Ellenzék, 1944. március (65. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-18 / 63. szám

nouri \ ti non 1 > tits

OttU&nl talál&z

Vándor és vendég vagy csupán ezen a világon,

s ahol a legszínesebben maradnál, onnan űznek el.

Emelhetsz magadnak házat, más fogja• lakni majd s az ablakon,

ahonnan a csillagokra néztél,

más tekint ki. majd,

ügy szeretnélek itt marasztalni nálam,

házamban nyújtani neked otthont,

de én is vendég vagyok csupán,

vándor és jövevény,

5 minden otthon, melyben nyv\galma-t találtam, semmibe vész.

Így járok házról-házva, otthonról-ott.honra s mielőtt kilépnék a sok kapun,

mely a világtól védett mostariig, úgy teszem a kilincsre kezem, oly fájdalmas szeretettel simogatom, mintha testvérem keze lenme^ kit akkor vesztettem el éppen, mikor rátaláltam,

En vendég és vándor rvigyok mindenütt, s ahol voltam., a sok, sok házban, visszamaradok egy kicsit, lélekben ott maradok, ott élek

szétszaggatva velük.

Hol is nyríjthatnék hát neked otthont, mikor magam is vándor vagyok, s vendégként ülök meg minden széket, mit elém nyújt a sors.

De ha nálam akarsz lenni, ha itt akarsz megpihenni^ jöjj m-égis, jöjj bátran, s Iá vendég voltál és vándor mindenütt,

ű szívemben végre, végre, otthont találsz.

Vác&z teám

Irigyen néznek reám az embereje, mert szeretsz és bárhova visz a sorsod: nem feledsz.

Av.as alatt, Szinva partján, járhattok én messze Tőled:

Lunka alján, Szamos partján, dombon, hegyen, feliepeken, mindenütt csak mellettem állsz, FA nem feledsz, bármerre jársz, vizek partján, hegyek alján, mint a búza aratóra, csillagok az éjszakára, napra nap és hóra hó: úgy vársz reám.

Szívre szív és szájra száj, vágy a vágyra: vársz reáma Szíved fölött felhők ülnek, messze jár a napsugár.

Fáradt ember pihenőre, turista a hegytetőre, kéz a kézre s szóra szó, kikötőre a hajó: vársz reám, mert várni jó.

És vágyni jó és hinni jó, hogy egyszer megáll a hajó,

Kigyúl egy csillag és kikötő integet. Közénk rohannak hazug emberrek, komor napok és évszakok, gonosz arcok karcolják szivedet,

De míg hinni fogsz, fölém hajol az arcod s vizek partján, hegyek alján, mint a búza aratóra, csillagok az éjszakára, napra nap és hóra hó, szívre szív és szájra száj, r Z vágyra• vársz teám,

A népet nem szabad - nem lehet ellui^yni

I>l>iU országot u esikmegyei eloudócsoport

Csíkszereda, március.

Újból fehérbe ö’tÖBöitt a táj. Március véigeielé kódolod iáik s olyan vastagon/ hull »a hó, mintha Sziilv-esztcrire készülődnék: a Székely főid. Télapó szorgalmiésan rázza a szakái'át, de látszik, hiogy amolyan elkésett, seblibe végett miumtoa ez, mert az atacsooy'ibibian fekvő tierületeken, különösen az uitiaik és kór nyék én rohamosan olviad a hő s a fehérséget szürke tücskök váll t,jóik fiel. Vonat ablakaiból figyeljük a tájat s az észlelhető mozgásokat. Ilyen időiben a természet ki számi thatatlan ,,fogásaihoz“ edzett székely sem megy erdőibe, mert nagy veszélyek fenyegetnek állatot' és szerszáiinot... így aztán kevés a mozgás. Legfénwebb azon tűnődünk el, hogy egyre szélesebb körben és erőteljesebben bontakozik ki az élet minden vonalán a magyar erő, öntudat és aikiarás. Kisebbségi éveinkben/ szakadatlanul azt fejtegettük Írásban és szóban egyaránt, hogy a napos, szélvédett helyeket ov-ü- mölcs-fákkal kell benépesíteni. A kivitelezésire nagy hajlandósáigiot mutatott a- szé- kelység. de nem kerülhetett sor rá, mert az i deger ség megakadályozta. Most sok- ezerszámra rendelik a községek a gyü- mö’.és fáikat, ássák a gödröket s kora tavasszal ültetik a gyümölcsfákat. Vannak községek, amelyek 50, sőt több katasztrá- lás hold területet akamek a lőhető legrövidebb időn belül a talaj- és édhajlatvi- s?onyokhoz a ’kalmazkodó gyümölcs fákkal beültetni. A cél, hogy erdőket létesítsenek gyümölcsfákból ott, ahol a szakértelem s a próbaeredmények sikerrel biztatnak.

Szükséges és nagyvonalú ez a célkitűzés. Sok-sok évtized mulasztásait van nivatva pótolni. Kevesen tudják például, hogy Európa egyik legizletesebb és befőzésre legalkalmasabb meggy Csikszentdo- mokoson terem. Ki hallott róla?! Pedig olywn hire Lehetne már régen, mint a síkul a i aknának. A község a legjobb utón halad, hógy ezen a téren megismertesse magát.

Kérdések sokasága zsong körülöttünk. Majdnem rmodén ,, tér epvon ül atn ál“

újabb és újabb feladatok merednek élénk, melyeket el kell végezni. Ezt minden gondolkozó székely jó: tudja. Most is ezekben a dolgokban utazik 24 főből álló lelkes csoport. Tani tari, tájék íztntni, helyzetet ismertetni megy más és más faluba. Immár második esztendeje dolgozik Csik vármegye népből származó, legtöbb esetben annak viseletét, szokásait, hagyományait töretlenül őrző eiöadócso- portja. Ebben az esztendőben az iskolán- kivüli népművelés, az EMKE. EMGE és az Akció Katolika erőteljesebb bevonásával a társadalmi együttműködés irányítja és vezeti az előadásokat. Vasár- és ünnepnapokon előre m egál’ám+ott tervek szerint más és más köeségeket keresnek fel. Az előadók között van- ország- pvülésd képviselő, főrendiházi tag, főispán, vármervei főjegyző, főszeugabiró, polgármester, városi főjegyző, gimnáziumi igazgató, tanügyi főtanácsos, ü°vész, gazdasági iskolai igazgató, gazdasági felügyelő, tanár, pap, stzientferences szerzetes, tanfelügyelő, mérnök orvos, iparos, munkás, mezőgazda és újságíró. Mind ennek a sokat szenvedett, rengeteg nyomorúságot látott földnek a gyermekei ők, akik tudjiák, tökéletesen tisztában- vannak azzal, hogy: ....Itt élned és meghalnod kell!“ Nincs visszakozás, nincs kitérés, nincs más lehetőség! A közelmúlt szenvedései megtanították arra, hogy a néptől' nem szabad, de nem is lehet elszakadni, aki mást mond, vagy másképpen cselekszik, nem az egyetemes magyarságnak épít. <

Ezeknek az embereknek pillanatig sem térhet meg az agyába, hogy más ütjük, más választásuk is lehetne. Nem., mert a nagy hegyek tövében öntudatosan dolgozó, verejtékező s ha kell, harcoló népnek az egyenes leszármazottjai, édes gyermekei. Egy sincs közöttük olyan, aki első, vagy második nemzedékben ne a faluból indult volna el patyolatod, szépen zsinorozott fehérharisnyáiba, melyet ma is visel ünnepélyes alkalmakkor. így domborodik ki a meghamisitatlan örökigazság: a népből jöttek, ahhoz tartoznak, fajtájukat, szüleiket, testvéreiket nem tagadhatják meg soha/, de nem is akarják.

Nehéz körülmények között vergődtek fel ezek az emberek, akik hótről-hétre más és más községben, sokszor a legelj dugottabb település lakói elé állanak s igaz testvéri szeretettel magyarázzák, vázolják a helyzetet s szabnak éles, félreérthetetlen mondáit okkal utat az elkövetkezendő cselekedeteknek. S a nép és gyermekei megértik egymást. Ahogy szaporodnak az előadások, úgy nő & hallgatóság tömege. Ma már ott tartanak, hogy a nagyobb székely falvak ezre.1 h-fogadás u közmű v lödési ház, inak nagytermei s/iiikek: községházák hatalmas udvarán többezer ember várja a szót s a a útmutatást, mely igy foglalható össze: őseink nyomán, őseink szel emében, a becsület és a helytállás útját kell, kötelessége járni minden magyarnak ezekben az időikben. S a székelyek megértik, hogy nekik fokozottabb éberséggel, kötelesség- tudattal kel! járni nend.n magyarok nehéz útját, mead 22 esztendő tanulságaival a hátuk mögött világosabbak .a célok...

De szóba kér ülnek a gyűrnöd esősök, a méhészetek, mintaszerű állattenyésztések, talajmüvelés, egészségügy, időjárás, fakitermelés, ipar, kereskedőim, jogi kérdések, történelem s ha- már fáradóban varinak az agyak, egészséges hu-mor. így, jól kiszámított cétl tudatossággal készül a jó? vendő, melynek minden súlyt, minden nyomást fölényesen, különösebb erőfeszítés nélkül keld1 kiállania.

Az előadó sohasem foghat mellé itt, mert úgy ismeri a- tájat és néipet, mint önmagát. C6ak az tudja, mit jelent ez, aki rendszeresen foglalkozott a népművelés könnyűnek nem mondható feladatával. Minden embert ismernek. Nemcsak név- szerint, hanem családi körülményeikkel is tisztában vannak. így aztán érthető, ha beszélgetés közben feloldódnak és egymásba kapcsolódnak a lelkek.

Itt, a koratavaszi tomboló hóviharban száguldó vasúti kocsiban is igaz testvéri hangulat uralkodik. Az egyik sarokban papok beszélgetnek. A főesperes azokra- az időkre emlékezik, amikor a mostani székely plébánosok zöme a gyulafehérvári teológiával birkózott. Csöndb?n meghúzódva hallgatjuk a- röviden fogalmazott mondatokat.

Kedélyes, de románt sokatmondó a visszaemlékezés. Kiderül, hogy akkor sem volt fenékig tejföl az élet. Hogy lett volna, hisz székelyekről van szó? Kemény- kötésű, elsz-ánt akaratú fiatalokról, akiket tehetségük juttatott a gimnázium, majd a teológia padjaiba. Otthon, a szülőházban!, bizony nehéz volt és az is maradt mindég az élet. Nem igen űJdtok

segíteni a kispop>kon rnég ruházat dol- gábi-n sem. Reverendáról é. má. külsőségekről g -ndoskodoU a káptalan, de rna:; ruhanemű is kel ott. Ivzel aztán úgy csapták be a világot, ahogy le he ett... A székely ötletesség ezen a tóé n .sorg hiányzott...

Az («téli le vetkőző« éknél és - reg;»/-}) ö1- t Őrködéseknél tűnt ki a valóság. Kiderült, hogy a- jó'vasalt nadrág és elegáns kézelő zsinegeken nyugvó „bűvészet“. . A „nadrág“ alig harminc centiméter hosszú rövidszár, amit ötletesen neg.s/erkesztett zsinegekkel erősített tulajdonosa a derekára, hogy lássa a világ: nadrág is van a reverenda alatt... Az elegáns „kézelőről“ hasonló turpisság derű *t ki, amit szintén zsineg tartott a váltakhoz és igy tovább... Így fogtak ki a nyomorúságon a székely papnövendéíkek, akik sohasem szégyelték felvenni a kenderből szőtt fehérneműt s megbecsülték a- ház-szőttes- böl készült ruhadarabokat. Aki igy nőtt fel, aki ilyrn leckéket emésztett meg az életben, az nem tagit a né~ mellől.

Behavazott állomásokon áll meg a Ilonát. Kettesével szál In k ié az előadók. A kis csoport minden megállónál apad. A vármegye szélén aztán az utolsó kettő is leszáll. Kezdődik a munka. 2—3 községeién tartanak előadásokat a. csoportok, hogy este, vagy késő éjszaka, ha késik a vonat, hajnalban térjenek haza s folytassák mindennapi munkájukat az Íróasztal, a mühelygépek, az eke-szarva mellett... Az áldozatot, a- fáradságot nem sajnálja senki, mert kézzelfogható, szemmel lát ha tó n-agy eredményeket hoz ez az annyira szükségszerű munka.

FERENCZ GYÁRFÁS.

Megnyílt Hory Mária

fényképészeti m ü terme

Wesselényi-utea 7. sz. (az udvarban;. Művészi portré és gyermekfelvételeket készit. Amatőr-munkát vállalok.

01017

___VÉRMEDVE—

— Hermány urf Még egy decit! — hördült tel Juon az aszta! mellett.

Súlyos, szinte araszos vastag tölgyfaasztal mellett nyakalta már órák óta a könnyű gabonapálinkát. Könnyűnek azért inkább csak iajsulyra volt mondható, mert a használatban olyan súlyos elváltozásokat okozott u gyomorban, hogy azt csak a legedzettebb hegyilakók tudták elviselni.

Hermány, a szemfüles kis zsidó boltos, szolgálatkészen szökött fel az erélyes hangra és villámgyors mesterkedésekbe kezdett a són- tés jótékony félhomályában. Öreg legényke volt már, nyolc gyermeket bocsátott igen kedvezőkörülmények közölt szárnyra s most hűséges feleségével kettesben terjesztették a kultúrát a havas aljában. Fiatalabb korában éveken keresztül vitézül hámozta a burgonyát a hátország egyik legnyugodalmasabb városkájában, a helyőrségi kórház konyháján. Ótl annyi szenvedést látott maga körül, hogy érzékeny idegrendszere még a szokásosnál is jobban meggyöngült. Minden erősebb szó könnyeket csalt ki a szeméből. Mikor meghallotta, hogy esetleg áthelyezhetik hadműveleti területre, annyira megrendült, hogy bánatában beletenyerelt a buzogva fövő krumpli- levesbe. Szegénynek két ujját kellett eltávolítani a balkezéről, viszont azonnal hazaengedték s ennek a régi vitézkedésének köszönhette, hogy még mindig háborítatlanul mérheti a kultúrát decis üvegekkel.

Nagyobb üveget emelt le az egyik polcról. Az üvegben titokzatos növények kalamajkája ázott sárga lé aljában. A jó tormás, köményes „ágyról“ megtöltött egy féldecist és vidáman kacsázott polkalépésekben Juon felé. Juon egy legyintéssel kivágta kezéből a parányi fütyülős üveget, s olyant ordított, hogy a másik sarokban páhnkázó földművesek is összerezzentek belé.

—- Hozzon egy félmeszelyt, a mindenit a zsidójának . . „

— Igenis, — nyögte Hermány s félénken szólt oda a földműveseknek. — Nem tudom, mi lehet a öreggel, ma egész nap ilyen morcos volt.

Juon a nehézkes, hallgatag, torzonborz hegyilakók között is számottevő jelenség volt külsőre is. Arcvonásai alig látszottak a kócos szakáll és bajusz sűrű erdejéből. Napraforgó- olajjal derekasan megkent válligérő sárgásszürke haját hátul nyirf akér égből faragott füsti fogta össze. Felületes szemléletre hason«

______________ Irta* NAGY KÁLMÁN

litott a minden hegyilakó házában található fakult bizantinus-moszkovita szentképek alakjaihoz. Rettenetes piszkosra zsírosodon és rongyosra foszlott darócruha volt rajta s mellette hevert a hosszuszóru rövid báránybunda. Két ökle, két súlyos, piszkos bunkó, halántékát támasztotta. Pipája a két ököl között a vaskos tömpe orr mellett szaladt a világba.

— Megölöm őket, a bitangokat, — mormogta a félhavas leghíresebb juhásza, amikor Hermány ele jibe helyezte a két deci pálinkát.

— Már a második litert issza — suttogta hátra bizalmasan Hermány, majd sok jóakarattal fordult a morcos vénemberhez;

— Kit öl meg, Juon bácsi?

Azt a két bitangot, a gyalázatosakat, azt a két jómadarat.

Egy hajtásra kiitta a két deci pálinkát s vérbe forgó szemmel fordult Hermányhoz:

— Megvertek, de most adok én nekik. Megvertek... Kirúgtak ... Megfogták a nyakamat . ., pedig ott minden az enyém. De majd adok én nekik.

Feldúlt arccal bámult a pislogó zsidó képébe, majd hirtelen megragadta a z síd ócska mellen a kabátot s egy ránditásal maga elé ültette az asztalra. Attól kezdve lépést sem engedte maga mellől. Balkezével a pipáját fogta, jobb keze Hermány kabátját markolta.

Hermány remegve sandított hátra, de már mindenki megszökött az ivóból. Tudták, hogy Juonnal nem jó egy fedél alatt lenni, ha részeg. Ritkán iszik, de akkor mindent ősz- szetör maga körül. ]ehuvaisten — nyöszörgőit hangtalanul Hermány, amikor szeme magába itta az elhagyott ivó sötét sarkait. Úgy tett, mintha nem félne s alig reszkető hangon szinte fölényesen kérdezte: ,

— Talán csak nem a fiára haragszik?

— Az nem az én fiam. Az egy haszontalan ... Kezet emelt rám a gyilkos. A másik meg segített neki, az a jóféle felesége...

— Pedig ugyancsak szerette, dicsérte eddig őket, — kedélyeskedett Hermány.

— Szerettem, persze, hogy szerettem. Én 'vittem ' oda neki az asszonyt. £n engedtem meg, hogy megházasodjék. Neki semmije sincs, én tartom mind a kettőt. Enyém az ötven juh, enyém a ház, enyém az egész legelő. Engedelmeskedni tartoznak. Ha én parancsolok, nekik az engedelmesség a dolguk.

— Attól függ, hogy mit parancsol, — ke- délyesksdett a kicsi zsidó ..»