Ellenzék, 1944. július (65. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-01 / 146. szám

i 8 í í j üli US 1. wammmmmhh ELLENZÉS V,* iwjbmmiwwwwmb Szabó Endre r iportj a, H&t&z&mk kéfezd® émd mdeií szemünkbe4', amely a kálvirrritik tuiajdcwii­9 A bennszülött kolozsvári polgár, ha roko­na, vagy isimorőse érkezik idfcgen tájakról, boldogan ragadjja karon és akarva-nem akarva megsécálitltja egyszer a városban, hogy elbüs-z- kelkedhessűk ,,kincses Kolozsvár-4 szépségei­vel. És nincs olyan embersizüilötite, akit e séta közben ne ejtene hatalmába az Óv ár ód o ósá­ga, a Főtér szépsége, a Farkas-utca nemessége, vagy a Ház son górd magyar történelme. Az idegenek sok sétájáért és fáradságáért szeret­nék én most bosszút állni a kolozsvári polgá­ron, akit szintén rövidke sétára hívok, azon­ban nem a mai háborús, hanem a 200 év előt­ti békés kolozsvári utcákra. A régi, illetve akkor még újnak szamioottit várfalaik közé, me lyeket nem csúfított el a bérházak rengetege, a villany- és telefon-huzalok hálózata, a grófi paloták fedelén neon-reklámcsövek ízléstelen­sége, sem a légvédelmi szír ép ák gombaszerü fedele. Nézzünk szét a csendes, forgalommen­tes utcák során, számoljuk meg lakóit, templo­mait; nézzünk szét elődeink házai körül . . • Könyvtáraink mélyén sok fakult pergament és sárgult kézirat tanúskodik erről a múltról, mely titkait csak a kutató és a szakembcy előtt tárja fel. Eléggé nem dicsérhető Jancsó Elemér dr. munkássága, aki „Erdélyi Ritka­ságok^ című sorozatában közrebocsátsa az erdélyi magyar mult eddig hozzá nem férhető kéziratait, hogy általuk ismerkedjünk meg szülkebb hazánkkal. Közelebbről elhagyja a nyomdát az ,,Erdélyi Ritkaságok“ 18. kötete, amely különös érdeklődésre tarthat számot ép­pen a kolozsvári polgárság körében. Markos Albert fordításában, bevezetésével és jegyze­teivel, közkézre kerül Kolozsvár leírása 1734-ből, amelyet felsőbb rendelet értelmében Páter Pál, id. Pataké István, Gycrgyai Pál ta rácsosok és> Fiizéri György, a város egykori felesküdt jegyzője szerkesztettek. és lakjak, a többi vitágtá] jele esőket pedig nemet és magyar kézművesek. A kerítés északi oldalán óik Korvin Má- t)'as, a hajdani király konyhája öt kiálló ké­ményével. a konyha mellett pedig, a vendég- fogadóval szemben a nyilvános gyógyszertár. (Hintz pat'ka.) A templomnak egyik erő® bol­tozatos része az uralkodó parancsára level­es okmánytárként szolgák. A székesegyházon kívül majdnem vele szemben, délre, az ugyan­csak ezitányban fekvő Torda városról elne­vezett Torda-utcában egy másik templom isi, amely nemrégen a Szentháromság tiszteletére epük. Ha innen tovább haladunk keletnek, az úgynevezett Farkas-utcán, ennek a keleti gén egy „eléggé kiváló nagy templom ban van. A Főtér északi felén, más épületek sorá­ban áll néhai Karóin Mátyás lázáig vendég fogadója. Ez kimagaslik a többi házak kő zül. Innen az úgynevezett Magyar-utca jel* haladva, annak északi szöglete táján ált a lutheránus eklézsiának saját költségén be­rendezett imaháza. Ez egy ház felső emţ létén van elhelyezve, melynek tetejére a harangok számára egy kis tornyot emeltek A város körül három irányban, úgymint keletre, nyugatra meg északra, három kil- város terül el, ezeket jobbára szántóoetők és falusi gazdák lalcják. A keletre nyúló külvárosnak majdnem a túlsó szélén, az utca közepén, egy kőtemplom diszltk, mely Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére épült. Közelebb a városhoz, a külváros észa ki során, a belső Magyar-utcának majdnem egyenes vonalban húzódó folytatásában, melyet külső Magyar-utcának húznak, a Szamos folyó mellett épült az eoweujélitiu? reformátusok, közönségesen kálvinisták fa temploma. így nézett ki tehát Kolozsvár város 1734 ben . . . ve- tünik Emlékezés kétszáz évvel ezelőtt kincses Kolozsvárra ^ A nemdeliat értelmében, a derék kolozsvári polgároknak fel kellett kutatniok a város ne­vének, eredetére vonatkozó adatokat is. íme, hogyan magyarázták ezt 200 évvel ezelőtt: „Kolozsvár város eredetét a történetírók különféleképpen adják elő. . Bonfini Antal Maggar történet cimü müvében a város ne­vét agg magyarázza, hogy az szítig a nyel­ven Oskolásvárat jelentene. Mert — mint írja ■— szomszédságában feküdt Scliolastjca szűz monostora s innen ragadt volna rá a Kol-os-Vár vagyis Oskolásvár nevezet. A Római Jog első könyvében előfordul a Colonia Napucensis, azaz napucai gyarmat kifejezés, amely Napuca városáról kapta nevét. Mások úgy vélik, hogy Kolozsvár azonos azzal a várossal, amelyet Ptolemaeus a maga Geographiájában Zeugma néven em­lít. És csakugyan az Óvár egyik utcáját még mai is Zeugmának nevezik. Az őseinktől az öregekre s onnan fokoza tosan mireánk szállott hagyomány általában úgy tartja, hogy Monostor városka fölött volt valaha egy vár, melyet Zeugmának ne­veztek. Ezt a várat maga Trajanus emelte miután a csatában győzedelmeskedett és Dá­ciát meghódította. Idők folytán azonban a vár elnéptelenedett s végül is annak romjai­ból Claudis császársága alatt valamelyik légió fővezére egy nem valami nagy kerü­letű várat kezdett építeni. Ennek régi Zeugma nevét egyideig megtartották, utóbb az említett légiótiszt az akkor uralmon levő Claudius császár nevére Claudius városának, vagyis Claudiopolisnak nevezte.” Újabb évszázadok telhettek el s a gyar­matosok csekély száma a zavaros időkben megfogyatkozott. Claudiopolist és környékét hatalmas fák és sikít erdő nőtte be. „Ez elhagyott állapotában sokáig teljesen ismeretlenül rejtőzött! Egyszer aztán az in­nen hét mérföldre fekvő Kolozs nevű vá­roskából egy pásztor, amint elveszett ökreit nyomozta és keresgélte, véletlenül e htáyre bukkant, Amikor aztán visszatért övéihez, előadta, hogy mit fedezett föl. Erre sok ember felkerekedik, hogy megcsodálják g várat. Ezeket elragadta a hely szépsége s az elfolyó víz üdítő volta, mért döbbeni lakó­helyükön. Koíozson, folyónak s általában mindenféle élvezhető ivóvíznek híjával vol­tak. Búcsút mondtak hát régi lakóhelyük­nek, ideköltöztek, maguknak fából kunyhó­kat cseperitettek s gyarmatukat vagy tanyá­jukat művelni kezdték. Róluk, már mint a kolozsiakról, ezt a várat a maguk magyar nyelvén Kolozsvárnak nevezték el.” Az uj vár az ónál tizszerte nagyobb E regi Kolozsvárt leiró sorokban böngészve egészén megdöbbentenek a méretek kicsinysé­gei. Például mi volt a különbség a régi Óvár és az Újvár között? , „A város a boldog emlékezetű királyok és fejedelmek uralma alatt igen megnöve­kedett s falai annyira kibővültek, hogy az Óvár éjszakkeleti szögletéhez ragasztott fal- rész a keleti és déli oldallal egyesült. Igl/ jött létre a ma látható újvár, az ónál tiz­szerte nagyobb.” Az Óvarnak mindössze hét utcája volt s egy köztere. Ehhez a várhoz épült később a 200 év előtti Kolozsvár. A regi várfalról het­ven lépésire emelkedett a Hídkapu, amelyet a folyóra vert kőthidiról neveztek el.’A hid ke­leti végén katonai orhaz állt. Innen mintegy 270 lépés hosszúságban újra keletnek halad a varfal, majd a sarokbástyától délre kettős varfal halad a Középkapuig (Magyar-utca). E kapu fölött a belső felén egy bástya emel­kedik, mely a körülfekvő többi bástyát ter­jedelemben és magaságban mind felülmúlja. A közlekedést szintén c^póbid biztosítja. E ka­putól a kettős fal egy szögletbástyáig vezet (Beth len-bástya). Ettől a s z ö gl etbást y ától myugat felé egyenlő közökben öt bástya emel­kedik; a negyediken kis ajtón vonulták ki a temetési menetek. Az itteni szögletbástyától északnak egész a Monostorkapuig húzódik a fal. A kapunak előbáítyája is van s arra fel­húzható csapcihrd van szerelve. Közelében áll egy díszesen rovátkáit bástya, melynek termei­be gyakorta érkezett Báthory Kristóf erdélyi vajdá, mert észrevette, milyen egészséges ott a levegő. Ettől a kaputól a fal a régihez ra­gasztva húzódik ismét keletnek, valami har­minc öl hosszúságban. Micsoda kmcse lenne a városinak a várfalak és bástyák épsége, ha azt az újra törekvés nem púsztatja e'l . . . Tizenhat utca és Mátyás kiráíy konyhája A dereit kolozsvári polgárok foglalkoznak ezután a négy vallás kolozsvári térhód kárá­val, majd a város sorsával és viszontagságai­val. Örömmel említik, hogy III. Géza után „a béke hosszú ideje alatt, több mint kétszáz esztendei időközben a város meg­sokasodott lakói kereskedés, kézi meseerség és földmivelés folytán úgy meqmódosodtak, hogy Kolozsvárt kis Bécsnek hívogatták.” Zsi-gmond magyar király és Látván erdélyi vajda villongásai a város nagy romlására volt, de Albert magyar király uralkodása alatt „Kolozsvár polgársága megint módosodni kezdett. .4 polgárok hűségükben s az egymás után következő hii királyok szolgálatában szilárdan megálltak, ezért tőlük igen sok kiváltságot és adományt nyertek, úgy, hogy ezt az időt méltán lehet a város aranyko­rának nevezni. A lakosok úgy meglépesed- tek, hogy a mindenfelől behozott sokféle árukat képesek voltak összevásárolni. S ezért a vöröst az áruk lerakodóhelyének tartották. Ezt a minőségét elismerték kivált­ságaikban az uralkodók o később bekövet- kezett időkben is és ennek folytán a pol­gárok olyan jó módra tettek szert, hogy a várost magyar szólással Kincses Kolozs­várnak mondották.” Annál szomorúbb a végső megállapitá*: „Mindezekből azonban az elősorolt vi­szontagságok és az idők mostohasága foly­tán kikopott, úgyhogy, ma kifosztva, csu­paszon áll a város " És a város belseje 1734-ben? Ennyit megjegyeznünk legyen elég a vár külső faláról. Most pedig a rend azt köve­teli, hogy a megnagyobbodott városnak im­már a belsejét vegyük szemügyre Ebben az aj városban tehát, mely a -égi után épült, található tizenhat szépen elrendezett utca. Köztük, körülbelül a város közepén, a köztéren emelkedik a nagytemplom. A templom déli részén egy régi, most már fölhagyott kápolna áll. Ezt még abban az időben építették volt, amikor a város külső részén a település megkezdődött s akkor a lakosok számának megfelelt. A templomot s az előbb ismertetett ká­polnát mindenfelől kőkerítés veszi körül, melybe kívül kereken boltok vannak építve: közülük a keletre nézőket kereskedők bérlik Kolozsvár lakossága: Í525 családfő A város közállapota és polgári igazgatása a legérdekesebb olvasmányok közé tartozik. A város élén négy „osztály44 áll: az első a sze- 11-atusz, amelyet a Iáéin senium, vagy öreg szó után neveztek igy azért, mert ezek korban is, de legkivált Ítélőképességben csakugyan öre­gek. A második a százak tanácsa, meily a há­rom felekezet száz előkelő férfiából vari összetéve. Határozataikat a polgárság érvé­nyesnek és megmásitihatatlannok ismeiá el. Harmadik osztály a számvevőség, a negyedik pedig az osztóbirák nyolctagú testületé. Az elősorolt négy osztály testületé, továbbá az egész népesség, vagyis a kolozsvári polgá HORVÁTH ISTVÁN verse: AZ VOLT A SZÉF ! Bará.aimnak, akik a váró A dicsérik „3<zép a város!“ Nektek legyen... De olyan nincs, mint a hegyen, a Szélkűtierdon felül, amit láttam, heg, de hányszor! Mikor szélben, egyed ül, túlnőttem a földet jóval, s valami csudás hajóval halingáztam olyan vizen, melyiken a szépség izén Hegyek, völgyek mind alattam. Váltakoztak szakadatlan, mint egy tenger, mely avégett kapott parancsot az égtől, begy buzogjon furt szépséget... Itt egy domb, miként egy kenyér. Gtt egy völgy — kinyújtott tenyér tart két-három falut, szépen, mint gyermek, ki madarat lel, s őrzi, együtt a fészekkel, KüküilŐvölgy, Marospaxtja s messze, hol az eget tartja hórfedett sok szikla-ököl, mind lelket ringató szépség, másrinás formában tündököl a hegy, a völgy és a lanka. Erdők ezerhúros lantja: az voiri a szép, nem a város... Mellet vetettem a széllel s kedvem dalban robbant széjjel. Lábam előtt bóza lengeti. Felettem pacsirta zengett. A szél kaszaienésl hozott. Bogár zsongott, illat porzott, júh kolompja harangozott. Ismerős volt minden, s rokon. Fent az erdők az ormokon, a rög s a ráhnllt verejték, az ösvény, mit ősök vertek, vízmosás és minden rejtek. Tu diám, hogy a kaszás Rab Pál és azt is, hegy rosszul kaszál... Béla mondták — úgy csúfságból hogy elhullott a kaszája s csak a nyéllel, ami fából, had ázott az elsők után, s minthogy a nyéllel is csupán agyonütötte a füvet, azért mondták, hogy amiánt nem vette észre a hiányt. Túl rajta vén Varrót néztem: Kicsi ember volt úgy észben. He nagygazda s szava hangos; mind az eget nézte volna,, csakhogy nem lehetett gangos, mert a nagygazdaság járma, mintha kincsek után járna, úgy hajtotta két rét éppen. ’De szemét ha felvetette, csak a napot tekintette. Láttam futni Bállá Robik Jaj, kit a szerelem repít, mint a csillag úgy hull, égve. A zab, már a fejét hányta s eltakarta mi megy végbe. De Vass Pisla úgy énekelt, menittasodoti lélekkel, mikor Rebitől el válót t, hogy amint a hangja terjedt minden szerelemre gerjedt. Kaszám ott várt, íüldreve’iett. De a szépség elrengetett. Kitárt karral, szállel szembe: — kérges kezű áldozó pap — áradtam a végtelenbe. Az élet állott és bámult. Minden gondom föld alá hullik Erikem szent mámor töltötte, mint az urasztali kelyhet... — Most is áldom azt a helyet. rak és zsellérek az Erdélyben bevett negj valláshoz és különböző nemzetiséghez tartót na-k. Közülük az állandó lakóhellyel bíró csa, hídfők száma a városban — — — — — 579 az ezek házaiban lakó zselléreké — 259 összesen 788 a külvárosban állandó lakóhellyel bírók száma — — — 544 ezek házaiban lakó zselléreké — 205 összesen 747 A bel- és külvárosban lakók összes száma — — — — — 1525 Közülük özvegy — — — — 252 Ezeken kívül a főurak és közneme­sek házainak száma a városban S7 A külvárosban szerzett telkeik száma pedig — — — — — — 40 Ezen felül a négy bevett és alább részlete, zendő vallásfelekezet papsága Ls számos házai és telket taut birtokában. A fentebb kimutatott polgárságból — — ii8b — — 257 — — 87 — — 17 — — 6 — — 12 összesen: 1525 magyar — — — szász —• — — német — lengyel — — — tót — — — — görög vallásu — — római kaiolikus — — — — — 301 eu. református — — — — —- &14 ág. evangélikus — — — — 722 unitárius — — — — — — 276 görög egyesült — — — — — 12 összesen: 1525 Ki hitte volna? Oly csekélynek tűnik, hogy ha a denek szerkesztő elődök nem brionyitanák hogy „leírásunk készítésekor az okleveleket lelkűt- meretesen kivonatoltunk, az adatokM óss2e- gyűjtögettük, rend be zed tűk és egybeszerleetz• tettük-kétségeink támadnának. így azonban hinnünk kell nekik! Bizony bosszú az ut az 1525 leiket számláló vámostól a több, mint ioc.ooo főt kitnflftg, De bizonyos az is, hogy a várfalak köaöa; békésebben eltek az emberek, mint most, ami­kor nem légólámpík tompított fénye, hanem fáklyák lobogó lángja jelezte az életet. . . HALAURA SÚJTOTTA A VIRÁGTAR­TÓ KŐVÁZA. Egy hatalmas kaatóly­keirtbün jéri^ad-ozott Makk-osihobyka kax- ség>bem Gsi.rinyi Adóm egy odavaló mun­kás négyéves gyermeke. Jáfeék kä&en a gyermek felmászott a kőfalra és ormán Lerántott? a mintegy félmázsás vűrágíautó kővázái- s azzal együtt magsa is lezuhant. A solyas váza ráesett a saerenesátlrn gyermekre és nyomban halálra *ai Édesanyj'si a siránkozásra ázmoal oda­sietett, de kisgyermekét málr csak hoitan ■tudta kihúzni a vasa alói_ Oskolás vártéi — Kolozsvárig*

Next

/
Oldalképek
Tartalom