Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)
1943-10-04 / 224. szám
19 4 3 október <« ELLENZÉK A FALU SZEMÉVEL Tavimz as őszben Irta: Kassay Gésa 5 Máma láttam az idén az első ökörnyálat. Máskor annyi volt ilyenkor belőlük, hogy nem lehetett a mezőn járni. Rácsi- molykodtak az ember kalapjára, fülére, orrára és beiszéd közben becsapódtak a szájba; hajkurászni, csapkodni és köpködni kellett folytonosan, hogy szabadulhasson tőlük az ember. Mintha az idén ebből is kevesebb lenne. A sok ökörnyál hosiszu őszt jelent és igy az első hirnököt örömmel üdvözöltem, inert sok szegény emberen könnyít a meleg, hosszú ősz. Igaz, a kukorica ősz nélkül beérett: megszáradt a lábán a szárazságtól. Mikor a szedők törik, úgy zörögnek a megszáradt levelek, mintha régi, porlepte emlékeken járna az ember. A gyermekkori emlékek azonban soha nem hervadnak el. Minélinkább távolodunk tőlük, annálinkább rájövünk arra, hogy a ma gondja élteti a tegnapot és a jelen nehézsége nemcsak a jövő reménységét táplálja, de különösképpen csiszolja és fényesíti az elmúlt idők emlékét. Ezért van az, hogy ilyenkor ősszel mindég eszembejut gyermekkorom kukorica- szedése. Pátriárkális életformában laktunk nagyapáméknál nagybányámékkal együtt. Közös volt a munka nehézsége, de közös volt az örvendezés is. ami a tengernyi veríték után olyan vékony erecs- kén csörgedezett a mindennapok asztalára. Mi gyermekek, akkor nem tudtuk, hogy gond és verejték a kenyér ára. Kiköveteltük a magunk részét, jól laktunk és vígan nevettünk a holnap elé. Különb nrZ.mm.el v>ártuk a kukoricaszedést. Összehajtottuk az egész határt ilyenkor; felvertük a süldőnyulat, de megtépáztuk a mogyorócseriét és a szedetlen gyümölcs- inkát. Légióképpen óriási disznótökre vadásztunk. Ha a mi iöldünkön nem nőttek nagyra, a szomszéd kukoricásból loptunk. Elrejtettük, nehogy meglássa apám. Ott- í hon kivájtuk a belét, szemet, szájat fa- j rántunk a potrohába. gyertyát tettünk be- i le és esténként ezzel ijesztgettük a többi gyerekeket. Ezeknek a régi emlékeknek ize édese- ] dett meg bennem és ezért volt olyan jó kedvem a mai kukoricatörésen. Sokat tréfáltam Márton Jánossal, bosszantottam a mezeivirág szépségű Rózáit, amiért a bi- kaerejü Ferkó majd elnyelte szemével és együtt énekeltem a kisgyermekes Marissal, hogy ezáltal egy kis örömet lopjunk Trézsi néni örökkészomoru szivébe. Kukoricatörés közben láttam az első ökörnyálat. Uzsonnára járt az idő. Más években ilyenkor a gazda tölcsért csinált tenyeréből, szájához tette és nagyhango- san elkiáltotta: hahó . . . megállás . . . uzsonna! Persze nem kellett biztatás. Gyorsan ledobiiik a szedőkötényt, a fiatalabbak ágért mentek, az idősebbek megvágták a szalonnát. Mert kukoricaszedéskor sültszalonna járta uzsonnára. Először a tűz lobbant fel, hogy legyen jó parázs, mert különbén a szalonna beveszi a füst szagát. A láncosbicskák leoldódtak a lájbi zsebéről és megfaragtuk a szép, hegyes nyársat. Körülhasaltuk a parazsat, balkézzel nagysorkolat fekete kenyér, jobbkézzel forgattuk a szalonnát és a megolvadt illatos zsírt rácsepegtettük a kenyérre. Ez a jószokás most kiment divatból. Ettünk délre és majd eszünk otthon vacsorára. Ferkó tréfát csinált. Megbújt egy kukoricakupac mellé és elváltoztatott hangon elkiáltotta magát: — Hahó . . . megállás . . . uszonna! — Önkéntelenül megálltunk egy pillanatra. De észrevettük a csínt és összemosolyogtunk. — Óh, te kelekótya! — mérgeskedett Rózái és egy kukoricacsővel célbavette. A dobás talált. A legény későre sunyta le a fejét, nagyot koppant rajta a kukorica. Ezen aztán hahotával kacagtunk. A sültszalonna képzelt illatára szánkba- gyült nyálat lenyeltük és tovább dolgoztunk. Az alkonyati szellő leereszkedett a dombokról, de megbújt a kukoricatábla szélén, mert a' nap még fent volt. Melege már gyengén simogatott, de arany ecsete ragyogóra, festette a kukoricalevelek görbe kardjait. Uj pásztmát kezdtem és egy pillanatra megálltam, hogy megfáradt hátamat pihentessem, Elnéztem a délutáni nap bágyadt aranyát és néztem napszámosaim szoronkodását. Mi- íven becsületesen dolgoznak! Nem vették észre, hogy figyelem, eaymástól is távol álltak, de azért egyiknek sem jutott. volna eszébe hogy kényelmeskedjék, vaay húzza az időt. Megcsodáltam az örco Márton Jóskát, miiven sok értelem, jóság és becsületesség ült kemény arcéira.' Rózái harmatos virág, úgy hajlik a dereka, mint a nád és a napsugár elmosolyodik, amikor fehér nyaKszirtén táncol. Ferkó fiatal oroszlán, két zsák búzát vitt egyszerre a padlásra csépléskor, de báránnyá szelídült, ha Rózáira tévedt a szeme: pedig nagyonsokszor tévedt. Marisnak pólyásgyereke van. Kukoricakóréból bölcsőt csináltunk és arra fektettük a háromhónapos kis hölgyet. Marisnak annyi a teje, hogy a hajladozástól megcsordult és kerek foltban édesedett át háziszőtt ingén. Trézsi a legszegényebb közöttük, a nincstelenség ' két seprűvel söpör háza küszöbén és most az ura is katona. Sokat sir, de azért rátarti, -el nem fogadna semmit. Most is azért hívtam, hogy legyen jogcímem a támogatásra. Elnézem őket. Becsületügyük a munka j és szerelmük a föld, mégha napszámban j is dolgoznak rajta. Igen, ez az én népem! Nagy melegség árad szét bennem, szeretném magamhoz ölelni őket gondjaikkal, elhagy adottságukkal és azzal a földdel, amelyből vétettek, amelyet verítékükkel öntöznek és amely nélkül nem tudnak élni. Ekkor láttam az ökörnyálat. A dombok felől szállt, mint egy hosszú ezüst húr. Ilyen hosszú ökörnyálat 1még nem láttam soha. Lebegett a kukoricatábla fölött, válogatta, hogy melyik a legmagasabb. Mikor a tábla közepén megtalálta, ráhur- kolódott. Ekkor az ezüsthur szabad vége fellendült, emelkedett, feszült, amig egészen függőleges helyzetbe került. Úgy nézett ki ez a kép, mintha ez az ezüstszál az égből ereszkedett volna le és Isten keze ezen a szálon tartaná az én kukoricatáblámat és minket, akik azon dolgozunk. Rózái kiáltása rezzentett fel gondolataimból. — Maris néni, Trézsi néni jöjjenek, mert olyan éhesek a. kicsik, hogy kisírják a szivüket! Kisírják szivüket az éhségtől — döbbenek meg a kifejezés mélységén. Milyen frázismentes, milyen igaz érzékeltetése az éhségnek, amelytől nemcsak a test sorvad el, de elapad a szív jósága, embersége. Nem mondom, hogy csak a mi népünk tud ilyen valóságérzékeltetően beszélni, de a mi népünk igy tud. Miért nem tanulnak meg a mi vezetőink a szegénységben megfürdött szívtől beszélni? Milyen jó lenne a magyar élet sok kérdését ilyen egyszerűen, de valóságigazán megmutatni az önetszelgő cikornya, a kerülgető frázis helyett. Sokkal gyorsabban találnák meg egymás kezét és szivét. De megdöbbenek, mert eszembe jut, hogy Trézsi hároméves fiacskájának nincs mit enniadni. A Maris pályására őrködött és persze megéhezett. Elszégyenlem magam. Nekem is van gyermekem és mégse jutott eszembe, hogy a gyerek hamarább megéhezik. Délben mindent megettünk az utolsó morzsáig. Átkémlelek a kukoricás túlsó szélére. Már Rózái is ott van és Trézsivel együtt vigasztalják a kis Pistit. A kis pályás jóízűen cuppog anyja mellén, ezt látja Pisti és még keservesebben marja szivét az éhség. Rózái ekkor felugrik és futásnak ered, mint a zerge. A leendő anyaság nagy érzése dolgozik benne. Tudom, mit keres. Le nem szedett szilvát vagy legalább napraforgót. De nem talál semvnát és igy szomorúan tért vissza. A három nő összedugja fejét és tanakodik. Pisti szipogó könnyekkel sirt, mi férfiak pedig tehetetlen dühvei törtük a kukoricát és le- sunyitottuk fejünket az éhség hatalma előtt. Hiába törtem a fejem, nem találtam ki okosabbat, mint azt, hogy Trézsi menjen haza Pistivel. Kiürítettem a szedőkötény tartalmát és hozzuk kerültem. Elbámvl- tam a látottakon. Pisla hallani sem akart a hazamenetelröl, jókedvűen bukfencezett. — Mit adtak enni a lurkónak? — kérdeztem. Egymásra néztek, elpirultak éti vonogatták a vállukat. — Csak nem adtak valami gyökeret? Még megétetik a kis honvédet — ijedez- tem. Nevettek. Nem szóltak, csak fejükkel intették, hogy nem. Pistit akartam kivallatni, de Rózái ölbekapta és elszaladt vele. Most már kiváncsi lettem és mikor este mentünk haza, Pistit csak úgy akartam a kukoricával megrakott szekér tetején hazavinni, ha megmondja mit evett. Csodálkozott, hogy ezt miért ne mondhatná meg. Tejet, nagybögre tejet — dicsekedett. Maris ötlépéssel távolabb egy csipkebogyó bokor tövében ült és szemérmesen megoldott réklijének fordái közül ki- bugyanó fehér életforrásával tálpálta pályás gyermekét. Olyan bőséges volt a teje, hogy még a pályás egyik bimbón szén- dergett, addig a másik bimbón megcsordult a fehér patak és rápermetezett az esti harmattól csillogó fűszálakra. A csipkebokor piros bogyói csilingeltek Maris feje fölött. Most már megértettem, hogy honnan oltotta el Pista éhségét az anyai találékonyság és a valóságra épülő szeretet. A megrakott szekér megindult hazafelé. Visszanéztem. Az ökörnyál, mint csillogó ezüsthur, még mindég ott feszült a kukoricatábla közepén a földtől az égig. Éreztem, hogy Isten most mosolyog és erős keze azon az ezüst húron tartja és menti meg a magyar jövendőt, amelyen Marisok, Trézsik, Rózálok és Pistik nemzeti életünknek a szükségszabta uj életformáját szövik az áldozat sokszínű szálaiból. Hitet tesznek arról, hogy ez az az egyetlen, becsületesen megszőtt, elszakíthatatlan sátorlap, amely alatt biztonságban vagyunk, amig fejünk felett tombol a vihar. „A háború okai az erkölcsi törvények feledésében és megvetésében találhatók!” — mondotta az országos katolikus nagygyűlésen a pinái nunctus BUDAPEST, október 4 (MTI.) Az országos' katolikus nagygyűlés első nyilvános diszgyülését vasárnap délelőtt tartotta a Vigadó nagytermében. Itt Seirédi Jusztinián biboros- hercegprimás mondott hosszabb megnyitóbeszédet. — Amikor világszerte jóformán mindenki a jobb jövő' kialakítását j ígéri — kezdte beszédét a hercegpri- * más — de ugyanakkor ész nélkül i pusztítja mindazt, amit annak élőiéi- | tételeként a mult és a jelen alkotott, Ş sőt sokszor szembeszáll az Istennel ) is, akkor mi, magyar katolikusok az i isteni Gondviseléssel együttműködve I ldvánjuk előmozdiiani a jobb magyar \ jövőt, Isten és felebarátunk szerete- I tével, az egyénnek, a nemzeti: közös- : ségnek és az egyház munkájának ki- ! járó észrehatóbb igazsággal, ifjusá- I gunkért és ifjúságunkkal, egyházi I közösségünkkel és minden erőnkkel I végzendő becsületes munkával. I — Az igazságod mindl az egyénre, ’ mind a nemzeti közösségre, mind pedig az egyház munkájára, vonatkozóan hirdetjük és követeljük. A viszont belföldön és külföldön lábrakapptt hazug vádakat, amilyen például a vallási és a nemzetiségi kisebbségek elnyomása, a nálunk soha sem létezett feudalizmus, a szóéi ál is kérdés elhanyagolása stb., perdöntő bizonyítékok alapján visszautasítjuk. — Mélységes fájdalommal jelentem — folytatta a hercegprímás —, hogy erről a nagygyűlésről az idők mostoha.‘•ága miatt Őszein t «égének, akinek gyermekeiért aggódó "atyai szivével teljesen együttérzőnk, nem küldhetünk hódolótáviratot, de annál nagyobb szeretettel imádkozunk érte, tudván, hogy mennyit szenved a kiváló személye ellen mostanában sokféle, igazi rosszakarattal terjesztett, de teljesen alaptalan gyanúsít ás miatt. Még nálunk sem kímélik jóságos személyét, pedig mi, magyarok mérhetetlen hálára vagyunk kötelez ve azért a sok jóért, amit eddlig öle kaptunk és ezután is remélünk. Ezután Angello Rótta pápai n.unci- us üdvözölte a nagygyűlést. — Hálát kell adnunk az Istennek azért — mondotta — hogy ennek a mindenütt romlást és pusztulást okozó rettenetes háborúnak a förgetegében egy katolikus seregszemlére ősz- szegyül hettünk. — Senki sem marad kétségben aziránt, hogy a háborúnak az okai különösen az erkölcsi törvények feledésében és megvetésében találhatók, valamint az egyénekben az önzés, az uralomratörekvés, a gazdasági javak rendetlen megkivánása és a szabad élet után való vágy, amely iszonyodik minden munkától, az erkölcsi és anyagi romlás útját készíti elő a társadalomban is. Ezért nagyon szerencsésen választottátok meg az ideii katolikus nagygyűlés vezértételét, mely szerint eszközök után kutattok a keresztény életfelfogás erősbödé sóért édes hazátokban. Ezzel Szent atyán Ívnak jártok nyomaiban, aki apostoli körleveleiben és oly nagy erélyéről tanúskodó beszédeiben a világot most ostromló, pusztító minden felfogásnak gyökerét a krisztusi törvények megvetésében látja, pedig ha ehhez vissza nem térnek, az igazi béke alapjai teljességgel megrendülnek. Ezután még Kállay Tibor nyugalmazott miniszter, majd ílomonnay Tivador főpolgármester mondottak beszédet. A délután folyamán a Szent István-bazilikában a katolikus nagygyűléssel kapcsolatos eucharisztikus körmenet helyett az idén engesztelő szentmisét tortottak. A szertartást Serédi Jusztinián biboros-hercegpri- más végezte. Madarász István kassai püspök mondott szentbeszédet. A kormányzó választávirata A Kormányzó Ur a hercegprímásnak a következő táviratot küldte válaszképpen a hercegprímás üdvözlő- táviratára: „Melegen köszönöm a 31. országos katolikus nagygyűlés nevében Emi- nenciád által tolmácsolt hazaifias üd- liést és a nemzet sorsának jobbnafor- dulására irányuló jókívánságokat. A 'Gondviselés segítségét kérem a mai válságos időkben a keresztényi szeretet érzésének, az igazság szellemének és a munka erejének ébrentartásáért a jobb magyar jövő szolgálatának szentelt közérdekű működésére.“ A KATOLIKUS ÍRÓK VITAESTJE A katolikus nagygyűlés keretében pénteken este a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete a filmről rendezett vitaestet. Hindy Zoltán dr. ügyvezető elnök bevezető szavai után jámbor Dezső, az Actio Catolica filmosztályának titkára számolt be a filmosztály eddigi munkásságáról, majd Saágh Béla „Milyen filmet vár a katolikus közönség?“ címmel tartott előadást. Mayus Tivadar dr„ a Magyar Film Iroda ügyvezető-igazgatója â filmtermelés jövőjéről értekezett. Tó h Lásiz- ló dr. főszerkesztő a mai mozi-problémával foglalkozott. Nvisztor Zoltán cLr. pápai prelátus a film erkölcsi hatását fejtegette. Az előadások után C.zapik Gyula dr. egri érsek foglalta össze azt a kérdést, hogy mit vár a katolicizmus a filmtől. A katolikus nagygyűlés második napját Serédi Jusztinián biboros-her- cegprimás szentmiséje vezette be Örök lmádás-templomban. A délelőtt folyamán a Kálót vezetői tartottak nagygyűlést a Vigadóban. Apor Vilmos báró győri püspök megnyitóbeszédé után a Kálót országos vezetői ismertették a mozgalom célkitűzéseit és eddigi munkáját. A délután folyamán a Vigadóban a katolikus nők tartottak díszközgyűlést, amelyen Scheffler János szatmári me- gvéspüspök mondott, megnyitóbeszédet» BEFEJEZŐDÖTT A KATOLIKUS KONGRESSZUS A Katolikus Népszövetség a 31. országos katolikus nagygyűlés alkalmából diszgyülést iártott, amelyen sok egyházi és világi előkelőség, valamint, sok felsőházi tag és országgyűlési képviselő vett részt. Az elnöki megnyitót C.zettler Jenő titkos tanácsos, egyetemi tanár mondotta. I tana Ijjas Antal iró és újságán», Tóth László főszerkesztő, majd Rozi Horváth József országgyűlési képviselő tartottak előadást. A nagysikerű ülés báró Apor Vilmos győri p«uaj>ok zárószavaival ért. véget.
