Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-07 / 29. szám

IS i 4 február 7, IW elleíízék SPORT MAC- MSE 8:8 (4:1) / biztatóan mozgott a kolozsvári egriiltes KOLOZSVÁR. Pénteken délelőtt rövid megbeszélésre ült össze a KAC vezetősé­ge. A megbeszélésnek egy tárgya volt: a vasárnapi KAC—MSE mérkőzés színáe- tJ lyének megállapítása. A vezetőség az időjárástól tette függő­vé a Hely megválasztását. Az időjárás nem valami kedvezően oldotta meg a dolgot: vasárnap korti reggel vékony hó­rétég borította.- a várost, utcákat, tereket, amely a szakadatlan hóesés következté­ben olyan tekintélyes takaróval .gyarapo- dalt, hogy a nagy pályán való játék ter­vét a vezetőség hamarosan elvetette. így mintegy 500 főnyi és minden dicsé­retet megérdemlő labdarugó szurkoló előtt, 10—15 cm-es hóban, a városi kis­pályán került sor a KAC és az MSE ta­lálkozójára, amelyet nagy érdeklődéssel várt a kis szurkoló seregen kivül az a sok rajongó is, aki a kedvezőtlen időjárás kö­vetkeztében odahaza maradt. Füstös góljával iádul a játék Pontban fél 11 órakor Jania Nándor sípjelére a következő csapatok futottak ki a, pályára: KAC: Márki — Szaniszló II., Vass — Páll, Szántai, Csákány — Bonyhádi, Kö­zi ács IV., Füstös, Radnai, Tolnai. MSE: Kukta. — Erdős, Giliga — Kodac, Ádáon II., Radnai — Brassai, Benkő, Nagy, Zongor, Kulcsár. Mindkét csapatban hiányok voltak. A KAC csapatából a betegen fekvő Farkas és a sérült Váczi maradt ki, mig az MSE Incze II., Sikó és Medve nélkül állott ki. A KAC nagy fölényével indult a játék és már az első percekben Füstös jól irá­nyított lövéseit védte Kutat a. A közönség körében egyöntetű a megállapítási, hogy a fiatal középcsatár a piros-fehér éknél megállja helyét. Az 5. percben már- örö­met is szerez a szurkolóknak: Csákány remekül iveit labdáját Radnai Füstös elé tolja, aki habozás nélkül a léc alá vágja a KAC vezető gólját (1:0). Bonyhádi kerül ezután nagy helyzetbe kétszer is, d;e Kukta nagy bravúrral véd­te lövéseit. . Nehányperces MSE fölény után a 15. percben a kitünően mozgó Páll keresztlabdájára Radrgi dobta rá magát és azt hatalmas vetődéssel a hálóba fejelte (2:0). A KAC ezután több sarokrúgást ért el, de eredménytelenül. A 20. percben az MSE csatársora veszélyeztetett. Brassód—Zongor—Nagy ossz játék utóm utóbbi közelről szépített az eredményen, (2:1). Bonyhádi tört ki ezután, de a lövés pil­lanatéiban Giliga elnyomta. A 25. percben Bonyhádi szögletet har­colt ki és beadását Tolnai közelről ér­tékesítette (3:1). A játék igen élénk és változatos. Az MSE Nagy, majd Brassai révén veszélyez­tetett, de Márki kitűnően védte kapuját. Bonyhádinak nem sikerülnek lövései, mert futtából kétszer is- kapu mellé lőtt. A 32. percben Brassai tisztára játszotta Negyét, aki közelről a kapufát találta el. Naigy helyzet volt! Csákány szorgalma­sén adogiatott a balszárnynak igen ered­mény esen. A 42. percben Tolnai Csákány labdájá­val kiugrott és oldalról küldött lövése ’ a lécről vágódott a hálóba (4:1). Négy újabb gól a második fél­időben Szünet után az edzés nélkül kiálló Füs­tös Helyét Bonyhádi foglalta el, mig a jobb-szélre Kovács II. került. Csákány he­lyéit Demeter foglalta el. Az MSE-ben Brassai helyét Incze I. vette át. A 7. percben R.adnai átad,ását Bonyhádi a Tiapust kicsalva, a hálóba gurította (5:1). A KAC fölénye igen nyomasztó. A 14. percben Kovács II. jó beadását Radnai a kiugró kapus mellett a hálóba lőtte (6:1). Ezután derűs jelenet játszódott le a pá- lvá-n. Szaniszló II. szabadrúgásnak állott neki, de rmgias előtt befutott a kutyája és el gurította lába elől a labdát, óriása de­rültség a pályán! A 25. percben Tolnai—Radnai ossz játék után Bonyhádi újra a bal alsó sarokba lőtt góljával 7:1 lett az eredmény. Ez ut-á-n az MSE feljavult, die Márki könnyen védte a' csatárok lövéseit. A 28. percben Kulcsár révén 7:2-re javítottak a vendé­gelc, majd a 34. percben Nagy kiugrása ‘‘tán 7:3 lett az eredmény. A 3G. percben azonban Kovács IV. átadó.:át Bonyhádi csípte el és biztosan a bal felső sarokba vágta, beállítva a végeredményt. At utolsó percekben a KAC újra fö­lényt harcolt ki, az eredménv azonban nem változott. Bírálat A győztes csapat, amely már január 10. óta a szabadban rendezi edzéseit, az MSE elleni mérkőzésen a nagy hó ellenére is jól mutatkozott be. A magas gól-arányu eredményt azonban olyan csapat ellen ér­te el. amely az idén másodszor játszik és ezúttal is erősen tartalékos csapattal. Ez csak résziben csökkenti a KAC kiváló sziereplésémsk értékét, de az az első pil­lanatra megállapítható volt, hogy az együttes frissen, lendületesen, okosan és igen biztosan látszott. Ezúttal nemcsak a védelemnek és a fedezetem romák, Hanem a csatársornak, de különösen a balsiz-árny- na-k jól ment a játék, amely egyszerűen felfairtózt afihiata.tian volt. Az MSE-ben igen kitűnő játéktáré at ismertünk meg, amelyből Giliga, Ádám II. ée 'Nagy játszott jól. A mérkőzést Jania Nándor jól vezette le. Elmarad az OSK előadása KOLOZSVÁR. Jelentettük, bogy az OSK február 13-án Budapesten előadást rendez, amelyre meghívta az MLSz köte­lékébe tartozó összes Isbdaruigóegyesüle- t,ek vezetőit is. Az OSK elnöksége tegnap KOLOZSVÁR. A Kolozsvári Egyetemi J Atlétikai Club a napokban tartotta 1944. j évi rendes tisztújító közgyűlését az epye- j t-em aulájában. A közgyűlést an egyesület tanárelnöke, | dr. vitéz Berde Károly egyetemi ny. ren- j des tanár nyitotta meg. Pár szó-val utalt : arra, hogy a KE-AC immár a 41-ik műkő- ( dés-i évébe lép és kiérte az egyesületi ta­gokat, hogy a jövőben is olyan becsület- j tel harcoljanak és- küzdjenek az egyesü- I let színeiért, mint az elmúlt 40 év alatt j j azt a tagok és versenyzők valamennyien j tették. Rátért a tanáréinak arra is, hogy I háborús- időben élünk, „y3e — mondotta ! j — a mii sízük-ebbkörü életünk az igazán ’ I háborús napokul átélő országokéihoz ké- I rest valóságos- békés állapotnak felel meg. ' ! Éppen ezért kérem a versenyzőket és az ! egyesület vezetőségét, hogy úgy dolgoz- . I zélk. mintha ténylegesen béke volna. Ne j I hárítsa a munkát el a Háborúra való hi- j I vatkozással és ne hanyagolja el a ter- j j vek szövését és a-7-ok keresztülvitelét az- j zni a mondással, bogy ki tudja, mi lesz . I két, vagy nem tudrm hány hónap múl- j j va. Ha pedig az ifjúság ebben a szellem- j ; ben fog dolgozni, akkor meg vagyok győ- . j zödve róla, hogy a jövőben is épven eny- • j nyien és éppen ilyen békésen ülhetünk : össze, bogy a 42—ik életévét is megnyithas- ! suk egyesületünknek“ — fejezte be be­szédét' a ball gat csáp: nagy tetszésnyilvá­nítása mellett a tanárelnök. Vitéz Berde Károly elnök szavai után Varga Jenő. a-z egyesület ügyvezető igaz­gatója emelkedett szólásra, aki az évköz­ben lemondott Haas Endre egyesületi fő­titkár helyett felolvasta az évi jelentést. Az ügyvezető mindenek előtt kitért arra, hogy jóllehet, az egyesület a 40-ik évét zárja most le, még sem ünnepelhetünk, I mert ma nem ünneplésre való időkét | élünk. Meiglkösz'cnite ezek ut-á-n az egyesü- j let vezetőinek fáradságos munkáját, majd I a különböző szakosztályok munkásságá­nak ismertetéséhez fogott. Megállapítot­ta, hogy különösen a tenisz, céllövő és vívó szakosztályok hihetetlenül nagy fej­lődésen mentek keresztül, mintegy utol­sókból verekedvén fel maguka-t a kerület' legelsői közé. De igen nagy fejlődésen mentek keresztül a többi szakosztályok is, ál lapította meg az ügyvezető, úgyhogy az e^ész egyesület meg lehet elégedve mult évi nagy munkájával. Az ügyvezető beszámolója után a pénz­tári, ellenőri jelentések hangzottak el. majd sor került az uj tisztikar megvá- 1 ászt ására. A jelölőbizottság a hozzá beérkezett két listát ajánlotta választásra, amelyek közül az alábbi tisztikart választotta meg a k-öc"-ülés két szavazat kivételével egy­hangúlag: Ifjúsági -elnök Vásárhelyi János. Alel nők Örvössv István és PünköstHy Gábor. Főtitkár Haas- Ede Endre. Főjegyző Dénes László. Titkárok Tihanyi László és hr. Bánffy Gabriella, . 1 ri kerületét, hogy a február 13-ára kitü- « zö-t-t előadás bizonytalan és később meg- álLapitandó időpont na elmarad. KAC IL—KMTE 5:2 (3:2) KOLOZSVÁR. A KAC—MSE mérkőzés után játszották le a KAC II—KflVITE edző- mérkőzést, amelyet a KAC tartalékegyüt- tese 5:2 (3:2) arányban nyerte meg a tar­talékosán kiálló munkáscsapattal szem­ben. A jói ram u mérkőzés góllövői Verbőczi (2), Kovács Pál, Szász és Ci-horean. illet­ve Borbély és Talpas voltak. A KMTE csapa.tálból a közvetlen védelem, a piros- fehéreknél a csatársor játszott jól. Komoly labdarugómüsort bonyolít le az MSE 1 MAROSVÁSÁRHELY. Az MSE, labda­rúgócsapata nagyban készül a tavaszi idényre, mivel a székely főváros közön­ségének minden álma az, hogy az MSE az NB I.-ibe felkerülhessen. Wetzer edző vezetésével a csapat már két hete megkezdte edzéseit, a vezetőség pedig azon fáradozik, hogy a március 26-ik-i bajnoki nyitányig a csapat részére kiadós műsort állítson össze. Ha akadá­lyok nem jönnek közbe, az MSE a követ­kező mérkőzéseket bonyolítja le: Február 13-án Marosvásárhelyen MSE—KAC, feb­ruár 20-án Debrecenben DVSC—MSE, február 27-én Ma rúís-v ás ár helyien MSE—• Szeged, március 5-én Szegeden Szeged—- MSE, március 11-én Marosvásárhelyen MSE—Ungvári AC, március 18-án Ung- ' váron UAC—MSE, március 26-án M-aro-s- vás árból yen MSE—Törekvés NB II-ős Pénztáros Geiger Ernő. Jegyző Simó Ferenc. Ügyész dr. Sá-ry István. Ellenőr Deák Zoltán. Szertáros Kovács Mihály, Háznagy Kun Mihály. Számvizsgálók: Juhász Róbert, Sándor László és Kocka György. A választások után vitéz Berde Károly tanárelnök köszöntötte az uj tisztikart és további lelkes, munkát kért tőlük a jövő­re nézve is. A tanáréinak zárászavfsi urtá-n ifj, Vá­sárhelyi János, az uj ifjúságii elnök kö­szönte meg pá.r keresetlen szóval a bi- iza.lmiat ■ és ígérte,, hogy igyekszik majd elődjeinek nyomdokain járni és a KEAC- ot úgy vezetni, mint ahogyan azt igen jól, eddig is vezették. A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott közgyűlés után az egyesület választmánya rögtön meg is tartotta az első választmá­nyi ülését, amelyen az uj szakosatályi el­nököket jelölte ki a gyűlés. Ennek során a következő szakosztályelnököket választot­ták : Atlétikai szakosztály Moll Ernő. Teniszszaikosztály Haas Ede. Kpsárla'bdaseakosztály Selmeczy Pál. Kézüabidas-zakosztály Zakariás Gyula. Labdairugőszakosztáiy Jeszenszki József Úszószakosztály Örvössy Géka. Tornaszakosztály Lakatos György. Vivószakosztály György Pál. Jégkorefiagszakosiztály ifj. Vásárhelyi János. Siszakosztály Bujdos Jenő. Céllövőevakosztály Hosszú András. Női kosárlabdaszakosztály Benedek Ju­lia. Női tornaszakosztály Simon Klára. (ha ás.) Élénk élet a nagybányai Játékvezető Testületben A nagybányai játékvezető testületben igen nagy élet folyik. A legutóbbi játék­vezetőtanfolyamon 25 játékvezető jelent meg a ját éfcvezef őlképesiitő vizsga elvég­zése végett, de azonkívül továbbképző tanfolyamon is részt vettek. A nagybá­nyai JT Mann Aurél vezetésével igen é-- tékes munkáit végez és a látogatott tan­folyam komoly és jelentős munkatervük­nek egyik igen lényeges állomása. A TŐRVÍVÁS EGYÉNI BAJNOKSÁGA. A Magyai' Vívó Szövetség a HTVK váci­utcai vívótermében lebonyolított tör egyéni bajnoki versenyében 21 induló vett részt. Délután 5 órakor került sor nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében a döntő küz­delmekre. Bajnok lett Hátszeghy HTVK hét győzelemmel, z. Gerevich • MAC hat győze­lemmel, ió kapott találattal, 3. Maszlav HTVK 6 győzelemmi, 17 kapott találattal, a. Bedő HTVK $ győzelem. 5. Palócz MAC 4 győzelem, 6 kapott találat, 6. Berczelii HTVK 4 gvőzelem, 14 kapott találat. 7. Mennyei HTVK 4 győzelem. 14 kapott talá­lat, 8. Ziitvai BEAC 1 győzelem. 9. Esz terhi s BBTE győzelem nélküli. A hivatásos ükölvivőversfcuy eredményei Vasárnap délelőtt bonyolították le a Nem­zeti Sportcsarnokban, nagyszámú közönség előtt a nemzetközi kini vises hivatásos ököl­vívó versenyt. Eredmények; a magyar Marti­nék győzött az olasz A. Lotta ellen akit a második menetben szabálytalanságért lelép- tettek. Kővári hatmenetes küzdelem után pontozással győzött Kubinyi ellen. Az olasz Bellin: hatnienetes küzdelem után biztosan, pontozással legyőzte a magyár Deli Lászlót. A Szigeti—Farkas mérkőzés Szigeti győzelmé­vel végződött. Farkast ugyanis az 5. menet­ben ellenfelének erőfölénye miatt lelép tették. Kolozsi legyőzte Zsámbokit Ceglédről jellentik: A Ceglédi MOVE va­sárnap rendezte meg a Kolozsvári MTE-vel birkózó csapatbajnoki versenyét. Eredmények. Légsuly (Görög-római) Zsámboki (Cegléd) ellenfél nélkül győzött. Pehelysúlyban (szabadfogású) Zsigmond (Cegléd!) a második percben tussal győzött Harmat ellen. Könnyüsulyban (görög-római) Kolozsi (ko­lozsvári) a második percben tussal győzött Nagy ellen. Váltősulyban (görög-római) Gál (Cegléd) a 9. percben tussal győzött Varga ellen. Középsulyban (szabadfogású) Erdélyi. (Cegléd) a 3. percben kétvállra fektette Bi­harit. Félnehézsuly (szabadfogású) Huszár (Ceg­léd) a 10 percben tussal győzött Gál ellen. Nehézsúlyban (görög-római) Deák (Ceg­léd) a 30. másodpercben tussal győzött Szi­lágyi ellen. A csapatbajnoki mérkőzés után a ceglédi Zsámboki (56 kg.) kihívta a nálánál 10 kilo­grammal nehezebb kolozsvári Kolozsit. A mérkőzésen Zsámboki nagy fölényben volt, de Kolozsvárinak mégis sikerült a 14. perc­ben kétvállra fektetnie ellenfelét. Budapest—Szeged katonaválogaíott 5:1 Szegedről jelenítik; Vasárnap délután ját­szották le a Budapest honvédválogatott—Sze­ged bon véd válogat ott labdarugómérkőzést, amely a budapesti együttes 5:1 (4:0) arányú győzelmével végződött. A mérkőzést mintegy 3000 főnyi közönség nézte végig. Az első gólt a 22. percben Rudas lőtte. A második gólt Parkoló szerezte meg a 23. percben, a harmadik gólt. a 25. percben ismét Rudas a negyedik gólt a 39. percben Parkoló. Szü­net után az 5. percben Rorspány (4:1), a 21. percben Rudas (5:1). Szolnoki MÁV SE—Ceglédi MOVE 8:2. A háromharmados mérkőzés részeredményei ­Diósgyőri MÁVAG—MVSC 10:4 (4:4). Budapesten a Vasas B) labdarugó csapata a MOVE BLKE csapatával 4:2 (>:t) arányban mérkőzött. Újpest—URAK 7:2 (3:1). Ferencváros FC—FTC vegyes együttes ed­zőmérkőzés 8:5 (4:1). Gamma FC—OTE III. kerület 2:1 (2:1). BSzKRT—VSC 2:2 (2:0). Kispest FC—ETC 4:4 (2:1). Szegeden, a honvédválogatott mérkőzés előtt a Szegedi VSE labdarúgócsapata 5:1 (3:0) arányban győzött a HASE együttese el­len. Szombathelyen a helyi válogatott labdaru- gócsapat—helyőrségi válogatott 2:2 (2:1). A DVSC—Ungvár barátságos mérkőzés el- . maradt. Kecskeméti TE—Szegedi AK 2:1 (2:1). CSEPEL—MÁVAG 3:0 (o;o). Barátságos : mérkőzés. ELEKTROMOS—MAGYAR ACÉL 2:0 ! (i;o) Barátságos mérkőzés. HARANGOZÓ GYŐZÖTT' A TÁTRA- LOMNICI NEMZETKÖZI ASZTALI TE­NISZVERSENYEN. Pénteken este fejező­dön be a tátralomnici nemzetközi asztali teniszverseny. A férfi egyesben Harango­zó I. végzett az első helyen. 2. Harango­zó II. Női egyesben 1. Trude Fritzi (né­meti. 2. Farkas. Gizi. 3. Kolozsvári Sári. A négy város csapatversenyében 1. Po­zsony. 2. Budapest. A magyar válogatott asztali teniszcsapat vasárnap este érke­zett haza. A BIRKÓZÓ CSAPATBAJNOKSÁG KÜZDELMEI szombatom este kezdődött meg a Nemzeti Sportcsarnok nagytermé­ben. Az elsömapi mérkőzéseket nagyszá­mú közönség nézte végig. Eredmény: DVSC—‘Kecskeméti TE 5:2, a második mérkőzés a DVSC és a WMTK között 3:3 állás után, az idő előrehaladott volta miatt félbeszakadt. MÁTRAHÁZÁN szombatiéin és vasár­nap kellett volna megrendezze a Magyar Országos Si szövetség az országos sibaj- noksáiTiohatr A- beállott hirtelen olvadás­ra való tekintettel a versenyt nem ren­dezték meg és azt valószínűleg február 12—13. napjain bonyolítják le. A BÁSTYA labdarugócsapata szerdán (délután saját pályáján kezdi meg Kulik András edző vezetésével a tavaszi labda­rugó edzéseit, táviratilag értesítette az MLSz kolozsvá­ri. Vásárhelyi Jánost választotta meg líjcisági elnöknek a KEAC közgyűlése Jeszenszky József a labdarugó szakosztály uj elnöke mérkőzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom