Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)
1943-11-26 / 268. szám
ELLENZIK 19 4 3 november 2 8. »» A sokat nem adhatás áiszégyene nem rettente vissza Kolozsvár magyarsága mindig adakozott KOLOZSVÁR, november 26. A város társadalmihoz ismét kérő szavakkal lordult a ízes Szervezet. ■ „Ruhát a ruhátlanoknak ' Mennyire disz nélküli szavak: mekkora szenvedés s áldozatkészség lappang mégis szürkeségük mögött. F. szavak hozzánk szolnak, Ckéső utódok és eljövendő nemzedékek utódjaihoz. Az előttünk járók megtették kötelességüket a jövendővel szemben; vájjon mi milyen mértékben követjük őket? . . . i Jósika Miklós báró írja talán Abafijában: „Kolozsvárnak lakóit kell ismerni, hogy azt szépnek találjuk.'* Lakóit kell ismerni, hogy 'lássuk a város értékeit. Lakói lelkülete világit rá a város legfőbb értékére; az élő, a cselekvő emberre. Évszázadok súlya alatt nemesedett s emelkedett a társadalom legmagasabb fokára: szociális érzékűvé, hogy „szépnek4' lássék otthona. A mohácsi vész utáni nyomorúságok tanulságait jegyzi fel 1650-ben újjáépített tanácsházának falaira: „Bárki lény, senator, ki e házba belépsz, e kapu előtt magánérzelméidet dobd el; haragot, erőszakot, gyiilölséget, barátságot, a község iránti hizelkedést, személyes ügyet és gondot fojts cl. Mert ahogy igazságos vagy igazságtalan leszel, úgy várhatod és viseled Isten igazságát.“ Ez a lelkűiét „ahogy igazságos vagy igazságtalan leszel-4, száll nemzedékről-nemzeaékre s állított mindenkit — mindenkor a magyarság szolgálatába, hogy „viselhesse Isten igazságát“. Különböző koroknak és évtizedeknek megvoltak sajátos bajai, vágyai, követelményei. Voltak, akik építettek, voltak, akik romboltak. Emezt megveti, amazt követi az utókor. Vájjon megvetnek vagy követnek minket? Szálljunk vissza az időben követésre méltó tettek nyomán, hogy erőt és áldozatkészséget merítsünk a ma küzdelmeihez* Akik felé&ilették a lélek országát Cluswar magyarjairól bizony keveset tudunk, de Kuluswar már magyar életet él. A magyarságuk keresztényi mivoltukban bontakozik ki. Kevés a templom. A XIV. század derekán a Szent Mihály templom építéséhez megérkezik a búcsút engedélyező pápai bulla s munkájukkal és adományaikkal járul mindenki a város büszkeségének felépítéséhez, Petrus Bakani (Bakányi Péter) és felesége 1372-ban a magyar-utcai (in piatea Mager Ütcha vocata) telküket ajándékozzák az épülő egyháznak. A XV. század derekán épült fel az Óvárban a domonkosok kolostora. A kolostor első pártfogója Hunyadi János volt, aki az építéshez évi yo forint értékű kősót adományozott. A kolostort a következő évszázadokban :! ámos mecénás támogatta, akik részint a kolozs-dobokat nemesség, részint az erdélyi vajdák sorából kerültek ki. A tehetős pártfogók birtokadományokkal és drága egyházi felszerelésekkel bőven ellátták, sőt Dengeledi Pongrácz János özvegve, Erzsébet, kápolnát építtetett, oltárképet csináltatott; Erdélyi János kápolnát és szárnyasoltárt faragtatott. A minoritákat Mátyás király telepítette le és a Farkas-utcai kolostort saját költségén építtette. A kolostor és a templom a magyar polgárság kedvek egyház?, volt és elhalmozták kisebb-nagyobb adományokkal. György kőfaragó felesége, Magdolna, 1531-ben kelt végrendeletében bőkezűen gondoskodik a minoriták templomáról. Különféle adományokat tett miseruhák, kelyhek, oltárok megaranyozására é< keresztek csináltatására. Az. egyszerű polgárasszony megható végrendeletén keresztül bepillanthatunk a kolozsvári polgárság áldozatkész lelkületűbe. Az idő újabb követelményeket állít fel. Gondoskodni kell a város szellemi igényeiről. A kollégiumok egyik lánglclkü mecénása, Miki5 Ferenc, akiről felesége, Pákái £nna írja: ,,bizonyos summa pénzt Hagyott, hogy abból unitárius valláson levő deákok jó móddal tanitassanak, akiié a jövendőben az eklézsiában szolgáljanak Istennek tiszteletére és az ö szent igazságának elővitelére.“ Tsáthory István fejedelem, majd II. Rákóczy György, kevéssel utóbb Barcsay Ákos tesznek nagyösszegü adományokat e nemes célokra. A polgárság áldozatkészségéből pezsdül fel Kolozsvár hires nyomdaipara. Biró János plébános uj tornyot huzat, a polgárság rendezteti 1 a piacteret, beburkolja az utcákat, végül a társadalom közreműködésével megvalósitotta a Hangyász-berekből a sétateret. A müvelség hajlékait épitő ezrek és tízezrek közül emelkedik e pár név. A többi ismeretlen lelke azonban tovább él bennünk... Hét szűkös esztendő kiáltása Elérkeztünk az előző évszázad küszöbéhez. A város, sőt Erdély magyar . társadalmának alkalma nyílt megmutatnia fejlett szociális érzékét. A napoleoni háborúk mérhetetlen csapásokkal sújtották az érintett országok lakosságát. A terhek mind erőteljesebben nehezedtek az alsóbb néposztályra és az ellátás terén jelentős eltolódások mutatkoztak. Fokozta ezt a súlyos helyzetet a XIX. század tizes éveinek terméketlen esztendői: jégverések, fagykárok és más természeti csapások sorozata. FőLeg Erdély három vidéke: a Számos-mente, a Maros vidéke és a Mezőség. A szűkös tartalékokat felélték s egyes helyeken a legnagyobb nélkülözések vetették előre árnyukat. Az állam segitemi akart nagyfejedelemsége népén s tekintélyes összeget bocsátott a gu- bernium rendelkezésére. Királyi biztost is nevezett ki a császár, de a tényleges segítség a nagy emberbarát, Jósika János báró biztossá való kinevezésével érkezett meg. Az ő munkásságának és áldozatkészségének köszönhető, hogy leküzdötték a szegénység és a nyomor pusztításait. Az éhínség 1817-ben érte tetőfokát. A kincstár ekkor már deficittel dolgozott s csak 10 ezer Rhénus forintot tudott kiutalni a nyomor enyhítésére. Jósika megbízatása után azonnal körlevélben fordult a vármegyék, székek és vidékek nemes tiszteihez, hogy helyszíni vizsgálatok alapján határozza meg a felsegités módjairól. Elrendelte a rászorultak összeírását. Szükségesnek tartotta, hogy' „a földesurak is fokozottan segítsék jobbágyaikatha betegség vagy elgyengülés miatt már nem tudnak munkába sem állani. A felszólításoknak megvan, az eredménye. Legelsőnek Szőts Albert Kolozs vármegye fcbirája jelenti, hogy hol van a Iegnagyobt szükség a segítségre. A „bogártelki közönség‘ és a „daróczi közönség“ szintén sürgős beavatkozást kér. Jósika azonnal intézkedik a szükséges összegek előteremtéséről. Értekezletre hívja Kolozs vármegye tiszteit Kemény Ignácz br., Szentiványi Dániel és Szőts Albert főbirákat és Endes Lajos viceispánt, hogv munkaalkalmat teremtsen a rászorultaknak es elősegítse a burgonyatenyésztést. A királyi biztos meghagyja Kolozs vármegyének, hirdesse ki: tavaszra minden gazda köteles két véka vetnivaló földi mogyoró megszerzéséről gondoskodni. . . Gondoskodás nemcsak Kolozsvárról és környékéről, de Erdély többi vidékéről is történik. Jósika végigjárja Dobokát, Belső-Szolno- kot, Dést, Szék „városát*, kővárvidékét, Zilahi, Krasznát, Sólymot stb. A gubernium nem késlekedik a szükséges összegek előteremtésével és kiutalásával. A biztos éber figyelemmel kiséri utasításainak végrehajtását s erélyesen ráír a késlekedő főispánokra. Az aratás enyhülőt hozott —• az élet visszazökkent a régi medrébe. Az elhagyott otthonok kezdtek újra benépesülni s újra megindult a munka. A tovább is szükölködők megélhetésének biztosítása a helyi hatóságok kötelességévé tétetett. A főigazgató tanács csak felügyeletet gyakorolt s ez a társadalmi segitség a huszas években Erdélyr életszínvonalát a megszokotton felül biztosította. Vezetője ennek a szociális mozgalomnak Jósika János felesége, az örökemlékezetü Csáky Rozália grófnő, aki törhetetlen akaraterővel szervezi meg Kolozsváron már száz évvel ezelőtt a produktiv segélyezést és úttörője a társadalmi jóléti munkának. „Az alándékozás szakadatlanul folyt a társaságra' »* A „nagy bajokkal'4 küzdő magyar társadalom azonban nemcsak kenyérre, de igére is áldozott. Ez az ige a magyar szó mindenek- előtti szentségét hirdette. A szegényes esztendők közepette épül nagyjaink és kicsinyeink segítségével a magyar szó első állandó színpadi hajléka. A küzdelmes sorsot vállaló szi- neszek s a kezdeményezésük jelentőségét átérző kolozsvári társadalom az áldozathozatalban egymásra talált — mint templom és iskolaépítők utódai — és olyan színpadot teremtettek, amelyen azóta a magyar szó soha el nem hallgatott. Pataki Sámuel háza szűknek bizonyult, ahol 1795-től 1807-ig szállása volt a „szin- jádzó44 társaságnak. Az adatok rettentő tömegéből, ami az áldozatkészséget példázza, ragadjuk ki Káli Kagy Gázár egy pár mondatat: „Azon 18 esztendő alatt emlékezzünk reá, mennyire kedvelték hazánk nagyjai, dámái a magyar theátrumot; a nagy Palm Jozefa, gubernátor urunk gróf Bánffy György őexcellenciája élete párja jópéldával ment elől. . .; a nagy gubernátor is, egészsége mig meg nem bomlott, sokszor megjelenésével a theátrumhoz kellető szerecetét a publikumnak fenntartotta; az ajándékozás pénzbe, öltözetekbe ezen első háziul szakadatlanul folyt a tára ágra j annak tagjaira. De nem is leheteti másképen egy olyan nagy asszonyságtól, mint. l’Alm Jozefa, aki merő kegyesség és adakozás volt . . . Nem csoda hát azon 18 esztendők alatt ily jó példával menvén elé Erdélyben a legelső értékű rangú pár ember, ha a más mágnások, dámák, urak és a nemzeti nyelvekhez buzgó hív polgárok oly szorgalmatosán járták a theátrumot azt most egyik, lágy másik dáma ajándékéval, drága köntöseivel, gazdagította . . . Említeni kell azt is ezen epocháról, hogy Kocsi Patkó János igyekezetével a magyar theátrumon magyar operák is adattak elé, nagy megelégedésére a publikumnak, mely után a muzsikál kedvelő uraktól számos symphoniák, kotlák ajándékozhattak, könyvek, köntösök, vásznak ajándékozásába vetélkedve űzték egymást a hazafiak és dámák.“ „Agyúink száma száz, győzelmünk kétség kívüli“ Egyszerre végigsuhan a szabadság eszméje Magyarországon és Kossuth Lajos katonát kér a magyar szabadság kivívásáért. Már gyülekeznek honvédeink szerte az országban. Kolozsvár vájjon kimaradhat-e? Jakab Elek, a város nagyhírű történésze, irja 1848 jumus 3-án lelkendezve: „Kis hadcsapat megy naponta magyar ut- czai tanyájáról fegyvergyakorlatra! Nagy obbár a szikár, szálas, miveit fiatalok: sziveikben égő honszerelem, arezukon a hazáért elni-halni kész lelkesedés. Ök az erdélyi kerületi önkéntesek első százada, kiket a Dráva part jani. vész híre, a szabadság istenének harezra hivó szózata gyüjte zászló alá.“ A lelkesedést szomorúság váltja fel: „Öltözetben, rend s zsoldban és fegyverben azonban máig fogyatkozást szenvednek.“ Megszólal alább Kolozsvár első tizedese: „Az elsőn mi önmegszükités nélkül segíthetünk. Egyik vásznat, másik bőrt ád, harmadik elkészítéséhez járul s az öltözet, mennyiben míg hiányzik, kész, hazánk irányában tartozásaink egy csekély része le- rova. Tesszük ugy-e? Részemről ezennel tiz zubbony (kittli) csinálásának kifizetését s polgártársaim ilynemű ajánlatai elfogadását s illő helyre szállítását ígérem.“ E felhi vasra megindul a társadalmi adakozás. Egykori lapjaink hasábjai tükrözik vissza mindörökre, hogyan segítette polgárságunk a szabadság harcát. íme, pár kiragadott példa; „Kissolymosi id. Incze Péter 43 ezüst forint értékű aranyszelencét, özv. Huszár Jó- zsefné 10 p. ftot, leánya Jozefa és Ilona 5—3 p. ftot, Ötvös Ágoston azon ajánlata követkézéiül, miszernt egy önkéntesnek 8 pkr. napi zsoldját háromévi zsoldját fize- tendi mai napon 48 pftot 40 krt, az első évre befizette.“ ,,Dezsi Róza egy pár arany fülbevalót, Szőcs Sándor egy másfél aranyat nyomó sas czimü pecsét nyomót, Jóka Istvánné egy véka törökbuzát. fenti Incze Ferenc most újból 40 ezüst forint készpénzt tettek kezeink közé. Isten éltesse a lelkes aggastyánt!“ „Casinonk 640 ftot, Gr. Rhédei Áclám a hon védő önkéntes sereg költségeinek pótlására egy mázsa ij próbás ezüstöt, Bélái I erenc 4 hátaslovat, Jakab Elek a nála gyűlt adományokból 404 rftotS a hitelesség kedvéért fentebbi adományokat Grois Gusztáv kolozsvári főbíró jegyzi .. . Alatta szerényen húzódik meg a Kolozsvári Fhradóban az alábbi hir. „Seregeink Futaknál fhó 17-én ismét győzedelmeskedtek. Az ellenfél mintegy száz halottat számlál, mit kettőt.“ Van, ki nem aranyit, de vérét áldozza: „Kálói Nagy Ferenc egy ügyvéd és két gazdaságra kiképzett fiát ajánlotta föl önkéntesekül. A 9 testvér szülők előtt tevének esküt, a vérmezőről vissza nem térni, mig a hon szabad nem lesz. Az áldozatot bemutató ősz atya könnyeket hullatott részint örömében, hogy fiait a hon bajai elé állította, részint bujában, hogy maga s a hon maradt két leányai miért nem ragadhatnak fegyvert az ország gyalázatos ellenei legyözösére.“ (Jul. 28.) És ugyanez napon igy szól a harctéri jelentés; „Seregeinket mintha Isten vezérelné, győzelemről-győzelemre mennek. Földvárnál volt a 3. nagy csata. Elleneink részéről 738 maradt a csatatéren; a mi veszteségeink alig néhány legény. Most már a római sáncok ellen mennek fegyvereink. Ágyaink száma száz, győzelmünk kétség kívüli.“ Ezekről tanúskodnak régi sárgult lapok szakadt példányai. „A sokat nem adhatás ne rettentsen vissza »• S a kisebbségi két évtized áldozatos munkája? Karácsonyfák, bazárok, .teák és bálok. Nem, ezek sem mentek feledésbe. Részesei voltunk — nem emlékezünk nevekről. Méltatlan volna. Ezeknek az emberbaráti mozgalmaknak is emléket állít majd az idő. Ered- mémyTeit szintén őrizni fogják elsárgult lapok. Keresztül rohantunk sok évszázadon. Pár nevet ragadtunk ki, pár esetet soroltunk fel, hogy lássuk, miként simulnak arany és ezüst ajándékok a vékák s krajcárok mellé. Nem az összeg, de a szándék nemesit. .. Ma, amikor ismét a társadalom segítségére van szükség, vájjon adakozásunk elmarad-e a mult példái mögött? Egyezer templomot és iskolát kért a szükségesség, máskor kenyjeret, majd pénzt és katonát. Ma ruhát a ruhátlanoknak . . . Nem fejezhetem be a mult felsorolását a zalathnai leányok 1848 julius 27-iki levele egy mondatának ideiktatása nélkül; „A sokat nem adhatás álszégyene nem rettente vissza, mert az akarat és készség nevelik a bár csekély áldozat becsét, mert tudjuk, mikép sok vízcseppnek kell összefolynia, hogy terhelt hajókat biró Dunává váljék...“ SZABÓ ENDRE. FEKETE PÉTER —- Operettebemutató a Nemzeti Színházban — Somogyi Gyula és Eisemann operettje feltétlenül kimagaslik az utóbbi évek hasonló darabjai közül. Már magában véve az is nagy szó, hogy nincsenek benne ízléstelenségek s a mai operettek bántó idétlenségeit szerencsére nélkülözi. Úgy látszik, hogy a francia környezet és a francia nevek választása a szerzők ötleteire és -azok alkalmazására is tulnyomó- iag jó befolyással volt. Valóban van a darabban némi franciás és jó értelemben vett könnyedség, általában finomabb modor és kellemesebb hang. Az operettársu- lat látható lelkesedéssel és a legjobb szándékk^Lipészült az évad első operett- bemutatójára s törekvése feltétlenül sikeresnek is mondható. Ebben minden bizonnyal legnagyobb része Kenessey Ferenc stílusos és temperált rendezésének van. Pierre Lenoir-Fekete Pétert Andrási Márton játszotta sok ügyességgel és a múltban tőle látott túlzások nélkül. Játéka kellemes és mérsékelt volt, bár nem nagyon találta fel magát ebben a szerepben, amely úgy látszik, kissé távol áll egyéniségétől. Lucien Ouvrier-t a nagy- kepességü és mindig elfoglalt üzletembert, aki egyszer mégis csak „kiesik1- komoly zárkózottságából és „szerelemre gyullad“, — Kenessey Ferenc játszotta. Rendkívül rokonszenves megjelenése, finom modora az előadás legjobo alakítása volt, Jaczkó Cia Colette-je eléggé kellemes volt. A Kenessey" Ferencé mellett a bemutató előadás legjobb alakítása a Szende Bessy-é. Kellemes énekhangja és jó játéktudása sok őszinte tapsot aratott. A darab nagyszámú szereplője közül kiemeljük a kisebb szerepekben is kiváló Dárday Antal, Várady Szabolcs, Kőszeghy Margit, Czoppán Flóri, Várady Rudolf, Vörös Ilona és a többiek alakítását. A vokál-kórus tagjaiként Bán Elemér, Kir- vai Ferenc, Sail dk Pál, Surányi Endre és Szentes Ferenc énekeltek. A díszleteket Varga Mátyás tervezte. A zenekart Szabó Ica vezényelte és a táncokat Bartos Irén tanította be. A közönség kellemesen szórakozott és tapsokkal jutalmazta az együttes tagjainak fellentét. ÍSZ. Q
