Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)

1943-10-15 / 233. szám

19 43 okty&eT * \ UtLENZEK SFO **,TT Boga Ödön, KAC labdarugószakosztályi elnök: Szántait és Pálit felmentette az egyesbíró» teljes csapattal állunk ki a Ferencváros ellen és győzni akarunk . KOLOZSVÁR. A vasárnapi KAC—Fe­rencváros mérkőzés tartja már napok óta izgalomban az egész város sporttár­sadalmát és egyebet sem lehet hallani, mint azt, hogy győz-e vasárnap a Ferenc­város ellen a KAC? Mi is ezzel a kérdéssel fordulunk a KAC labdarugószakosztályának elnöké­hez, Boga Ödön adóhivatali főnökhöz. — Hogy győz-e a KAC? Ilyet még kér­dezni sem szabad. Természetes, hogy győz. Mert győznie kell. Meg kell mutat­nunk a Ferencvárosnak, hogy a tavaszi 8:2-es vereség csak véletlen kicsuszás volt és nem valós eredmény. Másodszor meg kell fizetnünk a Kéri-ügyért, aki ha netalán mégis játszana, szóhoz sem fog jutni. Eloszlott a csapatnak minden ösz- szeállitási gondja is, mert úgy Szántayt, mint Pálit, felmentette az egyesbiró és igy teljes csapattal tudunk kiállani Ko­lozsváron, úgy ahogy az ősz folyamán eddig is, ezután is meg akarjuk minden mérkőzésünket nyerni, legyen az ellenfél bárki és félelmetes oroszlánbarlánggá akarjuk Kolozsvár labdarúgópályáját tenni. — Ha a Ferencvárost mult ősszel már egyszer l:0-ra meg tudtuk verni, az idén is el fogjuk tőlük a két P venni — fejezte be nyilatkozatát a KA népszerű szakosztályi elnöke. , A KAC csapata ténylegesen szivére vette elnökének szavait, mert igen^ molyán készül a vasárnapi nagy mérkő­zésre. A szerdai kétkapus edzésen a csa­pat valamennyi játékosa jó formában volt. Különösen a csatárok lövőkészsege volt szokatlanul jó. Tegnap pihent a csa­pat, míg ma kisebb erőnléti edzést ren­deznek a piros-fehérek. Ezután az edzés után állítja aztán Opata Zoltán a csapa­tot össze, ami előreláthatólag azonos lesz a multheti csapat összeállításával. A KAC-hoz hasonlóan a Ferencváros is igen komolyan készül a vasárnapi mér­kőzésre és — mint Schaffer edző mon­dotta — egy jó csapat ellen akarja va­sárnap bebizonyítani, hogy a Ferencvá- 3os vidéken is tud játszani. Éppen ezért mindent elkövet, hogy a csapatát minél jobban előkészítse a vasárnapi mérkőzés­re. Hét vagy nvolc csapatösszeállítást próbált már eddig ki a Ferencváros ed­zője é_ még mindig nem lehet bizonyo­sat tudni a vasárnapi összeállításról. Egyelőre csak 14-es keretet letölt ki Dobay edző az MSE ellen Legalább egy pontot el akar hosni Budapestről a KE A £ és a Bástya KOLOZSVÁR. Az NB II. Keleti cso­portjában vasárnap igen nagy küzdel­meket vívnak a kolozsvári csapatok. A három kolozsvári NB 11-ős csapat közül a legnehezebb ellenfele a KMÁV-nak lesz, mely Kolozsváron látja vendégül a ha­talmas formában levő MSE csapatát. A maros vásár helyi együttes, mely idegen­ben lejátszott mérkőzéseit is csaknem mind megnyerte, már a szombat déii gyorssal megérkezik Kolozsvárra, mivel pihenten akar kiállni a KMÁV elleni mérkőzésére. A kolozsvári vasutas csa­pat, mely az elmúlt vasárnap remek for­mában játszva, 5 góllal terhelte meg az Attila hálóját, tegnap délután kétkapus edzést tartott B csapata ellen a városi kispályán, amelyen különösen a fedezet­sor remekelt. Az MSE ellen egyelőre csak 14-es keretet jelölt ki Dobay edző. Remény van rá, hogy Nemes újra elfog­lalhatja kapuját és igy Gsiki visszake­rülhet a középcsatár posztjára. Az MSE kolozsvári játékát mindenkor nagy érdeklődés kisérte. A KMÁV elleni mérkőzését ezúttal nem délután, hanem délelőtt fél 11 órakor játsszák le a városi sporttelepen, hogy a mérkőzés közönsé­ge még idejében visszatérhessen a dél­utáni mérkőzésre. A KEAC és a Bástya csapata vasár­nap Budapesten játszanak. Az egyetemi csapat ellenfele a Bethlen Gábor lesz, míg a Bástya a Bihari-uton a Törekvés együt­tesével mérkőzik meg. A két kolozsvári NB II-os csapat kevés győzelmi remény­nyel indul a szombat déli gyorssal a fő­városba, de remélik, hogy legalább 1 _1 pontot elhozhatnak a fővárosból. TBrpebemutató lesz a KAC—Ferenc- ' város mérkőzés előtt KOLOZSVÁR. A vasárnap délután soxrakeniíő KAC—Ferencváros NB I-es méikőzés előtt érdekes előmérkőzás is lesz. Az MLSz Erdélyi kerületének tör­játszó játékosai, mivel be akarják bizo­nyítani, hogy még ma is úgy kezelik a labdát, mint 10—15 évvel ezelőtt. A KAC öregek a Húsosok ellen szeretnék meg­nyerni a középcsatár posztjára Gálffy Andrást, a KAC volt régi játékosát, aki szombaton és vasárnap Kolozsváron tar­tózkodik. Ez esetben a JT elnökének a két összekötője Opata Zoltán és Szaniszló János lenne. A Húsosok ellen játszó csa­patot ma állítja össze Kovács Dezső csa­patkapitány A JT erdélyi kerületének közleménye A vasárnapi bajnoki mérkőzésekre a következő játékvezetőket küldöm ki: Városi nagypálya délelőtt fél 11 óra­kor KMÁV—MSE: Csiky József (Maros- vásárhely), Márton Péter, Sándor Ele­mér. Délután 3 órakor KAC—Ferencvá­ros: Székely Árpád (Diósgyőr), Szőke Jó­zsef, Jószay László. Városi kispálya dél­előtt 8 órakor KMTE II.—Korvin II: Roós Géza, (Schultz Ferenc, Raduch Je­nő.) 10 órakor KKASE II—Egeresi FTCE: dr. Incze Béla (Incze Imre, Vargha Al­bert.) 12 órakor KAC II—DSE: Jania Nándor (Schmidt Béla, Paizs György.) Délután 2 órakor KKASE—KMÁV II: Harasztosi Bála (Adorján Viktor, Vargha Albert.) Bástya-pálya délelőtt 9 órakor Bástya II—Postás: Gáli János (Deák Fe­renc, Haray József.) Egyetemi stadion 11 órakor KEAC II—Korvin: Bindász József (Roós Géza, Szabó Albert.) Désen délután 3 órakor DMÂV—BMSE: Pola- reczkv János (dr. Módy László, Császár Jenő.) Naszódon délután 3 órakor Naszó­di LE—Bethleni STE: Szántay Brankó. Kolozsvár, 1943 október 14-én. Welser Jenő JT kerületi főtitkár. Ma lesz a döntés Kéri Károly ügyében! Budapestről jelentik: Eredeti tervek szerint szerdán kellett volna az egyesbi- rónak Kéri Károly ügyében döntenie. Az MLSz főtitkárának nyilatkozata szerint azonban az igazolás nem volt végrehajt- ha'ó és ezért döntés csak ma este törté­nik. Ugyancsak pénteken tárgyalják a KAC-nak a Kéri-ügyben beadott felleb­bezését is. Készülnek a magvarok ellen a svéd válogatott labdarugók Budapestről jelentik: A svéd válogatott labdarugócsapat megkezdette készülődé­seit a magyar válogatott csapat ellen. A válogatóbizottság elnöke eddig 28 játé­kos és kisérő számára kért vízumot. A válogatásnál elsősorban azok jönnek te­kintetbe, akik a finnek elleni válogatott mérkőzésen szerepeltek, de igen szép számmal vannak öregebb játékosok is. A mérkőzés játékvezetője egyébként a német Fink lesz. Asbóth József Stockholmban Budapestről jelentik: Asbóth Józsefet, a magyar teniszsnort büszkeségét a své­dek még az elmúlt évben meghívták a királyi tenisz klub uj oálvaiának felava­tására. Asbóth örömmel fogadta a meg­hívást és 17-én indul a svéd fővárosba. Fiatal teniszezőnő trag'kus halála Budapestről jelentik: Engel Médi. a BSE fiatal versenyzőnője a teniszpályá­ról hazafelé menet karambol áldozata lett: egy gyorsan száguldó gépkocsi ke­rékpárjával együtt elütötte. A fiatal te­niszezőnőt — aki egyik nagy ígérete volt a magyar teniszsportnak — lába ampu­tálásával próbálták megmenteni, de hasz­talanul, mert sérüléseibe belehalt. A vasáruk issnylésének és elosztásának randié Kolozsváron pe csapata a Bástya törpe csapatával ját­szik délután 2 órai kezdettel 2x25 perces hírverő mérkőzést. Mindkét törpe csapat járákosai Grimm Kálmán, illetve Ozs- váth vezetésével tegnap délután edzett tartottak és azon különösen a legfiata­labbak, a 10—12 éves gyerekek játszot­tak a legjobb formában. A két törpe csa­patot a mai nap folyamán állítják össze. Elindult Svájcba a magyar kézilabda 1 válogatott Budapestről jelentik: Vasárnap Bázel­ben svájci-magyar válogatott kézilabda mérkőzés lesz, amelyre a magyar váloga­tott csapat, tizennégy játékos és négy ki­sérő, csütörtökön délben elutazott. A csa­pat pénteken érkezik meg Bázelbe és a vasárnapi mérkőzés után Stuttgartban még egy mérkőzést játszik az ottani vá­logatott ellen. Vasárnap délelőtt KAC öregek—Hú­sosok társadalmi kupa rangadó KOLOZSVÁR. A társadalmi egyesüle­tek labdarugó-kupájáért folyó küzdelme­ket hétröl-hétre mindig nagyobb érdek­lődés kiséri. A hét végén, szombaton egy, vasárnap délelőtt pedig három mérkőzés kerül lejátszásra az egyetemi stadionban. Szombaton délután fél 4 órakor Gáli Já­nos vezetésével a kitűnő játékerőt kép­viselő KAC szurkolók csapata a veretlen Temesvári csoporttal küzd meg. Vasár­nap délelőtt 4) órakor az egyetemi sta­dion kispályáján a Hitelszövetkezet az Ékszerészek ellen, mig ugyanezen idő­pontban a nagypályán a Városi tisztvise­lők csapata a Fodrászok ellen játszik. Ezután kerül lejátszásra 11 órai kez­dettel a nap legnagyobb mérkőzése, a KAC öregek és a Húsosok között. A mér­kőzésre a KAC öregek már napok óta készülnek és igen nagy összecsapás vár­ható. A KAC vén fiai csaknem többet edzenek, mint a piros-fehérek NB 1-ben Holnap húzás! ÁLLAMI OSZTÁLYSORSJÁTÉK Î Uj játék kezdődik október 16-án Î Szerencsés sorsjegyet «z „Ellenzék“ könyvesboltban, Mátyás király-tér 9. vehet! Sorsjegyárak: Egész Fél - Negyed Nyolcad-------40 pengi.-------20 pengő. — — 10'pengő. -------5 pengő, mellyel szerencsés esetben 1,000.000 pengőt nyerhet Î! KOLOZSVÁR, október 15. Az iparügyi miniszter megállapította minden város és vármegye, igy Kolozsvár városa és Kolozs vármegye részére a lakosság vasáruigénylésé- nek és a kiutalt vasáruk elosztása rendjét. A rendelet -értelmében Kolozsváron a város III. ügyosztálya keretében vaselosztó bizottságot létesítettek, amelynek működését illetőleg azonban a közönség tévedésben van. Ez a vaselosztó bizottság kizárólag mező és erdőgazdák szükségleteinek , - kielégítéséről gondoskodik, természetesen a rendelkezésére bocsátott meny- nyiség, illetve kiutalt jegy arányában. Ennek a bizottságnak njem áll jogiban a kiutalt jegyeken felül uj jegyeket kiadni. A bizott­sághoz a rendelet téves értelmezése követ­keztében olyanok is fordultak, akiknek jegy kiutalása nem tartozik a bizottság hatáskö­rébe. Katonák pl. kizárólag katonai alakula­taik utján juthatnak kiutaláshoz. Kisiparosok az ipartestület kiutalásával fedezhetik szük­ségleteiket. Magánosok, akik az anyagot házi munkálatok végzésére kívánják felhasználni, a rendelet értelmében havonként 20 deka ■szeget kaphatnak a vaskereskedőtől, amelyet vásárlási könyveikbe feljegyeznek. A kisipar körét meghaladó vállalatok szük­ségleteiket közvetlenül az Anyaghivatalnál kell bejelentsék. A kerékabroncsra és a lópatkóvasra Kolozs­váron kizárólag fuvarosok, gazdák, szállítók kaphatnak kiutalást, ezek is mindenkor a ki­utalt készlet arányában. Az elosztó hivatal a szükségletet az érdekeltségek utján juttatja el az igénylőknek, igy a Kolozsvári Gazdasági Egylet, a fuvaros-ok. bérkocsisok, stb. egye­sülete révén. Az elosztó hivatal nyomatéko­san felhívja mindenki figyelmét arra, hogy szeget, vashuzalt kizárólag mező és erdőgaz­dák részére áll módjában kiutalni. Ezért más igénylők feleslegesen fordulnak a város III. ügyosztályához. Az igénylésekkel és érdeklő­désekkel az ügyosztályok beosztott tisztvise­lőit feleslegesen zavarják munkájukban és maguk is időt fecsérelnek el. Egyébként a vas­áruk igénylését és elosztását szabályozó ren­delet a hivatalos lap folvó évi 173-ik szá­mában jelent meg. Közöljük végül, hogy a szeptember havi elosztás megtörtént, az október havi kiutalási jegyek. még nem ér­keztek meg. ŐSSZEL A PARLAMENT ELÉ KERÜL A KISIPAROSOK NYUGDÍJBIZTOSÍ­TÁSA. A szegedi Kereskedelmi és Iparka­mara legutóbb mégtartott véleményező bizott­sági ülésen dr. Tóbiás Kornél miniszteri osz­tálytanácsos a minisztérium kisipari osztályá­nak vezetője bejelentette, hogy a kormányzat a jövő magyar élet kiépítésénél jelentős té­nyezőként veszi számításba az iparosságot és kereskedőket. E társadalmi osztályok súlyát s tekintélyét növelni kívánja, ezért már az ősszel a parlament elé terjesztik a kisiparos­ság nyugdijabiztositására vonatkozó törvény- javaslatot. Ez a rendkívül nagyjelentőségű és negyedmilliónál több önálló kézmüiparos, a családtagokkal tehát csaknem egymillió sze­mélyt közvetlenül érintő szociális probléma tehát a megvalósulás révébe jut. AZ ÁRUELOSZTÁS ÚJBÓLI RENDE­ZÉSÉT KÉRIK A CUKÖRKAKERESKE- DŐK. A cukorkakeitőkedelem érdekeltsége Budapesten szakmai ülést tartott, ahol az áruelosztás terén fennálló sérelmeket tették szóvá. A cukorkakereskedők kérik az ipar­ügyi minisztert, vizsgálja felül a cukorkák minőségét, kérték továbbá, hogy tiltsa meg újabb gyári fiókok feállitását. a szezoncikkek elcsztását pedig újból kell rendezni. A cukor­nagykereskedők maguk kívánják ellenőrizni az árak betartását, e célból ellenőrző bizott­ságot alakitottak. AZ ANGOL KAUCSÜKTÁRSASÁGOK PESSZIMISTA KILÁTÁSAI. Stockholmból jelentik; Londoni jelentés szerint a Waterfall Selangor Rubber Co. elnöke legutóbb igen pesszimisztikusan nyilatkozott az angol kau- csuktársaságok kilátásairól. Szerinte a rész­vényesek elhelyezett tőkéjük teljes elvesztésé­vel is számolhatnak. A legjobb esetben is rendkívül sovány kártérítést fognak kapni invesztált tőkéjük fejében, ha ugyanis a brit kormány a keletázsiai ültetvények elvesztése fejében késznek nyilatkozik kártérítések fize­tésére. Amennyiben a részvényesek még nem osztanák teljesen felfogását, gondoljanak azokra a komplikációkra, amelyek a szinte­tikus kaucsuktermeléssel kapcsolatban merül­tek fel. Hasonlóképpen nyilatkozott a Hewa- gan Co. egyik képviselője is. Ezzel szemben az anyagellátás minisztériuma úgy nyilatko­zott, hogy a jövőben is mindenképpen szük­ség lesz a természetes kaucsukra. még abban az esetbert is, ha elegendő kaucsukot fognak, termelni szintetikus utón, mert a természetes kaucsukot keverésre kell felhasználni. Példá­dnak hozza fel, hogy az USA-ban a szinteti­kus gumiból előtállitott tehergépkocsiabron­csokhoz legkevesebb 30 százalékban kevernek természetes gumit, mert ellenkező esetben a gumiabroncsok gyakorlatilag hasznavehetet­lennek bizonyulnak. (B. É.) Parkettenési munkálatokat ju­id.EÖRINCZY JÓZSEF, lakás: Zá-olya-utca 14. szám., va#y r SEBÖK-cukrászda, j Mátyás király-tér 23, Tel.: 19—59. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom