Ellenzék, 1943. december (64. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-18 / 286. szám

I ELLENZÉK- w-/«. iffly m, ,<Jti.. +***. 1 9 i 3 december 18. I I ii,, m ii^MMi Kéílcsy Miklór; misiiszteroînok ci MÉP csütörtöki értekezletén r boldog karócsony2 ánnepoket kívánt a magyar népnek BUDAPEST, dtft'embar i8. (MOT.) A Magyar Elet Pártja csütörtökön este a kip- visítáhiz ülésének befejezése után tartotta meg az ünnepelőtti utolsó pártérxekczletét. 1 itéi Lukao Béla miniszter, a pírt országos elnöke lKsze.itben kÖÄÖnetet mondott üzért a nagy, otiaaJő és eredménves munkáért, amelyet a pártvezér, valamint a korrnánv tagjai a költségvetés As az. apropríáciős- tör­vényjavaslat tárgyalása során kifejtettek. — Partunk vezére — mondotta —■, láthat­ta, hogy a pártra számíthat. Tisztelettel. eretcttel és bizalommal jelentem a minisz­terelnök urnák, partunk vezérének, hogy a párt további munkájában is bizalommal fs hűséggel követi Nagy mélt óságodat. A pártelnök szavait az értekezlet résztve­vői igen nagy tetszéssel és tapssal fogadták. Ezután általános taps közepette K.íllay Miklós miniszterelnök szólalt tel. Minden-k- előrt köszönetét mondott vitéz Lukács Béla szavaiért. A továbbiakban köszönetét mon­dott a pán minden tagjának azért a fárad- hatatlan, mindennapi munkáért, amelyet a bizottsági tárgyalásoktól kezdve a költségve­tési es felhatalmazási vita végéig kifejtettek és arra kérte pártjának tagjait, hogv az el­következő esztendőben is az eddigi barátság­gal, egyetértéssel és egységgel haladjanak a magyar jövő munkll.isának nehéz utján. —• Boldog karácsonyt ünnepeket kívánok mindnyájatoknak, — fejezte be szavait a minis?cerdlnök » — hozzátartoióitohtnak es rajtatok keresztül a magyar népnek. Arra kérlek Benneteket, must, bo^y fői ide sen Ha­zatérték és módotok lesz ra, adjatok at e kívánságaimat mind baraţi keZsZor ilásban, mind £ on do >kod árban. A miniszterelnök szava t szűnni nem aka­ró, lelkes taps fogadta es a/ értekezlet részt­vevői iokiv.tiisig.il is at fejeztek ki a minisz­terelnöknek a közeledő ünnepekre. Az értekezlet további folyamán hr. Banffy Dániel földművelésügyi mni/ter a legtomo- sabb vizi beruházásról sióló törvényjavasla­tot ismertette, amelyet pénteken terjeszt be a képviselőház. ülésén. Vitéz Lukács Béla elnök ezután bejelentet­te, hogy a Paraszt Szövetség vezetését Bata- ky László országgyűlési kcpvselŐ, a párt al- eínöke vette ét. Végül Moln ír Latos ^ és Pios* István különféle közellátási kérdések­ben, igy a zőrbeszolgáltatás, valamint a me- zőga/.dasági cs az ipari arak kérdés.ben in­tézett interpellá :ict a földművelésügyi ini- niíz terhez, 5/.í.<? La jos múrszter részletein válaszok a felvetett kérdésekre. Válaszát mind az értekezlet, mind az. interpelláló kép­viselők tudom, oil vették. Az értekezlet végén ivter. Lukács Béla kellemes karácsonyi ünne­peket kívánt a part tagjainak, egyben közölte, hogy a parlamenti szünet alatt is remi /.eresen meg fogják tartani a csütörtöki klubnapokat. Eisenhower beszéde katonáihoz Algírból jelenti a Búd. Tud.: Eisenho­wer tábornok rádióbeszédet in-téaett a pa­rancsnoksága alatt harcoló csapatokhoz. Hangozhatta, hogy ezek a csapatok az el­jövendő eseményekben igen jelentős sze­repet fognak játszani. Éppen most fejez­tem be megbeszéléseimet a parancsnokok­kal és kijelenthetem, hogy az eljövendő eseményekben nektek különösen fontos szerep jut — mondja Eisenhower. Ezek­ben az eseményeikben sokkal többet kell végeznetek, mint eddig. Haeha tiltakozik a moszkvai paktum ellen Prágából jelenti a DNB: Hacha dr. állam­elnök, valamint a cseh-morva védnökség kor­mányának cseh miniszterei Benes moszkvai szerződéskötésével kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot adták ki: „Az eg.öz cseh nép nevében, mint törvé­nyes és illetékes kormánya ünnepélyes óvást emolünk felelőtlen menekülteknek ama kisér lete ellen, hogy hazánkat kiszolgá’tassák a bolsevizmusnak. A cseh nép és kormánya eu­rópai kötelessége tudatéban sohasem ismeri el a bo’sevistákkat létrejött egyezményt, ha­nem minden erejével szembeszáll az ellen hogy a C6eh országokat elárulják a bolseviz­musnak. Hűséggel állunk a Birodalom mel­lett, amelynek v.dereje egyedüli biztositéka az európai népek és műveltségük megmenté­sének". 99 Miért tart Bulgária Németországgal?“ SZÓFIA, december 18. (MTI.) ,.Miért tart Bulgária Németországgal?''’ cimii vezércikk­ben foglalkozik a Zerr a Cord’ell Hullnak a Balkán ellen szóló fenyegetéseivel és többek között ezeket írja; Bulgáriát földrajzi helyzete teszi Németor­szág természetes szövetségesévé és Németor­szágon kívül az első világháború után senki más nem érdeklődött Bulgária termékei iránt, amikor az Égei-tengerhez vezető kijáratát el­vesztette és csak a dunai ut maradt számára túrva. Erről a zş éves élet-halál harcról Hull semnut sem akar tudni. A legyőzött Német­’arácsonyra töltőtollat minden nagyságban, sziliben, árban az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. ország kezetnyujtott Bulgária felé és együtt indult el vele a felemelkedés utján. A világ­háború után éppoly igazságtalanul büntették mind a két országot és Wilson Amerikája 14 pontjával egyformán áltatta mind a két né­pet. A neuillci szerződés a versaillesi béke- parancs mása volt. Ha valaki más világré­szen amerikainak érzi magát és együttérez az amerikaiakkal, akkor miért ne erezhetnének együtt az európai államok Németországgal és miért ne vehetnének részt egy olyan harcban, amely Európa védelméért folyik. SZTRÓKAY KÁLMÁN: Az ember és a csillagok A végtelen világűrből érkező fénysugarak mérhetetlen távolságokban lévő vi’âgok hir. mondói. Sztrókay Kaim?« legújabb könyvé­ben a csillagvilág fényüzeneteit fej‘i meg. Az ember kitalá’ia, hogyan lehet k'vallatni eze­ket a fénysugarakat, hogyan lehet megfejteni azt a titkos Írást, melyben elmondják honnan jönnek, mi van ott, ahonnan elindultuk és amin útközben áthaladtak. Sztrókay Kálmán uj könyve a kutató csillagász legújabb ered­ményeit mondja e'r leírva mindazokat a lele­ményes módszereket, amelyekkel a csillagá­szat megfejti a fénysugár titkos Írását. Az Atheneum kiadásában megje!ent nagy­szabású müvet 24 mümelléklet és két csillag- térkép di&ziti. Rinfgen, fofS, FIGYELEM I F10YELEM! 11ÜYU.EM f Neme i«k * yermekének, hanem Önn**'< I« kellemes karácsonyi ünnepe lesz, ha me nést IJAI5SÁNYI UIZI liszfaházáncsk műsorát fi Má'yás Király D kh'z^ai/ 1943. december 2r>-én, karácsony ls'n ip án z mhnlon délután bórakor és dceember 6 un, \«sárnup dé után 4 órakor. Kü/rrmííküd nek a budapesti rád id gyerinekmíívészei 1 Br. Gorup Adrienne, Rajcsányi Adrienne, Felkay Magdi, Némedy Ági, Hilasy Marika, Ferrari Violetta, J.skab Laci, Koltay Sunyi, Seregi Laci, Gyuricza Ottó, Fchérogyhá/i T ibi, Serényi Józsika. Jegyek elővételben a fi)*Yv5d- ha ngszer házban, Unió-u. 12. Telefon 20—09. A fasiszta minisztertanács határozatai T. szak Olaszországból jelenti a DNB: A Duce a’kotniányá! és kihirdeti a fasiszta nemzeti irodi híradása szerint többek között a követ­kezőket határozta el: A törvényhozó gyii‘c«l, amely véglegesen nieráll#pitj.i az obi*' v/ocla ieta köztii*u*ág Ikotirónyát és kifliidet! a ía-.iszta nemzet' kúzláría*úgut, egybehívják, amint az. o'a«*z taöhzta köztársaság ismét elfoglalja helyét a harcban. A volt klrá’y és királyi híz tagjai­nak udvartartás; kö’tségvetését megszüntet k. Tengerészeti, gyalogsági luidtes'et a ukitoiiak. Tayülvizsgaiják a legutóbbi esztendők, foly - nníu kinevezett egyetemi tanárok, magstabb loku tanintézetekben működő veze:ők a klí­ma* voltát. MegtU-, titjak az egész oktatói testületet a szubudkumuvés <jt zsidó beioiyus alatt álló elemektől­Szövetsége^fplhsre's B2tgium iakosságához "Londonból jelenti a Búd. Tud.: Az Ex­change Telegraph jelentése szerint a szö­vetséges lóparancsnok'ág rádió utján fel­hívást intézett a belga néphez. Felszólí­totta a lakosságot, hogy lakhelyének köz­vetlen környékével behatóan ismerjedjé4c meg, hogy megfelelő útba igazi tussal szol­gálhasson az első szövetséges c^aDstok­nak. amelyek majd partra szállnak. Egy­úttal felszólította a lakosságot, tanulmá­nyozza ai. élelmiszerelosztás Legcélszerűbb módját, hogy merrkönnyitse majd a szö­vetségesek köziguzg-tási munkáját. Roosevelt hazaérkezeit Liazzabon. MTI: Az angol híriroda j washingtoni jelentése szer.nt Rooseveit elnök a Közel keleten folytatott megbeszé­lései utón hazaérkezett az Egyesült Álla­mokba. Mint Washingtonból jelentik, a Fehér Ház közölte, hogy Roosevelt elnök jó egészségben vis^zaerkezett Washingtonba közelkel éti útjáról. Amerikai partraszállás Araive-szigetén KOLOZSVÁRI FESTŐMŰVÉSZEK BUDAPESTI SIKERE A Műcsarnok téli kiállításán ki6 plenair- képpel szerepel Ács Ferenc, az erdé'yi festők egyik legnagyobb tehetsége. Nyárvégi délután egy ki6 kerti vendéglőben — ez a kép té. maja. Rengeteg fény, szépség és hangulat van a k pen, amelyet minden egyes mükritikus meleg hangon emelt ki a kiállítás hata más anyagéból. A s;ker azert örvende as, mert Acs Ferenc már régen nem szerepelt Buda­pesten önálló kiállításon, mindösß/e kol'ektiv kiállításokon Sülit ki egv-egy képet. Ilyenkor aztán mindig újra és újra felfigye’nek rá a kritikusok is méltatják érett és kivételesen finom művészetét­A téli tárlaton egyébként Kolozsvárról Ta­kács Zoltán szerepei még, akinek tájképe ugyancsak tetszik közönségnek és kritikus­nak egyaránt. Gabi Ferenc, a fiatal erdé’yi festő a Kos­suth Lajos.utcai Műteremben rendez kiállítást Szép sikere van, a művészetét, ismerők öröm­mel állapítják meg, hogy a tehetséges Gaál Ferenc végre magáratalált, stílusa, müvc6Z- egyénisége kia'akult, nincs már semmilyen idegen hatás alatt. Kiállítását, melyben leg­szebbek talán kolozsvári témájú képei és fe­leségéről készült franciás finomságú portréi, Antal István propagandamirűaster is meg áto- gatta. Hirdessen Erdély legel îerjodîsbb napilapjában, az Ellenzékben. Magyarpártnap Zllahon ZILAII, december 18. (Az Ellenzék tu­dósítójából.) Nagyszabású magyar pártna­pot rendez az Erdélyi Párt zilahi tagozata f. hó 19-én a Wessel én yi-kollégiumban. A pártnapot az Erdélyi Párt zilahi inté­zőbizottsága ülés keretében tartja meg. Gondoskodás történt, hogy a pártnapon olyan beszédek hangozzanak el, amelyre egé'z Erdély magyarsága felfigyeljen, sőt arról is, hogy a zilahi gyűlés mint a ma­gyar é’et komoly politikai eseménye sze­repeljen az egész ország magyar nyilvá­nossága előtt. Megjelenésüket és a szóno­kok közölt való szereplésüket az Erdélyi Párt kiválóságai közül eddig Teleki Béla g-.. A’brechf Dezső, Árvay Árnál:!, Vékás József dr., Páll György dr. és Braunecker József br. jelentették be. A pártnapon több küldöttség is részt vesz. stb. orvosi gépek átslV itáiát és javí­tását vállalom Vidéken is. MEÖVÉSSY villamossági ntűaserésx* Jáhai-ntca 9. A h h&XÚ Vis Oítyok folytán válaszlékom csökkent ugyan, de szolgálatkész^égem ne r Ú]-3VÍ Si ük­ságlfetéS ied síi© HERC2SG JÓZSEF rsemene, konzerv, cukorka és itaikülönlegességek szaküzletében Ko ozsvár, Deák Feienc-utca ö. szám. Valóban szép karácsonyi ajándék: ÍRÓMAPPA \ ászon-, vagy bői borításban! Nagy választékot talál az „Ellenzék*1 könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás királv-tcr 9. LLíjEHSXíK poiuiir Felelős szeri ássuk ZATHURECZKY GYULA Feleli«» VITA SANDÓa Minerva Irodalmi és Nyomdai Mííiaiézeí £U. nyomasa- Fetu-s vozeiw JÓZSEF. ■*2 Lisszabonból jelenti >az MTI: A brit ] híriroda jelenti: A Csendes-tengeren mü- j ködő amerikai csapatok part rászállták az Arawe félszigeten. A partraszállás előtt hajóágyuk lőttek a partraszállás helyének környékét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom