Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1966 / 3-9. szám

- 31 -mint viz a medret követed és teremted; kémlelödsz ki e..körből' ö néz.rád a tükörből

5 les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár,

dohányod zamatába, ruháid anyagába,

beivódik,evödik velődig;

eszmélnél,de eszme csak övé jut eszedbe,

néznél,de csak azt

látod,

mit'5 eléd varázsolt, s már körbe lángol' erdőtűz gyufaszálból,,

. gyárban,mezőn,a háznál;.

s nem érzed már,mi élni, hás és kenyér mi, mi szeretni,kivánni, karod kitárni,

bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;

ha eszel,öt növeszted, gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban;

belőled bűzlik,árad, magad is zsarnokság vág

vakondként napsütésben, igy járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság v minden hiaban,a dal is, az ilyen hű, akármilyen mű,

mert ott áll eleve sírodnál, ö mondja meg,ki voltál porod is neki szolgál.

(1950)

Ha tetszik, ha nem

Sok ember azért él a földön, hogy-az üdvösségeddel törődjön.

Úgy ápolgatnak, mint az árvát: a gyönge étolt is szadba rágjak;

kezedre fényes bilincset raknak, meg ne foghassanak bűnös hatalmak;

huncut béklyóba verik a lábad hogy a rossz utat meg netaláljad;

szemedre puha'kendőt kötnek hogy ne kacsinthass..aZ ördögöknek

sárga viasszal dugják be füled hogy a csábító szót ne hallja meg

szivedre csodás kenőcsöt. kennek

hogy meg ne rontsák rossz gerjede

j , me

agytekervényeid meg kisimítják hogy a gondolat el ne tévessze át

semmi értelme már a hitnek: ha tetszik, ha nem, üdvozítnek.

Budapesten meghalt Tamási Áron, e nemzedék egyik legnagyobb magyar iró ja. Holttestét a Kerepesi úti temetőben tartott"búcsú után hazavitték Erdélybe, - hogy - Szabó'Bezsö kifejezésével szólva-ezzel is több légy Erdélyben a magyar föld... .. - ..

Számunkra,a lelkét legszebben a hópehely leírásában..örökítette meg:

...».Ott időztem a^magyar szabadság gomolygó egén. Aztán lehűl tam a megdált, vérhelyes földre. S'az ellenség örömmel kiáltott nyilvá hogy no, most elolvadok. 3 midőn látta, hogy nem olvadok, rám akart ta ni. Csak ón a jövendő szellőnek a szárnyára ültem és libbenve iramlott el az ellenség talpa alól.

Lám, most is milyen nyugodtan ülök az élet megtartó ölén. A pártomon áll minden, ami van, véd engem és őrködik felettem...”

(Lökkös. Antal verse,Genf)

mert amikor ledobtad, el nem tiportad;

' s igy rád is b vigyáz'

már,