Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-13 / 9. szám

4 ELLENZÉK Unva hx I reformai un pii.«piik ráriióiizenele a tengerentúli agyarokhoz Rovás: László dr református püspök Tadióüzettetet inlczett a tengerentúli ma­gyarokhoz vs ki fejtette', hopp most, ami­kor a világháború megakadályoz bennün­ket abban, hopp közvetlenül szernél pes érintkezésben legyünk tengerentúli test­vériünkkel, a titokzatos magasságokon keresztül azt tudjuk mondani nekik, hopp tűrünk, mert a világháború nagy megpró­báltatások elé állított és rendkívüli ál­dozatokat követel mindnpújunktól. Nem panaszkodunk[ nem zúgolódunk, hanem alljuk a próbát. A zna gyár mindig nagy volt a tűrésben és olyan időket élünk, hogy ebben önmagát kell felülmúlnia. De varunk is magú nkb asz állva tiétkeivk meg­ismerésével. Isten feddésére es parancsá­ra figyelve keressük útját, módját, ho­gyan épithetnők jel a jobb, boldogabb vi­lágot, a testben, lélekben különb magyar­ságot. A tengerentúli magyaroktól azt várják, gondoljanak szeretettel az elha­gyott hazára és bízzanak bennünk, mert az itthoniak semmi olyant nem követnek el, amelyért ^ kintlevőknek szégyenkez­niük kellene. Mindenütt, ahol szavukat meghallgatják, emeljenek szót Magyaror­szág mellett. HORVÁT LAJOS A LAPKIADÓK SZAKOSZTÁLYÁNAK ELNÖKE. Mar- sovszky Ivor, az Országos Magyar Sajtó­kamara napilap kiadói szakosztályának elnöke nagy elfoglaltságára való tekin­tettel még decemberben lemondott. He­lyébe a napila.pkiadóik keddi ü/ésükön Horvát Jánost, a Pest és a Ml-gyarország felelős kiadóját választották meg. (MOT.) 1 KÓS KÁROLYT MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI NYILVÁNOS RENDES TA­NÁRRÁ NEVEZTÉK KI. A kormányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztésé­re a felsőfokú gazdasági szakoktatás ta­nári létszámában a kolozsvári mezőgaz­dasági főiskolán Kós Károly, mezőgazda- sági főiskolai előadót a kulturtechnikai tanszékre mezőgazdasági főiskolai nyilvá­nos rendes tanárrá kinevezve. (MTI.) AZ OSZTÁLYSORSJÁTÉK tegnapi hú­zásán 60.000 pengőt nyert a 67.732, 20.000 pengőt az 57.628. 10.000 pengőt a 48.581, a 61.289, 5000 pengőt a 6..116. a 91.993, 3000 oengöt a 3168. a 17.256, a 26.399, a 42.855 a 76.204, 1000 pengőt pedig a 10.389, a 13.690. a 24.494. a 29 682, a 76.103 és a 90.382 számú sorsjegy. (Felelősség nélkül. ' AZ UROLÓGIAI MEGBETEGEDÉSEK GYÓGYKEZELÉSÉBEN reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserü- viz gyakran igen fontos segédeszköz, mert a gvomorbélcsatorr.át könnyen éí> mégis alapo­san kitisztítja, az anyagcserét és az emész­tést pedig lényegesen előmozdítja. Kérdezze meg orvosát! zöldhagymatermelők figyelmébe; Kolozsvár város Közellátási Hivatala közli: Mindazön zöldségtermelők, akik kisebb, vagy aagyobb meanyiságben akarnak zöldhagymát jermelni, a termeléshez szükséges dughagyma­sz ükségieteiket sürgősen jelentsék be a Köz­ellátási Hivatal terményosztályának (Farkas- utca 4. szám, földszint 8—9. számú szoba). Az igénybejelentést minden érdekelt legkésőbb január 14-ig tegye meg, hogy a szükségletet idejében tudjuk biztosítani, miáltal lehetővé kívánjuk tenni azt, hogy a nagyon egészsé­ges zöldhagyma minél nagyobb mennyiségben kerülhessen fogyasztásra MUNKÁSBALESET. Marosvásárhelyről jelentik: A Marosvásárhely és Székelyudvar­hely közötti miiut munkálatainál dolgozott Grendel Béla napszámos is. Tegnap reggel be akart Indítani egy motort, a kar azonban visszavágódott és arcán talá-lta a munkást. Az erős ütéstől Grendel Béla teljes felsőállkapcsa és arcának balfele összezuzódott. A mentők beszállították a marosvásárhelyi kórházba. PÁLYÁZAT RAJZTANÁRI ÁLLÁSRA. A kolo®&vári Ref. Leánygimnázium elöljárósága pályázatot hirdet1 egy miniszteri kinevezés alá éső rendszeresített raiztanszékre. Illetmények áz áüamiva’ azonosak. Pályázati határidő a hirdetés megjelenésétől számított két hét. A pályázók kellőképpen felszerelt kérvényüket a gimnázium igazgatóságához adják be (Ko­lozsvár, Király-u. 26.). N A(iY\ \K M) KI MÉN Y!K s\N- 1 »OK KOI II S/'l I U,) !\ unmul i lulc/i a nag\\ aradi ./.dudei: \ nem r/evi első elő ad.isái január I 5-111. A városháza dísztermé­ben rendezendő esten lllntky Endre <Ji tőis- pin tan előadást. A/ előadás során a/ is­kolák növendékei adják elő Reményi* * .bán ooriiak azokat a versen, amelvek Nagyvárad éleiével kapcsolatosak es lóként azokból az évekből származnak, amelyeket a költő Nagvvaradon töltőit. A NYU I UT( \X Ml R<rí'/. I n MEG MAGA I A S/.I.R] EMI S VARRÓI 1 ANY. Nagyváradról jelentik: S. Katalin crmihály- faivai varrónő Nagyváradon, a nvilt utcán sósavval megmerge/te maga: és a koriiá/ban röv.d szenvedés után inognak. Tértét való- sz nüleg szerelmi csalódása miatt követte cl. I1A1 U.07AS. Mc/éit< In den ho ■/i zen v édés után meghall I lall Jci’ü. / 1 rdeL i ) ’.ei I mezőit legeli tagozatúnak elnöke. Háti különösen a megszállás idején Icjictt ki jelen t.v tevékenységet. Temetése csütörtökön dél­után lesz Az Erdélyi Párt é. a katolikus egv- ház képva élteti magát és koszorút helyez el f :r ián, PUsrOKVAI.AS7.TAS RUKARI STBI N. Bu­k a restből jr Pntile: Nicodem p.i'iuirka, Vtilmi Antóniáén egye torni tanár, minifc/iorelnök he vetlos, Pelrovics egyetemi tninii. ku. u*z- minis/lci vain m i ii t a/. ortliodoz s/.itiódu*> taglal ia a/ ors/ag püspökségeinek megbi/o'- tai jelenlétében 10én választották meg Kon- 6tantin piiepökét Püspökké i, bukaresti Itieo- lógiai szeminárium igazga'ójál, Cheeaire Pau- nescu főapától választoltak. meg. (IP) Romániába szállították II. Károly volt román király laposnyai^ vadász kastélyának berendezéseit M AHOóYÁSÁiRIÍiFzLiY, janinál* 13. Tudósítónk jelP’it'ti: Po'P<**cu Bibi volt s/ászrégeni poJgármost er, II. Karoly tornán exkirály bizalmasa és fővadászmestere, Károly király tá­vozása után fölajánlotta a magyar kormánynak megvételre az, exkirály- nak l.aposnyán levő vadászkasUIvat a köt illőt te levő magykiterjedésü er d ősiéggel is, amely valamikor Undo If trónörökös tulajdona volt. A kastély­ban abban az időben Európa több ! uralkodója vett részt hires vadá<za- ; tokon. A tárgyalások azonban meg- ' szakadtak, valószínűleg azért, mert * HALÁLOZÁS. Mólt részvéttel értesül­tünk, Szabó József né született Horváth Emí­lia, e hó ti-cn elhunyt. Áz elhunytban Szabó József tűzifa- és szénnagykereskedő fe­leségét, Horváth Balázs tűzifa- és szénnagy- kereskedö pedig húgát gyászolja. Temetése f. hó 14-én délután fél ; órakor lesz a temető halottas kápolnájából. jílliiss-xálc élői is fnőcpöít Amputáltak figyelmébe! Legújabb német rendszerű, tökéletes mü Iá bak at gyárt Nagy Gyula Ortopédiai Müintézet, Kolozsvár, Mátyás király-tér f. Tel.: 41—07. KIÉ AZ ORSZÁG? Daday Lorandnak, akii Szé­kely Mózes irói név alatt is­mer az irodalmi és művészeti világ és akit „Zátony" című jlegenyeertj annakidején a ro­mán hadbíróság hathavi bör­tönre ítélt, napokban jelenik meg könyvalakban „Kié az ország?" cimü színmüve. Da­day Lóránd, a szórványma­gyarság kérdésének kiváló ^ ismerője, színmüvében az el­merülő erdélyi magyar földek és lelkek ügyét tárgyalja. Da­rabját előadás végett megküi- dötte több színház igazgató- 1 jának — többek között a ko­lozsvári Nemzeti Színháznak is —, azonban azt kemény- szókimondásáért és a téma politikai vonatkozásáért elö- jadnl nem iyhetett. MARCELL PAGNOL — MEZŐGAZDA Még a, mult év folyamin Marcell- Pagnol, a neves fran­cia iró és filmrendező eladta marseillei filmstúdióját 6 az­óta alig-alig bukkant fel neve a sajtóban. Egyesek szerint tettének okát kim-e rü’ tségéve', mások szerint életuntságávai indokolta. Arról is szóltak hírek, hogy nemcsak a film- .gyártassal, hanem költői és irodalmi tevékenységével is végleg felhagyott. Svájcból érkezett hír szerint Pagnol a közelmu’tban megvásárolta a Cagnes sur Mer melletti ha­talmas ..Domaine des Maures" nevű birtokot, ahol a csinos Josette Day társaságában la­kik- Eddigi marseillei élete­vei ellentétben, Pagno* visz- szavonult életet él és min­den percét uj foglalkozásának ,szenteli. Reggetlől estig birto­kának ügyeit intézi. Kijelen­tette, hogy nem hagy fe irodalmi tevékenységével, de Jirásra csupán vasárnaponkint van ideje. Pagnol csak vasárnap iro­gat... Ki hitte volna? VITÉZ LÉLEK — A RÁDIÓBAN Tamási Airon nagysikerű színmüve, a „Vitéz lélek", a )bövö ihonap folyamán kerül előadásra a rádióban Az elő­adás érdekessége, hogy azt a 'kolozsvári Nemzeti Színház fiatal és tehetséges rendezője, Tompa Miklós rendezi, aki-J nek ez '»esz első jelentősebb rádioszereplese. A rádió igaz­gatóságának javára kell írjuk, hogy egyrészt teret nyit az uj rendezonemzedék elölt, más részt a darab rendezésére olyan szakembert kért fel, aki ismeri a székely nép sajátos­ságait. Biztosak vagyunk ab ban, hogy ezúttal Tamási da­rabja hibátlan előadásban ke­rül a mikrofon elé. LISZT FERENC — KOLOZSVÁRON A Hitel legutolsó számában: érdekes tanulmányt irt Laka­tos István Liszt Ferenc ko­lozsvári tartózkodásáról. A j cikkből megtudjuk, Liszt va­rosunkban irta első magyar rapszódiáját. A hires mű­vész ugyanis Teleki Sándor gr. felkérésére hangverseny- kőrútra jött Erdé'ybe és sze­retett volna jó cigánymuzsi­kát hallani. Teleki Marama- rosszigetről kocsin hozatta el Pócsi Lacit é6 bandáját, ak — nem ismerve még a kot­tát — „vadon" húzta. Egy mulatás alkalmával Pócsi haj­nalig 'játszott egy akkor diva­tos, úgynevezett! ,, költőit". Liszt a pezsgő ütemekre ujjai- va’ pattogtatott és belekiá’- tott a nótába, majd leült a zongora mellé és megírta e.- ső magyar ábrándját. A tör­ténetet maga Teeki Sándor gróf beszéli el az egykori j Hölgyfutárban és hitelessé-! gét Liszt maga is igazolja Te­lekihez intézett francianyetvü leveleinek egyikében: ,,ön bá­mulatos szépen világította meg a mi magyar rapszódiánkat — irta Li6zt Ferenc. Leírása a Hölgyfutárban végtelen örömre ragadott és te’jes 6ziv bői köszönöm önnek e rend- f-kiviiL rokonszenves emléket". ENDRE BÉLA A KONZERVA­TÓRIUM TANÁRA Endre Bélát, a tehetséges karmestert kinevezték a ko­lozsvári Zenekonzervatórium operatanszakának tanárává. Méltán érdemelte meg a ki- : tűnő zenekari vezető ezt a ki­tüntetést. Endre Béla már a napokban átveszi uj munka- , körét. OPERÁNK NAGYVÁRADRA KÉSZÜL A kolozsvári Nemzeti Szín­ház igazgatósága értesítette Negyváiad város polgáimeste­*é., hogy az operaegyüttes január 24-én és 25-én Nagy­váradra látogat újabb ven­dégjátékra. Ez alkalommal az első este Verdi „Rigoletto"ját, második este pedig „Coppe- lia" ba’ettjjt és Mozart „Szín- igazgató" cimü egyfetvonásos operáját adják elő. A ven­dégszereplés ügyében a pol­gármester megbeszélést foly­tatott a kulturlanácsnokkal és Putnik Bálinttal, a Szigligeti- színház igazgatójával, majd értesítette a kolozsvári Nem­zeti Sziniáz igazgatóságát, hegy az előadásokra az előké­születeket megteszik. A pol- gárm*es;er egyébként úgy dön­tött, hogy a kolozsvári Nem­zed Szinhatz operaegyüttesé­nek ez évre tervezett tiz elő­adásából hatot januártól jú­liusig játszanak le, négyet pe­dig szeptembertől decemberig. A CSOKONAI KÖR NAGYVÁRADON A Szigligeti Társaság e'nök- 6égének meghívására a na­pokban Nagyváradra látogat­nak a debreceni Csokonai Kör irói és művészei, hogy bemu­tassák a kálvinista Róma szel­lemi kincseit. A körösparti Paris szeretettel várja Kolozs­vár c6 Debrecen művészeit. A BÉCSI KÜNSTLERHAUS ARANYÉRMÉNEK NYERTESEI A bécsi Künstlerhaus leg­nagyobb kitüntetésével, * az aranyéremmel, a mul>t év leg­szebb művészi teljesítményé­nek' elismeréseképpen Vinceno Gorgon festőművészt, Josef Müllner szobrászművészt és a Thei66-Jaksch-Thei6s dr. • építé­szeti munkaközösséget juta'- naaeta. Gorgon egy férfipórl- réjáért, Mül-lner -,,A niüv;- S’zet" cimü márványp’asztiká- jáért s az építőművészek mun­kaközössége . Pozsony miüvé’sz- negyedének tervezetéért nyer­te el az aranyérmet. Müllner kitüntetett szobormüve ş tár­lat zárta után ie, mint a Künstlerhaus szimbóluma ál­landóan a kiái'itási teremben marad* az exkiit;i4fcr arra gondolt, hogy még ii«mét Európába jöhet s hat nem is Romániában, hát Erdélyben mene­déke! fog találni. Később Popescu, vabós7.innleg ismét megbízásra, újból a vadászkastély és a Lei ület eladása érdekében az illetékes tényezőkkel megbeszéléseket folytatott, ugylát- szik azonban, hogy a vétel nem jön létre, mert a vadászkastély bei>*nde- zését, szőnyegeit összecsomagolták és Romániába szállították- Romániá­ba repatriál* Ropescu is. aki hir sze- lint az ifjú Mihály király fővadász­mestere lett. KOLOZSVÁRI VÍVÓK IS RÉSZTVESZ- NEK AZ NSE VASÁRNAPI KARD- ÉS TORVIVÓVERSENYÉN. Az NSE szomba­ton cs asárnap Nagyváradon országos III. osztályú kard- cs tőrvivóversenyt rendez. A versenyen budapesti, nyíregyházai és kolozs­vári vívók is résztvrsznek. Muidkét számban előreláthatóan 25 versenyző indul. 1 • ii január 13, Italtól és Im»tso( osztanak A viliofcl Ki /<-t|dt.P»| MlvdUI kö/li úgy j logydx/.ló ko/üiuvéggt-l, mint .1 kereskedőkkel, hogy a/ ell.il.isi lap C III 24., 2«., 27. ■ » szelvényre lé| kg. bab, ,i f III 2», 10 , .72 Cl a-s s/elvónyre fél kg borsó szolgáltatható ki, szol vCnve-nkMil FgVb«*n /» variiM K«>/«lla láM lllvalál l«-l hívja a llgselmet k «• r eskedők n*- k, valamint a fogvas/lí, kö/óie . (irir-k, hogv >•/ «• Iő/é>I<-r’ r rgi-déiye/etl ( III 22., 23., 25 <>s <-*, C III 28., 31 , 34 e» s/.iniu s/elvérnek január hó folyamán cr vén y ü kei ves/lik éx azután a/un jegyeknek a beváltását és els/aniülását a ii * vatdl nem fogja engedélyezni TOLL?AKNÁKAT GYt 17 / \ / K U I Ifi Sül. T HONVEDÜNKNEK. Toll gyűj­tést rendeznek az összes erdélyi fiókok. 11 ad i kór házak párnáihoz megfelelő menj nyiségü finom tollat napiatokban igen ne­hezen lehet megszerezni. Éppen ezért az. erdélyi kirendeltség irányítása mellett nagyarányú tollgyüjtési akció indult meg. A legszebb eredményi a szatmármegyci Vöröskereszt érte el, ahol Kölcsey Ferenc- né, a főispán felesége vezetésével ;oc pe- helytollal megtöltött párnát készítettek a sebesültek részére. Szilágysomlyó polgár- mestere 72 kgr. tollat gyűjtött, a szilágy■ csehi Vöröskereszt 1 kgr. toll összegyüj- I lését jelentette. Dr Nyerges Gábor, a dési I fiók elnöke eddig 72 toll párna elkészítését jelezte. BUKARESTBEN SÓVAL HINTIK BE A VIL­LAMOS SÍNÉIT Bukare€t.bő' jelentik: A bu­karesti közuü vasutak vezérigazgatósága a forgalom zavartalanságának biztosítása érde­kében nem kevesebb, mint 54 vagon sót 6zó- ratott a ßinekre. (TP) APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAST KER3S I POSTA által képesített távirdász elhelyez­kedne magánvállalatnál. Cím a kiadóban. 58 j JOGHALLGATÓ, jeles érettségivel, állást j keres, lehetőleg délelőttre. Ajánlatokat „Jog­hallgató*' jeligére kérem a kiadóba. 0209 TÁRSALKODÓNAK ajánlkozom idősebb úrhoz. „Nemárja, német, magyar“ jeligére ki' adóba. 83 INGATLAN — L A £ A 3 VAN ÁTADÓ, kiadó helyisége, szobája, lakása? Bizza Nagy hirdetőirodára. Berde Mózes-utca 2. F. 2700 NÉGYZETMÉTERES gyümölcsös, 2 házhelynek is megfelel, sürgősen eladó 33.000 pengőért. Ingatlanközvetítő, Mátyás király-tér 19- F. 470 ELCSERÉLNÉM 2 szoba, fürdőszobás, parkettes, kertes, komfortos, régibérü lakásom, ugyancsak 2—3 szobással, főtér vagy Musso- lini-ut környékén. Cim a kiadóban. 092 SZÉPEN berendezett, különbejáratu szoba kiadó. Hétvezér-tér 7. szám. 54 EGY házastelek eladó a Szabolcs Vezér- utcában és egy kert a Törökvágás-uton. Ér­deklődni a Szentegyhaz-utca 38., ügyvédi iro­dában. oiox ÜRES telket, esetleg kisebb házzal megvé­telre keresek. Török, Trefort-utca 3. 0124 ELADÓ Majális-utca környékén 2 szoba, konyha, gyümölcsös. 20.000 P. Hadak-utja kornyékén 1 szoba, konyha, 470 négyzetmé­teres telken 14.000 P. Györgyfalvi-ut környé­kén 2 szoba, konyha 25.000 P. Pillangó-tele­pen 3 szoba, komfort, külön 1 szoba, konyha 100.000 P. 3 szoba, komfort 70.000 P, 2x1 szoba, konyha, gyümölcsöskerttel 62.000 P. Méhes-utca elején 3 szoba, komfort, külön 1 szoba, konyha, xooo négyzetméteres telek 80 ezer P. Erzsebet-ut tetején 2 szoba, komfort. 2x1 szoba, komfort, 105.000 P. 3 szoba, kom-- forr. külön 1 szoba, konyha 80.000 P. Séta­tér közelében 2x3 szoba, komfort és 1 szoba, komfort 500.000 P. Erős központban 5 szoba, komfort, 2 garzonlakás. 2 szoba és nagy üzlet­helyiség 450.00c P. Mussolini-uton jól jövedel­mező ház, nagy telek 550.000 P. írisz körze­tében i szoba, konyha, külön 1 szoba, 30.000 P. Görög ingatlanforgalmi iroda. Deák Ferenc utca i. Telefon: 29—29. F. HÁZHELYEK a város különböző negye­deiben eladók 10 ezer pengőtől. Görög ingat­lanforgalmi iroda, Deák Ferenc-utca 1. Tele­fon: 29—29. F. BELVÁROSBÁN kiadó, szerényen búto­rozott szoba, fürdőszobahasználattal, fiatal­embernek. Cim a kiadóban. 0126 ELCSERÉLNÉM főtérhez közel levő. 2 szoba, konyhás, fürdőszobás lakásomat, ugyan­csak főtérhez közel eső, 1 szoba, konyha, komfortos lakással. Ajánlatokat „Február iíc jeligére, kiadóba kérek. 0125 Vidéki fogorvosok figyelmébe ajánlóim mindennemű szép, min­den igényt kielégítő fogászati munkáimat. Jótállá-seal, gyorsan kész item és postázom a munká­kat. OROSZ JÁNOS fogtechnikai laboratórium, Kolozsvár, Tímár­ul fa 26. szám. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom