek társaságában, ahol az ige, testvéri intés hangzott az ajkakon és közös imádság kapcsolta össze a szíveket. Együtt voltak és közel az Úrhoz. Azonban közbejöhetett valami. Valami a szív és Krisztus közé. Talán nem is kimondott bűn, hanem csak e'idegenedés az Úrtól. A Vele való naponkénti talál­kozás ige előtt és imádságban elhanyagolódott. A Hozzá való szívbeli vonzódás erőtlenedett. A Krisztus megváltottaihoz fűző testvéri kapocs is lazult. A bűn és a Sátán ellen tömörült vállvetett front megbomlott és az Úrtól elmaradozó harcosok sodródtak széjjel. Kezdtek nagyon ritkán, egészen egyedül lenni. A világ pedig újra mind győzelmesebben ölelte körül őket. 2. Második következmény Krisztus távolról köve­tésének, hogy a szív egyre hidegebb lesz. — A kérész tyén hit nem csupán ismeret, ámbár az értelemre Is számot tart. Nem csupán érzés, jóllehet azt se lehet kikapcsolni. Nem csupán az akarat megfeszítése, ámbár aira is szükség van. A keresztyén hit tűz. Jézus azt mondta: tüzet hoztam a földre. A szív a Szentlélek munkájára fog tüzet. S ameddig a Szentlélek végezheti a maga munkáját, addig forró is az. Amikor elszaka­dunk Jézustól, elszakadunk a lelki testvérektől s a vi­lág hideg gyűrűje vesz körül, akkor a Szentlélek mun­kája elé is egyre több akadály gördül és a hit tüze egyre alább hagy. A külső formákat még lehet tar­tani. Mindent a régi szokás szerint tovább csinálni. De a szív hideg és néma. Amikor a szív elhidegül az Úr­tól, kezdődik a vég. Hogyha nem döbbenünk rá erre a veszélyes állapotra, bekövetkezik elkerülhetelenül a bukás. 3. A harmadik állomás Jézus távolodó követésében, hogy a világ újra kezd vonzani. Amikor valaki nem ta­lál örömöt az Úrral való közösségben, sem a hívók társaságában, akkor támad a kísértés, hogy a világ fiai közé menjünk örömért és egy kis melegért. Nem sok kell hozzá, hogy odaüljünk valahol a világ tüzéhez melegedni. — Először bizony félve és lopakodva jö­vünk mint Péter is a főpapnak az udvarába. A világ tüzénél is ügyetlenül ülünk — kezdetben. Érezzük, hogy nem egészen jó helyen és illő társaságban va­gyunk itt Jézus csúfolóinak és Isten szava semmibe- vevőinek a körében. De lassanként ehhez is hozzá le­het szokni. Sajnos, a világ tüzénél ott melegszik most is siral­masan sok meghidegült szívű, visszaesett lélek. Fiata­lok, akiknek szívében valamikor égett a Megváltó iránti szeretet. Áldott apai kezek szórták az igemagvat, édesanyai féltő könnyek öntözték, megtért barátok vagy barátnők vezettek a Megváltóval való döntő találko­zásra. — Felnőttek, akiket az élet delén ragadott meg Krisztus hívó szava. Forró könnyeket ontottak, amikor teherré lett lelkiismeretükön a bűn és áradó volt szi­vükben az öröm és békesség, amit az evangélium ho­zott, mikor Krisztus vére nekik is kegyelmet és bo­csánatot hirdetett minden bűnre. S most mégis újra a világban! Péter szava jut eszembe: ,,Az eb visszatért a saját okádására". (II. Pét. 2 :22.) Mint amikor a kutya a maga okádását eszi, olyan az az ember, aki egykor elhagyta a világ hazug örömeit és újra visszatér oda. Egyszer már megkós­tolta az élet kenyerét s most újra a régelhagyott bű­nökkel mérgezi lelkét. — Ugyancsak erre mondta Pé­ter: ,,A megmosódott disznó visszatér a sárnak fertő­jébe". A Krisztus vérében megtisztult lélek visszazu­hant a bűnnek a szennyébe és megmaradt abban. 4. A negyedik lépés már magától jön. A tagadás elkerülhetetlen. — Akad valaki, aki csodálkozik, hogy hívő ember hírében állót ilyen helyeken talál. Meg is kérdezi egyenesen: „Nemde, te is a Názáreti Jézussal voltál?" Máskor templomba, bibliaórákra jártál, mit ke­resel most itt? És akkor a visszaesett lélek szégyenli magát. Még a múltját is szégyenli. Péter még azt is letagadta, hogy ismerte Jézust. Amikor nem megy élelre-halálra a dolog, annyit beismerünk, hogy vala- m'kor foglalkoztattak lelki kérdések, érdekelt a vallás, a bibliára is kíváncsi voltam, de hívő soha ‘nem vol­tam, Krisztushoz nekem soha semmi közöm nem volt. ... Az örökkévalóság sötétjében magános lelket látok. Zárt kapu előtt áll és zörget. És kiált. Sírva kiált: „Uram, nyisd meg nékem!" Válasz nem jön. Csak a sötétség leikeinek gúnyos hahotája hangzik távolról. És éjtszaka van. Az örökkévalóság hosszú éjtszakája. Az utolsó erőfeszítéstől még megzörren a kapu. Sír a kétségbeesett kiáltás: „Uram, bocsáss be!" S ekkor hangzik a válasz: „Én nem ismerlek téged. Vigyétek a külső sötétségre!" — S a kétségbeesésbe zuhant lel­ket viszik a sötétség angyalai oda, ahol a bűnt és a Sátánt szolgálják — örökké. Nem rád vár-e ez a sors, aki valamikor az Úrnak fogadtál hűséget, közelségének boldog örömét tapasz­taltad, de már csak távol kullogsz a nyomában?! Testvéri közösségtől elszakadtál, szíved meghidegült s a világ széles útján fogadkozol, hogy sohasem voltál a Krisztusé?! — „Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt“ (Mt. 10 :33) — mondta ö, akit most szégyelsz Uradnak vallani. Pétert Jézusnak a tekin'.ete állította meg ezen a si­kamlós úton. „Hátrafordulván az Úr, tekintett Péterre.'* (Lk. 22:61.) Az a tekintet tele volt szelídséggel, rész­véttel, szeretettel,. de ugyanakkor feddéssel és férfias parancsoló erővel. Ügyannyira, hogy Péter egyszerre kezdett emlékezni... , ÉLŐ VlZ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom