Élő Egyház, 1965 (1. évfolyam, 3-6. szám)

1965 / 6. szám

- 2 -Valaki elment...

(:Szalatnay Elemér, zürichi mérnök baráti köriratából.:)

Nagyapa sokat volt egyedül.

Hiszen mi minden nap kirepültünk és keveset voltunk otthon. Ezért boldogan szokott üdvözölni, ha hazajöttünk és szívesen hallgatta rajtunk keresztül a külvilág híreit.

újévkor a nappaliban üldögélve, tokaji mellett, utolsó képeit nézegette. "Ki ez a 95 éves stramm fiatalember?" - kérdezte tréfálva. - "Ha még egy kicsit nekiugrom, elérem a százat." _

Egy kicsit elszámitotta magát.

Egy délben nem köszönt vissza a megszokott, boldog kifejezéssel. Csak állt az ajtónál, a kilincset fogva, mozdulatlan arccal. - "Végem van, teljesen oda vagyok" - mondta az ebédnél. - Rejtve nehány könnycsepp esett alá a szempillámból.

'.ddig sokat mesélt az unokáknak s most, amikor már mesélni nem tudott, megmutatt mindnyájunknak.- elkerülhetetlen-harcunkat a halállal.

0 rost hivtunk. Injekciót kapott. Ettől valamelyest magáhoztért, de folytonosan ágyban kellett maradnia. Elmagyaráztam, milyen orvosságokat adunk be. Ennek Örül. tem, mert nem kelett a beteg előtt hazudozni. Sokáig ápolhattuk. Ennek is örültem. - "Amig ti ittvagytok, nem vagyok egyedül" - jegyezte meg egyszer.

I . ,

Most mégegyszer megszólaltatom "végrendeletében." így nevezte, pedig nem volt miről rendelkeznie:

...Hálát adok a jó Istennek, szegényen halok meg. Amint szellemiekben is egyszerű, szürke tanár voltam, úgy maradtam anyagiakban is a napról napra való kenyér boldog élvezője, s gyermekeimnek is munkás életutra vezetője.

Talán csak a sírhelyet mondhatom magaménak. De a temetőben ne légyen kivált ságos helyem. Egyszeúü fakereszt jelezze nyugvóhelj^em s ha elkorhad, ne újittassék meg. Maradjak a jeltelen holtak tömegében s ha eszetekbe jutok, egy jámbor fohász többet ér lelkemnek, mint egy szekér virág.

Nem félek a haláltól. Távozásra.készen, a Kereszten érettünk meghalt Ur Krisztus végrendelete az enyém is: Szeressétek egymást és hetvenhétszer is bocsássatok meg azoknak, akik ellenetek vétettek. Ezen szent elveken nyugvó életetek legyen az én legszebb emlékem.

Senkinek semmivel nem tartozom s akiket megbántottam, azoktól bocsánatot kérek. Jóltevőimnek imádságos hálával mindent viszonoztam s ha tehettem, magam is segítettem máson. Népemnek, Egyházamnak hü fia maradtam s nyugodta hajtom fejem örök álomra az isteni Gondviselés ölébe. Az Isten.kegyelmében való halál: örömünnep. " Ha egy jámbor meghal békén, örülj boldog öröklétén

Nagyapa aztán’ elment. Része lett a múlandó örökkévalóságnak. >

Tis percre nyugszik tőlünk a dombtetőn fekvő •• temetőben. S a nap -’ keltétől nyug táig pihen a sírokon.

Elment. S még ma is titok előtt állok. Hiába tudja az eszem, hogy nincs többé, úgy érzem, mintha holnap visszajönne. - Sírja nem jelent nekem sokat. - Halott anyag az mind. De emlékeim még élnek s vigasztal az a gondolat, hogy valaki vár ránk, utat egyengetve nekünk, - Nem lesz bozótos ösvény a halál; nyi.lt, fényes ut az, hisz1 naponta sokan tapossák.

Mi pedig tapossuk a kevésbbé fényes, néha mégis szép életutat tovább.