Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-11 / 7. szám

1944 január ti. Vigyázat! Monjunkíóra ? ellenzik 5 _ a gOndiatoknak mindenki tapsol, de az emberek mégsem veszik őket komolyan. Bíznak a pillanatnyi szerencsében és nem gondolnak arra, hogy az éppen a legna­gyobb szerencsétlenséget jelentik szá­mukra. Mert bármi történjék is, biztos, hogy megint lesz B-lista, vagy más ahhoz hasonló. Biztos, hogy a nyugdíjra jogo­sultak nyugdíjba fognak menni. Biztos, hejgy munkahelyéről kidiolbnaik minden­kit, aki nem végzi elsőrangúm a munkát. Bíeíos, hogy csuk jó árut lehet eladni s nem bármit, amiért egyáltalában pénzt lehet kérni. Biztos, hogy igen nehéz idők következnek a háború után — mint ahogy minden háború után rn théz idők követ­keznek, tekintet nélkül a vesztes, vagy győztes befejezésre — é- ezekben a ne­héz időkben csak ez frajjá megállani a helyét, aki biztos a maga dolgában, érti a mesterségét és olyan mestersége van, amelyre az egész országnak szüksége is van. Bizony, alttól tartok, hogy megint fogunk látni „diplomásokat“ havait lapá­tolni, mint ahogy láttunk a mult háború után, megint lesznek munkanélküli ipa­rosok, csak azért, mert a ködben krfauz- kodó és altiszteskectő, mesterségüket fel ej- tett segédeket egyetlen mester sem fogja alkalmazni, e megint lesz városi proleta­riátus azokból a falusi emberekből, akik elhagyták a rögöt, amely ma talán szűkös, de bizonyos, hogy örökkévaló kenyeret ád nekik. Háborús időkben, /iharban, rneg kell kapaszkodni mind a tiz körömmel abban, ami a miénk. A tudás az, amit soha sen­ki el nem vehet tőlünk.. Aki a munka, könnyebb végét fogja mpg ma. annak a b-:t nehezebb végével fognak a fejére üt­ni annakidején. S lehet, igen fájdalmas lesz az az ütés. Ms. még van lehetőség mindenre. Te­remthetünk magunknak önálló exiszten- ciát s ha jól és becsületesen dolgozunk, akkor bizonyosak lehetünk affelöl, hogy az mindég exisztencia marad és kiegyen­súlyozott időkben jó exisztenciává le z. De akik ma nem igy gondolkoznak, ha­nem inkább felülnek a hullám tetejére s ott lovagolnak bőszen, azok ne panasz­kodjanak majd, ha lepottyannak és senki sem siet a segítségükre. Ferencz Gyárfás riportja: „A magyarság kiállóit a tornác küszöbére“ Újévi látogatás egy székely cserkésztáborban Csíkszereda, január //. A földmiivesiskola kiválóan gondozott lo­vai röpítik a szánkót a téli világban... Hó­fehér itt minden. Itt-ott bukkan fel egy-egy síző társaság az öreg Hargita lankába szelí­dült nyúlványain. A Mogyorós-domb egyik hajlatában sötét árnyak jelennek meg: 44 vasgárdista halomra lőtt árnyéka kísérti itt a múltat. Nagy kanyar után feLtünik a Csíki Magán­javak területén épült fölldmüvesiskola épület- csoportja , A békés, csöndes tájra szürke leplet húz az alkonyat, miközben nótaszó, magyar dal bénítja meg a csendet. 162 cser­kész táboroz itt Dobri János parancsnoksága alatt immár napok óta. Szigorú fegyelemmel, messzemenő kötelességtudással készülnek élet nagy feladatainak elvégzésére ezek a vá­logatott középiskolások, akadémisták és egye­temi hallgatók. A cserkész s igy a magyar ifjúság mozgalmának élharcosai ők, s ment a jövő társadalom élharcosaihoz illik, karácso­nyi szünidejüket önként áldozták fel a cél elérése érdekében. A tábornak erdélyi jellege van. Az erdélyi cserkészkerület szervezte, de van az Alföld, Szeged környékének 32 tagból álló vezető ke­rete is. A keretek igy siorazoknak eg\vmás mellé; Csik, Hiromszék, Udvarhely. Maros- torda. Szilágy, Bihar, Szatmár, Kolozsvár egyetem, Kolozsvár város, Kolozs vármegye, Magoshegy és Szeged csoportja . . . Örömmel, szeretettel fogadnak a fiuk. Ra­gyogó kedvben van mindenki, pedig komoly és rettenetesen fárasztó munkát végeznek. A parancsnoktól, az Erdélyszerte „Janód­nak becézett Dobri Jánostól értesülünk, hogy a tábort tulajdonképpen maguk a cserkészek vezetik. A nagy értéket képviselő anyagrak­tár ügyeit egy hetedik gimnazista, a gazdasá- g; hivatal igen fontos — hisz élelmezésről van szó! — munkáját felnőtteknek is dicsé­retére váló pontossággal egy másik hetedikes irányítja. A szobaparancsnoki tisztségtől az egységvezetésig mind-mind a táborkeretben dolgozó cserkészekből kerül ki. „Ha egy a cél, olyan mindegy ki a vezér“ (Z) Rövid fúrt adtunk arról a minap, 'hogy a felszabadult iparostanorroo-k töme- ß-esen mennek .nyugdíjas“ pályáikra. Al- ,tiszt, kalauz, miegymás lesz bélölük. Ott­hagyják a mesterséget, amelyet úgy lát­szik, „bizonytalannak“, vagy niem eléggé „jövedelmezőnek“ ítélnek meg és mennek a „biztosra“. Ugyanezt teszi a falu ifjúsá­ga is és ahelyett, hogy ipart tanulna, „összeköttetéseket“ szerez és néhány kö­zépiskolai osztály elvégzéséről szóló bi­zonyítvánnyal zsebében ő is felcsap „nad- rágosnak“. De nincsen ez máiként a kö­zéposztálybelieknél sem. A középiskolát végzettek deklogy is néznének vadam Ül yen gyakorlati pálya után. Elmennek jogász­nak, megkeresik a hozzávaló nagybácsit és leülnek az „Íróasztal“ mellé. Ezzel az­tán be is fejezték életmüvüket. Az „ügye­sek“ sem különben ennél, mert azok ahie>- lyett, hegy tényleg megfognák a dolog vé­gét, „egykezet“ igyekeznek kiprotekcióz­ni maguknak és ha megkapták, azt hiszik, hogy kereskedők ís lettek ezzal. Háborús jelenség ez és igy van min­denütt a világon, ahol lehet még egyál­talában efféléket csinálni. így volt min­iden háborúban és előreláthatóan igy is ‘lesz mindég. Azonban a háború törvé­nyei egyebekben sem változnak meg. így például nem változnak abban, hbgy a háború mindég konjunktúrát jelenít a könnyű pénzszerzésre, a háború után pe­dig beköszönt -a munkanélküliség, a nvo- mor és az igen kevesek annál nagyobb, bár szintén röv.id dustakodása. Mert ám nézzük a dolgokat úgy, aho­gyan vannak. A háborúban minden mun­káskézre szükség van és egyetlen munka­adó sem válogathat sokat, begy kivel dol­goztat -éc az milyen munkát végez. Örül, ha egyáltalában dolgozik valaki. Az állam apparátusa rettenetesen felduzzad, egyik hivatal szüli a másikat és minden ren­delkezés uj hivatalok magvát veti el. Mindenütt fokozódik a hadi célú termelés, óriási szervezetek nőnek ki a földből es végzik a maguk speciálisan háborús fel­adatait. De másik törvénye a háborúnak, hogy mindezek a szervezetek, amelyeket a háború szült, valamennyi törvényből fakadó „egykezi“ lehetőség úgy eltűnik az utolsó fegyverdörrenéssel, mint a szét­pukkanó szappanbuborék. A hadigazdál­kodás átállása békegazdálkodásna, zökke­nőkkel és áldozatokkal jár és ilyen ese­tekben ritkán a szentimentáüzmus az, amely irányt szab az eseményeiknek. Le­építik a nagy állami apparátusokat és ál­lam, társadalom, gazdaság egyaránt igyekszik racionalizálni és- olyan mecha­nizmusok alapjait megvetni, amelyek al­kalmasak, oilcscak és gyorsak ez ügyek intézésében. Mit fog kezdeni az az ezernyi jogász, akit évente ont magából az egyetem. Mit fog kezdeni az a falusi ember, aíki kizök­kent a maga természetes 'környezetéből és elszokott még a gondolatától is annak, hegy elmenjen béresnek, cselédnek, két­kezi munkásnak. Mit kezd a sok fiatal­ember, aki segédi bizonyítvánnyal a zse­bében ma ,,ur“, lehetőleg valamilyen egyensapkát visel és huzza a havi fizetést, íürödve nyugdíj reményében. Mit kezde­nek majd azok az „egykezek“ és azok a „kijelöltek“, akikhez ma dűl a pénz és akik bárokban dőzsölnek, majd ha megint lesz kereskedelem, ihia addig ugyan nem jutnak a dutyiba, -ahová egyébként szá­mos közülük máris szerencsésen megér­kezett. Persze, ismerni kellene az összes sta- tişztkai adatokat, ismerni kellene a gaz­dasági és egyéb erőviszonyokat és főleg pontosan tudni kellene, hogy mi lesz en­nek a háborúnak a vége, ahhoz, hogy bárkinek tanáccsal szolgáljunk, vagy ko­moly jóslásba bocsátkozzunk. Ha a há­borút netán elveszítjük, akkor jobb nem is gondolni arra, hogy mi lesz. De ha megnyerjük, amihez' mégis csak sok re­ménységünk van, akkor is mi lesz? Egyéb­ről sincsen éviek hosszú sora óta szó Ma­gyarországon,. mint a trianoni időkben kényszerűen felduzzadt állami app'-.á- tus józan és erőteljes- leépítéséről, arról, hogy miképpen lehetne a tenger sok szer­vezetet, egyesületet, egymást keresztező különböző intézményt összevonni, egy­szer üsiteni, megszüntetni. Miképpen le­hetne a legtöbb önálló magyar exiszten- ciát megteremteni, amelyekre aztán szi­lárdan épülhet fel az uj ország. Ezeknek FarketZezési munkálatokat ju- tényosan válla!: id. loŐRINCZY JÓZSEF, lakás: Zácolya-utea 14. szám.f vagy SEJ3ÖK - cukrászda, Mátyás kiróly-téf 23. TeL: 19 _59. A kemény és fárasztó életet jól bírják a fiuk. Reggel1 6 órakor ébresztő. Három perc múlva már tornára sorakozik a tábor. Mosa­kodás, reggeli, zászlófelvonás és ima után kisebb alakulatokban kiképzés következik. A térképolvasás, tájoló és más tájékozódási le­hetőségek gyakorlati alkalmazásával párhuza­mosan napról-napra fokozottabb teljesítmény elé állítják az ifjú vezetőt. Meglepő ügyesen mozognak. Nemcsak az álcázás, a fedezés mű­vészetével is tisztában vannak. Minden per­cet jól kihasználnak, mert itt már nem két­séges a nemzetek életében annyira fontos té­tel: az egység akkor felbecsülhetetlen és a legnagyobb erőszak által is megdönthetetlen érték, ha megfelelő tudással párosul. Itt min­denki egyformán készül parancsteljesités és parancskiadásra egyaránt, mert jól ismerik a költő szavait: „Testvér! Ha egy a cél, olyan mindegy, ki a vezér .. A cél pedig egy; keményen, elszántan helyt- állani az ősi magyar földön és egyesíteni minden magyarokat ... Ez a cél itányit min­den munkát. Ennek a nagy gondolatnak a je­gyében csattog az ásó, huppan a sátoreöveket fagyos földbeverő dorong, ha kell, szól a puska, röpül a kézigránát... Aztán siklanak a lécek... Mesteri ügyességgel kezelik — kü­lönösen a székelyek -— a sibotokat. Porzik a hó... Nekipiruk arccal, széles jókdevvel érik el a járőrök a kijelölt terepszakaszokat. Az is jelszó: több gyakorlati feladat, hogy a kényelemről le kell szokni. Az ember életét teljes egészében a célok Szolgálatába kell állí­tani. Ennek tudatában örömmel szemléli az ember, hogy a fiuk szempillantás alatt sátrat vernek, sőt kellemesen be is fütik... Aztán csajkák kerülnek elő, havat olvasztanak s a lobogó vizben saját maguk meleg ételt készí­tenek. Ennek ez a rendje. Az élet ma a vi­lág minden táján harc, amire mindenkinek s igy a nemzetnek a lehető legjobban fel kell készülnie. Fegyelmezetten siklanak egymásután a gaz­dasági iskola főépülete elé az alakulatok. Nyílegyenes vonalban állanak a sorok, majd anyagkarbahtartási célból szempillantás alatt tűnnek el... Gyors és ütemes munka kezdő­dik. Néhány perc alatt ragyognak a bakan­csok, tiszták a ruhák, olajozott a felszerelés és „vakszolt“ a si. A munkában nem lehet lekésni, mert megszabott időben elhangzik a napos parancsa s máris elméleti előadásra gyü­lekeznek a nagy ebédlőben... Itt, nagy cso­portban érvényesül igazán az izig-vérig, min­den vonatkozásban magyar nóta. Ez a fiatal­ság már nem hódol idegen faképek előtt. A nemzet ősiségét, hagyományait megbecsüli. Igen fontos kelléke a nemzet boldogulásának. momartanak és számonkérnek. Ezután immár i nem menetel, dolgozik és kínlódik magára- j hagyatva a magyar ... i Ó-esztendő utolsó perceiben nagy négyszög­ben állott fel a tábor a földmüvesiskola dísz­udvarán. S amikor ujvevet köszöntöttek a harangok szerte a csíki tájakon, Dobri János parancsnok jelentést tesz a félárbócra kúszó nemzeti lobogónak, minden magyarok egysé­ges és egyesitő jelképének . . . Aztán fogada- lomujitás kezdődik. Itt. Isten utolérhetetlen ül szép, felséges és szabad templomában messze csendül az ifjúság hangja és' fogadja; „...Köte­lességemet mindhalálig pontosan, magyar emberhez illően teljesítem. Isten engem úgy segéljen!“ Aztán egyszerre hangzik fel a kiáltás: „Erdélyért mindhalálig!'1 Azzal a zászlóval újított fogadalmat a tábor, melyre 1938-ban az „Erdélyért!rt jelszóval alakult cserkészszázadf esküt tett . . . Még a fák, a hó alatt az avar is fülel, amikor a lengő zászló alatt elmondják Gf/- lért Sándor: .Tornác küszöbön“ című versét. Szivbemarkolóan, határozottan csengenek a szavak; Egy szál ember vagyok s vihar elé állok, hadd üssenek bénává A jókedvű villámok . . Csillognak s a szavaló leikével együtt hub lámzanak az érzelmek: _ „ . . . Nem vagyok én gyávay nem is vagyok bátor, de országból, de faluból palacsintás háztol nagy vihar jöttekor — bármi legyen bére — valakinek állni kell a tornác küszöbére .. Akik megértették a feladatot Előadások keretében „szó esik“ többek kö­zött az „ifjuvezető kulturmunkája“, „az uj magyar művelődés alapjai“', az „ifjuvezető kör“, a „magyar fajtaismeret“ az „ifjuvezető világnézete“, „rokonaink“ és „versek“-ről... Óriási anyag ez. mely minden vonatkozásában a magyar lélek legmélyébe van ágyazva. Ezek az előadások azt a célt szolgálják, hogy soha többé idegen szellem és idegen gondolat ne tudja megfertőzni és tönkretenni a ma­gyarságot, mint 1918-ban. Minden magyarnak résen kell lennie és fel kell készülnie, hogy necsak kézi, hanem szellemi fegyverekkel is helytállhasson s legyőzhesse az ellenséget ott. ahol és amikor jelentkezik. Ezért tartanak „ beszélőiskolákat“ az ifjú vezetők táborában. Pintér Péter Pál dr. egyetemi tanársegéd nagy művészettel adja elő a beszélőiskola anyagát. Minden előadásán megismétli: a magyar ifjú­ságnak fel kell készülnie arra, hogy szükség esetén az idegen szellem jól felkészült agitáto­raival nyilvánosan meg kell) birkózni s a harc­ban felül kell maradni. Ennek tudatában ké­szülnek a fiuk s meglepően ügyes, rögtönzött beszédek, közbeszólások, felszólalásokkal bizo­nyítják; megértették a feladatot... Az öntudatot sugárzó előadások után va­csorához sorakozik a tábor, majd tábortüz- höz gyülekeznek a nagy ebédlőteremben ... A „tüzet“ földreálliiott petróleumlámpák jelké­pezik. Ősi magyar nóták, szavalatok, rövid elmélkedések nyomán az áhitatos hallgatóság előtt megjelenik a magyar katenamult. Az ősi magyar katonaszellemet tükrözik vissza a szavak . . . Azt a múltat, mely hazát szerzett, országot alapított olyan területen a magyar­nak, ahol szervezett nemzeti életet és állam­rendet nem tudott addig kialakítani egyetlen nép sem. Azt a múltat, mely a kereszténység­be ágyazva, immár ezer esztendő óta ellen­álló hullámtörője a nyugati keresztény kul­túra nagyobbnál-nagyobb, rettenetesebbnél- rettenetesebb ellenségeinek. Azt a múltat, melyre minden magyar büszke lehet, hisz a magyar katonamult soha el nem múló dicső­ségét hirdetik világszerte a keresztény temp­lomok minden délben. S az ifjúság lelkében lángot vet aZ- igazságot megvilágító csóva: ezt a felbecsülhetetlenül nagy magyar áldozatot nem hálálta meg soha senki ... A nagy pilla­natokban, amikor a nyugat liainak a magyar vérre, magyar könnyre és felmérhetetlen áldo­zatra is kellett volna gondolniuk •— elhall­gatott a szó s kegyetlen tettek, bűnös csele­kedetek következtek . . . „Erdélyért mindhalál ig! “ Ezért kapcsolódnak egymásba tábortűz vé­gén, az elmélkedés mélyhatásu perceiben a kezek, hogy érezzék: minden magyart szá­Igen, állni kell! S a Hargita, a Keleti Kár­pátok égbenyuló havas bércein keresztül Is­ten zsámolya elé hömpölygő Himnusz hang­jai alatt érzi a szív, lükteti az agy: a ma~ gyarság kiállott a tornác küszöbére . .. Hódolat a székely mult előtt A felejthetetlen fogadalomujitást követő nap a madéfalvi veszedelem színhelyére, a ,,Sicuicidiumnak‘' nevezett emlékoszlophoz za­rándokolt el a tábor, majd a csiksomlyói kegytemplomot látogatták, meg. A székely szabadság vértanúi emlékoszlopa előtt Gyulai Béla ismertette a székely vesze­delmet. A szavak nyomán hallani lehetett Buckód, a lelketlen, zsoldos generális ágyúi­nak dörgését, a fegyverropogást, mely sirba akarta örökidőkre küldeni a székely lelkiisme­reti szabadságot. A tábor látogatását, a madéfalvi veszede­lem 180-ik évfordulója alkalmából hatalmas fenyőkoszoru hirdeti.. . Csiksomlyón, a katolikus székely lelkiség kialakításának színhelyén azokról emlékezett a tábor, akik töretlen hittel szoglálták fajtájuk és hitük célkitűzéseit. Emlékeztek arra, hogy 1764-ben a csikmadélfalyi síkon gvllkos fegy­verekkel elnémították a székely lelkiismereti szabadságot, mely aztán itt, Csiksomlyón lán­golt és csapott az egekig 1848 márciusában s törte darabokra, izzé-porrá az elnvomó hata­lom jelképeit; a kettős sasokat. Január 3-án délelőtt 11 órakor ünnepélyes külsőségek között vonták be a magyar zászlót. Azzal az innivalóval távoztak a hargitai téli. ifjuvezető táborból a cserkészek, hogy minden magyarok sorsa egy és oszthatatlan. Ezért a sorsért, hogy jobb legyen, egyesült erővel kell, kötelessége küzdeni minden magyarnak... Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép boldogu­lásáért az Ellenzék,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom