Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)

1943-10-07 / 226. szám

10*3 október 7. A fut jut I ovi rotn a* Országos halaithiis \agrgy(IIésliez A Magyal' Kurír jelenti: őszentsége <u- ‘<fi>mást szerezvén a 31. Országos Katoli­kus Nagygyűlésről, valamint arról a mélységes hódolatunkról és ragaszkodá­sunkról, amelynek megnyitó ülésünkön lelkes kifejezést adtunk, a Vatikan Ál­lamból a bibornok államtitkár utján nagygyűlésünknek az alabbi sürgönyt to­vábbította: Nagygyűlések programját, amely a katolikus egvház tanítása szerint fogana­tosítandó szeretetrol, igazságról és mun­káról szól, a Szent séges Atya nagyon he­lyesli. Tőle a magyar nemzet részére sok jót vár és a nagygyűlés összes tagjaira apostoli áldását küldi. A katolikus püspöki kar őszi konferenciái s A Magyar Kurír jelenti: A magyaror­szági latin és keleti szertartábu római ka­tolikus püspöki kar 6-án tartotta szoká­sos őszi konferenciáját Serédi Jusztinián biboros hercegprímás elnöklésével. A püspöki kar ragaszkodással emlékezett meg a Kormányzó Ur 75. születésnapjá­ról. megválasztotta az Akció Katolika ügyvezető elnökéül Czapik Gyula egri érseket, örömmel vette tudomásul Bol­dog Margit szenttéavatási ügyéinek jelen­legi állását és végül elrendelte, hogy ok­tóber utolsó vasárnapján mindenütt áhi­tatok tartassanak a Boldogságos Szűz tiszteletére az igazságos békéért. Az Erdélyi Párt SzâEZ- zsomboron és Meleg- földváron DES, október 7. Szilágyi Ferenc ország- gyűlési képviselő, Bányai Sándor, az Erdélyi Párt szolookdobokamegyei tagozatának titká­ra és Hegyi Mózes rét. lelkész, a párt kékesi járási tagozatának elnöke, Szászzsombor és Melegföldvár községeket látogatták meg a napokban. Mindkét községben pártértekezle­tet tartottak. Szászzsomboron Hegyi Mózes megnyitója után Bányai Sándor tagozati tit­kár az egység fontosságát hangoztatta. Szi- lágyi Ferenc országgyűlési képviselő beszámo­lójában a bel- és külpolitikai helyzetről adott tájékoztatót. A továbbiakban az Erdélyi Párt álláspontját ismertette a zsidó- és a nemzeti­ségi kérdésekkel kapcsolatosan. Végül felhív­ta a párttagok figyelmét arra. hogy a legeré­lyesebben szálljanak szembe a konkolyhintők- kel és azokkal, akik az egységet meg akarják bontani. Az összejövetelt Benedek Béla. ref. kikész, a szászzsombori tagozat elnöke zár­ta be. Melegföldvár községben Hegyi Mózes meg­nyitója után Szilágyi Ferenc országgyűlési képviselő tartotta meg beszámolóját, amely­nek keretében a suttogó propaganda káros és bomlasztó hatására mutatott rá. Az összejö­vetelt Pünkösti Sándor ref. lelkész, a meleg­földvári községi tagozat elnöke zárta be. REMÉNYIK SÄNDOR-EMLEKEST. A kolozsvári magyar evangélikus egyház- község ezévben is megemlékezik a költő halála évfordulója előnapján, október 23- án, szombaton este 6 órakor a Mátyás Ki­rály Diákház nagytermében rendezendő Reményik Sándor-emlékestjén. A tavalyi emlékest nagy előadását a költő barátja, Makkal Sándor tartotta. Az idén Remé­nyik Sándor nagy nevelőmesterét, egy­kori nyolc gimnáziumi osztályon át osz­tályvezetőjét, a nagy magyar pedagógust és pedagógikai irót, dr. Imre Sándor bu­dapesti egyetemi tanárt kérte fel arra az egyházközség elnöksége, hogy Reményik Sándorról, mint Végvári-ról tartson elő­adást. Imre Sándor dr. „Végvári Csonka- magyarországon“ címen vállalta az elő­adás megtartását. Az estély keretén belül Bartalis János költő elmondja Reményik- - ről szóló költeményét, Jancsó Adrienne Reményik-verseket, Török Erzsébet Vég­vári-verseket ad elő, a Bástya Dalkör pe­dig Kárpáti Emil karnagy vezetésével Delly Szabó Géza Reményik „Az Ige“ c. versfeldolgozását énekli. Az ünnepséget Járosi Andor nyitja meg, zárószót mond Schneller Károly dr. ELLENZÉK politikai napilap. Felelős szerkesztő: ZATHURE GZKY GYULA Fele'ős kiadó: VITA SÁNDOR maszka maüyahém; UJ BÉLYEG ÜZLET!! Világvárosi választék. Szolid árak. Albumok, bélyegkellékek rabá­ron. HERCZEG ER- NONÉ bélyegkereske­dő,Dávid Ferénc-u.12. Vétel! Eladás! Csere! Telefon 10—69. A földbirtokosok kötelesek az újonnan felvett alkalmazottak tiz százalékát hadiárvákkal betölteni KOLOZSVÁR, október 7. A földművelés- ügyi miniszter leiratot intézett valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez. A leirat­ban közli a miniszter, hogy az. joo kát. hold­nál nagyobb mezőgazdasági birtokok tulajdo­nosai vagy bérlőn uj felvetelknél, az. újonnan felvett állásidő alkalmazottaknak és cselédek- nck tiz százalékát hadirokkantuk, hadiözve­gyek, illetve badirvák közül kötelesek alkal­mazni. I végből az illetékes gazdit sági mun- kiközvetítő nivatalhoz kell fordulniok és a nyilvántartásba felvett hadigondozottak és hadirokkantak közül az alkalmzási hely be­töltésére alkalmas személy kijelölését kell kér­niük. Ibi a hadigondozott felvétele a munka­közvetítő utján nem sikerül, erről a tényről a hivatal a gazdaságnak írásos igazolási ad. A miniszter kötelezi a törvényhatóság eho tisztviselőit, hogy a földbirtokotokat tuda­kozódási kötelezettségükre figyelmeztessék és amennyiben a rendelkezést nem tartják he, az ellene vétőket pénzbírsággal büntessék. Fontos .1 gazdaságuk figyelmeztetése a cseléd ,,sz.ólitásk' ideje előtt az alkalmaztatás szem­pontjából nemcsak az. első, hanem a jtlenhşi világháború hadirokkantjai és hadigondozott­jai jönnek tekintetbe. Halálos gyermekszerencsétlenség utőiátéka a törvényszék előtt KOLOZSVÁR, október 7. Tragikus gy ennek szeren esé 11 e 1 i ség ut ójá t ók a pergett le kedden a kolozsvári tür- vkiiyis-zék büntető ha 1 inast anáesa előtt. Ez év július 6-án történt, hogy Kemdále na községben diet ián Péter gazdálkodónak 4 éves kisleánya bele­zuhant egy fedetlenül álló, elhagyott kútba és belefulladt. A telek, amelyen a fedetlen kút állott, az elmmlit ro­mán idők volt egyetemi rektori tit­kárának, Secui Andrásnak a tulaj­dona volt, amelyet, legutóbb Mayor dzidjar ken'dilómai lakói* bérelt. A be­építetlen telket kerítéssel vonta ko­rul, a falubeliek azonban mégis át­járónak használták s kapuja állan­dóan nyitva állott. Igv került be oda Chetián' Péter kisleánya, aki játsza­dozás közben belezuhant a kutba. A négyéves kisleány tragikus ha­láláért a hatóságok gondatlanságból okozott, emberölés miatt ugy a tejek tulajdonosát, Secui Andrást, mint a bérlő Mayer Izidort felelősségre von­ták. A Szabó András dr. elnöklésével összeült törvényszéki büntető hár- mastanács a tárgyaláséin mindkét vádlottat kihallgatta. A tulajdonos Secui András azzal védekezett, hogy több mint másfél év óta nem is járt a birtoka felé s különben is azd már előzőleg bérbeadta. Mayer Izidor, a bérlő igazolni igyekezett, hogy ő minden elővigyázatossági intézke­dést megtett, a telket saját költsé­gén be is kerítette, de arról nem te­het, ha a falusiak az üresen álló tel­ket átjárónak használták. A vád képviseletében Albrecht Zoltán dr- ügyész beigazoltnak látva a gondat­lanságot, bűnösségük megállapítását kérte a bíróságtól, mig ezzel szem­ben a védelem mindkét vádlott fel­mentését kérte. A büntető harmattan ács az érdemi tárgyalás eredményeként nem látta beigazoltnak a telektulajdonos Secui András bűnösségét és ezért felmen­tette a gondatlanságból okozott em­berölés vádja alul. Ugyanakkor Ma­yer Izidtoit bűnösnek mondotta ki azért, mivel az őáltala bérelt telken lévő kutat nem fedette be s ezzel mulasztást követett el. Ezért 1000 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az Íté­letben ugy a vád, mint a védelem megnyugodott s így az jogerős. Nagy fontosságú ügyesei tárgyalt az Erdélyrészi Gazdasági Tanács KOLOZSVÁR, október 7. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács a napokban Kolozsváron gróf Béldi Kálmán elnökletével ülésezett. Először a tanács kebelében működő munka- közösség tartott értekezletet s ezen az erdélyi érdekképviseletek terjesztették elő azokat az időszerű közgazdasági kérdéseket, amelyek megoldásának előmozdítására a Gazdasági Tanács hivatott. Az erdélyi széntermelés fokozása Az ezt követő tanácsülés mindenekelőtt energiagazdasági kérdésekkel foglalkozott. Behatóan megvitatta a székelyföldi villamos- centrálé építésének kérdését és állást foglalt a széntermelés fokozása érdekében a kiaknázat­lan erdélyi szénlelőhelyek feltárása mellett, ami ugy a gyáriparnak nyersanyaggal, mint a háztartásoknak fűtési anyaggal való ellátása szempontjából a legnagyobb mértékben kívá­natosnak látszik. A székely kongresszus Ezután tárgyalás alá került az erdélyi gaz­Az Első Magyar Általános Biztosító WCBMKM—MBa—MHBBBWmtilífflllTIMriT,'TA.illiiWlHHIMHOll ■! !!■ !■!HKVttggSr I IMII II Ilii II Társaság . ,----­-- —„------ erdélyrészi aligazgatósága ezúton is tudatja tisztelt feleivel, hogy az Első Érdé yi Általános Biztositó Részvénytársaságij1 átvett sorsolással kapcsolatos életbiztosításoknak 1913. ok ober 4-én közjegyző jelenlétében megtartott nyilvános so shúzásán a következő betűcsoportok sorsoltattak ki: P. M, B. E. T. f.C, 2. C. I. M. E. I. Q. F. Rákóczi Mozgó „ Telefon : 11—71 Pataky-utca 7. a ^ Ma utoljáras ŐRSÉGVÁLTÁS. Főszerepekben: Páger Antal, Csor’os Gyula, Hídvégi Va’éria. Műsor előtt a legújabb UFA és MAGYAR HÍRADÓK. Előadások a mai naptól: 3, 5, 7-kor Következő műsorunk október 8-ióI: ttsí.v S&SSSOíiy viSSZRUaélí Félévszázados külföldi összeköttetéseim lehetősé teszik, ho^y finom soüngeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a leg­jobbat és viszonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírű J. A. Henke’s solingeni iker-jegyű zsebkések, o lók, horot- vákertieszközök, valamint öntoorotváió-pengék gyári lerakata: KUN MÁTYÁS FIA Kolozsvár, Kossuth lajos-ü. i. i mozgószinház. 1 © MA, okfóh&r 7-fS! az előadások kezdete mindennap 3, 5, 7 órakor és vasárnap d. e. 11 órakor. Második hétre prolongálva 1 A HímadÉr Pelsőczy Irén, Szilassy, Ajtay, Vaszary, Makiáry és Mály (ív r (ível. dasági élet szempontjából átfogó jelentőségű Székely Kongresszus terve. A tanács az elő­készítő bizottság felkérésére a kongresszus munkálatai közül a gazdasági vonatkozású javaslatok kidolgozásiban vesz részt. A íatermelés és faértékesités kérdést, A napirend következő pontja gyanánt a fa­ta melés és faértékesités ügye szerepelt. A ta­nács elhatározta, hogy ezen égetően' sürgős kérdések rendezésére haladéktalanul emlék­iratot terjeszt illetékesek elé. Ezt követően a tanácsnak a Székely Átrakó Forgalmi Tár­caközi Bizottságba kiküldött képviselője je­lentést tett e bizottság eddigi működéséről. A déda—szeretfalvi vasútvonal megnyitása kö­vetkeztében ennek a szervnek a működési köre természetszerűen szükebb térre szorult,' mindazonáltal továbbra is fennmarad tárca­közi bizottság formájában, a székelyföldi áru­szállítás ellenőrzésére. Felül kell vizsgálni a menelrendeí A nemrégiben közhírré tett őszi forgalmi korlátozásokra való tekintettel részletesen tárgyalta az ülés az erdélyi vasúti közleke­dés problérháját, amely az egyenlő elbánás elve alapján az egész erdélyi menetrend szempotjából felülvizsgálásra szorul és eziránt beadvánnyal fordul a MÁV igazgatósághoz. A ianonciűüionok kibővítése Végül sor került a tanoncocthonok ügyére, amely az uj erdélyi kisiparos nemzedék ne­velése szempontjából oly fontos. Minthogy az ismert építkezési nehézségek miatt ezuiő- szerint uj tanoncotthonok építése nem jöhet szóba, a tanács elsősorban a meglevő tanonc­otthonok kibővítése érdekében tett lépéseket, amelyek a közeljövőben számottevő ered­ménnyel biztatnak. ’•FLOLVASúUT.'i’T TART A.f UNITÁRIUS IRODALMI TAP.ŞA ő \G. Vasárnap. október IC én déíe'ótí í; órator felolvasóülést tart a* unitárius knóégi.am dísztermében az - Uni­tárius Ir.od.aimi Társaság. A műsort Józan Miklós püspök, elnök megnyitója vezeti be* majd szl.kfogla'ót mond Ferencz József vá­lasztmányi tag, ezután vétay Lajos költemé­nyeket olvas fel. Ezután dr. Gi’-ndischné. Fo_ garassy Klára énekművész»ó 'Tchnbert-d'vîokat én éltest, zongorán kiséri P. Szentmártoni Kál­mánná. Záróbe-s-zédet mond Józan Miklós el­nök. A felofvasóü’és iránt széleskörű érdek­lődés nyilvánul meg. Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép boldogu­lásáért az Ellenzék. Száraz bőrnek olaj géléi? Pályi közsneíikábóí7 Használata nagyon eredminyes Radák-utca 4. I* em. 8. Urániánál. Á Minerva Irodalmi és Nyomdai Mííinhézot Et. nvomása. Eelelös v©2ö>® M.MOB JtázíSHt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom