Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1966 / 1. szám

- 7 -S amikor a sok esztendős munka egészségét aláásta s orvosi tanácsra abbahagyta a gyülekezeti munkát, megengedte az Isten, hogy értékesíthesse művészi tehetségét. Mert ez az adottság is benneszunnyadt, mint annyi sok erdélyi tehetségben s kifej­tésre várt benne. A kórházi ágyon is dolgozott. Érmei s a Princess Gate-i házon elhelyezett 1956-os domborművé, a londoni lengyel kolónia birtokában - a művészet terén is soká emlékezetben tartják a nevét. De akit prófétáivá kent az Úr, annak a"muszá3^"parancsa nem hagyja nyugodni a lelkét. Az 193o-as esztendők derekán egy másik erdélyi: Ravasz László püspök levél­lel kereste meg Londonban Kovács Ferenc lelkipásztort s kérte, hogy ott is szervez­ze meg a magyarokat. Amikor a magyar kormány botorul hadiállapotban levőnek jelen­tette ' ki magát Angliával szemben, a gyülekezeti termet át kellett adni egyéb célra. De közvetlenül a háború után, amikor a pásztorok sora egymást váltotta Londonban, újra csak ö volt szinte.az egyetlen férfi, akire mindig számíthattak. Benne birta a hányatott életű gyülekezet az állandáág érzetét."Feri bácsit" mindenüvé küldték; még Svédországba is. Az 1956-os események idején szintén együttvolt a megriadt nyájjal s fáradhatatla­nul -ügyködött a menekültek hasznáért. Elirányitó kis angol-magyar szótárát a konti­nensen is szivesen forgattuk. Az egyszerűeknek adott önbizalmat a megtanított szavak révén s prédikációiban az Evangélium szabaditó erejét hirdette. Isten az, aki kime­­nekedést ad, felénk nyújtja mindig kegyelmesen a kezét, - csak el kell fogadni. * Most elment az örök Biró elé jutalmát venni:’jól vagyon hiv szolgám, a legfé­nyesebb templomban - keblemen adok helyet neked. A mi vigaszunk is ez a találkozás, akik egyszer szintén hazamegyünk az őröktől fogva készített országba. / Az emlékbeszéd kivonata./ ** sfcsj: 5}:íjc . í]csj; ** ** *5!! ** ** *>!: ** ** ** ** ** ** ** ** ** Hirek. közlemények( folytatás.) A genfi Centre social Protestant nevű ruhatárból a Svájcba látogató magyaroknak, illetve-az ittélöknek hazaküldésre mintegy 8?o darab ruhát adtak ki az 1965.évben. 1966.ban ezt az akciót kiterjesztve folytatjuk. Aki csak Genfben jár s hozzátar­tozói bárcát szereznek, személyesen válogathat magának úgynevezett"használt" ruhát. -Ennek a minősége viszont sokkal jobb mint otthon annak, ami megvehető. Csomagban vive nem kell utána vámot fizetni. Segítsünk ezzel is az otthonélökön. Ha valakinek magának nincs ilyen ruhára szük­sége: vigyen másnak! A juttatást biztosítani tudjuk. A Német-Svájcban lakó magyarok forduljanak ostromló bizalommal s sikerre vezető diplomáciával a zürichi egyházi segélyszew központjához. Amit ugyanis például ^enfben szétosztani, vagy elküldeni nem tudnak, mindaz a männedorfi központi raktárba, érke­zik szétosztás végett (Zürich kanton.) Hogy is mondta a "proletár" hajlamú, baloldali költő: Illyés Gyula? Nem vagyok soviniszta, ismétlem egyre, - Ember vagyok és minden ember, minden nép szenvedése egyformán fáj. Ha családomé, nyelvtestvéreimé, a népemé, amelyből kiszakadtam, melyben élnem

Next

/
Oldalképek
Tartalom