Ellenzék, 1944. június (65. évfolyam, 122-145. szám)
1944-06-15 / 133. szám
19 li inni us 15. SLLEN2ÉR 7 Minisztertanácsot tartott ii kormány BUDAPEST, junius 15. (MTI) A ormány tagjai iSiztójay Döme mi- ;£.z,tere,líraök d nőik lésével szer-dán jg-gtel 9 órákat miniisztertaixáiosioit .rtottak. A minisztert -a,nőies idiösize- i kormányzati kérdéseikkel foglal- q-zott és délután 2 órakor ért véget, Súlyos munkásszerencsétlenség KOLOZSVÁR,. junius 15. (Az Ellenék munkatársától.) Súlyos munkásai eset történt ni a a korareggel.] rákban a MÁV vasú fi mii hely ében. íisgyörgy András Berek-utca M>. sz. Iáit lakó .gyárimunikasnak munka, őzben, eddig ki nem derített okbc-l. gy hatalmas suiyós vas.lom.ez Milánt a fejére. A szerencsiét lenül járt mink ás 'eszméletét veszáitvo, össze1* sett és a nyomban kihívott mjgnfők és zeisi tették elsősegély ben. Ivisvörgy Andrást beszáll itatták a se- észeti klinikára, ahol meigálliapitiot- ák,-hogy állapota meglehetősen s>u- yös, de nem életveszélyieis. A viízsgá- a.t- megindult .annak kidieritésére, logy a szerencsétlenségért kit tér ii?] felelősség Saját sírjával ta:áikozotí a temetőben NAGYVÁRAD, junius 15, (Saját tudbó- éfkknód.j A •’'junius-• 2-i bombatámadás' ajkai- riával a közkórház belgyógyászati osztályáé — amelyet telitalálat ért — megsérült egy Bor esik * Eászló nevii beteg 'is. A többi serül rekkel együtt átszállították a József-szanató- Mumba. ahol beikötöztiik. Bor csík azután a .akásába ment és nem tért vissza a kórház- 3a. de távozását nem jelentette be. Minthogy Borcsikot nerii találták, a belgyógyászati osztályon a meghalták le őzé sorolták és így tör- tent, hogy az egyik halottat, akinek a nevét ném tudták. Borosak László néven, temették ei. Amikor Bórcsik a lapokban közölt névsorból értesült ,,halál áról“, kiment a temetőbe és 'cvtt látta, hogy a bombatámadás hősi halott jaí 'között van az ő fejfája is. Közben a halotti anyakönyvije is bevezették a nevét. A> anyákönyvi hivatalban; bejelentésére tudomásul vették, hogy nemTal.t meg, most azonban azt kell kinyomozni, hogy ki volt a nevében eltemetett áldozat, ami sokkal nehezebb fel adat. Bárdbssy Lászlót jelölik a szombat- helyi kerület képviselőjének / SZOMBATHELY, junius 15. (MTI) A. város valamennyi pártjának képviselői Mesterház,}' Ferenc főispán elino kiesével sízerdán délután értekezletre ülték össze, ameylen elliatá- rozták, hogy Wälder Gyula egyetemi ■tanár, országgyűlési képviselő elhunytéval megüresedett sziombaii- : helyi választók érti let jelöltségét Bár- dfassy László nyugalmazott miniszterelnöknek, a város diszpolgáiárnak ajánlják fel. Beiktatták Budapest uj polgármesferöt Isméi kifosztották e?sy bcm.baká- rösult lakását. Both László Tugtás- Jftoa 96. szám alatt; lakos feljelentést tett ismeretlen tette- allen!, aki a. légitámadás során megrongálódott és elhagyott lakásába behat olt és onnan több minit 1500 pengő étünkben fehérlnrimüt, ruhát, cipőket, továbbá nagyobb mennyiségű szappan! és manó szódát lopott el. Megjelent a legújabb kiadású Vasúti Útmutató enetre n d k -H 1 v a legújabb iiisn 3 trsnet- £ 5 y 3l 110.2 á ş okkal f Ara 2eú0 pengő Kapható as „ELLENZÉK* KÖNYVESBOLT BAN Kolozsvár, Mát 7 ás király-tér 9. Vidékieknek 3. — pengő előzetes beküldése ellenében azonnal szállítjuk?11 BUDAPEST, juniius 15. (MOT) Budapest- szék es f óváros. t ö r vén y h atós á- gi hi-zotitsá.gia szerdán -délután rendkívüli közgyűlésen iktatta be Farkas Ákos p óig ár mestert, 'akit Keledy Tibor főpolgármester üdvözölt. Ezután dörögi Fai-kas Ákos polgármester beszélt, majd vitéz Járass Andor belügyimLniscjster sízólalifc fel. Többek között arról besziélt, hogy az uj po-lgát in,ester’ beiktatása agyul tál neindszen változást is- jelenít a, fövá,ros vezetésében politikai, • közigazgatási -és egyéb szellemi életében. Ha. felvetjük azt a kérdést, hogy a főváros- megért ette-e a 25 -évbeli ezelőtti vezéri szót,, megragadtott-e minden alkalmat arra, hogy valóiban az ország szivévé váljék és a szó teljes * 1 2 értelmében revi diái taie. örnmiagát, meg kell moinidlanom, hogy a -székesfőváros neim teljesítette, teendőit. — Ugyanúgy-, mint ahogyan tragikusan voltak ennek -a no Miiek az . étekében válságos korsza,. . é« egyszerre szakadtak rá a megoldandó kérdések ezrei, most újra olyan korszakba léptünk, amelyben fii,hetet,(eh nagyságú feladatokat kell megöl dalimink. Ennek a nemzedékn-ek és a főváros élén álló férfiaknak kell vál- lalmio.k ,a megoldásit'.’ -Szükség var. 1, hogy veszélye k k e l szem beszállni t \ 1- ’ dó, miniden ellenkező áramlatot le- győ'zin.i akaró és merő söeilílém hassa' á,t azoknak a férfiadnak Telikiét, akik vezetik a fővárost. A miniszter beszédét niagy tetszéssel fogadták. Felülvizsgálják a kfbombázottak lakáskiutalásait Az ©nhsstsliRF Islsésfsgflaíék ellen eljárás Ifidül KOLOZSVÁR, junius 15.’ (Az Ellenzék munkatársától.) Az elhagyott zsicló lakások és egyéb helyiségek igénybevételévéi, illetőleg a légitámadás károsultjainak a zsidó lakásokban történi elhelyezésével kapcsolatban a pénzügyigázgató- ság szükségesnek tartja ’az érdekeltekkel rnihez- ♦arí§s végett a következőket közölni: 1. A bombatámadás következtében hajlék nél- kiit maradottaknak átadott lakások egyelőre csak menedékhelyül szolgálnak, tehát az elhelyezés ideiglenes jellegű. Arra illetékes közegek áz elhelyezéseket felülvizsgálják és a felülvizsgálat eredményeként végleges elhelyezésül mindenki olyan lakást kap. amelv személyi és családi körülményeinek, .anyagi erejének és élet színvonalának megfelel. A felülvizsgálat azt a colt szolgálja, hogy a kényszerű lakáscsere következtében senki se jussön kirívóan jobb, vagy kirívóan rosszabb helyzetbe annál, mint ami- Iveriben előzőleg volt, toVáhbmenőleg, bogy a kincstárt megkárosító visszaélések felderiüesse- n'ck és merrtoroltassanak. 2. A beköltözködéskor a lakásban és az ahhoz tartozó mellék helyiségben talált mindenféle ingó vagyontárgy (bútorzat, lakberendezési tárgyak szőnyegek, képek, ruha- és ágynenuifclék,’ fehérneműét. konyhaberendezés, stb.t . a. magyar állam tulajdonát képezik, éppen ezért a lakás ban talált ingóságokhoz senki, tehát a lakásba beköltöztél éti borftb akácos alt sem. semmiféle címen jogot nem formálhat. A lakásban és met íékhelyiségekben. udvaron, stb. találj és off hátrahagyott állfrmi ingóságokat a belţöltözöttek anyagi cs büntetőjogi felelősség mellett hiánytalanul és gondosan megőrizni tartoznak * a nekik kizárólag használatra átadott ingósá gokat a legnagyobb kímélettel tartoznak haszj nájni s azokat kifogástalan állapotban és hiánytalanul kötelesek az államnak visszaadni. 3. Ha valaki a zsidó lakásba nem hivatalos leltár alapján, hanem a pénzügyi hatóság meg kerülésével, tehát önkényesen költözött be, az ilyen önhatalmú lakásfoglalás semmis, a felülvizsgálat során a lakásból az önhatalmú lakás foglalókat a pénzügyi közegek kiköltöztetik s ellenük a megtorló eljárást megindítják. 4. Az igénybevett zsidó lakásokért a bent lakók az 1944. évi há/.adó kivetése során megállapított bérérteket kötelesek bér gyanánt az államkincstárnak megfizetni a beköltözés napjától számítva. Ha a háznak tulajdonosa zsidó volt. akkor a házbért a városi adóhivatalnál a zsidó háztulajdonos adószámlája javára kell befizetni. ha a ház tulajdonosa nem zsidó, akkor a- házbért a háztulajdonos kezéhez kell fizetnie, ha a bér adóra letiltva nincsen. Más kezéhez történt fizetés nem érvényes. 5. A pénzügyigazgatósásf ezúttal is felhívja az összes természetes és jogi személyeket, hatóságo- gokat, hivatalokat, intézeteket, intézményeket, társadalmi egyesületekét, stb. hogy ha bármi íven módon és bármiivén -íttyaMr.“ ‘ ytézkéÖes alapján jutottak is zsidó eredetű ingó, vagy' ingatlan birtokába, vagy ha bármilyen megbizás alapján zsidó eredetű vagyont kezelnek, vpg\ őriznek, a birtokban tartott vagy az általuk ke zeit ingó és ingatlan zsidó vagyonról leggenek 'fpészletes bejelentést 8 nap alatt, a kolozsvári m Ml. . pénzügy igazgatósághoz. Nem kell bejelentést tenni arról a mezőgazdasági ingatlanról és az ahhoz tartozó élő t?s holt gazdásági felszerelésről. amelynek birtokába a ffsLimuvelés- ügvi minisztérium hivatalos szervei utján jutott a birtokbanlartó. SPOFŢ DSníöítek az Hi csapatok: Egyelőre nem lesz két esooorTa osztat* Hl! 1, A c^epprtQgítás hsly^tt kerö'eff? körzeti* He ül bajnok* Ságot játszanak ebbars aT ha eiytmésf nehá^ságek fs» ozédnak KOLOZSVÁR, junius 15. (At Ellenzék munkatársától.) Egy hef.e katvta- rog mar az ország labdarugó WözavT temenye e kérdés körül: Lcsz-e két- csiop-qii’tos NB 1. vagy s.em? Szerdán este ülitek össze az NB Les csapatok képviseliői az iMiLiSz Vadász-iiIcai szék,házában, h legi lief, ék esőbbek, dümts,eneik ebben a már tengeri kígyóvá dagadt és téré- bél vesédett k érd éstoen. \ y. rtekez,Lei állásíoglulás,a mél tó vá lasz volt azokra a. ki seri etek ve, amelyek .az NB T. létezáméf indokolatlanul fel akarták higihanti: • a meg j •.lentiek határozati lag kimondottak, b-'.gy nem rhajiják az NB 1. jelé illegi 16-os f6t-/a.mát felemelni. A léi .számemeiésinek egytetlen jogos alapja az utazási nehézségeik, fokozódása lett volna, — állapították meg —, de mivel a jelenlegi utazási nehézségek nem elháríthat atl an ok, .egyelőre nincsen szükséig csoportosít ásna. Abban äz esetben, ha aiz; utazási nehézségek előre nem látott módom meignöveked- rrínék, kerületi, körz-eíi bajnokságokban küzdenémek a osiapatok d'e a bajnokság iellegie kimondottan háborús ba.inokság' volna. Az. értekezlet á.lIá.sfoglalásának bine közvetlen az ülés befejezése után Budapesten a lapok, az országban pe-dic* s rádió utján eiltepiiedt és a,z — egy,-két kiesett vagy bejutni akaró csapat nemtetszésétől eltekintve — ált a,lábos megelégedést keltett. Dr. Wsssslínyi Kálmán vette át a KÜITE veistisérf D?s Suba Károly disze!na*: lett KOLOZSVÂB,, j.ujiius 15. (Az Ellenzék marké társától.) Nagyi el pírt ős-gü ül ésl tartott, a napokban 3 KMTE vél-asztr.^ ■rt,:- Az ülés kezdetén Bar tab's L'ván ügyvezető Gruczia Lipót íiájl-aní elnök nar érdemeit méltatta, akinek emlékére egy perces- Tiétma tiszteletadással áldozott a válaszímá'riy. Ezután a.z egyesület ügyeit a választmány üléséig nagy szakeoTélemitti,©! és lelkesedéssel vezető Bi-rtalis István ügvve- z-etö uKÍftványá'ra a választar,..-.ny dr We?- e-énnvi Kálm.i'Aij'., az OTT igazgat ólát kér tp f:l az einöká tas Heg elvállaláséra, ad- ekg is. amíg ő sz,sülő köcigyüJés a választant szabályszerűen miegejtibeti. Dr. Wesselényi Kálrruán mégha tol tan mondott kö'zönete. a vele szemben meg- nylvánuiló. bázalómnak és . ígéretet . tett.. hogy az Node által műit at ott utón fogja ' Kolozsvár munkás .sportegyes üde tét • a legtisztább sportszellemben vezetni. Ezután a megürüli díszeinöka hely betöltéséi-e került -t sor és a választmány egyhangúlag dr. Suba Károly tanácsno- .kot kérte fel ennék el vállalására, aki' a ' kérésnek kés2ségg;el elgg;et is telt. A választmány ezután az egyes szakosztályvezetők jelentéseivel foglalkozol'.. Megállapította, hogy a labdarugó csapatnak az NB II-be való jutása nemcsak erkölcsi sikert, hanem égyelőre súlyos anyagi áldozatot is jelent, amelyet pártoló tagok hozzájárulásaiból akarnak fedezni. A birkózó szakosztály felszerelése áldozatul esett a b 0 miba-t ám adásnak és ezért a hiányok pótlását az OSK-tó! fogja kérni. Nagy munkára készül az úszószakosztály is, amely fölképpen a fiatalok beszervezésével óhajtja előbbre vinni a k:Tózsvári uszósport ügyét. A választmiány az anyagi’;, ügyek in Nézésére .* külön bizottságot küldött .ki, amely ezután is felhívja a munkás sport támogatóit, jelentsék, be készségüket az egyes szakosztályok munkájában való ré-'zvételré, a fiatalokat pedig arra, hogy a szakosztályok sportéleté,ben tevékeny részt vegyenek. Kékesi vezeti a Csepel—Kolozsvár Magyar Kupa-mérkőzést Budapestről jelentik: A Játékvezető Teşinir let a Ferencváros—Újpest mérkőzés levezetésére Kőhalmit, a Csepel—Kolozsvár kupamérkőzés ..levezetésére pedig Kékesit küldői I' Vi , A junius 18-án, Zági'ábhu, lejárszáíiu kerülő Zágráb—Vidék válogatott viadil játékvezetője Lantos, a junius sy\ Becs—-Budapest mérkőzés vezetője pedig Kékesi lesz. JáRkv'zetó'k a bombák árosait akár! KOLOZSVÁR, junius 15. Közöltük, hogy a KÄC szurkolók szombaton délután 5 órakor a városi sporttelepen labdarugómérkőzést játszanak a játékvezetők csapatával a bomba- károsuljtak javára. A mérkőzéssel kapcsol,atb sah a játékvezető Testület az alábbi játékosok pontos megjelenését, kéri a fontig időre; Rosch Géza. Mái ton Péter, Harasz.tosi Jenő. Jószav László. Szőke József. Schmidt Beli, Adorján' János. Komáromi Zoltán. Endreffy Iván, Dcbay István. Nagy Gy. Sándor, Sze- rémy Lajos. Gáli János, B;nd-ász Ferenc, Cza- ga Laios. Incz.e Imre. A játékvezetők teljés felszerelést hozzanak magúkkal (fekete nadrág,. fehér ing) A KAC szurkolok csapata: nak -összeálhfását Nagy Lajos végzi (Kacsok é.> Nagy irógépszaküzlct. Deák Ferenc-utca 10: szám), Atttţiisxlus 2-7=éö kezdődik az idsi Nemzet! Bajnokság? Budapestről jeJeintik: Labdarugó- szakkörökben felvetődött annak terve, hogy az iáién a bajnokságokét 'Cslalk augnr-szţus 27-én kiezdjék. Az angli suiMirt 20-tól 27-ig terjedő időt ugvanis kizárólag a levente labdarúgásnak akarja,k' az il.ltslélk esíeik reri- d e 1 k ezéis re bűr sá tani. A gondolat még csók terv; annak gyakorlati tTiegvB.hi^üáisia, tárgyában ez illetékesekkel folyta.totf tanácsi- kü'ZásiC'k illái’' fognak dönteni. Mi van mén hálta az NB II* keleti csoportjában? KOLOZSVÁR- ju'niuí 15. Bár a. SzAC az NB ÎL keich csoportjában fölényesen vezet, a további helyezések meg korántsem alakultak ki véglegesen, mert igen sok mérkőzés maradt meg le játszid,muh Ezek: Törekvés— SzACj N5E--SzAC . NSE- -BGSE, MNMK _BVSC, KáSC- MSE. Bástya—Hungária. Hungária—SzMÁY, Bastya—KFAG, KMAV —MSE. „ . A keleti csoport állása egyébként a következő; 1, Szentlőrinci AC 24 17 4 3 ^3:i5 3* 2. Törekvés 25 13 5 7 ^5:35 3* V B. Vasutas 25 14 3. 8 64:46 3t 4. K.áSC ■■ 25 T3 4 $ 43:34 3^ ). Székeivé MÁA 25 12 6 7 35:34 3? 6. MNMK 25 13 4 £ 49Nh 3® 7. Nagybányai SP 24 r 1 7 6 50:2t! tv k. \f-.ísÁrbel vi SE 24 10 S 6 50. p 2? C). BGSE . 25 13 T 1T 3q:37 V 10. Hungária 24 9 t ta 44:50 ti 11. Kalózsván MÁh'25 7 612 38:48 29 12. K. Básítva 24 7 5 T-4 47-66 !? 15. Kolozsvári ÉÁC 25 5 4 16 43:73 14 14. M. Attila 26------ 26 6-Ai — Az M. Attiíá visszalépett. BÖVFD SPobthires . A SZEGEDI TV Sí kétnapos országos ccL lövő verscói’én ifi Tóth Imre kispusk^baö ib6 körrel. Török Budapesti Postás 289 körrel uj országos csúcsot, ért el. CsapaVemcny- ben 1387 körrel a Budapesti Postás állatott fel uj országos csúcseredményt, harcszerü kispuskában pedig xq/.9'i körrel Almáéi Ferer,.c,