Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-28 / 194. szám
ELLENZÉK 1 U í í uuyiisztui 2 9. iwmuxuamasa & Nagyarányú épitőmunkáról számoltak be az Erdélyrészi Hangya közgyűlésén Egy év alatt 60 százalékkal emelkedett a Hangya forgalma MAROSVÁSÁRHELY, -augusztus 28. Az Erdélyrcszi Hangya Központ közgyűlése a maró vásárhelyi varosháza közgyűlés termiben most folyt le. A közgyűlésen, amely I rüély egyik legfontosabb népi szervezetének, elmúlt évi munkájáról számolt be. a miniszterelnök képviseletében Pásint Ödön miniszteri tanácsos, a földművelésügyi miniszter nevében Batta Páli dr. államtitkár, Mayer Károly miniszteri osztályfőnök ó*s Balogh Vilmos dr. miniszteri osztályfőnök, a földművelésügyi minisztérium erdélyi kirendeltségének vezetője jelent meg. Szabados Mihály dr. mimé <zteri osztályt an icsos, Tabay József ezredes, dr. Váró Indár polgármester és dr. Inczédy-Joksman Nándor nyugalmazott főispán, vitéz Máriaffy Lajos felsőházi tag, valamint mok más előkelőség jelent meg a szövetkezetek képviselőinek sorai között. A közgyűlést a magyar Hiszekegy után Korpa- rich Ede elnök, fölsőházi tag nyitotta meg rövid beszéddel. Lhalt az ország mai helyzetére és a helyzetből fakadó problémákra. Történelmi képeket elevenétett fel és ezekből következtette, hogy hinnünk kell rendületlenül é? állhatatosan az örök, a nagy <3* egyetlen. Magyarc0tzágban. — Nekünk szövetkezeti embereknek — mondotta —- az a külön okunk is megvan bizalomra és hitre, hogy háborús körülmények között tudtunk építeni és hadműveleti területté nyilvánított országrészen tudunk folytatni szövetkezetit munkát, mely ezer nehézségek közöt ék számtalan akadályt legyőzve eddig még csak fejlődött ési reméljük, hogy ezután is fejlődni, fog. Ma mar az 1 mondhatjuk, hogy Erdély magyarsága olyan népi gazdawgi alitpokvci t amuszkodhütik, amelyek erőssége nem vitatható és szilárdságuk folytán alkalmasak a továbbépítésre. Ez az eredmény a közöl Kegi akarat, hatvanezer erdélyi magyar család e>s az erdélyi magvar falu munkájának a gyümölcs. Ma, amikor közgyűlésünket a háborús körülmények között az előző éveknél sokkal kevesebbem kereshették fel. ez a hét és ez a bizalom forrasztja ősze lélekben az erdélyi teövet- kezem mozgalom m nden egyes harcosat es ez ad erőt számunkra munkánk további folytatására A beszéd után VÍró Indár dr. polgár- mester üdvözölte a ’ áros és közön égé nevében a közgyűlést, majd Jánky Endre vezér- igazgató olvasta fel a mult évről szóló jelentést. Az erdélyi szövetkezetek egyévi munkája Jánky Endre vezérigazgató többek között az alábbiakat mondotta: 1943. év végén a Hangya hálózata ös:tzeseai 410 tag szövetkezetből állott. A szövetkezetekkel lebonyolított forgalom 35,082.7x3.99, kereskedőkkel Lebonyolított; forgalom 1 millió 679.213.80, összesen 45,761.927.79 pengőt tett ki. A fogyasztás1 üzletág az 1942. évhez viszonyítva 60 százalékos! forgaloméin ©Lk#- dést ért el az elmúlt esztendőben. Uj utakon járt a szövetkezet, midőn házi- ipttri tevékenységét továbbfejlesztette. Székelyföld szegénysorsu lakó*' ágának megsegítésére több községben igen szép eredménynyel szalmaszövő tanfolyamokat rendeztek. A termény ér tékesi tő alosztály jelenleg már 50 szövetkezetét kapcsolt be. Nagy áldozatok árán továbbfejlesztették a gyó^ynö- vénybeváltó szervezetet. A toll érték eriró tevékenység számszerű értékben szintén emelkedett, bár az erdélyi gazdaközönség még mindig idegenkedik ettől az üzletágtól. A Tojásértékcsiüő munkát a nagy baromfivész eré> len gátolta és ebben az üzletágban visszafejlődés mutatkozott. Az értékesítési üzletág az 1943. évben összesen 6,974.440.46 pengő forgalmat ért cl. Összesítve a fogyasztási, termelési é>, értó- kesi’ési üzletág forgalmát, a végeredmény 61,699.717.43 pengő. Ez az előző évi forgalomhoz viszonyítva 57 százalékos e ml eked ásnék felel meg. Felvilágosító munka A v Következet! felvilágosító munka intézményes irányitál-lára „Szövetkezeti Munka Erdélyben“ címen elkészített külturfiámét Erdély valamennyi városában és igen sok községben bemutatták, a Magyar Filmiroda utján pedig országos körútra indult a film. E két módszerrel' öl Vizesen 56 alkalommal 33.600 néző előtt vetítettek le a szövetkezeti életről készült mozgóképeket. Az EMKE népművelési szerelvénye falujáró kőrútjára szintén magával viszi a filmet, amely igy olyan falvakba is eljut, ahova másképp nem került) volna el. A filmelőadásokon kívül egyébirányu szövetkezeti előadásokat in tartottak az év folyamán, szántszeriait 20-at. A szövetkezeti kérdés jövő útjainak egyen- getiése végett az év folyamán szövetkezeti törvényjavaslatot készített a Hangya, amely 14 fejezetben cs 167 paragrafusban foglalta ö-is^e a magyar i-izövetkezeiti kérdés törvényed rendezéséinek üg vét. Mindern módot megragadott a Hangya, hogy az erdélyi falumunka különböző sík- iám dolgozo két nagy társántézméfnnyeü, az EMGE-vel és a Szövetség Gazdasági és Hitelező yent ezetek Központjával még a kisebbségi jooben megteremtett együttmüködéht tovább épifi fc. Támogatta a közös erővel életre hívott uj erdélyi szövetkezeti intézményeknek igy elsősorban az Erdélyi Gazdák Állatért ékesítő Szövetkezetének és a Szárhegyi Le of eldolgozó Szövetkezetnek a munkáját. ' Az EMGE-vel es a Szövetséggel karöltve munkakö/ö séget beterveztek meg 3 közös erdélyi gazdasági feladatok fel tárára és a munkamenet egyeztetése céljából. Az iskolaszövetkezetek A „Szövetség4' Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjával közösen fenntartott Erdélyi I skola következetek Szövetsége kebelében 235 iskcia.-/övetke'zet működött amelynek keretében, immár 74.000 üzletrészeifi szövetkezeti ifjú készül szakszerű irányítás és gondos nevelési mellett a magyar szövetkezeti életre. Az iskolaszövetkezeti tagok 'szövetkezeti öntudatának fejlesztését -.segítette elő a havonként 1500 példányban megjelenő Iskola Következed Közlöny. Az csko 1 aszÖvetkezeti könyvtárak káo-iny kiadványai, a tanulók sokasága által nagy nép zerxbégre szert tett törpekönyvtári füzetek egyes .számai 8—12 ezer példányban kerülnek kiadásra és igen nagymértékben járulnak hozzá az erdélyi tanuló ifjúság közösségi iszellemben való neveléséhez. Az. iskola) íz övét kezetek üzleti forgalma a megelőző tanév 158.288 pengős forgalmával szemben 220.325 prnvőre emelkedett. A fillérekből összeadott tőke és az ifjúság szövetkezeti lelkesedő ét és hozzáértését bizonyító munka nyomán a mult tanév végén 25 ezer 191.43 pengő tiszta felesleget értek el az iskolaszövetkezetek. A tiszta feleslegből anyagi erejük emelésére, a szövetkezeti, munkát végző tisztviselők (szintén tanulók) jutalmazására, osztalékra és vásárlási visszatérítésre, iskolai, fel szerel é.Mjk kiegészítésére, a tantermek, dászi tó.-,éré, ifjúsági könyvtárak gyarapítására, a szegény tanulók támogatására és a nagy magyar célok előbbresegitése végett a Vöröskereszt egyesületnek juttatott adományokra, harcoló honvédőinknek küldött szerecetcsomagokra s, a hadbavonultak. családjainak segíti légére fordítottak viszonyaikhoz képest komoly összegeket az iskolaszövetkezetek. Ezután a mérleg ismertetésére tért át a vezérigazgató. A felügyelőbizorcság jelentését Schuller Arthur bankigazgató, a felügyelőbizottság elnöke ismertette. Üdvözlő beszédek Ezután Balta Pál. dr. földművelő'ügyi államtitkár meleg szavakkal üdvözölte az Er- délyrészx Hangya közgyűlését. Megemlítette, hogy nagy örömére szolgál az együttes munkának, a jóért és közös céléit való lelkesedésnek t-% összetarts mák az a megnyilatkozása, melyet az erdélyi szövetkezetek szervezetében mindig tapasztalt. Ez a szervezet sok olyan kérdést megoldott, amely rendkívül fontoti. A hálózat ezután is számíthat a földművelésügyi kormányzat messzemenő támogatására. Az eddig végzett nemzetépito munkáért a miniszter köszönetét tolmácsolta az elnöknek, a vezérigazgatónak, a tisztviselőknek s a munkásoknak. Fekete János református lelkész ünnepi szavakkal szólt a magyar Hiszekegyről és annak jelképe« szavairól. A hit erejét állította követendő célként a közgyűlés elé, hogy re csak mondjuk a magyar imádság szavait, hanem érezzük is és-! úgy cselekedjünk,, ahogy az vezet. Ezt tapasztalta mindig az Er dói y- tészi Hangya igazgatóisága részéről. Ezután négy lejárt igazgatósági tagság betöltésére került sor. A közgyűlés egyhangúlag újra választotta Balogh Vilmos dr. minisztert 01 íztályfőnököt és Pál Dénes unitárius lelkész, felsőházi tagot. Uj igazgatósági tag lett Szögyörgy Domokos kisgazda é-s Vrmös- sy József unitárius püspöki titkár. A közgyűlés elfogadta öt falud tagszövetkezet indítványát arról, hogy a vásárlási visszatérítések egyik összegét fordítja a központ újabb szociális célokra és szervezze meg a tagszövetkezetek alkalmazottainak nvugdij- egyesületét. A rendkívüli viszonyok miatt «zerenv keretekben megtartott közgyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget. A megnyitásra készülnek, iskoláink Beszélgetés egyik kolozsvári középiskola tanárnőjével az uj iskolaév küszöbén KOLOZSVÁR, augusztus 28. A jelenlegi nekiéz idők dacara is upy döntőitek az illetékes tanügyi körök, hogy az uj iskolaévet a rendes időiben megkezdik. Mint rrtáir beszámoltunk róla, a barakarüieti fő- &§|az|gsttó elnök ér'évei az összes kolozsvári középiskolák iígiazgétói, a janiéi ügyelő elnökletével a kolozsvári népiskolai igazgatók sorozatos értekezletekre gyűltek össze, hogy az iskolaév kezdet,érig: szeptember hó 18-ig a katon.ri éis- a po gáti hatosát 2pk segítségével megteremi1 her:ék a szükséges lehó őségeket, épületfielszubaditásofcat, ja- viftákokat, takarításokat, felszerelések pót- lá-iát stb. stb. Az íJkTált tehát nemsokára benépesülnek, megtelnek lázas, lüktető é é .Le 1, zsi-bon gássa 1, gye rmekk.. caj jial. El- lâtaşiatitunlk az egyik kolozsvári középiskolába hogy rövid beszámolót adjunk az előkészületektől. Mindig van munka, , . Kora reggel van, de már Írógép kattogás hallatszik és az iskolatezplga kezében h-sta’mas könyvekkel lépeget végig a hosszú kő,folyosón. Mint megtudjuk, az állandó lék veszély miatt az iskola összes ér'ékesebb anya-könyveit, iratait stb, rászánt az óvóhelyen helyezték biztonságba, részint pedig egyes, kolozsvári pénzintézetek széfjeiben. — Bár a körülmények úgy alakultak — mondja az iskola egyik tanárnője —, hogy az elmúlt iskolai év csupán 99 zavartalan tanítási napból állott és ö -hónapá hosszú vakáció adódott, a mi régünkről egy poráig som állott meg a munka. Krr társ aim közül ailig néhányon vették ki szabadsá- ■gfullnat, én viszont egyáltalán nem kértem szab: dsánpt. Minden nap kora reggel bent vaevok és délig dolgozgatom., hiszen az iskolák adminisztárai ója egy pillanatig sem szünetelhet máj 3 vakáció idiejiáfben sem. Különösem most fokozottabb elfpgilaltsá- igjuink ven, me,ér a gyér mié ke; ért aiggódó rengeteg szülő egyre-másra Írogatja az érdeklődő levelezőlapokat, leveleket. Naponta 15—20 lévé'ne1 kell kimeri,tő választ irnu-nk. Ezenkívül egyre-másra jelenükéinek személyesen a szülök kérdéseikké!, hogy vájjon zavar te liánul' megkezdődik-e az uj tanév, hagyják-e gyermekieiik.t továbbra is biemt váro-ban vagy költöd essék valami nyug! Imasu.bb vidéki városba, v-olna-e lehetőség arra, hogy falum maradva, magánúton folytassák tanulmányaikat? — Nagyon nehéz helyzetben voltunk -a tanügyi értekezletig, meri. esek a re hoztak végleges határozatot a fentiekre vo- n!tfcoÄ>la.g. Mate már leqrés&'&teisébb tájékod tatával szolágfhiaitutnk mindenkinek és egyúttal meg is nyugtathatjuk a hozzánk Ü Nyomdai munkák Könyvktítések •czép kivitelben és gyorsan az / EÍLEÜIEÍÍ Gumlbélyegííik könyvesbolt papirosztályában Kolozsvár, Mátyás király-tér 9 fordulókat, mert mindenre vonatkozóan, ct,z adott lehetőségek mellett olyan in <’■ - kedések történtek, amelyek mindenképpen biztosát árui. fogják a, növendékek torából tmuuláisát, Csak az uj növendékeknek kell személyesen beiratkozniuk — A -an ügyi körök tanácskozás ti után most már rajtunk a sor, hogy lovsanként mag-inditS'uk az iskola gépezetét — folytatta a tímár nő. — Nyilvántartjuk az előjegyzéseket, kel leveleket küldünk a régi -nővéndékeknek. hony elkerüljük a felesleges to'ongáso-kat, idegesítő áemrgásokat. Felsőbb utasításira' csak az uj növendékek részéi-e tettük kötelezővé a személyes ie- Leirbkjeviétet, utgyiairls régi növendékeinket a régi nyilvántart ás alapján e. már meglevő adatokkal írjuk be akár levélbe ni jelen t- kioczés esetién is. Nem tudjuk előre, hogy vájjon mii,'yen létszámmal kezdjük el az uj iskolai évet, de a jelek azé mutatják, hogy már a tanulóifjúság is megsdkalta a ho-z- szu tétlen‘-éget és e ősén várja a tanítás kezdetét. T Ián ők is érzik, hogy az. a «ok M-áinyt, ami előmenetelük sz^mnontjából keletkezett-az elmúlt iskolai év kénysz-' v- meecsorkitása miatt. valanvképpen pó- to’ni .kellene. A lehe'.őteeek szerint nv»g is fogunk tenni mindent, hogy a komolyan gondolkodó magvar ifiül-ág óhaját aka- dálytütam ul te Íj esi tF üssük. Lehet-e komoly munkál végezni ? — A növendékek közül kiket sújtott leginkább a hosszú kényszervakáoió? —• kérdezzük. — Mindenesetre azokate akik érettséti elő-tt áOlanrk — hangzik a válasz — éppen ezért az iskolai tanév kezdetén az urohő évre b'kP'likozókhal fokozottabb mértékben fogla.Ikíte! 1öle majd a tanárok, hogv munkánuik"! meelkcmnyitsék és tanulási kedvüket fokozzák. — Végezhetnek-e komo y munkát azok a tanulók, akik vidéken maradva, levelezés által, jegyzetekből fognak készülni?. — adjuk fel az újabb kérdést. — Igen. Szerintem az a növendék, aki komolyan veszi az életet, mindenképpen komoly munkál, végezhet akkor is. ha egészen önmagára van uié-va. Természetesen, vannak epíyes tárgyak, amiket egyedül nem lehet elvégezni, ilyen például a számtan és a kísérleti fizika. Az ilyen tárgyakkal kapcsolatosan az _z elgondolásunk, hogy a növendék majd időnként beutazik az i-nté-et.be, aho. kiválóbb osztálytársai segítségével vagy tanár je irányitásával pótclja a háébyt. Macs ok az aggodalomra — A szülők közül igen sokan aggrdalmukat fejezték ki, hogy a sűrű légiveszélyek miatt nem merik gyermekeiket a városban hagyni. Megnyugt tásul most újólag közöljük, hegy úgyszólván minden kolozsvári középiskola megfelelő óvóhely- kjei rendelkezik, de ettől .Itekir, ve is n igazgatósáig egyetlen alkalommal sem fogja megvárni az esetleges légiriadót, hr nem már a 1 égi vészé y jelzésekor mgszakitja a tanítást és engedélyt ad a hazamenetelne. Egyelőre nincs több érdekesebb mendam- vi lóm, mert legutóbbi alkalommal már mindent megírtak, ami érdekeihr:te a szülőket az uj iskolai év megkezdésével kiapesolTosam, igy csupán csak ar a akarok ui alni még, hogy nagyon helyes volt az, hogy a tanügyi körök nem költöztette.-: vidékre iskolákat. Először is nagyon kedvezőt'enrk vidéken az elhelyezkedési tehetőségek nal?yobbtöm?gü iskrflás ifjusúg részére. Az egyes falud házakb' .n széfszórt gyermekek felett nem lehet a kellő felügyeletet gyakorolni, de élelmezés tekintetében is nehé? fel da e őtt állottak volna. Falukéi ven fürdőszobák, nvi’vános fürdők hiányában nincs alkalom a bszteil- kodlá^rsi sem, de a gvennekek erkölcsi nevelését sem tehet tökéletesen biztosítani. Nyu.gpdjanak meg a szii ők, mert 9 felelős r anihryi körök. mielőtt az évik lett döntést hozták volna, alavosan megondol - tak és megfontoltak mindent. Ami a le fontosabb, vigyázni fogunk a növendékek életére és értedére s mindent elkövetünk, hr így C7Ü termekben se szenvedeienek h:~ énvl. Higviék el, hogy nekünk, akik ele‘- '• Avatásunknak választottuk a magyar ifjúság nevelését és oktatását, ezerszer j dohán fáinnt ha e1u a tár ozásunk megyló?1 - tsa elé a sors csak a legkisebb akadályt is gördítené. (—őri) Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép boldogulásáért az Ellenzék. BELE A FÁSOK. A kol /.-vári m. kir. állaimi líceum és tanítóképzőbe, valamint annak gyakorló iskola iába a be Íratások 1914 szeplember 4, 5 és 6-án délelőtt 7-10 és délután 5 7 óra között lesznek. Igazgatóság.