Ellenzék, 1944. június (65. évfolyam, 122-145. szám)

1944-06-12 / 130. szám

í 9 44 juntas 12* £ rnmsmfemst&mmsBagzsm BLLKKZtm sms SPOUT 7si (3:1) aránya katasztrófái!» vereséget szenvedett a főváros válogatottjától a kolozsvári játékosok tel ţes mellőzésével összeállított vidék csapata! 6 állmok s Zsengellér, Sárost dr>9 Surányi9 Bodola, Sárost ill, Surányi, Sípos, Sárost ÍIL Elmaradt a K* Bástya—Hungária NB Ii-ds mérkőzés Súlyos vereséget mért az egyetemi együttesre a Vi. MÁV csapata- Most, ormakor a vasárnap délután leját­szó \tt Budapest—Vidék válogatót mérkő­zésrészleteit és a vidék hallatlanul súlyos vei -ességeinek részleteit Kolozsvár és Ér­dé ly labdarugóközönisége elé tárjuk, első szí 2vuiik a hála és köszönet. Hála és ko­szi rivet Vághy\Kálmán szövetségi kapitány urának, a vidéki csapát Összeállítójának, fl-Jcri hetekig tartó töprengés után úgy ál­ltát ütta, össze a Vidéket képviselő labdaru­gó együttest, hogy abban a harmadik he­lye n álló KAC csapatából egyetlen játék ís ser fi legyen és aki ezzel az összeállítással a &-egjobba,n bebizonyította, hogy ma vi­lié1 -a labdarúgás nincs a KAC nélkül. Mó­dotadott nekünk arra, hogy m:$t az er edményl minden ellenkező elvei hi rde­tő szemébe vágva, hirdessük igazunkat, mi itogemsuk sebeinket, amelyet kaptunk és. kapott a KAC együttesével együtt e&jész Kolozsvár labdarúgása. A kolozsvári sajté volt az első, amely ft; le melts a pusztában elhaló szavát és je­lentette, hogy nem igazságos, nem jó és 7ifem lehet kellő eredményt hozó az az ösz- s zeállitás, amelyben a vezető szerep a 'VÁC ragyygó tudásu, de kissé fáradt já­tékosainak jutáit, a segéd szerepe pedig 'olyan csapatának. akik a tábláztaiban ■valahol hátul, a KAC mögött kullognak. Akkor, amikor a KAC feltörte magát az első helyekre és huzamosabb időn át elfoglalta a más- tiik helyet, minden hang a kolozsvári labdarúgás jó tulajdonságait dicsérte. Akkor azonban, amikor arról vált szó, hogy a KAC lélekkel és szívvel, verekedő játékosait egy válogatottsággal jutalmazzák, egy hang sem volt mellet­tünk. De igy van c- jól. Sem tavaly, sem az idén egyetlen Kolozsvári játékodnak sem jut tt a válogatottban hely. De most már nem is akar egyetlen kolozsvári sem vi­déki válogatott lenni. Nem pedig azért, mert az 5:0 és a 7:1 után nem dicsőség és nem ils lesz kitüntetés Vá.lxy kapitány ur jól „összeválogatott“ csapatában szere­pelni. Vasárnap az országban a vál:gatott mérkőzésen kívül csak NB 11-ős találko­zók voltak. Kolozsváron a KMÁV súlyos vereséget mért a KEAC együttesére, a Bástya—Hungária báláik:zó pedig a fő­városi csapat meg nem jelenése miatt el­maradt. A vasárnapi sportesemények részletei a következők: Teljesen letört, lélektelen együttes benyomását keltette a budapesti válogatott elleni nagy mérkőzésen a vidék csapata Vasáraiap délután fél 4 órai kezdettel, j Kékesi vezetésével 12.000 néző előtt bo- j íiyoMtottáik le az ÜLlői-uti pályám a Buida- 1 pest—Vidék válogatott mérkőzést, amely "a vidéki együttes tavalyi súlyos veresége -j < uiíán hivatott volt eldönteni, hogy a fő- j ] városé, vagy pedig a vidéké a labdarú­gásban az elsőbbség. A mérkőzés hatalmas meglépetésre a vidéki együttes katasztrofális 7:1 (4:1) arányú vereségével végződött. A nagyobb­részt váráéi játékosokból' öiSSrreáMitott és .egy-kéi hátul kullogó csapat tagjaival ki- égészitett együttes csak lézengett a pá­lyán, egyetlen valamirevaló támadást axem tudott összehozni és csak. a szerencse mentette meg a csapatot a kétszámjegyű vereségtől. A két csapat a következőképpen állott fel: Budapest: Csikós -—Rudas, Balogh II. — Horváth, Sárosi III., Nagy II. — Sípos, Sárosi dr., Szusza, Zsengellér, vitéz Burá­nyi. Vidék: Vécsey — Mészáros, Felföldi —• Perényi. Juhász, Deményi — vitéz Suhai, Csuberda, Sárvári, Bodola, Tóth 111. Tapogatózó játék ufón az első félidő 20. percéiben Zsengellér lőtte az első, de nem utolsó gólt (1:0). A vidéki együttes erőtlenül védekezett és Sárosi dg. csak­hamar 2:0-ra javított. E-z az eredmény sem maradt meg sokáig, mert a 30. perc­ben Simányi lőtt újabb góLt (3:0), míg vé­gül a 42. percben Bodola javított (3:1). Szünet után, teljesen letört a vidéki együttes és1 úgyszólván teljesen megadta magáit sorsának. A 9. percben Sárosi III. 25 materről lőtt hatalmas bombája talált utat a hálóiba (4:1), a 16. perében az üre­sen hagyott Surányi szökött ki és. volt eredményes (5:1). A 18. perében Sipos lőt'e a mérkőzés hatodik gólját. A gól után rövid ideig, mezőnyjáték folyt, á pá­lyán a 42. percig, amikor Sár oh ül. 30 miéterről a kaputól hirtelen megvágta a labdát, amely zúgva vágódott be Vécsey hálójába (7:1). A fővárosi együttes győzelme ilyen mértékben .is megérdemelt volt. Jobbam egyöntetűbben, lelkesebben mozogtak, miig Vidék csapata letört, lélektelen együttes benyomását keltette. Felkészülteit várja az Idény nagy küzdelmeit a KAC úszószakosztálya KOLOZSVÁR, A ko Irán és időjárás szempontjából igen kellemesen . kezdődő nyál- kicsalta úszóinkat iv a régi viada­lok színhelyéire, a zöld' és hűvös, vízzel telt medencék mellé, ahol mindnyájan meg­kezdették edzéseiket. A KAC úszószakosztálya ezévi tevé­kenységéről a Sp:rtorvosi Intézetben be­szélgettünk dr. Nagy Zoltán szakosztályi elnökkel.. . — A háborús, körülmények ellenéire is ■ a KAC úszószakosztálya, hála a város ve­zetőségének, dr. Vásárhelyi László pol­gármesternek és Müller Géza igazgató­nak, az idén is felkészül'en várja az el­következendő versenyeket. Sajnos, a tel­jes gárda beállítása lehetetlen, mert Ra­du, Bázsa, J cdáky, Csipkés, Sánta és An­toni a fronton teljesítenek szolgálaté', Csizmás, Filatusz, Győrffy, lring és Kun katonai szolgálatukat végzik. Ilyen kö­rülmények között csak fiataljaink van­nak itthon és éppen ezért legfőbb törek­vésünk, hogy "z uj tehetségek kiválasztá­sára és nevelésére fektessük a xősulyt. Versenyzőink kivétel nélkül átestek a sportorvosi vizsgálaton igen jó eredmány- nyel és már javában edzenek a városi strandfürdőben, amely, hála a városi ve­zetők _ gondos-ágának. na gymétr' ékben elősegíti a sportolási lehetőséget. Leítesdorfer Ferenccel, a szakosztály tevékeny ügyvezető elnökével az egyete­mi sportpairk pompás mzómedencetje mel­lett találkoztunk. — Itt kezdettük meg é? folytattuk ed­zéseinket, áráig a városi strandfürdő meg nem nyálott — mondotta — és ezért, nagy hálával tartozunk Vargha Jenő OSK kerületi vezetőnek és Juhos Miidós gondnoknak. A multévi eredmények alap­ján az idén is jó szereplésre számítok. Tavaly 80 egyesület 'között áz Országos Mun ka st a ászt ika kimutatása szerint a 29-ik helyien álltunk, ha pedig' a vidéki munkastatisv-tika szempontjából nézzük a dolgot, hatvan vidéki egyesület között a 13-ik helyet verekedtük ki. Hölgyeink is jó teljesítményt értek el, mert a 11-ifc helyet foglalják el a 45 hölgyuszó gárdá­val rendelkező egyesület között. Ha ver­senyzőink az idén is teljes szívvel és lé­lekkel teljesítik feladatukat, minden re­ményünk, meg lehet arra, hogy további szép eredményekkel kiérdemeljük a város vezetőségének nagy áldozatát és azhal nagymértékíben hozzájárulunk a magyar uszósport felvirágoztatásához. Úszóink sikeres előkészítése végett egyébként a KEAC vezetőcégével karöltve tárgyaláso­kat f ly tatunk egyik neves fővárosi edző­vel és reméljük, hogy sikerül őt leszer­ződtetnünk. Addig is régi, kipróbált szak­emberünk, Gebefügi Ferenc, amennyire csak ideje engedi, egyesületünk rendel­kezésére áll... Súlyos vereséget mért a REAC-ro a K. MÁV Négyszáz néző elölt Molnár Attila ve­zetésével az egyetemi sportpályán bonyo­lították le a KMÁV—KEAC NB II-Ő9 mérkőzést, amaly a lelkes, győzni akaró és főképpen sokkal fobhén játszó vasutas együttes megérdemelt győzelmét hozta. Az első gólt az első félidő 5. percében Djemény lőtte (1:0), majd Szakét® é& is­mét Demény volt eredményes (3:0). Szü­net utad a KEAC kissé feljavult, de csa- táraj nem Adtak gólt lőni. Ezzel szemben 3r KMÁV Szatócs kissé lesgyanus gólja, révén 4:0-ira javított, majd a 34. percben Szedni esek 18 méteres hatalmas lövéssel beállította a végeredményt (5:0). A győz­tes csapatból jók váltak Máúé. Horváth, Demétty, az egyetemi csapatból Saalóky és Régner. Molnár a mérkőzést jól ve­zette. A Ferencváros az: Újpest ellen, a Csepel a KAjC ellen játszik vasár­nap a Magyar Kupa középdöntőjébe» Budapestről jelentik: Kulcsár István, a Ma­gyar Kupa intézője és az MLSz iigyvezetősége az érdekelt egyesületek képviselőinek jelenlété­ben, nagy érdeklődés kíséretében sorsolta ki a Magyar Kupa junius 18-iki középdöntőnek mér­kőzéseit. A Sorsolás remek küzdelmet ígér, mert á Ferencváros az örök ellenféllel, az Üjpesttel ke­rült szembe, a KAC pedig a Csepel ellen ját­szik. A két mérkőzés időpontjával kapcsolatban az érdekelt egyesületi vezetők megegyeztek ab­ban, hogy az Üllő-uti pályán a Csepel—KAC- mérközést 3 órakor, a Ferencváros—Ujpesl- mérkőzést pedig 5 órakor rendezik meg. Ha a mérkőzéseket valamilyen zavaró körülmény miatt nem tudnák lejátszani, úgy azt a követ­kező napon bonyolítanák ie. Döntetlen esetén nincsen meghosszabbítás, mert a mérkőzést a lehető legrövidebb időn belül, ellenkező pályaválasztóval meg kell ismé­telni. Ha ez az újabb talákozó is döntetlenül végződne, akkor sorshúzás dönt a továbbjutás kérdésében. TITOKZATOS és láthatatlan kezek bombát dobtak a ma­gyar labdarugó közvéleménybe és pillanatok alatt felborították azt. Csoportosításnak ne­vezhetnénk ezt az egyéS fövtfosi sportlapok által érthetetlen módon dédelgetett csodagyer­meket, amely azonban egyáltalán nem visel­kedik gyermek mádra, hanem máris felrob­NAGYVÁRAD, junius 12. (MTI) Nagy­váradon a NAC és az NSE közös rendezésé­ben bonyolították le a Szent László-dijas em­lék versenyt. A verseny a magyar atlétika pompás seregszemléje volt. Az ország legki­tűnőbb versenyzői indultak a különböző szá­mokban. Áz eredmények nagy általánosság­ban közepesek, de több figyelemreméltó akad közöttük. Mindenesetre a nyitány sikerültnek mondható és minden remény meg lehet arra, hogy ebben az évben atlétáink még sok ki­tűnő eredményt érnek d. Eredmények: Rúdugrás: 1. Kovács TFSE 360 cm. 2 Tölgyesi BBTE, 3. Kenderes! MAFC. Sulylökés: i. Németh BSzKRT 13.73 m-> 2. Yoki Bajai levente, 3. Sós BBTE. 800 m. síkfutásban: x. Marosi Test vén’ség *’57 P­Magasugrás: t. Dr. Kapros DEAC tS2 em. 2. Kiise Testvériség 178 cm., 3. Gröllér PEAC. 100 méteres síkfutás: Pelsőczi MAC xt.2 másodperc. TávölugráS; Kiss Testvériség 699 cm., 2 Vermes BBTE 699 cm., 3 Zajtay. Diszkoszvetés: x. KuUtzii BBTE 46.65 in.. 2. Sik PEAC, 3. Bóray MAC. 500® méter: r. Szilágyi. BBTE 15:17.8. A .nap legszebb versenye volt. Szilágyi, Kelen és Németh az egész távot szorosan egymás mögé zárkózva futották és a célnál Szilágyi csak mellazélességgel nyert Kelen BBTE előtt, akinek.-eredménye ugyancsak 15:17.8 p. volt. 3. Nebiét,h MAC. 400 méteren: 1. Bánhalmi MRTSE 50.90 mp. 2. N^y TFSE, 3. Eső BBTE. Gerelyvetésben: x. Kolitay TFSE 57-69 ni 2. Meggyest dr. MAC, 3. Csányi TFSE. no m. gátfutás-: 1. Hidas BBTE 15.50 mp. 2. Agocz TFSE, 3. Szijj TFSE. Kalapácsvetés: 1. Ncnwxtih MAC 50.95 m. 2. Vágner FACMMMMM 2. Vágner MAFC, 3. Remete Testvériség. 1500 m. síkfutás: i. Garai MAC 4.01.2 p., 2. Híres UTE 4:01.4 p.. 3. Iglói MAC. 4x200 m. váltó: 1. a MAC A-csapata 1:22.5 p., 2. BBTE, 3. MAFC. 25 kilométeres országúti futás: 1. Kiss UTE x óra 35.33.8 p., 2 Paraţii SE, 3. Gadáaiy Postás 5£. bántotta a közvéleményt, fő partokra és at par­tokra, támogató és ellcnpártokra osztotta a szurkoló tábort. Mint derült égből a villám, úgy csapolt le a fővárosi lopok azon értesü­lése, hogy g szövetség azon gondolkozik, hogy 24 csapatra emelje fel az NB l. eddigi 16-os létszámát, oly módon, hogy a küzdő csapa­tokat két 12-ős csoportra ossza. Mi nem tudjuk, hogy mi ennek a kísérleti léggömbnek a háttere. ÁUilólag az utazási ne­hézségek késztették erre az MLSfy vezetőségét, másuk szerint az egyesületek arányatalanal nagy anyagi terhei. Egyet azonban biztosan tudunk: azt, hogy olyan kiszámíthatatlan kö­vetkezményei lesznek ennek az elhatározás­nak, ümelyet ma felmérni nem lehet. Evek óta az a fővárosi csapatok nagy pa­nasza, hogy felesleges módon felhígították az NB l. mezőnyéi. Most, hogy a fővárosi csapa­tokra szomorú idők púnak, ők azok. akik ez­zel a fegyverrel élnek és igyekszenek elgon­dolásaiknak az ökj& szolgailag kiszolgáló sajtó utján híveket szerezni. Hiába való volt ezek után a vidéki csapatoknak hallatlan erőfeszí­tésekkel küzdeni, hogy azok a büszke AIß /-«s csapat címet kivívják. Nem a pályán, hantéin a zöld asztal mellett fognak további sorsuk felett dönteni ét majd ott mondják ki a végs& szót ebben az igen kényes kérdésben. De ez a kérdés csak nekünk, komor óidé kieknek kényes. Annál könnyebb a bajnoka- Ságból kiesett fővárosi csapatoknak, amelyek, úgy látszik, biztosak a dolgukban. Erre mutal a Kinizsi egyik vezetőjének nyilatkozata i* amely szerint a csapat egyáltalában neat akarja működését beszüntetni, sőt pályát fü­vesít, alapos munkatervet -Jjolgoz ki, mer- számit arra, hogy a jövőben is az NB 1-beii fog szerepelni . . . Egyszóval a „hígítás” befejezett tény. Hóg$ a. julius 2-án összeülő Országos Tanács ho­gyan fog dönteni, az a fővárosi hatalmassá­goknak és a még hatalmasabb sportlapoknál1 már népi is lényeges . . . NAGYSZÁMÚ INDULÓ közreműködésével va< sárnap reggel 8 órai kezdettel bonyolították lí az egyetemi pályán a hadtest országos céllővS versenyét, amelyen más városbeli céllövők is in-1 dúltak. Az eredmények kiértékelése ma történik és azt holnapi számunkban ismertetjük. A NYUGATI NB II-ÖS CSOPORT sorsdöntő mérkőzését a MÁVAG nyerte még az E J'O elleü' 1:0 (1:0) arányban. SÚLYOS BÜNTETÉST kaptak az országos ökölvívóbajnokságokról indokolatlanul távolnia-* radt versenyzőt: Jánosi Istvánt három hónapra, Gerencsér, Vargha, Tamási, Szabó és Farkas, 'a- lamint Komolya ökölvívókat pedig hat hónapra tiltották el. JUNIUS 26—29 KÖZÖTT Budapest -Pozsony —Zágráb városok közötti 1enis&*»&däl lesz a szlovák fővárosban. A Magyar Tenisz Szövetség úgy döntött, hogy a magyar színeket Asbóth. Fánesy és Fehér képviselik, mig tartalékként Katona utazik a csapattal. A BÁSTYA—HUNGÁRIA NB II-ös mérkőzést a fővárosi csapat meg nem jelenése miatt bem játszhatták le. Helyette a Bástya a KMTE csa­pata ellen játszott barátságos mérkőzést Pontversenyben: i. a MÁD 172 ponttal, 2, a TFSE 144 ponttal, 3. BBTE 129 ponttal A BSE, A MAC ÉS A MAFC GYŐZTEK A VÍZILABDA BAJNOKI VERSENYE­KEN. Vasárnap három I. osztályú vízilabda bajnoki mérkőzésit bonyolítottak le Budapes­ten. Eredmények: BSE—Gamma y-.O (3:0), MAC—MUE 8:í (2:0). MAFC—Tatabánvai SE 2:0 (i;o). RÖVID SPORTHÍREK; Az FTC vasár­napi atlétikát versenyén a 25 kilométeres gyalogló Versenyt Pezeki ÜTE nyerte. Ideje 2 óra 48.50 mp. A kolozsvári kerületi tenisz- verseny döntő mérkőzéseit valószínűleg csak kedden bonyolítják le. KÖ^GÁZBÁSÁG OKOSAK OSSZÁK BE A SZŐLŐS­GAZDÁK A PERMETEZŐ AN Y AGO­KAT. A földművelés ügyi miniszter a sző­lősgazdák részére katasztrális holdamként 4 kgr. rézgálicot, 14 kg. fekete gáheot és 4 kg. rézaméiszkót utalt ki. Ez a mennyi­ség azonban csak igen kedvező időjárás esetére elegendő, ezért figyelmezteti \ földművelésügyi miniszter a szőlősgazdá­kat, hogy a -enyészeti időszak elején* amikor a legérzékenyebb a szőlő, csak a legfontosabb védekezéseket kell végre- hajtani olymódon, hogy az első permete­zést rézgálicoal végezzük és csak később térünk át a teke leg ál ic használatára, j MEGiH OSSZ AB BIT OTTÁK A FELÄR­j 1JES Z ÁMOLÁS OK HATÁRIDEJÉT. A i szakmai felárral kapusolatban kiadott I rendelkezések, szerint a felárat felszámító j vállalatok kötelesek a költségtöbbletre és a felár bevételekre vonatkozó ekzámolá- j sarkat minden évnegyed utolsó napján le- ! zárva, a következő hónap 15-édg beter­jeszteni a közellátáshoz. Ez a 15 napi ha­táridő azonban nem bizonyult elegendő­nek a felár elszámolások benyújtására, 3 ezéirt a közellátási miniszter eredeti ren­dé Kiét úgy módosította, hogy a három- havonkémt ké-zdtendő minden évnegyed utolsó napjával lezárni számadások máso­lnának beterjesztésére megállapított ha­táridőt az évnegyedet követő hó utolsó napjáig ho-sszs'bbetotfö meg. 4 Szent Lásiló-dij emlék versenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom