Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-22 / 189. szám
<1 ELLENZÉK Moi^t^iwnwiwirii y c 10 4 4 a u i)€»2t ut 21 J/fo/i-i// Uimii int ilhi FI ci fő-i deibev )9 (,”(•' korában, hosf/tss bfteg'scg után meghűlt B.unbá 1 Ibi, a ko kedvelt, jónrim e>délvi cigányprímás. I népszerű pnim.ínt Kolos <vár közönsége főt ismerte. \ alarmkor, a régi békeidőben n nagymultu kolo 'vár: Európa káveha/nak o akt ünnepelt cigányprímása, aki egy szerű, neme> művészetével, gyönyörű Vtv‘ Jü játékával rengeteg hívet s ertett a magyar dalnak A reg:, békebeli aran yf in nig na,k Csikai Gyuri mellett ő volt .i legnép (tértibb ágán vprirnása. Legutóbbi cserép lésere is jól emlékesünk. 1 múlt év már dúséiban a hadb.tz'onultak jellegéi vetésére rendezett nagyszabású népzene' matinén száztagú zenekar elen idézte fel a régi kuruc dalokat, katonanótáikat és kesergőket. S arra is emlékszünk még, hogy tnjo szeptember ti-én, Kolozsvár felszabadult sáriak nap ián Puskái* Bélával és Körön Dudussal együtt több mint háromszáz tagú cigányzenekar élén müven lelkesedéssel látszotta az erdélyi indulót Kolozsvár ut- c.íin. Az elhunyt cigányprímást, aki a népzenész szövetség erdélyrészi tagozatának disz elnöke volt, s akit kiterjedt rokonság gyászol, utolsó kívánsága szerint szülővárosában, Marosvásárhelyen terne <tik el. Román luulíjelentés a harcokról IU K \ RIEST, auigms/yl u\s Pl. (iMTl I>.\B) Az augtu/tir-2I-i román ha- rli jelentés Így bamig/ik: Augusztus !!). (Vta keményen támad az ellenség az egész roma ii a.rr vonalom. l lovas harcok lolyinak Sodomi'iii, I ladetsteni, Bakó, íluanei, Jassy f őrséget mm t es Tighinártól délnyugatra. Az el Umso- gos légierő erős támaihíM lii/tézsttt C.alac ás S>zu lina ellen. A 0» MI Et IED E/FÉS E K. KÖSZÖNET NYILVÁN ITÁSs Hálás köszönésemet fejezem ki a Székely Társaságnak, a Kolping Legényegyletnek, a Kolozsvári Cserkészkerületnek é> mindazoknak. akik felejthetetlen drága fércem temetésén resztvettek és részvétükkel fájdalmamat eny- btem igyekeztek. Özv. Sajgó Istvánná. Görbe János játssza a „Hegyen égő tü? ‘ cimü Gárdonyi-film főszerepéi. Görbe János, a kolzsvári Nemzeti Színház tagja, aki emlékezetes sikert aratott Nyirő ..Emberek a havason“ cimü filmjében. Szöts Istvántól meghívást kapott Gárdonyi-novella bői készítendő uj magyar film főszerepének eljátszására. A tehet- ges művész már fel is utazott Pestre, ahol a közeli napokban kezdik meg a felvételek forgatását. moziműsor ÁRPÁD: EGY SZOKNYA. EGY NADRÁG. CORVIN: ELTITKOLT SZERELEM. “EGYETMEM: EGY GÉP NEM TÉRT VISSZA. ERDÉLY: A CIGÁNY. MÁTYÁS: SZERELEM TÉVEDÉSBŐL. RÁKÓCZI: HÁZASSÁG ADAGOLVA. özv. nemes Nagy Gusztávné bőr- kereskedő üzletét áthelyezte Széchenyi-tér 43. szám alá. Apráhlfdetések tini hétköznapokon szövőnként 16 fillér, szombaton 20 fillér, állástkeresáknek szövőnként 14 fillér, estik szombaton Ifi főtér Hozassál), levelezés hétköznapokon szavanként ?? fillér, csak szombaton szavanként 30 fillér. A vezérszó duplán számítandó. VEGYES FELKÉREM azt a hős üti embert, ki szombaton a riadó alkalmával felvette dkjtn táskámat Pacsirta-utca ekjén, szolgáltassa váfcsza a bemtlévö aktáik oimé.’ie. Fafkas-u.Ca 4. Noima Iroda. 02979 ELVESZETT arany kuitkötő ° Bíró gyógyszertártól a Hol lW-térig. Becsületes megta álót kérem adja be ma:as jutalom ellenében aai ELLemizék kdodóhivat /Laton. 02977 ELVESZETT a riadó alkalmával egy fényképtartó, kéktáb’áju, a Bólyai és Mü- norLt?. utvomlon. Kérem a megtaláót Krály-u. 24. adja le. Zsebe András. 02951 KÉK puha óv, Jókai cs Majális-utca eleje között elveszett. Megtalálót kérem, adja le Ma jáHs-utca 5. sz. alá. 0297c FÜRDÖ-U ÉC AB AN clveszetit foxi kutva. Mevrra' í'óia ţo p<»ogö jutalomban részesül. ELVESZETT vasárnap délután u Fiirdőu. és Vármegyeháza között egy nranykarkötős DOXA óra. Megtaláló 300 pengő jutalmat kap Novak Ernő egyetemi tanártó). Ady-u. 11. s/. 02980 ADÁS - VÉTEL 41 ES fértibakkancs eladó. Szentlélek utca 21., délután 4—6-ig. Gr. 303 KÜLSŐ gumit keresek kerékpárra, használt, vagy uj állapotban. Kránitz. Kökerl-u. 80. EGY jókarbam levő férfi Kerékpár eladó. Megtekinthető 1—3, este 6—8. Szen.t- egyház-utca 35. szám. 02973 MOTORKERÉKPÁRT. 200—350 köbcentisig és univerzális rádiót, supert, veszek. Cím: Kolozsvár. Magyar-utca 44. Házvu- lajodn ognál. 02991 ELADÓ gyönyörű, szép gyerekkocsik, szép kfvioelü, zománcozott konyhaberendezések diófurniros kombinált szekrények, rekamiék, Kálók, fotelek, asztalok, székek, egv használt dió ebédlőkredenc és asztal. Ülc'-ó árak. Török István asztalosnál, Teleki Pál utca 3. sz. (Ó vár). F. EGY uj sezlon olcsón eladó. Kádár-irtca 6. szám. T095 ELAJDÓ jó állapotban lévő férfiruha és cipők. Értekezni Gvulaj Pál-u. 20. sz. Telefon 32—99. 1092 PRINZ GYULA a kolozsvári, azelőtt a pozsonyi és pécsi egyetem ny. r. tanára: Hat világrész földrajza TARTALOMMUTATÓ: I. A Szárazulatok. A föld szerkezete éis felszínének osztályai. Az élet sfé- rái. A világrészek. A népek alkata, színei és területi kialakulásai. A nyelvnemzetek elterjedése. A világ államföldrajzi képe. Az emberiség elhelyezkedése. A világgazdaság földrajzi képe. A világutak hálózata. II. Eurázsia általános képe. Az európai országok földgömbi helyzete. Magyarország világhelyzete és szomszédságai. Németország. Svábország. Poroszország. Rajniaország. Ősniémet- ország. Hollandia és Belgium. Lengyelország. Az orosz országok. Az orosz élettér. A balkáni és görög országok . III. Törökország. Örményország és a Kaukázus. Olaszország. Atlászország, Spanyolország és Portugália. Franciaország. A brit szigetország. Európa északi országai. IV. ' Ä Nílus országai és a Száhárd. A szir-arab és iráni országok. Bettinái a 3 országa. Afrika délnyugati felének országai. Kinő-Ausztrália országai. Dél-Amerika országai. tánvét tel a portó az Hófehér papíron, fél vászon kötésben ára 24.— pengő. Utá felszámításával, vagy előrefizetéssel port óment esen küldi „illetsz© Je“ könyvesbolt Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. ELADÓ vadonaituj. kockás női tavaszi- kabát, bt.-kclx-.li, tiszta gyapjú anyagból. Szcntjcgyház utca 4., 1. 8- 1096 KERÉKPÁR olcsón eladó. Hunvadi tör 17. Házfelügyelőnél. 02992 ALKALMAZÁS MEGBÍZHATÓ kifutó fiút felvesz Bü1» Dezső ccg. Deák Fcrenc-ucca 49. 02934 KOMOLY nőt ft-Lirónőnek felveszek. Belvárosi kávéház. 02964 I LI MANN virágüzlet Kossuth Lajos-utca 5. 'kiszolgáló kisasstzonyt és .kötőnöt felvesz. 0t29G8 KOZMETIKUS se gödit őt keres Illa kozmetika, ugyanott tanit ványkr képzés. Mátyás-tér 27. G-y. 1672 CSÉPLÉSI MUNKÁHOZ értő és kedvet őrző 10 erős leventét a hatóságilag megszabott f zetés mellett a kolozsvári vítom és járási lcventcparanc'nokság (Honvéd ucca 46.) azonnal elhelyez. EGY, könyvelésben járta^ tisztvii-clőt, vagy tisztviselőnőt n egy irodai gyakorlattal bíró gép rónőt felveszünk. Személyes jeJenit- kezé,sT kérünk délelőtt 9—2 óra között. Erdélyi Gazdák Magértckesiiő Szöverkezete Kolozsvár, Majális-utca 10. -z. I. emeJet. F. A PALOCSAY virágüzlet azonnaLra keres kifutófiut. Csak kerékpározni tudók jelentkezzenek. 02971 BEJÁRÓNŐT felvesz Deák F.-u. 32. Cukrászda. 02989 CIPÉSZSEGÉDET, tanulófiut és leányt felveszek. Jókai-u. 27. 019JÓ A HELYŐRSÉGI KÓRHÁZ gazdaság; hivaraJa keres azonnali belcpé.-sel jól főző szakiemőt. 0298 t SZABÓSEGÉDET FELVESZ Török, Ár- pád-ut 24. 1094 ÜGYES maramódot és tamulóleányt felveszek. ..Lola“' kalapszalon.. Unió-utca 10. 1093 TAKAR 1TÓNÖ felvétetik Deák Ferenc- utca 9. sz. gyógyszertárban. !°97 ÁLLÁST KERES KIMONDOTT elsőrendű fodrászsegéd munkát vállal helyben vagy vidékre. Cím: Soós Pál, Jókai-utca 5. 02966 NŐI ruha varrását, j1?válását házaknál olcsón vá'Talom. C’meket ,.Varrónő“ jeligére. 02974 TISZTVISELŐNŐ állást keres. ..Szeptember 1.“ jdtieére. 02978 KERESKEDELMIT végzett lánv. irodai gyakorlattal álLást keres. ..Szorgalmas, komoly” jeligére. 02978 INGATLAN■LAKÁS SÜRGŐSEN keresünk belvárosban pincehelyiséget 100—150 hl. bor befo’- gadóképesséeüt. Ingatlanközvetítő, Mátyás király-tér 19. F EGY SZOBA konvhás, vaev két szoba konyhás lakást keresek, lehetőleg külön telken, -szívesen fizetek lelépó t is. Közvetítők külön d jazva. ..Jól fizetek“ jeEg re. 02972 BÚTOROZOTT udvari szoba azonnal ki adó. Buza-uitca 17. 02990 ELUTAZÁS miatt sürgősen eladó 1 szoba, konyha, 1000 négyzetméter kerttel, 30 ezer pengőért és egy házhely legszbb villanegyed- v ben, csatorna, viz, villany, 27 ezerért. Ingatlanközvetítő, Mátyás kár.-tér 19. FA TIZES SZER TEZEI közleményei (1941. auguemius 22., k<-drl.) nZLDTAI.ÁJíOZÓK: I. MA, 22-ÉN: Király-utca 3‘L. sz. alatt d. u. li órakor * Hunyadi téri I. és II tized Központi kiküldött BctU'cédy J'ü) unit teológiai lanür k<-rul»-t- vezető tőlizedcs /táskái Leu-utco 65. szám alatti rill népiskolában d. u. (1 órakor a Máskai l^-a utcai I. tized. Központi kiküldött Lószló Ferrnr tg.- taniló keni let vezető íötizedes. Szenlliáromság-tér 2 sz. alatt íisk.) (“-ste 1 órakor a Bünk hün-uleui I. tized. Központi kiküldőit l.ás/ló Ferenc igazgató-tanitó, kí-iület- vez.etö fötizediss. Hársfa-u. 44. szám alatt d. u. 6 órakor a Gyöngyvirág-, Hársfa-. Szegfű-, Hóvirág-utcai tized. Központi kiküldött Nagy Géza rttormü- tus kollégiumi tanár, tizedes. János Zsiymond-utca 00. sz. alatt este 7 órakor a Szabolcs vezér-ut alsó része, János Zsig- mond-u. alsórésze, Csongor-, Tünde-, Gella és Morgó-utcai tizedeli. Központi kiküldött Nagy Géza ref. kot), tanár, tizedes. Unló-u. 0. sz. alatti Tizedesotthonbon d. u. 6 órakor a Tompa Mihály-utcai tized. Köz ponti kiküldött dr. Bariba Sándor r. kát. gimn tanár, főtizede*. Kajániái ul .77. sz. alatt d u. 5 órakor a Vasgyár u. '1 —11. és 2—Ifi. számig! és Kajántó-uti (1—39. és 2—-20. számig) tized. Központi kiküldőit Héjjá Béla negyedvezető főtizedes. Petur bán-u. 10. alatt d. u. 6 órakor a Petur bán-utcai tized (1—11. és 2—10. számig). Központi kiküldött Tyukosi Károly főtizedes. Szentgyörgy-tér 2. sz. alatt d. u. ő órakor a Szentgyörgy-téri és Rózsa-utcai* tized. Közpon'i kiküldött dr. Venczel József érd. tud. intézeti tanár, tb. tizedes. MA ESTE 7 ÖRAKOR negvedvezetői értekezletet tartunk az Unió-utca 6. sz. alatti Tiz-- desotthonban. Rádióműsor : KEDD. AUGUSZTUS 22. 6 üzen az otthon. 6.2ő Ébresztő, torna. 6.1a Reggeli zene. 7 Hírek, közlemények. 8 Hin-k német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8.40 Roósz Emil szalonzenekara. 10 Ilirek. 10.10 A rádiózenekar műsorából. 11.10 Roll Marola és Tino Rossi filmdalokat énekel. 11.40 Külföldi híradó. 12 Harangszó, Fohász. Himnusz. Utána müvészlemezek. 12.40 Hírek. 12.50 Folvamerök fuvószenekara^ t3.25 Időjelzés. 13.30 Honvédeink üzennek. 14 Tabányi Mihály együLese. 14.30 Hirek. 14.45 Rendőrzenekar. 16 Gyermekdélután. 16.30 N ivald'r A tava-sz. 16.45 Időjelzés, hirek. 16.55 A rádió hangversenvdobogóján. 17 40 Korszerű székeh 1 kaláka. 18 Daloló honvédek. 18.50 Hirek 19 Romantikus házasságok az Lrodalornbatj *• 19.20 Tánczene. 19.45 A veszedelmes szomszédság. 20.25 Könnyű zene, könnyű percek. 2) 10 Hirek. 22.10 Hirek német nyelven. 22.20 Magvar nóták. 22.55 Halhatatlan muzsika. 23.45 Hírek. SZERDA. AUGUSZTUS 25. 6 Üzen az otthon. 6.25 Ébresztő, torna. 6.45 Reggeli zene. 7 Hirek. közlemények. 8 Hirek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8 30 Zenekari muzsika. 10 Hirek. 10.40 Egy óra könnyű zene. 11.10 Szalonötös. 11.40 Gyermeknevelés a hálxiruhan. 12 Harangszó. Fohász. Himnusz. Utána a budapesti honved őrzászlóalj zenekara. 12.40 Hirek. 13.25 Időjelzés. 13.30: Honvédeink üzennek. 14 Sovinszki László szalonzenekara. 14.30 Hirek. 14.45 Mesterművek. 16 Attila igazi arca. 16.20 A rádió- zenekar műsorából 16.45 Időjelzés, hirek. 16.;>:> Se szó. se beszéd 18.50 Hirek. 19 Anyuka pihen j, anyuka pihenj. 19.15 Wagner: Siegfried rajnai útja. 19.30 A romantikus költő. 19.55 Hetvenötéves a béctt Operaház. 20.50 „Müteremsarok”. Látogatás Szolnay Sándor kolozsvári festő- müvészrsil. 21 Verbunkosok —— palotasok. Pongrácz Zoltán előadása. 21.40 Hirek, lóver- senveredménvek. 22.10 Hirek német nyelven. 22.20 Tánczene. 23 Muzsikál a mult. 23.45 Hirek. Morva (éle fém* és gépipari szakkönyvek: Az összes gőzgépek. Vezérmüvek, süritők (kondenzátorok), gőzturbinák kérdés és feleletben 121 ábrával P 9.— Az összes gőzkazánok. Nélkülözhetetlen tankönyv bármilyen kazánfűtői vizsgára készülőnek. Kérdés és feleletben, 109 ábrával P. 12.— Lokomobil gőzkazánok és gőzgépek- Magánjárók, uth-engerlők, gőz- ekék stb., 92 ábrával P 8.— Villamos motorok szerkezete, működése, kapcsolása és kezelése. 36 ábrával , P 7.40 Akkumulátorok •«- transzíormáío- / rendszerekben Kaphatók az .ELLENZÉK" könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9.- Vid éki megrendeléseket utaovattal azonnal elin:ázunk. rok készítése, szerelése, kezelése, javítása. Villanyvezetékek, azok szerelése és szigetelése, 22 ábrával P 370 Uinamok szerkezete, szerelése, kezelése és javítása. Magasfeszültségű áramok ismertetése. Útmutató a kis- dinamók készítéséhez P 7-— Amit a fémekről tudni kell. Az összes fémek ismertetése adataikkal P 2.— Az összes fémek színezése áram nélkül (savakkal). Fémek tisztítása, rozsdától való megóvása, rézkarc P Z.áO Csavarmenet-táblázat az összes P 2.—. iá