Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)

1943-10-22 / 239. szám

ELLENZÉK 1943 október 2 2. ITlikú Imre Interpellációja BI'IVM’EST, október 22. Budnpes ti tudósítónk jelelni i: Ismeretes, bogi a fels/.ubadwlas illan a 900 IDil. M- K. es az 1 '„’00—19íl. M. E. szánni kor- rnanyrendelet szabályozza azoknak a magyar nemeztiségü volt román köz- alkalmazottaknak a helyzetiét, akik a bécsi döntés után magyar közszol­ga lat bam allnak, vagy a magyar ál­lamtól nyugdijat kapnak. \ két ren­delet lehetőse tette, hogy a román megszállás alatt szolgalaton kívül toltott időt a tényleges szolgálatba, i'M et v e nyugdíjba méltán yos s á g bo 1 be lehessen száimitani. Így is azon­ban azoknak a magyar köztisztvise­lőknek, akik a román megszállás alatt magyarságuk miatt állasukat veszítették, több kategóriája «hátrá­nyosabb helyzetbe jutott, mint azok, akik a roman megszállás állati egész végig szolgáltak. Az Erdélyi Párt. parlamenti cso­portja legutóbbi ülésén foglalkozott ezekkel a kérdésekkel és Mikó Imre dr. országgyűlési képviselő a parla­ment megnyitása után interpellációt jegyez be a kormányhoz azoknak ti visszásságoknak a kiküszöbölésére, amelyek a megszállás alatt állásu­kat veszítették és a magyarságukhoz hü közalkalmazottakat úgy besorolá­suk, mint nyugdijuk megái lapít ása tekintetében érték. Az interpelláció elmondására a legközelebbi interpel­lációd napon kerüli sor. Elitélték Diamanstein Dezsőt Marosvásárhelyről jelentik: Dia­manstein Dezső nyarad tői malomtu- lajdonost a honvédelem érdekeibe ü köző bűntett vádijával vonta fele­lősségre a törvényszék. Diamanstein 1941 szeptemberétől 1942 tavaszáig ni u m a lm á b ól ííagyobb nie nn y is t gü lisztet, búzát és kukoiticát szállított Marosvásái helyre anélkül, hogy ki­utalása, vagy szállítási engedélye lett volna. A gabonát azonban a ren­des árcxn adta el. Az a vád is felme­rült ellene, hogy Sipos János nyá- rádtöi lakosnak és másoknak is bu­zat utalt ki, ugyancsak engedély nél­kül, hogy azok számára kacsákat és libákat, hizlaljanak. Diamanstein a tárgyaláson azzal védekezett, hogy iSüposnak és másoknak a búzát saját részére engedélyezett mennyiségből adta. Tagadta, hogy engedély nélkül szállított volna gabonát a városba. Tiz tanút hallgattak ki, akik meg­erősítették a vádban foglalt tény­állást. így a község volt bírója azt vallotta, hogy többször megállította az utón Diamanstein szekerét és megállapította, hogy nem volt szál­lítási jegyzéke. A törvényszék Dia­manstein Dezsőt 4000 pengő pénz­büntetésre és háromévi hivatalvesz­tésre ítélte. Nem a honvédelem érde­kébe ütköző bűntettben, hanem vét­ségben mondotta ki bűnösnek, mert megállapította, hogy vádlott £u\m nyereségvágyból követte el tettét. Si­pos Jánost 100 pengő pénzbírsággal sújtották. Mindkét Ítélet jogerős. Álhirlapirókat Ítéltek el jogosulatlan cim- használás miatt. A m. kdr. postavezériagzgató- &ág által kiadott távbeszélő névsorban új­ságíró, hirlapiró, szerkesztő, sib- foglalkozási cim alatt szereplő nem kamarai tagok ellen jogosulatlan cimhasználat miatt az« Országos Magyar Sajtókamara feljelentésére eljárás in­dult, amelynek során az illetékes, kerületi ka­pitányságok az alábbiakat Ítélték el jogerő­sen: Bródy Bélát 200 pengő, Friediánder Györ­gyöt 200 pengő, Havas Győzőt 25 pengő, Holländer Konrádot 200 pengő, Illés Istvánt 25 pengő, Lovaß Sándort 30 pengő, din- Mérei Oszkárt 150 pengő, Muraközi Árpádot 20 pen­gő, dr. Szabolcsi Lajost 200 pengő, Szécsy Ar­túrt 200 pengő, Arányi Józsefet 10 pengő, BüchLer Vilmos Richárdot 40 pengő, Lázár An'alt 30 pengő, Sándor Ottót 30 pengő, Szé­kely József d.r.-t 20 pengő, Szentiványi György 40 pengő és Vágó Józsefet 10 pengő pénzbüntetésre. Karácsony előtt forgalomba kerül a magyar rizs. Az idei magyar rizstermelés szinte tropi­kusan meleg időjárás következtében igen kedvező eredményt mutat fel. A minősége is kitűnő, a C6éplése is befejeződött. Értesülé­sünk szerint a készleteket zárolták s abból elsősorban a hadi- és polgári kórházakat} sza­natóriumokat látják el. A fennmaradó készle­tekből karácsony előtt valószinüleg a többi fogvaszrók is kapnak, egyszer félkilogramot fe jenkink _________________________________ Súlyos angolszász légitanutdas vrie n délszerbiai IXis rétrosétí Beiigrúdból jelenti ;i UN!’»: Brit- amerikai repülőgépek szerdán dél ben iniegl á ma d I a k a dél szerbiai NTs váiasát. ts olt nagy anyagi kiírt okoztak, főképpen magánház.nkban. Az áldozatok szauna nagyon jelenté­keny. A romok közül eddig 200 holt­testet szedlek ki és a sebesültek szá­ma többszáz. Egyebek között talalat ért egy óvóhelyet, ahol szinten vol­tak áldozatok. Lega an i fasiszta had i tengerész**! * állít at titkár autószerencsétlenség áldozata lett Zürichből jelenti az MTI: Legnani Antonio flotta tengernagy, a fasiszta k öz t ár sRs á g i kormány h a (1 i t en getv - szeiti államtitkára Velencéből Vero­nába vezető útja közben Virenzánal — mint a római rádió jeleníti gép­kor s-isz-tM-encsétleiuség következtélveii éleiéi vesztette. A járókelők súlyos sérül sekkéi találták és bevitték a vicenzai kórházba, ahol a leggondo­sabb orvosi ápolás cllenére is rövide­sen meghalt. Mussolini elrendelte, hogy az állam haltotjaként, temes­sék eh Ezidén nem fűtik a helyiérdekű vonatokat 1 BUDAPEST, október 22. (MOT.) A M agyar Államvasutak igazgatósága a ezen­nel való takarékosság miatt a mait hévhez hasonlóan, ez évben is korlátozza a sze­mélyszállító vonatok fűtését olyan módon, hogy a gyors, a sebes és a távolsági személyvonatokat n tél folyamán (fsak mérsékelten, míg a helyiérdekű vonatokat egyáltalán (nem fogja fűteni. Ezért felhívják a közönséget hoQu utazásai alkal­mával melegen öltözködjék. Egyetem-mozgóban ma utoljára : Lángoló fiatalság Holnaptól a dókai sorozat első darabja; Fekete gyémántok Főszereplők : Szeleczky Zifa, Jávor Pál, Csorios Gyula, Mály Gerő, Rózsahegvi Kál­mán, Törzs Jenő, Greguss Zoltán. Jövő héten a Jókai-sorozal máso­dik és harmadik darabja : Aranyemher és az Uj földesúr. KSVm A miniszterelnök beszéde a MÉP értekezletén A Budapesti Értesítő jelenti: A Magyar Élet Pártja csütörtök délutáni pártérte­kezletén igen nagyszámban vettek részt a párt képviselő és felsőházi tagjai és a kormány tagj«ai is csaknem teljes szám­ban megjelentek. A pártértekezleten Kállay Miklós miniszterelnök is felszó­lalt. Köszönetét mondott a pártnak a tá­mogatásért, amelyben a kormányt műkö­désében eddig részesítette és kérte a pár­tot, hogy ezt a támogatást a kormány ál­tal képviselt országos érdekek iránt a jövőben is a legmesszebbmenően gyako­rolják. Nehéz időkben — folytatta — fe­lelősségteljes, súlyos szerepe van a tör­vényhozásnak. Tudjuk ezt a 25 év előtti elrettentő példából, amikor a törvényho­zás. annak többségi pártja, de a többi pártok is, nem állták meg helyüket az ország nehéz óráiban, már pedig ha ne­héz időkben helyt kell állani, úgy első­sorban azoknak kell, akiket az ország bizalma megtisztelt és kiemelt azzal, hogy reájuk bízta a nemzet sorsának in­tézését. Meggyőződére, hogy a Magyar Élet Pártja, amely ma a törvényhozásban talán soha nem látott többséget, erőt képvisel, minden körülmények között helyt áll és teljesiti az ország érdekében kötelességét. Meggyőződése, hogy az or­szággyűlés minden tagja át érzi felelős­ségét és megkönnyíti a felelősségteljes többségi munka elvégzését. Kérte a pár­tot, őrizze meg hitét és bizalmát, mert egységes felfogásával és fegyelmezettsé­gével kell helyt állania és tud helytálla- ni a- most meginduló politikai kampány­ban. A párt tagjai necsak a rendíthetet­len magyar hitben, hanem a mindennapi életben is járjanak elől jó példával. Meg­ingatná a nemzet bizalmát, ha az ország­gyűlésben üres padsorokat látna. Min­denkinek fokozott helytállással kell a munkából kivennie részét. Természetes, ha a mai nehéz időkben nemcsak minisz­terelnöki. de pártvezéri minőségében is fokozott figyelemmel kívánja kisérni kép­viselőtársainak tevékenységét. Nem a kormánynak, hanem az országnak és a magyar parlamentárizmusnak van első­sorban szüksége arra, hogy lássa a nem­zet: kiválasztottál teljesítik feladatukat. A miniszterelnök ezután az ország han­gulatáról emlékezett meg. Örömmel álla­pította meg. hogy az országban nyugalom van. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mai időkben nem merülnek fel panaszok is, népünk azonban ezeket a panaszokat csodálatraméltó türelemmel és fegyelemmel viseli el. Hangsúlyozta, hogy a kormány fokozott mértékben őr­ködik az ország rendje és nyugalma fe­lett. Felfigyel minden jelenségre, amely megzavarná a rend és nyugalom megőr­zésére megtett minden intézkedését, amelynek ismertetésére a belügyminisz­tert kérte fel. Keresztes Rscher belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány a háború kezdete óta következetesen képviseli és követi azt az álláspontot, amely a par­lamentáris állami berendezkedésünkből folyik és ennek megfelelően szabad moz­gási lehetőséget biztosit minden politikai pártnak azok között a keretek között, amelyeket az orsz'ag nyugalma, rendje és vitális érdekei szabnak meg. A kormány­nak a mai időkben fokozott mértékben kötelessége ügyelni arra, hogy a fentebb emlitett érdekeket semmi se veszélyeztes­se és az országnak amuigyis próbára tett köznyugalmát és rendjét semmi ne zavar­ja, ennek megfelelően tehát fokozott mér­tékben kötelessége az ellenőrzés gya­korlása a pártszervezkedés, a gyülekezé­si jog «gyakorlása, mindenféle politikai mozgalom felett. Ismertette azokat a ren­dészeti intézkedéseket, amelyeket a fo­kozott ellenőrzés érdekében megtenni szükségesnek látott, majd felszólalása végén röviden megemlékezett az úgyne­vezett ..békepárt“ programjáról, amely kétségtelenül nyugtalanságot keltett. Rá­mutatott arra. hogy a békepárt elnevezés mögött kommunista szervezkedés húzó­dott meg, ezt azonban a hatóságok idejé­ben leleplezték, vezetőit letartóztatták és ártalmatlanná tették. Mind a miniszterelnök, mind a belügy­miniszter szavait általáros helyesléssel és tapssal fogadták. Argentin lep a zsidó­kérdésről A Buenos Airesben megjelenő Ca- bildo című lap Rooseveltnek a zsidó lapok betiltásával kapcsolatban tett legutóbbi nyilatkozatára utalva meg­állapítja, hogy a zsidók ugyanazokra a célokra törnek Argentínában, mint más országokban, fajuralmukat akarják megvalósítani, s ez a veszély napról- napra növekszik. Israel fiai elárasztot­ták az országot, politikai manővereik­kel, zsidó kereskedelmi módszereikkel és zsidó erkölcsükkel mélységesen sér­tik az argentin nép érzékenységét és hagyományos erkölcseit. A zsidó ha­talmi törekvések veszélyét bizonyítja az a tény is, hogy Roosevelt emelke­dett szólásra az argentínai zsidók vé­delmében. Az argentin nép felismerte, hogy védekeznie kell a veszély ellen. MEGHALT SIR DUDLEY POUND Amszterdamból jelenti a DNB: Sir _ Dudley Pound angol tengernagy a brit hírszolgálat jelentése szerint csütörtökön 66 éves korában elhunyt. Hús jegy rendszer Ausztráliában Lisszabonból jelenti a MTI.: Az angol hír­szolgálat közlése szerint' Curtin ausztráliai miniszterelnök bejelentette, hogy január i-töl kezdve Ausztráliában is bevezetik a húslegye­ket, mert fokozni kell a husszállitást Anglia és a közelkeler.i csapatok számára. MEGJELENT AZ UJ MEZŐGAZDASÁ­GI ÁRAK ISMERTETÉSE.^ Dr. Mórotz Kálmán miniszteri osztálytanácsos, a m. kir. közellátásügyi minisztérium élelmiszerek és mezőgazdasági ármegállapítás ügyosztályának vezetője, a miniszter engedélyével és felhatal­mazása folytan összeállította az idei mező- gazdasági arak népszerű ismertetését. A 192 oldalas kis kézikönyv tartalmazza a gabona­árakat, a hüvelyesek, olajosmagvak, takar­mánymagvak, hagyma, rostnövények, szálas­takarmányok, szalma árait, a burgonya, ten­geri, rizs és cirokszakáll őszi alapárát, a ne­mesített vetőmagvak, burgonya, füzvessző, tej és tejtermékek, baromfi, tojás, méz* vá­gómarha, vágóborjú, vágójuh és vágóbárány, valamint ezekből kitermelt hús- és mellék- termékek árait. Közli az élősertés és húsipari termékei, a gyapjú, a buza- és rozsőrlemé- .nyek, csirátíanitott tengeri őrleményei, ipari abraktakarmányok árait, a bércséplés, vám­őrlés, vámdarálás, bérszántás és paprikaőrlés dijait. A könyv ezek szerint a mindennapi mezőgazdasági áruforgalomban nélkülözhetet­len úgy a gazdák, mint a kereskedelem és mezőgazdasági ipar részére, de ezenkívül a hatóságok és ellenőrző közegek fonros és gyakorlatilag kitünően használható kézi­könyve lesz. A könyv bőséges és pontos tárgymutatója annak könnyű használhatósá­gát segíti elő. A könyv a Rege könyvkiadónál (Budapest, V. Katona József-u. 23/a. Tele­fon: in—098.) jelent meg s-’ara 1.80 P. ELLENZÉK poétikai napilap^ Felelős ezerkre«s*.5: ZATHURECZEY GYULA Fele'ős kiadó: VITA Orvosok és orvostanhallgatók figyelmébe! Második, átdolgozott kiadásban jelent meg vitéz Dr. Berde Károly : A BŐR- ÉS NEMÍBETEGSÉGEK cimü tankönyve. — 630 oldal, a szöveg között és mümelléklete- ken 411 ábrával. Ára 66 pengő. Kapható az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. — Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Rt nyomása, felelős vezető MAJOR JÓZSE?,

Next

/
Oldalképek
Tartalom