Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-13 / 257. szám

r ( 12. ELLENZÉK 19 4 3 november 1 3. A tét döntő jelentőségűnek mututkozak — írja a Svenska éressen A keleti fronton lankadatlanul folyik az óriási vsain — tartalékok bevetésével tovább fokozódott a kiéri karcok hevessége — ftemei repülő* gépek eredményes támadása egy földkösitengeri angolszász hajokaravan ellen „Semmi sem kötelezi Törökországot, hogy hátrányára ontsa veret“ A SVENSKA PRESSEN megállapítja, hogy Eden népszerűsége az utóbbi ese­mények hatására megnőtt. Beszédének el­hangzása óta a közvélemény részben meg­nyugodott, mert úgy véli, hogy a balti ál­lamok ügyében Jciegyezéses megoldást ta­láltak Moszkvában. Elképzelhetőnek tart­ják, hogy Amerika beleegyezett a Baltikum katonai felügyeletébe, de emellett széles clapon nyugvó kulturális autonómiát és Önrendeljcezési jogot biztosítanak számuk­ra. A lap washingtoni tudósítója úgy véli, hogy a moszkvai értekezlet után várt iontcs politikai és katonai események megkezdődtek. Sok elsőrendű kérdés, kezdve északon, Finnországtól, egészen a déli Törökországig, a legközelebbi jövő­ben könnyen az érdeklődés középpontjá­ba kerülhet. Nagy meglepetések is lehet­ségesek. Az 1943—44. évi tél máris döntő jelentőségűnek mutatkozik és .azzal ke­Bázelből jelenti a Búd. Tud.: A National Zeitung'közli ankarai tudó­sítójának feltűnő vezércikkét Török­ország várható külpolitikájáról. A levelező „Felesleges riadelcm Török- i ország körül“ cimü cikkében többek között a következőket írja: „Azzal a kérdéssel összefüggésben, hogy vájjon Törökország megrövi- ditlietné-e a háborút, ha katonai tá­maszpontot bocsátana a szövetsége­sek rendelkezésére, itt jólértesült > AZ OTl (A KÉSEDELMES ADÓSOK IPARIGAZOLVÁNYÁNAK MEGVONÁ­SÁT KÉRI. Az OTI ma és holnap^ tartja közgyűlését Budapesten. A közgyűlés tárgy sorozatán számos indítvány szerepel, köz­tük az is, amelyben az OTI olyan rende­let kiadását kéri, hogy az a munkaadó, akinek hat \hónapnál régebbi OTI tarto­zása van, köteles legyen iparigazolványát visszaadni. Valószínű azonban, hogy a ké­réshez a kormány nem járul hozzá, mert I ez a késedelmes OTI adósok egzisztenciâ- I jának megsemmisítését jelentené. Ehe­lyett azonban olyan szankciókat léptetnek életbe, amely az iparjog visszavonása nél­kül is biztosítaná a hátralékos tartozás ki- egyenlitését. KISIPAROSOK ÜZLETI KÖNYVEI­NEK ILLETÉKE. A pénzügyminiBzter rendelete szerint a kisiparosok könyvei­nek illetékét átalányban, fizethetik ki. Az átalány összeg egyéni cégeknél évi 250 pengő. Ezzel kapcsolatban felhivjuk a kisiparosok figyelmét arra, hölgy a pénz­ügyminiszter elvi álláspontja szerint az általános kereseti adó céljára vezetett könyvek feltételeden illetékmentesek ab­ban az esetben, ha azokat használatba vé­tel előtt hitelesítik és kizárólag erre a célra használják fel. I HOGYAN LEHET GÉPSZIJAT IGÉ- N2CELÜNI? Az ipari anyaghivatal megál­lapította a gépszij ak kiutalásának uj rendjét. Ezzel egyidejűleg a régi rende­letét hatályon kívül helyezték. Az uj uta­sítás megállapítja, hogy borbajtószijakat csak a felhasználó üzem igényelhet. Az anyagigénylési nyomtatványhoz hatósági bizonyítványt kell csatolni, amely az igé­nyelt gépszij méreteit és a gépszij szük­ségességét helyszíni vizsgálat alapján iga­zolja. 1 UJ KISIPARI SZAKMÁKAT KAP­CSOLNAK BE AZ ANYAGELLÁTÁSBA. A közelmúltban újabb kisipari szakmá­kat kapcsolnak be az iparkamarák, illet­ve az ipartestületiek anyagellátásába. A táblaüvegellátás terén az üvegtermelés­nek ötnyolcadrészét a kamarák és az ipar­testületek utján osztják szét. A mult hó­napban már jóval nagyobb mennyiséget osztottak ki, mint az előző hónapban. Ké- ! szén áll a kalaptomp szétosztására vonat- i kozó javaslat is. Az Anyaghivatal sham- | pon készítéséhez szükséges nyersanyagot ! i'3 utal ki a fodrászoknak. Hirdessen Erdély legelterjedtebb napilapjában, az Ellenzékben. csegtet. hogy az utolsó háborús tél lesz. I Â KELETI FR.ONTON lankadatlanul ! folyik a csata. A Krim-félszigeten a Szov- 1 jet nagyobb erőkkel kísérelte meg Kérés­től északkeletre hídfőjét kiszélesíteni, ami a védők ellenállásán meghiúsult. A kievi harci térségben is nemcsökkenő hevesség­gel a betörési hely mélységében tart a küzdelem. Az arcvonal többi gyújtópont­jain: Perekop, Chernigov, Szmolenszk, Ne­velj körül a helyzet változatlan. DÉL-OLASZORSZÁGBAN eredmény nélkül rohamozzák az amerikai csapatok a német magaslati állásokat. A Földközi­tenger térségében egy haj ókaravánból a németek 29.000 tonnát süllyesztettek el. ZÜRICHI JELENTÉS SZERINT Münsz- tert, Calaist és Cherbourgot ezernél több angolszász bombázó támadta. Részletes eredmények hiányzanak. körökben hangoztatják, hogy azok az előnyök, amelyeket Törökország ez­által a szövetségeseknek nyújtana, nem állnának arányban azokkal az áldozatokkal, amelyeket Törökor­szágnak valószínűleg hoznia kellene. Kétségtelen, hogy a török interven­ció előnyöket jelentene a nyugati szövetségesek szá/má.ra — Írja példá­ul Yalcsin a Taninban —, azionban maga a tény, hogy Törökország liá- borubalépése a tengely ellen hiába­Szamosujvár, november 13. Szamosujvár város képviselőtestülete Györffy Lajos dr. polgármester elnökletével a varosháza tanács­termében közgyűlést tartott. A közgyűlés a város faellátásának kérdésével foglalkozott, az Önkéntes Tiizoltótestiilct tagjainak napi­diját 20 százalékkal fölemelte és több kére­lem tárgyában hozott kedvező döntést. Kegyes Márton dr. városi ügyész bejelentette a közgyűlésnek, hogy a téglagyár tehermente­sítése céljából az Országos Földhitelintézet­nek 14.700 pengőt fizetett ki a város. A Földhitelintézet által a város javára történő engedményezés után a té-glagyár vételárán (10 ezer pengő) felül kifizetett összeg egy része meg fog térülni a városnak. Ezenkki- vül a malmok bérbeadása és a város tulajdo­nát képező Szent Ferenc-utcai ház nyilvános árverésen való értékesítése tárgyában döntött. Itt említjük meg, hogy a város nagy fa­hiánnyal küzd és. ezen a nehézségen uj, eré­lyes intézkedések bevezetésével igyekszik se­gíteni Györffy Lajos dr. polgármester és Posta Elemér dr. a város közellátási előadója. Az intézkedések lényege az, hogy úgy a ke­reskedők, mint a magánosok részére a vá­rosba érkező famennyiséget a közellátási hi­vatal osztja szét a soron következő arra rá­szorulók között és a magánosok és kereske­való áldozatot jelentene Törökor­szágra nézve annál Is Inkább, mert a szövetségeseknek származó elő­nyök csupán átmeneti természetünk len nőitek, mindent megmagyíiráz,. Semmi se kötelezi Töriikországoi arra, hogy sóját hátrányára ontsa vérét. Még világosabban ir Sadak az Ali­samban. Minden ország, amely hábo­rúba lép, erkölcsi és anyagi segítsé­get jelent szövetségesei számára — írja Sadak —. de milyen előny szár­maznék Törökországnak abból, ha hadseregével és támaszpontok ren­delkezésre bocsátásával támogatná a szövetségeseket? Ez a háború már nenv év óta tart és még kettőig el­tarthat. Vájjon a SKövak*égesck öt éve folyó nagy előkészülete, ha.la-1- mas ember- és hadianyagös,szógyűj­tése már annyira haladt volna, hogy Szovjetoroiszoi -'Zúgnak csupán Tű- ro kor szagra van sízüksége? És vaj- jen Törökország háború belépésére csak azért volna szükség, hogy a már amúgy is —- különösen «ingol- szász részről — közelinek vélt győ­zelem bekövetkezésének 'időpontját három hónappal megrövidítse? A szövetségeseknek bizonyára még sok elintézni «valójuk van, mielőtt sor kerülhet azokra az országokra, ame­lyeknek eddig sikerült megóvniuk a békét.'* dók nem rendelkezhetnek vele. Ezenkívül a polgármester a fogyasztók rendelkezésére bocsájtotta a város tulajdonát képező fát is, mely a városi hivatalok és in­tézmények legszűkebb szükségleteit levonva megmaradt. A város vezetőségének erőfeszí­tései jelenleg arra irányulnak, hogy a vá­rosba érkező minden tűzifa legszigorúbb tar­talékolásával karácsonoy előtt legalább még egy havi faadagot lehessen szétosztani az el­látatlanok között. Az intézkedések jótékony hatást váltanak ki a közönség körében. UJ VÁGÓHIDAK ÉPÜLNEK ERDÉLY­BEN. Az állam félmilliós kölcsönt adott az erdélyi városoknak és községeknek, hogy korszerű vágóhidakat épülhessenek. Az állam anyagi támogatásával Szovátán már ebben az évben elkészül az uj vágó­híd. Ezután Tusnád, Borszék, Zilah, Dés, Zsibó, Szamosujvár, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Gyergvószentmiklós és még több erdélyi vár ob és község kerül sorra. Hagyományos erdélyi szellemban, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép bőid03a* lásáárt az Ellenzéki s szabva ;yo:,!T.jaK az IRODaBU TOROKAT. A Szabványügyi Intéz* ! hoz­zálátott az irodai üzemekben használatos irodai bútorok szabványosítása Loz. A szabv(i)nyo«Ha. t k/, akart ők bői álló bizott­ság h*jtj*a végre, amelyben a kormány és a közi intézmények képviselőin, kívül résztvö znek az irodabútorokat gyártó cégek szakértői is. Félévi élőké: zité.s után a bizottság elkészült munkájával. Szab­ványosításra kerültek íróasztalok, ko//dő- nsztalok, irattartó és kartotékszekrények. A r-zabványositoU irodai bútorok alkal­mazása előreláthatólag kőtelező lesz a hatósá/goknál, közüzemeknél, de azokat a magángazdaságban is előnyösen használ­hatják. A Szabványosított bu'orok ára ol­csóbb lesz, mint a többi bútoroké, amel­lett ezek alaposan átgondolt szerkezetek, amelyek az irodaüzemekben mindönkinek javára válnak. Apróhirdetések KERESEK belvárosba kettőszobás kom­fortos lakást, magas összeget fizetek, elköltö­zés címén, esetleg adok cserében Fpe?jes*üton kettő szoba, konyha előszoba, kamara, mosó- konyha, nagy udvar és mellékhelyiségekből álló nagyon olcsóbéfü lakást. Ügynököket cijazok. Szombaton esti 7-ig; Hétfőtől 9— f-:g cs 3—6*ig. I. emelet. Telelőn: 42—24. 3236 FIATAL gyermektelen házaspár 2 szobás lakást vagy 2 szobát közös konyha és fürdő­szoba használattal keres. Közvetítőt díjazok. „Megértés“ jeligére könyvesboltban. 3218 A KLINIKÁK közelében 3 szöba-konyha mellékhelyiségekkel külön telken sürgősen el­adó. Cím a kiadóhivatalban. 06433 BELVÁROSI elegánsan bútorozott szoba csendes, komoly úriembernek 'azonnal kiadó. Címeket „Különbéjáratú“ jeligére. 3227 ELCSERÉLNÉM: a Csaba-utcaban levő egyszoba konyhás lakásomat egy a belváros vagy közelében fekvő hasonló lakással. Cí­meket kérem Fazakas Gábor Postakert-utca i. szánt álattCmühciyében leadni, 03851 ELADÓ sürgőién, iparkamara közelében, magas földszintes, masszív ház 9 lakrésszel, 120.OCO P. Állomás közelében 3 hold terület, 2x4 szobás és minden mellékhelyiséggel, mel­léképületek ipari célnak, fatelepnek és par­cellázásra is kiválóan alkalmas, 830.000 P. Dcrmata irányában üzleti ház, 800 P. havi nettó jüv'edclemmc-1, 2 szoba konyha, 90.000 P. Belvárosban 15 lakrésszel emeletes ház, 140.000 P. Szabó János ingatlaniroda, Ma­lom-utca 22. F DEBRECEN, Péterfia-utca elején lévő 3 szobás utcai lakásomat elcserélném kolozsvári vagy maros vásárhelyi 3—3 szobás lakással. Keresek 3-—3 szobás lakást. Kiadóban, „Deb- recen—Kolozsvár—Marosvásárhely“. 06460 EICSERÉLNÉM azonnal Mátyás-téri két­szobás, összkomfortos lakásomat kisebbel, esetleg . bútorozva kiadnám, vagy bútoraimat leraktároznám Ügynökök kizárásával levele­ket „3000“ jeligére a kiadóba kérek. 03817 ELCSERÉLNÉM Érsekújváron levő. 3 szo­bás, komfortos villalakásomat hasonló ko- ţczrtvâri lakással. Ajánlatokat a kiadó to­vábbit „Villa4' jeligére. F. SÜRGŐSEN ELADÓ masszív BELVÁ­ROSI ház, 3 szoba, konyha 83 ezer pengő. Ingatlanközvetítő iroda. Mátyás király-tér 19 SÜRGŐSEN eladó minden elfogadható áron.Tusnádfürdőn egy 3 szobás villa, 2őcc> négyzetméter területtel. Ingatlanközvetítő, Má­tyás király-tér 19. F. 470 A FELSŐVISÓI állami kórház kifogástala­nul főzni tudó szakácsnőt felvenne 1943 no­vember 10—15-iki kezdettel, havi 70 pengő fizetéssel és teljes ellátással, közös lakással. FORDULTON hozzánk BIZALOM­MAL, ha kiadó helyisége, szobája, lakába van. Diszkrécióval kezeljük. Nagy hirdető­iroda, Deák Fcrenc-utca 34. JÓL FIZETŐ bérlőket ajánlok lakásába. Nagy hirdetöirodánál, Deák Ferenc 34. ORBÁN BALÁZS-utcai kétszobás mellék­helyiséges, különálló telken levő lakásomat elcserélném Mussolini, Rákóczi. Attila utcák kornyékén, két—háromszobás, összkomfortos, lehetőleg különálló telken levő lakással. Nagy hirdetőiroda, Deák Ferenc-utca 34. F, SÜRGŐSEN eladó minden elfogadható árért egy nagvón szép gyümölcsöskert. Ingat­lanközvetítő, Máfvás király-tér 19. F. 470 TISZTVISELŐTELEPEN sürgősen eladó 2x3 Izöbás komfortos villa aöö.ooo pengőért; 2 lakásos ház, szép kerttel 8ö,öoá pengőétté befejezetlen uj ház kerttel 63.000 pengőért; vasút közelében uj ház 2 szoba, konyha, für­dőszoba, esslinger redőnnyel 5Cöo° pengőért: egv szoba, konyha, szép kerttel i 8.000 pen goért. Ingatlanközvetítő, Mátyás király-tér 19. , F. 470 BELVÁROSBAN sürgősen eladó többlaká­sos, jövedelmező ház, nagy telekkel, üzemnek is megfelelő, ára 11 ó.ooo pengő, a vételhez szükséges 60 ezer pengő, a többi részletfizetés. Ingatlanközvetítő, Mátyás király-ter 19. ELLENZÉK po'itikat napilap. Felelős szerkeéító: ZATHURECZKY GYULA Felelős kiadó: vTTA SÁwrífn? BtlfclcS pás* S3 tip ÜÍ€ltf a kolozsvári közönség lög’ked»7© tehh szórakozóhelye lelt a Várga-nagykávélráz ahol az 0 aszor zágból haze menekült DUO DA Ci melleit egy egész estél be’öltő vá’fo^atot mű orral kedveskednek a n. *. közöns gne Műsor kezdete 9 érakor, SSsolid árak! A Minerva ltcciaimi és Nyomdai Miüaíézot EL ayomasa. Felelős vezd-ft MAJÖS ióSáJSJT* VITA SÁNDOR „Semmi sem kötelezi Törökőr szagot ar­ra. hogy saját hátrányára ontsa vérét“ ERÉLYES INTÉZKEDÉSEKKEL Biztosítja Szamosujvár városa a lakosság tüziiaszükségletét

Next

/
Oldalképek
Tartalom