Élő Víz, 1943

1943-június / 3. szám

ELŐADÁS

„Ti vagytok a világ világossága".

Miért szemlélteti Jézus éppen két hasonlattal, hogy milyenek legyenek a tanítványai? (Mt. 5:13—16.) Nem voit elég a sóról szóló kifejező hasonlat? Bizony nem! A mi lehetetlen, bűnnel teljesen megfertőzött természetünk az oka annak, hogy Istennek mindig két gyeplőn kell vezetni bennünket. Pl. magunktól mindig vagy elbizakodottak, vagy elcsüggedök vagyunk, ha Isten elenged, vagy jobbra, vagy balra dűlünk, egyik, vagy másik végletbe esünk (V. Móz. 5 :32). Hidd el, testvérem, hogy a legtöbbször csak nem vettük még észre, hogy a két állapot közül valamelyikben megint benne vagyunk. Most is. Te is és én is, — csak vizsgáljuk jól meg magunkat az Űr színe előtt! Vannak persze, akik rendszerint ugyanarra az oldalra kanyarodnak. el, de vannak, akik hol ide, hol oda. Azt mondja az Űr: „Amely mag a tövisek közé esett, ez az, aki hadija az igét, de e világnak gondja és ‘a gazdagságnak csalárdsága elfojtja.” Elcsüggedés = e világ gondja, elbizakodás = gazdagság csalárdsága. Vagy az egyik, vagy a másik. Vagy mind a kettő. Amint hogy itt is nem „vagy”, hanem „és” van a kettő között. (Pl. nem a gazdag ember tud-e a legaggodal- maskodóbb lenni? És mindig a gazdagság a veszedelmesebb. Lelkileg is. A „hívő" gazdagságunk.)

A kettős veszedelem miatt szemlélteti az Űr két hasonlattal a tanítvány életét is. A sóról vett hasonlat, mint lapunk múlt számában láttuk, ezt szabja Jézus tanítványai elé: légy észrevétlen, mint a só. .. S a minden lehetőséget kihasználó sátán valóban hányszor megkísért ezen a ponton is, hogy hamis sava legyünk a földnek: mindenütt félretolható anyámasszonykatonák. A fényről vett hasonlat éppen ellenkezőleg azt mondja: légy feltűnő! Olyan kincs bízatott reád, amellyel sehol sem kell szégyenkezve 'a sarokba húzódnod! A királyi palotákban is szólhatsz és nem szégyenülsz meg (Zsolt. 119:46, Csel. 26 :27).

A só hasonlata küldetésünk emberi jellemvonásait, — a fény hasonlata küldetésünk belső isteni titkát tárja elénk. A fény hasonlata arról beszél, hogy Jézus tanítványai akaratlanul is, és mégis szándékosan is hogyan szolgáljanak Uruknak.

1. Akaratlanul is. „Ti vagytok a világ világossága! A világ teljes sötétségben, kárhozatban vesztegel. Amíg az Ige itt járt testben, önmagáról mondotta: „Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok" (Ján. 9 :5). Amikor elment, az igét övéire bízta. Azzal kell világolniok. Amint a földnek nincs világossága önmagában, hanem a naptól kapja fényét, úgy mi sem a magunk világosságát visszük, hanem „Isten gyújtott világosságot a mi szívünkben" (II. Kor. 4:6). Isten megvilágosított gyermekének krisztusi küldetése van: e világ világosságának kell lennie. „Nem rejtethetik el a hegyen épített város." Akaratlanul is szembetűnik.

Mikor vakítóan süt a nap, akkor lehet titokban gyertyát gyújtani, de koromsötétben nem lehet, mert minél sötétebb van, annál inkább világit a mécses. Micsoda sötétség is van ezen a világon: ha van valahol egy valóban világító ember, az egész földön híre megy. Merőben akaratlanul is (Pl. Kagawa, stb.).

És milyen csodálatos is a fény! Minden kicsi résen behatol. Az ige mindig megtalálja ezt a lést, amelyen belénk jusson. Rendesen az életünk legbetegebb pontján, az „Achilles-sarkunkon'. Akaratlanul is . ..

S a fény mindig egyenes irányban terjed, — mondja

a fizika törvénye. Az; sohase láttuk még, hogy a fény úgy kacskaringózzék, mint a folyóvíz. Isten igéje is mindig az egyenes utat választja. Soha nem jár görbe utakon! Egyenesen megmondja: ez a kárhozat, az a kegyelem útja. Jézus tanítványai is soha ne akarják „észrevétlenül becsempészni" az igét valahová! „Nem járunk ravaszságban és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt" (II. Kor. 4:2); „nem valami zugolyában lett dolog ez" (Csel. 26 : 26). A fény nem teheti, hogy ne világodon. Magától, szüntelenül és nyílegyenest szállnak belőle a sugarak mindenfelé, hogy űzzék a sötétséget, öljék a penészt. A tanítványok hitvallása: „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk!" (Csel. 4:20). Persze a beteg ember és a beteg szem sokszor nem szereti a fényt, s elfordul tőle, vagy éppen ellene fordul . ..

2. Szándékosan is. „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék." Tehát nem szerényen a padlóra helyezik, hiszen akkor csak még nagyobb lenne az árnyéka minr dennek a szobában. Felemeli a gyertyát, sót gyertyatartóba tenni, hogy minél jobban világítson! Igen, nemcsak hogy görbe utakon ne csempésszük az igét, ne hamisítsuk meg, hanem emeljük fel minél magasabbra, hogy mint a tenger világító tornya, miné! messzebbre, minél jobban világoljon! A következő fejezetben Jézus arról szól, hogy igyekezzünk titokban maradni minden jócselekedetünkkel. De amikor lelkek mentéséről van szó. amikor tudván-tudjuk, hogy emberek, szeretteim a kárhozat felé rohannak, akkor nincs helye* álszerénységnek vagy „tapintatosságnak". Akkor emeljük fel az igét teljes dicsőségében. Fényeskedjék azoknak is, akik a világban vannak és azoknak is, „akik a házban vannak".

Mindenesetre: az Űr szándékával és nem a magaméval. Az ő erejével és nem az enyémmel. Az ő világosságát! Mert ezeket szoktuk eltéveszteni, amikor világítani akarunk. Mi akarunk — és nem az Űr. S akkor máris a saját világosságunkkal világítunk és nem az övével. Az a gyertya pedig, amely önmagából veszi a fényt, tartójával együtt homályban marad. Amikor a saját világosságunkkal járunk, akkor mások éle- tére-bűneire rá tudunk világítani, de a magunkéval szemben elvakulunk. Bűnünk homályban marad és pusztítva él. És mások bűnére se szeretettel vetjük a fényt. Nem Krisztus mentő szeretetének a fényében világolunk, de füstölögve és kormozva, megkeseredve és ítélkezve égünk. S azt hisszük: az Űr világosságától fordulnak el az emberek. Pedig csak a mi füstölgésünk nem kell.

Igen, a gyertyatartó maradjon homályban. De ne a bűneinket, szeretetlenségünket önmagunk elől leplező homályban, hanem az Űr világossága úgy sugározzák át rajtunk, hogy amellett feledésbe menjen a gyertya és a tartó. Az Űr mentő szeretete égjen bennünk, s akkor ez végbeviszi, hogy nem felülről tanít- gatunk és itélgetünk, de nem is alkuszunk meg mások bűnén szemet húnyó anyámasszonyos tapintatossággal vagy álszerénységgel, vagy éppen oda is idomulva a bűneikhez. Akkor tökéletesen össze fog férni az Űr mentő szeretete által az ige egyenességével az, hogy „zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé" legyünk. Oko-