Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-08 / 5. szám

K

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai-u. 16., I. Teheíon: 11—09. Nyomda: Lgye- tem-u. S. Teleíou: 29—23. Csekkszámla: 72016

KÉT „EULEN“ KÖZT

írta: ZATHURECZKY GYULA

ÄLßPITC TTfl:

SÜRTHS b! !K L Ú S

Kiadótulajdonos: ,, PALL AS SAJTóVÁLLALAT** R1. Kolozsvár. Előáizetési árak: 1 hóra 4.30 P, negyedévre 12.40, félévre 24.30, 1 évre 49.60 f.

SZOMBAT, 1943 Január

ZW

t,XV. évfolyam, 5. szám.

ÁRA 30 FILLÉR

„Azon tőit’, mely csak azért követ- telik el, mivel azt úgy parancsolja a ,,polgárok heve" nem’ egyébb, mint szolgaisag; ki i'y bilincsek közt tar- tatik fogva alulról vagy felülről, s nem jó tanács és meggyőződés, de lárma, fenyegetés, vagy bármi efféle okok után indul: az a po'itika töm- keleges mezején bizony nem egyébb, mint „gyáva" vagy „kontár."

(Széchenyi: Eszmetöredékek.)

Ritkán volt időszerűbb emlékezni Széchenyi fenn idézett szavaira, iránt ma, amikor inkább az érzelmektől, mint értelemtől átfűtött ,,polgárok heve“ jóformán egyebet sem tesz, mint jobb meggyőződése ellenére elkövetett „tettre“ igyekszik kényszeríteni az egyest, vagy arra figyel, hogy áitala a múltban hasonló „hévvel“ felállított skatulyarendszerben milyen változások történnek. Közérthetőbben arról van szó, hogy a múltban egyesek és sokak szükségesnek Járták azt, hogy ,,jobb“- és ,^«/“-oldalakra szabdalják fel a magyar-, ságoc, ama megítélés alapján, hogy ki ,.német- burát“, illetve ,vzsidóbarátEnnek a két fő- l.ategóriának aztán voltak különböző osztályai. A 1,nyilastól“ kezdve mindazokig, akik némileg antiszemiták voltak, maradéktalanul a „jobboldal" skatulyáiba kerültek bele. mig a szociáldemokratáktól és szabadkőművesektől kezdve mindazok, akik nem voltak hajlandók dervisként forogni valamelyik jobboldalinak minősített pártfrázis előtt, a ^baloldalra' kerültek. Erre a „minősítésre“ elég volt egyetlen megjegyzés vagy elejtett szó is és a „minősítést“ azonnal fenyegetés követte. Az újabb társasjáték ezen a téren az, hogy kutatják, ki mit mondott tavaly, vagy azelőtt és mit mond ma? Az elvetlenséget, köpönyeg- forgatást. hűtlenséget egyszeriben kimondják bárkire. Nem lényeges, hogy éppen azok tolakodnak fel ítélőbirákul rendszerint, akik maguk a legelvtelenebbek, köpönyegforgatóbbak és 'hűtlenebbek. Ez azonban rendes dolog, hiszen egy régi magyar közmondás szerint ,^?z kiabál, akinek a háza ég“. Nem is foglalkoznánk ezzel a jelenséggel, ha nem volna annyira közkeletű és annyira veszedelmes. Veszedelmes, mert korrumpáP. Veszedelmes, mert elhomályosítja a magyar szemléletet. Veszedelmes, mert még mélyebbre taszít a frázisok ingoványába.

4» .

Bocskai István fejedelem mondotta egyszer az őt behálózni akaró császári követnek; „Mi a dolgot ő magát nézzük . . . “ A „dolog“, amit Bocskai „nézett“: a magyar ügy volt. Csak erre fordított minden figyelmet s hozzámérte a világ változásait. Fejedelemhez illő szó és magyarhoz illő magatartás volt ez. Vájjon szabad-e nekünk ma másképpen cselekednünk s gondolkodnunk?

Amikor a mai- Magyarország belekerült a világeszmék feitajtékzó hullámverésébe, talán' érthető volt, hogy sokan csak a hullámot látták s nem a magyar partokat, amelyeket elmosni igyekezett. Európa e viharsarkában természetes, hogy a nyomás alatt meghajoltak a legsudárabb szálfáig is, de a vihar szüntével ismét ki' kellett egyenesedniük. Természetes, hogy két Hamvában holt magyar. forradalom után megmaradt az igény az eszmék megvalósítására s igv akadtak, akik úgy hitték, hogy kívülről lehet megvalósítani azokat, idegen erők .segítségével, mások másolása által. Akkor talán volt, ha nem is értelme, de némi jogosultsága a „jobb“ es a „bal“ kategóriáinak.

De ma? Lehet-e magyar ember egyéb, mint magyar^ s nézhet-e egyebet, mint a ,.dolgot ő magát“? S ha ebben a felismerésben Ítéltjük meg az ország s az egyesek magatartását, be- szclhetünk-e arról tisztességes akarattal, hogy , eltolódás“ történt jobbra, vagy balra? A döntés esztendejében !ehet-e más szempontunk mint az. amely a lehető legjobbat eredményezheti számunkrai De az emberek általában ,a „polgárok hevének“ engedelmeskednek. Ma- 4£artá&uka,t js©jys£$ei.k yékménjtéJisz alkalmazzák. Politikai állásfoglalásuk érzelmi alapokon nyugszik és a müveletlenség egyem dogmákká cementeződött kockáiból igyekeznek felépíteni légváraikat. Mennyire időszerű Bárdossy László most megjelent ragyogó — ,.Magyar politika a mohácsi vész' után — cimü könyvének a négyszáz évvel ezelőtt^’ magyar politikával kapcsolatban tett néhány njegállapitása:

„Minden, ami valamely néppel, és körülötte történik, számtalan pontról induló erők szövedéke. Olyan erőké, amelyek a nép életterén belül és olyanoké, amelyek ezen kivid fakadnak. Még jó. ba a nemzet az életét determináló belső és külső erők változó tömegéből csak néhányat is tartósan kormányozni képes. De ezzel is alig módosíthat azon a helyzeten, — legalábbis lényegesen nem —, amely a többi erő működésének állandó eredménye.

• Ez azt jelenti, hogy minden nép ahhoz a helyhez van kötve, amelybe történelmi fejlődése állítja. Ez a helyzet persze változó. Átalakul aszerint, hogy a belső erők és a külső körülmények viszonya módy. '■ De amíg egy-egy konstelláció tart, a -nemzet Münchhasuen módjára éppen úgy nem emelheti ki önmagát belőle, mint ahogyan nem ugorhatunk ki a bőrünkből. És ha a konstelláció megváltozik, a nemzet ismét ennek az adottságaihoz lesz kötve, mert életét sohasem állíthatja szabadon megválasztott körülmények és tényezők közé. Lzt még a népvándorlás korában sem tehette, mennyire kevésbé teheti, amióta elválaszthatatlan kapcsolatokba lépett azzal a földdel, amelyen él s amely helyzetét bizonyos vonatkozásokban örökre meghatározza. A változók mellett itt vannak sorsa alakulásának állandó elemei.

De az, hogy a nemzet kötve van mim denkori helyzetéhez, koránt sem jelent-^valamiféle 'rabságot. A nemzet minden konstelláció urává lehet, ha helyzetének elemeit, mindenekelőtt is a maga erejének viszo* riyát a környező erőkhöz s a helyzet változásának irányát és mértékét felismeri, s ehhez úgy alkalmazkodik, ahogyan az legsajátosabb érdekeinek a legjobban megfelel.. . '.Helyesen élni nem más, mint helyzetünk és erőink törvényei szerint élni. Ez ismét nem jelent olcsó megalkuvást a mindenkori viszonyokkal. . .“

Mélvbölcsességíi és örökérvényű .megállapítások ezek. Ám kíséreljük meg őket négyszáz évvel későbbi időkre: napjainkra alkalmazni. Sokban hasonlít ez az idő az akkorira.

4*

A második Mohács, a világháborút követő összeomlás után a nemzet ugyanolyan de- 7olált, urtalan és reményét vesztett, az ország ugyanúgy idegen fegyverek hatalma alá került volt, mint négyszáz évvel ezelőtt. 1918 után Magyarország ugyanúgy idegen hatalmi érdekek ütközésébe került, mint 1526 után. Mohács után azonban —• bár akkor nem tudták — a külső veszély kisebb volt. mint a belső: az ozmán birodalom és a nyugati hatalmak érdekkörei csak súrolták egymást, de nem ütköztek össze. Magyarország a Habsburgok szemében csak védelmi „glacis“ volt tartományaik számára, a török pedig világpolitikai sakkjátszmájában csak bástyaként használta fel. A mohácsi vészt közvetlenül követő időkben egy erős kéz megmenthette volna az országot. János király nem mert cselekedni, s mire Fráter György a politika színpadára lépett. . . már késő volt. Neki csak konzerválni sikerült a magyar államiságot.

A világháborús összeomlás után a hatalmak érdekkörei valóban összeütköztek Magyarország területen. A későbbi kisántánt megteremtem sine qua non-ja volt az. antant eurónaí politikájának; Németország teljes bekerítésének. A belső erőket azonban szemben az 1526 utáni helyzettel, ezúttal sikerült összefognia egy. kemény kezű haskcgéreík; Horthy Miklósnak. Mint a maroknyi nemzeti hadsereg fővezére, meg merte tenni azt, amit négyszáz évvel azelőtt jános király nem mert. magú hoz ragadta a hatalmat s ezzel az egyszerű cselekedettel egységbe kovácsolta a széthulló nemzetet. János király „tárgyalt“ Habsburg Lerdinánddal, Horthy Miklós kormányzó fegyverrel kény szeritette Habsburg Károlyt a végleges lemondásra, hogy megmenthesse a maradék országot s biztosíthassa számára a jövőt.

A hadvezér-államfő lendületes tettel után igyekeztünk „helyzetünk és erőink törvényei szerintmindenkor „a dolgot ő ma gát nézve“ tini. A ,,konszolidáció“ évtizede következett és a harmincas években, a külső erők változásaival már egy konszolidált és kiegyensúlyozott Magyarország nézett szembe.

Az uj európai konstellációban Magyarország a vele sors- és érdekközösségben álló, megújuló Németbírodaiom és a mellé az olasz nagyhatalom mellé állott, amelynek — ro- könszenvének számtalan nyilvánításán kívül ••— délkeleteurópai érdekei a magyar ügyet szolgálták. A Berlin—Róma—Budapest háromszög a békés revízióért küzdött, de amikor a háború elkerülhetetlenné vált. Magyar- ország vállalta múltjának ás helyzetének minden következményét s maga is fegyvert fogott. Helyes talán itt is idézni Bárdossy László könyve bevezetőjének néhány sorát;

,.A nemzetnek vannak olyan életérdekei, amelyekért vállalnia kell a legnagyobb áldozatot. még akkor is, ha ez súlyos kockázattal jár. Ha nem vállalja ezt az áldozatot, ha fenyegetett életérdekei védelmében nem veti be minden erejét, akkor küzdelem nélkül csapódnak össze fölötte a hullámok s győznek azok a tényezők, amelyek éltének útját keresztezik. Ilyenkor tétlenül maradni éppen olyan bűn. mintha a nemzet oknélkül, erejével arányban nem álló vállalkozásokkal hívja ki önmaga ellen <* sorsot

Szószerint e sorok értelmének megfelelően fogott fegyvert Magyarország és ezért igen bajos „német bérencnek“ bélyegezni azt, aki helyeseire a fegyveres beavatkozást. mint „zsidóbérencnek“ amazt, aki ellene volt, hogv a nemzet erejével arányban nem álló vállalkozásokkal hívja ki maga ellen a sorsot“.

4»

Ma nyílt háborúban állunk és a háború maga az. amely jó- vagy balsorsunkat meghatározza. A vállalt játszmából nem lehet „kiállni“ — (mindennél szomorúbb példa erre Olaszország tragédiája! — s még kevésbé lehet bízni abban, hogy ilyen, vagy amolyan magatartásunk — különösképpen amig csak eszmei sikon vállal kockázatot — bármiféle eredményt hozhat a háború után. Változatlanul áll az évezredes jelszó: jaj a legyőzőiteknek! S aki ezzel nem számol addig, amig fegyver van a kezében, az. gyáva, vagy áruló. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy német vereség a mi számunkra mindenképpen a bolsevizmus győzelmét jelentené s egyetlen angolszász katonának sem jutna eszébe, hogy védelmünkben jegyvert fogjon a Szovjet ellen. •Egy angol győzelem semmiképpen sem fogja azt jelenteni számunkra, hogy * 1. • i «

I . békésen wishkizzűnk a Jtávéhózakban és Chesterfield cigarettát szívjunk melléje. Még talán a zsidók számára sem fogja ezt jelenteni.

De mérhetetlent téved az is, aki azt hiszi, hogv a német győzelem egyszeriben földi paradicsomot varázsol Magyarországból. A magunk boldogulásáért hozzá kell járulnunk minden erőnk megfeszítésével s ha kell, akár minden öreg vadászflintánk bevetésével a harchoz, abban a tudatban, hogy titánná mérhetetlen feladatok elvégzése, súlyos megrázkódtatások kivédése hárul reánk. A* háború pusztító ni távolról sein értek még véget/s ki tudu még mennyi pusztulást is műid helvre kell hozni, újjá kell építeni. Sok hamu és üszők £otr •»«■ — -lai ennek a .világégésnek kihunyta

után s a lángok egyre jobban közelednek a mi határainkhoz.. S változni fognak eszmék és áramlatok. De ha valóban „helyzetünk és erőink törvényei szerint“ élünk, s ha mindkét, tőt helyesen ismerjük fel, megfelelően alkalmazkodva az egyikhez, jól használva fel a másikat, -úgy bármi történjék is, minden körülmények között megvan az a lehetőségünk, hogy belső egységünk birtokában a reánk ható crőtényezőkriek legalább egyrészét magunk,

irányithássuk, vagy irányát legalább is befolyásolhassuk. S egy középhatalom számára

ragyhatalmak élethalálharca után erűiéi többet kívánni józanul bajosan lehet.

4*

Ez tehát a probléma lényege, amelynek felszíni tüneteiből — értem alatta e pillanatban a hadihelyzet alakulását — a jövendőt magát megjósolni nem lehet. Az a jelenség azonban, amely e cikk megírására indított, éppen a jóslatokból fakad. Mindenkinek vannak „értesülései“ s mindenki „tudja“, hogy mi fog történni. Eszerint rakosgatják az embereket egyik skatulyából a másikba.

Lehet és kell azonban megítélni a helyzetet. Éne pedig csak elfogulatlanul képes az ember, csak „a dolgot ő magát nézve“. S nem elegendő ilyen kataklizmák idején, ha csak a vezetők látják tisztán a helyzetet s hoznak aszerint határozatot. Már a hadseregekben is kiment a divatból a k. u. k. jelszó, „a katona vakon engedelmeskedik“. A mai katona ~— amennyire a helyzet megengedi — tudni akarja az okot és a cék, amelyért harcol. Lényegesen nagyobb teljesítményre képes igy. S mennyire áll ez a hadviselő állam polgári társadalmában, amelyet nem lehet katonai fegyelem eszközeivel kormányozni. A nemzet felvilágosítása és ilymódbn való csata- sorbaállitása régen kormányzati feladattá lett. Az állam vezetői „irányítják 4 a közvéleményt. Minden állam, nemzete lelkületének és jellemének megfelelően. S rájöttek arra, hogy a legmegfelelőbb irányítás az, ha megmondják az igazságot, vagy megengedik mqn- dani akkor is, ha az kellemetlen, vagy lehangoló. így lehet elkerülni a lelkek összeomlását, mert csak a legrosszabbra is felkészült nemzet képes elivselni a súlyos csapásokat. S nekünk magyaroknak nemcsak a háború minden borzalmára, hanem a béke minden nehézségére fel kell készülnünk. S ehhez szükséges, hogy tisztán lássunk és tisztán lássanak. S ma Iáhatunk annyit, hogy csak önmagunktól van várni- és remélnivalónk. S itt legyen szabad mégegyszer idéznem Bárdossy minden idők politikájára érvényes normának egyikét: „Minden, ami történik, átfutó hullám helyzetünk örök partjai között. Micsoda rövidlátó balgaság volna, ha a nemzet mindig csak ahhoz iparkodnék igazodni, ami egy-egy történelmi j oly a mat múló eredménye lehet. Nem arra van szükség, hogy előre megsejtsük vagy kitaláljuk: mi fog bekövetkezni. Hiszen a jövő azoknak az erőknek a küzdelméből alakul, amelyben magunk is résztveszünk — hacsak nem mondunk le eleve arról, hogy sorsunk formálásába beleszóljunk. S ha felelősségünk tudatában vagyunk sorsunk kovácsai, akkor vem spekulálhatunk arra, miért nem akarunk. vagy nem tudunk sorompóba lépni.

A politikai elhatározás helyességének ismérve tehát nem lehet a jövendőmondó felette kétes „bölcsessége", hanem az, hogv a nemzet mennyire tudja levonni helyzetének konzekvenciáit, hogyan számol azokkal a .tényezőkkel, amelyek eletet, boldogulását és környezetéhez való viszonyít tartósan meghatározzák, s mennyire tud elhatározása mellett egységben kitartani". Ne engedelmeskedjünk hat a ,,polgárok heve" által diktált kívánságoknak, dobjuk félre az összes skatulyákat, melyekbe alattomosan szorítjuk be egymást, s „a dolgot 6 magái ne/ve"' próbáink img „helyzetű-- k e< növik töményéi szerint“ élve, kei „eilen" közt magyarod maradói mindörökké.,, . -