Ellenzék, 1943. december (64. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-11 / 280. szám

ellenzék 1943 december 1Î. G Kodály és Bartók népdaíteidoigozásai Sok uj kifejezést, sok terminus technikust honosított meg a mögöttünk lévő nélúii) év­ii.'cJ, de biztonsággal állíthatjuk, hogy el­emi kultúránk szempontjából kevés kilejc/cs- nek van akkora fontossága, mint ennek; nipdalfeldolgozás. Bár a szó maga nem is mondható elég szerencsésnek és magyarosnak, a is zen tudományos nyelvünknek forditás- ■\elv jellegére htivja tel a figyelmet a ne­met „Bearbeitung'' szónak szolgai átvitele — mégis tartalmi értéke eltalárja a lényeget. Kifejezi ez a szóösszetétel, hogy a népdalnál többről, a népdalnak magasabb síkon való megjelenéséről van szó, amikor népdalfeldol­gozást emlegetünk. S a szó árnyékában fel- orakoznak az árnyalatok, amelyek bővítik és értelmezik a „népdalfeldolgozás" kifeje­zés fogalmi jegyeit. Vallomást tesz ez a kiie- jezés a népi zene és a müzene rejtelmes össze­függéseiről; arról a felszívódási folyamatról, amelyet a népzene minden kultúrában meg­tesz a mélységből a magasságok felé; arról a fordított előjelű folyamatról is, amelyet a müzene elemeinek a népzene felé való ván­dorlása jelez, és vallomást tesz*ez a kifejezés a kultúrák történetében oly sorsdöntő diffe­renciálódási folyamatról is, amely szükség­képpen megjelenik, valahányszor a nagykul­túrák a fejlődésükre nézve legfontosabb pe­riódushoz elérkeznek. A szó etimológiai értelmének vázlatos meg­mutatásával mindössze annyi volt a célom, hogy emlékezetbe idézzem a népdalfeldolgo­zás időn és téren túlnövő egyetemes értelmét. Az örök népdalfeldolgozásra szeretném fel­hívni a figyelmet, ha egyáltalában szabad az európai nagykultúrával kapcsolatban az „örök“ jelzőt használni. A középkor derekán virágzó keresztény ének, a troubadourok éneke, a XI.—XIII. század olasz ,.ars nová‘'-ja állandó kölcsönösséget mutat népdal és magasabb zene között. A későbbi századok németalföldi kórusmüvészete, a chanson, a villanella, a frottola, a moresca, a bárdok, skaldok, igricek, énekmondók terebélyes mű­vészete szinte kivétel nélkül „népdalfeldolgo­zás“, ha nem is eppen a szó mai értelmének és tisztázottságának megfelelő népdalfeldol­gozás. Kissé merész általánosítással pedig a zenetörténet legnagyobb távlatú korszakai: — akár a korai klasszicizmus, akár pedig a nagyklasszicizmus korszaka — népdalfeldol­gozásokból kinőtt korszakoknak mondhatók. Bach, Haydn, Mozart, Beethoven árnyékában ott rejtőzik a népdal, mint örök ihlető éj immanens építőelem. A formák születésekor a népdal bábáskodik az európai müzene nagy vajúdásainak idején s amikor a formák és tartalmak kimerülőben vannak, a romantika ismét népi matériához menekül. Mit tegyenek a „modernek“? Még messzebbre mennek s szinte természetesnek kell tartanunk, hogy érdeklődésük erővonalaival behálózzák azt az egész világot, amit a szellem térképén eleddig üres foltok terra incognitának, ismeretlen föld­nek, ..unexplored“, felfedezetlen, kikutatlan területnek jeleznek. Az embernek okvetlenül André Gide lá­zadó szavaira kell gondolnia, ha meg akarja érteni és értetni azt a nagy tülekedést, ame­lyet a modern ember lelkialkatának türelmet­lensége miatt e felfedezetlen területek meg­ismerésének érdekében mutatott. A mai fran­cia irodalomnak ez az örökifjú vezéregyéni­sége már 1909-ben igy kiáltott fel a Nouvelle Revue Francaise hasábjain; „Ó, árterületek! V) jöldek, nehezek és veszedelmesek, de vég­telenül termékenyek! Furcsa hatalmatok csak a legmagasabb müvéyzet előtt hajol meg — és belőletek fognak születni, jól tudom, a leg­csodálatosabb alkotások. Tudom, hogy ti vár­tok minket. Mit ér nekem ezentúl a legápol- tabb Trianon és a legünnepélyesebb Versail­les!‘l így Gide, aki a maga módján végre is haj­totta a nagy lázadást és eljutott azokra a termékeny földekre, amelyek csak a nagy fo­lyók, az élet nagy folyóinak árterületében ta­lálhatók. S a kortársak, akik irodalomban, pikturában, zenében és a szellem egyéb terüle­tein mind felkerekedtek a századforduló tá­ján, sorra eljutottak a nagy árterületekre, amelyek ezúttal sem hagyták cserben a rájuk áhitozókat. A zenében a keleteurópai népek, az ázsiaiak és a primitívek voltak a nagy ár­terület. . Am Gide megállapítása annál talá­lóbb, mert ,,furcsa hatalmuk" — ahogy ő ne­vezi előbb idézett mondataiban — valóban csak a legnagyobb művészet előtt hajol meţ. Hogy kissé messzi elkanyarodásomból ismét a tárgyhoz közelebbi területre jussak, meg kell itt rögtön állapítanom: bizony Bartók, Kodály és kívülük legfeljebb Sztravinszkij' művészetének fényes ereje volt elég ahhoz s kellett is ahhoz, hogy birtokba vegye ezeket a furcsa hatalmakat. Amíg a népdal az önálló műfajjá vált nép­dalfeldolgozáson keresztül a modern zenemű­vészet egyszerű építőelemévé és formai inspi­rátorává vált, gyűjtésén, megismerésén, rend­szerezésén és tudományos feldolgozásán kívül művészi értékének kipróbálásán is keresztül Irta: RA1 CS ISTVÁN kellett mennie A folyamatot érdekesen vi­lágítják meg' a tények. Amikor Bartók és Kodály 1905-ben végzett első népdalgyüjtő utjának eredményeivel hazatért, a irissen meg­ismert népdal szépségétől mámorosán azonnal közölni akarta ezt a meglepő felfedezést és eredményt a világgal. A kutató útra követ­kező 1906. esztendőben kettejük közös mű­vi. szí munkájának első eredményeként már meg is jelent Magyar népdalok címen húsz magyar népi dallam, to darab Bartók, a má­sik 10 napig pedig Kodály feldolgozásában Ez a kis gyűjtemény mind Lejegyzésre, mind pedig harmonizálásra nézve kezdetlegesebb állapotú, mint a későbbi, nagy népdalfeldol­gozások. A népi mólos/, feltétlen ártalma lát­szik belőle. a zeneszerző működése teljesen alárendelt, pusztán az. egyszerű harmonizá­lásra szorítkozik. E gyűjteménynek hézag­pótló szerepet szántak kibocsátói a magyar l.ázimuzsikúlás történetében, hiszen könnyed, átlátszó, igénytelen kíséretük éfintetlenül hagyta a népi uallamokat, harmonizálásban a lehető legnagyobb korrektséggel alkalmaz­ták a legszükségc ebb funkciókat ' modern effektusokat a .pályájuk kisérleti szakaszába lépő zeneszerzők nem használtak fel. Céljuk a népi anyag egyszerű bemutatása volt s zenepolitikai célja a gyűjteménynek a nép­dal súlyának lemtrése volt, a városi álnépdal­lal szemben. (Zárójelek közt érdesítés meg­jegyezni, hogy ezt a nemes célt a kis gyűjte­mény bizony rucm érte el és csekély példány­száma ellenére három évtized kellett, amíg első kiadása végre kifogyott. S közismert az a tény, hogy bármi sokféle sekitséget kap ma már a népművészet ügye, a kívánatos ered­mény még mindig elég messze van . . .) A későbbi népdalfeldolgozások, amelyek Bzrtók „8 magyar népdal“ és „20 magyar népdal“ ciniü munkáiban és Kodály Zoltán tiz füzetre terjedő .,Magyar népzene“ cimil sorozatában jelentek meg. ugyanazon a ma­gaslaton állanak, mint a németalföldi iskola chanson-letétjei, Bach hatalmas korálfcldolgo- zásai és a klasszikusok népdalzenéje. A nép: anyagot nagyobb felszabadultsággal kezelik, mint az eml tett első néptlalkiadványban és ezekben a nagy népdalfeldolgozásokban át­menetet mutatnak a népi zene teljes felszívó­dására egy uj magyar zenei klasszicizmus ke­retein belül. 1 la .1/. első népdalfeldolgozások egyszerű, de Ízléses foglalatként veszik körül a népdalt, ezt a ritka szépségű ékkövet, a későbbiek a foglalaton kívül már sejtetik az ember is, aki az ékkövet hordja. A népdal hangulatát ra­gadjak meg Kodály feldolgozásai, amelyek a zongoraré.zrc sokszor bíznak‘önálló mondani­valót s a balladák drámai feszültsége, kirob­banása, clpctyhűdése, sok villamos fényű döb­beneté egy 1 ormán űtkö/.ődik az énekben és a zenében. * A népdalkö/össégi jelenség és előadásához egy közösség öröme, bánata, helyeslc-c, meg­torpanása, szörnyülködése*1 egyáltalában Ítél­kezése szükséges. A hangversenyteremben ezt az eleven, magas bőfokon izzó részvételt a feldolgozás vajmi gyakran az ének mellé ren­delt hangszerrel érzékelteti és jelzi. Kodály feldolgozásainak éppen ezért gazdag eszkö­zökre van szüksége az atmoszféra megterem­tésekor, Műid ezt az előadóval párhuzamosan vonja el rendkívül kifejező, árnyalatos, festői és drámai képekben gondolkozó zongoraszó­lamában. Bartók önkényesebb és zsarnokibb módon bánik a népi anyaggal. Végső célnak a müzenét tekinti s ezért már népdalfeldolgo­zásaiban is — különösen a zo magyar nép­dalban — szigorúbb, zárt formákból indul ki. A népdalt kényszeríti bele remek ellenpontom játékokba, a népdalból alakítja ki a zongora­szólamot (épp ez.ért népdalfeldolgozását gyakran monotematizmus jellemzi!) és igen gyakran koncertáló párhuzamosság van a zongora és az ének között. Kodály a régi magyar énekmondók hangszeres kíséretét fej­leszti tovább ideálisan, Bartók a még-sosem- szülctett, a német „Fjedhez* hasonlóan fejlett magyar dalkukurát akarja megteremteni, amelyben a népi és a müzenei elemek egyenlő arányban olvadnak össze. Kettejük életművében márcsak számszerűen is jelentős helyet foglalnak el a népdalfeldol­gozások, különösen Kodályéban, akinek nagy színpadi müvei, a Háry János, A székelv- fonó. zenekari müveinek egy része és vokál s művészetének legtermékenyebb ága a népdal- feldolgozásokon keresztül nyert tartós életet. Bartóknál a népdalfeldolgozás ének- és zon- gorakisérctes alakján kivül föle» a hangszere zenében követkézen be, ott is leginkább zon­Köszönöm a nyugalmat... Köszönöm a nyuijalmnt, békét, a vadvizek zúgását. Köszönöm nz őszi ég kékjét, a levelek hullását. • \ Köszönöm a mély csillagokat a hegyek felett, a rőt színeket s a bágyadt szeptembert s lelkem: az égő erdőt. Lobogott, fájt, kinzott s halálra vitt, mostan megnyugodott. Köszönöm a fájó szivemet. Mellemben, a bezárt, vad koporsóban most nyugszik csendben. Ki se tör égre, tavaszt sem érez, meg se moccan, ha kint zeng a napsugár s zenitül a bolond bérc; ha tűzvész rak fészket az emberi szívekben, s pusztítva őrjöng, zúgva, búsan — O, Uram! Köszönöm a faleveleket. Én már Tebenned megnyugotüam. BARTALIS JÁNOS goramüveinek pompás sorozatában. Mindket­tőjük életműve a magyar szellem legönállóbb és legcrtékallóbb alkotásai közé tartozik. Míg a mai, sorompókkal és fegyverekkel körül­zárt világban is hol innen, hol onnan értesü­lünk, hogy népdalfeldolgozásaik, vagy hatal­mas övrjük más darabjai előadásra kerültek. A magyar szellem ‘diplomatáiként járják mü­veik a világot, amely jonéhány évtizede fel­figyelt már eredeti, minden más európai zeneszerzőtől elütő hangjukra és zseniáhtá- sukra. O bennük, rajtuk keresztül pedig mi más szólna. mint az örök Magyarország hangja? Ha kinn már annyira megbecsülik őket és zeneszerzői életművüket, ideje, hogy egyszer idebenn is általánosan ismertek lehes­senek ők, akik. ' lélek a lelkűnkből és test a testünkből! IRODALMI KRÓNIKA FORTEJÓS BOLDIZSÁR Uj kiadásban jelent meg Bánfív Miklós Fortéjos ________________ Deák Boldizsár memoriá­léja (Révai kiadás), Hosszebb-rövidebb történeteit Bánffy egy ti­zenhetedik századbeli erdélyi ..doctus ember­nek" Fortéjosnak, a deáknak szájába adja. Mint ahogyan vele vallatja: ,,Apró történésit gyártó életemnek hiú dolog volna jegyezgetni sok papirosra férkező írással, ha nem biza­kodnám: hasznára lészen vagyegy, vagykét jámbor olvasónak. Mondom egynek-kettőnek bár, mert biz' igaz az, hogy az 6okadalom csak a maga kárán okul, nem másnaki szavá­ból. Ennek az egynek-kettőnek írogatok hát én." Ebben a rendkívül alkalmas és tetsze­tős, enyhén archaizáló modorban beszélteti Bánffy az ,,Itáliák"-ban járt diákiját ,,A rág- ton.rágás osko’ájáról", ,,Az csökönyösség külsőséges voltáról", ^Filee Máriskó szolgáló- leány gonosz hazudozásairól", „Commendáns uram vörös kaputrokkjának vándorlásáról" stb. Tcrténetkéi tanulságosak a szónak akár fabulái, akár egészen modem érteimében- Az időbeli! távolság, az ódon nyelv köntöse már önmagában jó és sok alkalom a humorra, s a mértékkel alkalmazott jóizü „szabados be szédre". Nyelvének egyszerűsége, szépsége és ódonságában ereje külön tanulmányt érde- me’ne. Eredeti feltaláló és mesélőkészsége a Fortéjost a legkönnyebben és legszívesebben olvasott könyvek egyikévé teszik. A kiadás­nak nagy haszna és érdeke, hogy közli Bánffy remek illusztrációit is, s a könyv igy iró és képzőművész együttes alkotása. gyobb számú világi iskolák révén szélesebb vilálgi körben hat é6 már nem a ritka egye­sek kiváltsága, mint Mátyás király idején. A humanizmus tehát laicizálodik, s ezzel elősegíti a nemzeti nye’v irodalmi térhódítá­sát. E század irói hiidetik a magyar nyelv- irodalmi kifejezésre alkalmas voltát, a re­form űzi ónak pedig egyenesen főeszköze a nemzeti nyelv, mert ennek segítségével igyekszik megnyerni a latint nem értő töme­geket. Ilyen szellemi 'égkörben nevelkedik és járja meg a külföldet, nevezetesen Olaszi- országot Envedi -Gyöigy, Dávid Ferenc munkatársa és későbbi erdélyi unitárius szu­perintendens- Pádovában ismerkedhetett meg Beroaldó humanista Ízlés szerinti átalakítá­sában Bocaccio egyik történetével. Gismunda és Gisquardus sztphislóriáját, ezt a világi, köze'ebbről' szerelmi történetet dolgozza fel Enyedi az itthoni széphistóriák szokásos mo­dorában, azonban nem az utána következők tisztán gyönyörködtető célzatával, hanem a belőle leszűrhető erkölcsnemesitő tanulságok kedvéért. A kornak ezt az egyik! legszebb ős legér­dekesebb irodalmi termékét, második ponto­san nem ismert eredetű változatának eredeti és teljes szövegével, adta ki az Erdéiyi Tu­dományos Intézet, Varjas Béla feldolgozásá­ban. A szakszerű és a kor irodalmi, erkölcsi divatát,, szellemi érdeklődését feltáró bevezető tanulmány, valamint a széphistória^ eredeti szövege, az ‘iroda’mi kérdések!ől távol álló olvasó számára is, igen élvezetes olvasmány. ben? — rejlik. Nem szándékunk a kérdést ezen a helyen ’ részletezőn, csajc uta’unk rá- Abból az alkalomból, hogy ■> téli könyvpiac, amennyire eddig áttekinthettük, oly kevts ilyszerü könyvvel kecsegtet, hogy azokat egyik kezünkön megszámlálhatjuk. Ezúttal egyet ragadunk ki közülük, Biszlray Gyula író és nemzet cimii kötertt (Révai kiadós). Kiváló és gondolatébiesztő tanulmányokat találunk Bisztray uj könyvében. Apáczai C6ere János, Madách, Mikszáth, Kölcsey, Gyulai és Jókai.tanulmányain kívül, szempon­tokat tartalmazó, általános érdekű és érvényű ii ásókat adott ki. ,,Az iró helye társadal­munkban", ,,Táj és irodalom", „A haldokló kritika", ,,A magyar könyvkiadás gondjai" stb. írásai mindegyikében tudományos meg­alapozottsággal, kritikai fegyverekkel és a nemzeti irodalom és kultúra szempontjaihoz igazodva vizsgálja táugyát. Való, hogy a Bisztrayéhoz hasonló hangot régóta nélkülöz­zük. Pontosan, mióta szellemi életünk fe’szi- nét elöntötte egy felületes, tudománytalan és megbízhatatlan, magát ,,es€zéizmusnak" be­céző, de annak igazi formájától távol áBó irásmü-divat. I GISMUNDA és £ JiZ/n uatKKík ' S-"á7Íd GISQUARDUS le2kedveU(?bb » eSe - terjedtebb műfaja ná­lunk a históriás ének és a verses széphístória volt. A kor divatja ez időben mindent széphistóriává alaki Lőtt át és jellemző módon, nálunk még a külföldi eredetű, prózában irt történetek is verses alakban éltek tovább eb terjedtek e’.. Ez a mjüjíaj a középkori szóbeliség hagyománya, s bár termékeit amolyan udvari müköltészet- nek nevezhetjük, ezek az akkori felsőbb és alsóbb osztályok közti csekély műveltségi színvonalkülönbség fo’ytán a köz,nép körében is nagy rokonszenvnek örvendtek. E század­ban is — a nyomtatás terjedésének lassú­sága miatt — a tömegek jórésze még nem olvasó, hanem hallgató közönség. A versben irt szöveg pedig kellemesebb a fülnek és könnyebben jegyezhető meg. Ez magyarázza a históriás énekek elterjedését. Természete­sen nagy mértékben terjed ebben a század-, bánj. a humanista ehedem, mely; a mind na» ÍRÓ ÉS NEMZET Ha végigtekintünk a könyvpiac újdon­ságain meglepetés­sel láthatjuk, hogy a nagyszámú, feledkezést szolgá’ó és különben nem egyszer kitűnő mü­vek tömkelegében, milyen kevéssé jutnak szóhoz — vagy talán nincsenek is? — tanul­mányíróink, elemző vagy szintetizáló mun­káinkká’. Szellemi életünknek egyik kóros tünetet fedezzük fel e je’.enségben. Nyilván­való ugyanis, hogy a „komoly olvasás", -amely legalább részben megközelíti az „ol­vasás művészetének)" kánonjait, nem nélkü­lözheti hosszú időn át az elemziő és össze­foglaló, illetve mindkét fajta, jobb kifejezés hijján „elméletinek" mondható írásművet- Eziek volnának hivatva magas színvonalú, tudományos jellegű, megbízható tájékoztatást nyújtani az olvasóközönségnek szellemi éle­tünk és a szellemi élet különféle jelenségei, kóros vagy egészséges irányzatai (elől. En­nek) a hiánynak oka természetesen elsősor­ban kritikánk és kritikai irodalmunk teljes alá-hanyatlásábaa <— ha nem megszűnésé. ! vaSAkAtéÍaT' I I VIntését kiadásában megjelent könyve Fogarasi Istvánnak 1648-ban Gyulafehérváron kinyomatott román nyelvű kátéjával foglal­kozva, nemcsak e XVII. században élt er­délyi református lelkész kátéját közli facsimilében, átírásban, de részletesen tag­lalja nyelvét, nyelvtani sajátosságait és hang­jelölését is. Mindezen a nyelvtudományi fel­dolgozáson túl, rendkívül nagy számunkra a káté művelődéstörténeti fontossága. Köztudo­mású, hogy Erdé'yben, Bőd Péter szavaival „ez keresztyénségben vég-szegeiet országban" készült az első román nyelvű nyomtatvány. A reformáció és ellenreformáció korában a káté a legtöbbet forgatott irásmü, s ezen és a hasonló célú és természetű írásműveken keresztül tör utat magának a nemzeti nyelv- Ekkor fordítják le a XVII. század kátéiroda’- mában szinte egyeduralkodó heidelbergi ká­tét „nemcsak ruménre, hanem lengyelre, lit­vánra, csehre, olaszra, retorománra, sőt a Ho’land Kelet- és Nyugatindiai Társaság gondozásában maláji és javai nyelvekre is". A kátét Erdé'yben kétszer is leíordit atták románra. Először a gyulafehérvári román György pap, majd a lugos-karánsebesi ma­gyar pap, Fogarasi l6t,ván. Tamás Lajos müve némikéipp uj fejezetet nyit az erdélyi román­ság művelődéstörténetében. „Fogarasi kátéját a tudományos kutatás mindeddig meglehető­sen mostohán kezelte, pedig éppoly szerve­sen illeszkedik bele az erdélvi és szükebb érte’.emben a hunyadmegyei ruménség köré­ben kifejtett magyar missziós munka írásos emlékeinek keretébe, mint akármelyik más, esetleg terjedelmesebb irodalmi alkatáé r-.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom