Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-24 / 18. szám

ii 1944 január 2 í. ELLENZÉK í SPOR V 24.50 méteres ugrásával Ványa Pál (Budapest) nyerte a KAC országos síugró versenyét! As Állatni Gyakorló Gimnázium tanulóinak nagy sikere a tehetség'kutató versenyen 4. Mersei, Nagybányai SE 9.50 m 68.6 KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt fel- tűnőén nagy érdeklődés mellett. de rossz hó viszonyok mellett rendezte meg a KAC ezádei első síugró országos és tehetség- kutató versenyét. Az országos versenyen w I. osztályú versenyzők között részitve-tt a buda'nesti Ványa Pál is, aki 24.50 m ugrásával 102.5 pontszáirrumal miegmyerte a versenyt Kálmán BEAC előtt, aki 24.50 r.n ugrással és 87.3 pon/tszámmal a máso- •dik helyre került. A II. osztálynak verse­nyét Gebefügi KAC nyerte meg 23 méte­res ugrásával 81.3 pcnttial, második lett Málnássy KEAC 21 méteres ugrással és 79.5 ponttal. Az i fiús ági verseny győztese a kolozs­vári Piroska lett 22 méteres ugrásával, 65.4 pontszámúnál. A versenyen kívül indult Psestánszky 'Sztaniszláv, a szövetség edzője, aki 29 métert ugrott és 111.5 pontot kapott. A fenti verseny lebonyolítása után te- 'hetségkuitató verseny volt, lamelyisn 9 versenyző indult és amelyen az Állami •Gyakorló Gimnázium növendékei nagy fölénnyel győztek. Az eredmények a kö­vetkezők: 1. ‘Pataki, Kolozsvári Állami Gyakorló Gimnázium 11.50 m 81.6 pont. 2. Gál,. Gyakorló Gimnázium 13 m 81.0 pont. 3. Kotz, Gyakorló Gimnázium 13 m 78 pont. pont. 5. Gebefügi, Gyakorló Gimnázium 9 m 55.6 pont. 6. Hűt ura, Nagybányai Jó Szerencsét 10.5 m 38.9 pont. 7. Macsek, Kolozsvári Gépipari Közép­iskola 13 m 33 pont. 8. Ambrus, Ref. Kollégium 13 m 29 p. 9. Bariba, 7 m 10.4 pent. Az utóbbi négy versenyző ugrás köz­ben bukott. A versenyt Warga Dániel, a KAC si- szalkiosEitáiyárnak elnöke kitünően rendez­te, a versenybíróik Thor day Levente és Vám-szer Géza szövetségi bírók voltak. A verseny iránt tanúsított nagy érdek­lődés azt mutatja, hogy Kolozsváron szá­mos híve van a síugró sportnak. Ezért igen nagy szükség volnai gyakrabban ver­senyek megrendezésére és lehetőleg több résztvevővel. A versenyek elsősorban népszerűsítenék Kolozsváron ezt az igen ritkán látott és szép sportot, másodsor­ban azonbkn lényegesen kihatnának a kolozsvári fiatal tehetségek fejlődésére is. Szükség volna mindezeken felül a pálya tökéletes rendbehozatalára és főképpen a közlekedési lehetőségek feljavítására, mert ezt a sportot nemcsak a sizők, ha­nem maga a nagyközönség is kedveli, amelynek azonban jórésze a mostoha köz­lekedési viszonyok miatt a versenytől tá­volmaradt. 3:1 (1:1, 2;0, 0:0) arányú vereséget szenvedett a Kassai VSC együttesétől a KKE korongcsapata Á KEAC elleni győzelmével hekerült as I. osztályba a Bástya KOLOZSVÁR. A Kassai Vasutas Sport Club jégkorongcsapata háromnapos er­délyi portyája során első mérkőzését va­sárnap délelőtt Kolozsváron játszotta a KKE ellen. -4 mérkőzést a kassai együt­tes lelkes játék után naígy fölénnyel 3:1 (1:1, 2:0, 0:0) arányban nyerte meg. A két csapat a kolozsvári Székely és a kas­sai Szabados játékvezetése mellett i^y állott fel: KVSC: Kugla —Zsolcer, Nepko — For­gács, Stempel, Pékár. Csere: Zibrinyi, Bartos, Szkrezsina. KKE: Kónya — Reiner, Roska — Mé­száros, Vásárhelyi, Kovács. Csere: Deb­receni, Horváth, Nagy. A vendégcsapat már a 3. percben meg­szerezte a vezetést Bartos révén, majd KKE fölény után a 8. percben Roska egyéni játék után egyenlített.. A második harmadban a KVSC nagy fölénnyel kezd­te a játékot és a 2. percben Skrezsina, a 7. percben Stempel lőtték a meglepett Kónya mellett a kassaiak újabb góljait. Az utolsó harmadban a kolozsvári csa­pat is vezetett több veszélyes támadást, lei? csatársorájn>ak egyetlen akciót sem si­került góllá értékesitenie. A kassai csapatból Zibrinyi, Bartos és Stempel, a KKE-ből Roska, Vásárhelyi és az utolsó harmadban Kónya tűntek ki. A kassai csapat a mérkőzés után Maros- vásárhelyre utazott, ahol ma, hétfőn ját­szik barátságos mérkőzést. A fenti mérkőzés után játszották le a Bástya—KEAC II. osztályú bajiuoki mér­kőzést, amelyet a bőrgyári csapat 4:1 {1:1, 1:0, 2:0) arányban megérdemelten nyert meg Farkas II., Telea és Szebe.rényi ön­góljával. A KEAC részéről Orbán volt eredményes. A két csapat az alábbi ösz- szeállitásban játszott: Bástya: Barna — Pusztai, Kulcsár — Szőcs, Telea, Tunyoghy. Csere: Kovács, Farkas, Bállá. KEAC: Folyovich — Haás, Keledi Szeberényi, Mészáros dr., Kovács. Cseré: Fajk, Turbuc, Gáspár és Orbán. A mezőny legjobbjai: Pusztai, Farkas, Telea és Tunyoghy, illetve Folyovich, Keledi, Turbuc és Ha ás voltak. A mérkő­zést Bíró dr. és Gebefügi jól vezet ék le. A. Bástva fenti győzelmével bekerült az I. osztályba. KAC pirosak—KAC kékek 8:5 (3:2) KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt a ma­gas hóval fedett városi kispályán szép­számú közönség előtt 2x30 perces edző- méKkőzést játszottak a KAC játék,osai Opat-a edző vezetésével. A „pirosíngesek“ 8:5 (3:2) arányban győztek a „kékingestek ‘ ellen. A két csapat 10—10 emberrel igy állott fel: Pirosak: Márki — S'zamszló II., Vass — Páll, Csákány, Farkas — Kovács V., Kovács Pál, Radnai, Bonyhádi. Ké- 'ek: Illyés — Szabó, Famvathy — Deme­ter, Bálint — Kiss, Váczi, Kerekes, Ver- bőczi, Tolnai. Mindkét csapatban különö­sen a csatársor mozgott jól. Góllövők: Kovács Pál 3, Kovács IV. 2, Radnai 2 és Bonyhádi, illetve Tolnai 2, Váczi 2, Sza- niszló öngól. Egy győzelem, egy döntetlen a MNKTE kolozsvári szereplésének a mérlege KOLOZSVÁR. A Maros vásárhelyi MN­KTE asztali tendszcsapata a Nemzeti Baj­nokság küzdelmeiért vasárnap délelőtt mérkőzött meg Kolozsváron a Bástya és az EKE csapatával. A Bástya csapatát 9:6 arányban győzték le a vendégek Bagyula 3, Orbán S. 3, Orbán Imre 2 és Brunhu- ber győzelmeivel, mig a Bástya részéről Bekő 3, Gáspár 2 és Kiss értek el győzel­met. A marosvásárhelyi csapat előzőleg az EKE versenyzőivel mérkőzött meg. Az EKE már 6:0 arányban vezetett, amikor a mérkőzés képe megváltozott és az 8:8 | arányban eldöntetlenül végződött. Az EKE részéről Magyar 4, Kutor 2, Reinitz és Nagy 1—1 gvőzelmet arattak, az NM- KTE részéről Brunhuher 3, Bagyula 2, Orbán I. 2 és Orbán Sándor értek el győzelmeket. Csajka János a KMTE uj edzője KOLOZSVÁR. A KMTE labdarugócsa- ta, amely már az elmúlt héten megkezd­te tornatermi edzéseit, készülve az izgal­masnak ígérkező tavaszi idényre, uj edző vezetésével készül az idényre. A csapat uj edzője Csajka János, az ÁMTE több­szörös válogatott játékosa, akinek sze­mélyle biztosíték arra, hogy a csapat a jövőben igen jól fog szerepelni. A piiros- fekieték uj edzőiük vezetésével kedden és csütörtökön délután 4 órakor rendezik téli tornatermi edzéseiket a Kereskedel­mi Fiúiskola Bariba Miklós-utcai torna­termében. Siverseny Kassán Vasárnap bonyolították le a ,.Kassa vissza- tért" vándordíjáé sifutóvereenyt az Ottilia- ruenedékház környékén. Eredmények: Ifjúsági versenyben 8 km-es távon e’.6Ő Latzkovrts László BEAC 28 p. 05 mp. Ugyan­ezen a távon bonyolították le a honvédség egyéni és csapat sifutóversenyét szerelvény- nye!. Efcő lett Nyúl Ferenc szakaszvezető 42. p. 03 nap. A honvédség ötös csapatverse­nyében első a 24 hegyi tüzérmérő század 4 óra 09 p, 48 mp. A felnőttek sifutóversenyén 18 km-es távon ,.Kassa visszatért" vándoi- díjért első a MAC (Harangvölgyi, Hulényi, Katona, Vince, Váradi) 5 óra 20 perc 12 mp. 2. Pos4ás SE 6 óra- 01 p. 42. mp. 3. TFSE 6 óra 13 p 46 mp. Egyénileg első Béták Imre (BGSE) 1 óra 09 mp. Harangvölgyi (MAC) 1 óra 39 mp. 3. Enyedi (Postás) í óra 01.22 másodperc. Ugyancsak vasárnap délután folyt le az Ottiliarmenedékház környékén lévő ugrósán­con a Kassa város vándordíjáért kiirt síugró- verseny. Eredmények: 1) Hemrkk (BEAC. 27.30.30 méter 339 pont. 2- Regős (MOM) 28.30.30 méter, 337 ponttal, 3. Rendes (MOM) kétszer bukott, 25-27,5 méter 260.3 pont. Vasárnap gyorskorcsolyázók versenyt ren­deztek a BKE városligeti műjégpályáján. A versennyel kapcsolatban Pajor Kai uél gyors­korcsolyázó bajnok rekordjavitó kísérletet végzett. A kísérlet, nem sikerült, mert bukott és igy 5000 méteres eredménye csak 8 p. 49 mp volt. 1500 rn. első Palik BKE 2 p. 45 rop. 2. Pajor BKE 2 p. 45.6. 3. Környeri BKE 2-57,8 Vasárnap este bonyo’it.ották le a Nemzeti Sportcsarnok nagytermében az elsőosztályu ökcVivó csapatbajnokság döntőjének első fordulóját, amely a BTK és a BVSC között fo yt le A mérkőzés a BVSC 11:5 arányú győze'mével végződött. Szép eredménnyel zárult a NAC műkorcsolyázó versenye NAGYVÁRAD, január 24. A NAC kétna­pos országos műkorcsolyázó versenye vasár- naP este befejeződött. Az enyhe időjárás erősen gátolta a versenyzőket képességeik te’jes kifejtésében, de igy i6 nagy sikert arattak. A rossz jég miatt a versenyt nem tudták befejezni és csak a gyermekek verse­nyét, a szeniorpárost, a juniorpárost és a fiu-leány juniorversenyeket bonyolították le. A verseny eredménye a következő: A gyeunekek versenyében: 1. Tölgyesi Hilda (NAC) 17.46 pont, 2. Papp Mét-U 14 7 pont. Szeniorpárosba.n: 1. Kékessy Aí«lr»a.—Király Ede-pá.r (BKE) 11.3 pont. Juniorpárosban: 1. Nagy-testvérek (NAC), 21.6 pont. Junior ifjúsági fiuk versenyében: 1. Maius- kovics György 124.01 pont. Junior női versenyben: 1- Kékessy Jo'án 152.40, 2. Paizs Magda 148.74 p., 3. Kovács Boriska (Kolozsvári AC) 139 34 p 4 Drago- mics 136.69 p. Az elmaradt szen.iorversenyt február 20-án bonyolítják le. A versenyek után este az Újságíró Otthonban ünnepi vacsora volt, amelyen Cziffra Ká.mán dr- főispán osztotta ki a versenyzőknek az értékes dijakal. KKE—BÁSTYA BARÁTSÁGOS JÉG­KORONGMÉRKŐZÉS LESZ kedden dél­után ,öt, órakor a Bástya jégpályáján. A mérkőzés előtt és annak szüneteiben mű­korcsolyázó bemutató lesz, amelyen va­rosunk legjobb hölgy- és férfi műkő rcso- 1 vázéi szerepelnek Dekányi Ernő sport­oktató tanítványaival együtt. KÖZGAZDASÁG Megalakult a Kolozsvár és Vidéki Kereskedők Országos Egyesülete KOLOZSVÁR, január 24. A kolozsvári Ke- I reskedelmi és Iparkamara közgyűlési terme- ' ben vasárnap délelőtt 11 órakor megalakult a kolozsvári és vidéki kereskedők érdekkép­viseleti szerve, a Kolozsvár és Vidéke Keres­kedők Országos Egyesülete. Az alakuló ülés iránt nagy volt az érdeklődés. Az alakuló ülésen a keresztény kereskedők nagy szám­ban jetentek meg, ott láttuk azonban azokat az: érdemes régi kereskedőket is, akik Kolozs­vár kereskedelmi életében az utóbbi évtize­dekben. vezető szerepet vittek. A városi ta­nács képviseletében az alakuló gyűlésen Muth Mihály városi tanácsos, az elsőfokú, iparhatóság nevében pedig Kiss Béla dr. ta­nácsjegyző volt jelen. Az alakuló ülés a magyar Hiszekeggyel kezdődött meg, utána dr. Btereczky Ernő ipar­kamarai főtitkár, miniszteri biztos üdvözölte j a megjelenteket, köztük a városi tanács I képviseletében jelenlevő Muth Mihály városi tanácsost. Felolvasta a Kereskedők Országos Egyesületének megszervezésére kiadott keres­kedelmi miniszteri utasításokat, s azután nagy tetszéssel kísért beszédben ismertette a KOE életrehivásának inditó okait. Dr. Bereczky Ernő beszéde — Felvetődik a kérdés, — mondotta -— hogy a mai világégés közepette helyes-e egyesületeket alapítani. A mai idők erre nemigen alkalmasak, ■ annál kevésbbé, mert a gazdasági élet nélkülözi legfontosabb élet­elemét, a szabadságot. Ámde az iparosságnak megvan az érdekképviselete. Az iparosok, az ipartesliiletek.be tömörülve megvédik érde­keiket, vissza tudják utasítani a jogta'an tá­madásokat és befolynak az anyagellátás rend­jébe is. A kereskedők azonban eddig nem voltak úgy megszervezve, mint ahogy kívá­natos volt A Baross Szövetség, ame’y eddig a kereskedők érdekképviseleti szerve volt, más irányú tevékenysége miatt célkitűzésed nem tudta teljes mértékben megvalósítani. Ezért van szükség a kereskedőknek a kama­rák utján való megszervezésére. A szervezés hiányának sok hátrányát érezték a kereske­dők. A rendkívüli intézkedések a kereskedő társadalmat rendkívüli feladatok elé állítot­ták. Az\ árubeszerzési nehézségek, a kezelte­tést szabályozó rendeletek, tömege mind ne­hézséget okozott a kereskedőknek- A keres- kede’em megszervezésének hiánya az oka annak is, hogy a közellát.á-s terén mutatkozó j hiányokért mindig a kereskede’em a bűn- ; bak. Oka annak is, hogy kereskedőellenes hangulat lett úrrá. össze kel! fogni a keres­kedőtársadalomnak ezentúl azért is, mert a kereskedelemben olyan elemek is helyet fog­lalnak, amelyek jelenléte nem kívánatos. Meg kell alakítani a Kereskedők Országos Egyesületét, hogy várat építsünk magunk­nak. Hangsúlyozva, hogy a magyar kereske­dők a kereskedelemben is a nemzeti gondo­latot tartják szem előtt, mert először magya­rok, s csak utána kereskedők. Bejelentette végül, hogy a kamara minden erejével tá­mogatja az uj alakulatot, hogy küzdelmes napjaikban a kereskedők el ne essenek. A tetszéssel kisért beszéd ulán Bereczky Ernő feltett kérdésére a jelenlevők egyhan­gúlag kimondották a megalakulást. A hatá­rozat kimondása ulán Tatay Ferenc dr. ipar­kamarai titkár felolvasta az -alapszabályokat, ame'y a működés módozatait állapítja meg. Megállapítja továbbá a szakdijakat és a KOE működésének összes szabályait. Miután az alakuló ülés az alapszabályokat mód ősi M s né’kül elfogadta, Sallak Dezső vezetése alatt jelölő bizottságot küldöttek ki a tisztikar ki­jelölésére, s erre az időre a közgyűlést fel­függesztették. Az uj tisztikar Szünet után Saäla-k llezső jeíGőbizottsági elnök előterjesztette a tisztikar névsorát, amely a következő: Elnök: Szakáts Lajos dr., ügyvezető elnök: Rigó Lajos, társelnökök: Herczegh József, Le’nőcz József, Varga András. Aieinökök: Füiöp Géza, Ilosvay Árpád, Platsinlár Lukács, Schaffer László, Schuszter Viktor, ifj. Szele Márton, Tóth Samu dr., Benedek Károly (Hid- almás), Szász Lajos (Bánffyhunyadl, Újvári Árpád (Gyalu). Főtitkár: Desbordes Viktor, pénztáros: GLlovits Gyula, ellenőr: Zilahi Sándor. Választmányi tagok: Ady Zo’íán, Babcsák Gerő, Babos Islván, Balogh L-yula, Balogh Jenő, Betegh Márton (Gyám), Butyka Ferenc, Csenka Gábor, Darvas Tibor (Báré), Datky Béla, Demeter Béla, Donogan Gerő, Fakschmidt János, Fejes Lajos (Bánffyhunyad), Fodor Sándor, Geréb Endre, Ime-ts István, Incze István (M0C6), Jakab Jenő dr.. Kacsó Béla, Katrovits Antal, Kelemen Sándor (Bánffyhunyad), Kelemen József. Kerekes Ernő, Kisferkó János, Jancsó Béla, Kiss Ká­roly, Kondász Ferenc, Kovát6 Jenő, Kuck Ferdinánd, Lőfi Gyula, Lőrincz Béla, Mattya- sovszky-Zsolnay dr., Margittay József, Mózes Tibor, Paizs György, Pauer Ödön, Páll Ele­mér, Pálffy László, Pászkány Hugó (Magyar- nádas), Pávay Károly, vitéz Pikéthy Árpád, Perris Artur, Ravay Nagy Károly, Réthy Jenő, Sallak Rezső, Schweier Nándor, Szőke Gyula, Székely József (Topaszentkiraty), Szőcs Lajos (Hidalmás), Tamás Jenő, Tibád József, Tóth Ernő, Tóth István, Vetéssy Imre, Végh Kálmán. Számvizsgáló rendes tagok: Balázs Ferenc, Dunky Jenő, Hincz Vilmos. Póttagok: Nagy János és Piatsintáx Endre­Az alakuló gyűlés az előterjesztett névsort egyhangúlag elfogadta. A választás eredmé­nyének kihirdetése után dr. Bereczky Ernő meleg szavakkal üdvözölte a megválasztott Szakáts Lajos elnököt és tisztikart, s utána átadta helyét1 az uj elnöknek, aki rövid be­köszöntő beszédében -fogadalmat tett, hogy úgy maga, mint többi társai magyar becsü­lettel, odaadással, a köz s a magyar gondolat érdekeben végzik munkájukat. Kérte az ala­kuló ülés résztvevőit, hogy támogassák a tisztikar munkáját, mert az; csak igy lehet eredményes. Indítványozta, hogy a megate- kulás alkalmából küldjenek üdvözlő táviratot Halla Aurél dr. államtitkárnak, a KOE orszá­gos elnökének. Közölte, hogy az uj alakulat már 14.500 pengő készpénzzel rendelkezik, ez azonban még nem elég a meginduláshoz, addig is pedig, amig a tagdijak befolynak, kérte a megjelenteket, hogy adományaikkal járuljanak hozzá az alaptőke felemeléséhez. Az alakuló ülés azután a Himnusz hangjai­val ért véget. KIBŐVÍTIK a marosvásáf- HELYI TÁVBESZÉLŐ KÖZPONTOT MAROSVÁSÁRHELY, január 24. A maros­vásárhelyi távbeszélő központnál nagysza­bású. kibővítési munkálatok kezdődtek. Az 1914-ben épült, központ ugyanis csak 900 távbeszélő vonal kapcsolására volt alkalmas. A gazdasági fellendülés következtében a na­pokban már az ezredik telefonállomást szere­lik fel. így vált szükségessé a központ át­építése olymódon, hogy az 1500 távbeszélő vonalkészülék beszerelésére alkalmas legyen. Ezzel összefüggésben a marosvásárhelyi postaigazgatóság azzal a gondolattal foglal­kozik, hogy ikerállomásokat szere'jen fel. Az ikerállomások felszerelését kötelezően rende­lik el olyan előfizetők részére, akiknek szom­szédságában, vagyis ugyanabban a házban ! másik te'efonállomá6 is van és készüléküket I keveset használják. Mint isme:etes, az iker- í állomás lényege az, hogy amig az egyik fél Desz-él, a másik nem használhatja készülékét. Deutsches Wissenschaftliches Institut Lektorat der Deutschen Akademie Kolozsvár, Jókai-u. 2. I. em. Telefon 27—4S. ingyenes német nyelv tant olyamok Beiratkozások mindennap, hétköznapokon délutná 4—7-ig az intézetben. Beiratko­zási díj 10 pengő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom