Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-28 / 219. szám

19*3 szeptember 2 8* ELLENZÉK Válasz egy ismeretlen magyar munkásnak 5 «... Névtelen levelekre nem szokás vála­szolni s ma olyan időket élünk, hogy aki a közéletben szerepel, gyakran kap nyomtatott, vagy kézírásos felhívásokat ismeretlen erőkkel való ,összefogásra kü­lönbékére és fenyegető sorokat arra az esetre, ha egyik vagy másik szélsőség át­veszi 3 hatalmat. S ha most mégis egy névtelen levélre szeretnék a nyilvános­ság előtt válaszolni, az azért van, az én munkásom, akinek nem tudom a nevét és a cimét, nem fenyegetőzik, hanem csak őszintén beszél és helyébe őszinte beszé­det kíván. Komolyabb időket élünk an­nál, sem minthogy válasz nélkül lehetne hagyni egy őszinte megnyilatkozást olyan valaki részéről, aki m ásképpen nevezi nevén a dolgokat, de ugyanazért a ma­gyar közösségért aggódik, amelyért mi s aki a százszor leomlottnak hirdetett, de sajnos, még mindig fennálló társadalmi válaszfalak túlsó oldaláról nyújtja a ke­zét a magyar értelmiség felé. Ez a név­telenségbe burkolózó őszinteség többet ér, mint akárhány nagyon is személyes és szóvirágos megnyilatkozás, ami azt a hamis látszatot kelti, hogy a munkáskér­dés megoldást nyert s ha a nemzeti tár­sadalom és a munkásság között súrlódá­sok vannak, akkor az csak néhány agitá­tor munkája. Pedig van munkáskérdés és az egvség hangoztatásával ez a kérdés nem oldható meg, mert egységnek éüpen az egységet zavaró körülmények kiküszö­bölése az előfeltétele s aki az egységet csak hangoztatja, de a problémák meg­oldását nem keresi, az egy végzetes cir- eulus vitiosusnak esik áldozatául. Az ismeretlen munkás tizenegy évvel ezelőtt megjelent könyvem. „Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés“-bői indul ki, amelynek a megállapításait felfogása .'Tenet az idő igazolta és azokat a mun­kásság ma is magáénak vallja. Ezzel szemben azt találja, hogy az értelmiség egv része tért le arról az útról, amelyen a román megszállás alatt elindult és po­litikai szervezkedésünkre is az az irány­zat gyakorol döntő befolyást, amelyet ő a szabadság ellenség ének és sírásójának nevez. Állításának alátámasztására ne­veket sorol fel és jelenségekre mutat rá, ínemeh a munkáskérdést és a nemzeti­ségi kékdést és arra szólít fel, cáfoljam meg, ha ez nem igy van. Sem „Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés“-ben, sem azóta nem azt tartot­tam a fontosnak, hogy valamely irányza­tot minek neveznek és mindig igyekez­tem kerülni azokat a közkeletű elneve­zéseket, amelyekkel olyan könnyű meg­különböztetni vagy elintézni irányzato­kat, szervezeteket, embereket. Fasizmus és demokrácia, nemzeti szocializmus és kommunizmus, kollektivizmus és libera­lizmus mindmegannyi jelszó és fogalom, ami alatt mindenki többé-kevésbé azt ér­ti, amit akar. Azt sem fogadhatom el ki­indulási pontnak, hogy az erdélyi ma- gvarságnak, vagy általában a magyar nemzetnek olyan politikát kell folytat­ni, amely egyik vagy másik „izmus“ kö­vetelményeinek leginkább megfelel. A társadalmi és politikai formákat a társa­dalmak alakítják ki a maguk hasonlatos­ságára és szükségleteiknek megfelelően. Amerikát a demokrácia tette naggyá, vi­szont Németország nem tudott mit kez­deni a demokráciával, Finnországban a szociáldemokrácia nemzeti alapon áll, vi­szont Spanyolországban a kommunisták­kal csinált népfrontot, a cári Oroszor­szágnak ugyanazok voltak a külpolitikai igényei, mint Szovjetoroszországnak. A magyar politikának is megvannak a maga adottságai a természetadta hatá­rokban, amelyeket a tatár és török pusz­títás óta nem tud betölteni, nemzetisé­geiben, akiket részben behívott, részben beszivárogni engedett, társadalmában, mely a Királyhágón túl kiáltó vagyoni és társadalmi különbségeket mutat, ag- rárproletáriátusában és szétszervezett munkásságában, öt bevett vallásfeleke- zésben és félig asszimilált zsidóságában. Egy ilyen országban, amely még hozzá nagyhatalmi törekvések ütközőpontjában áll és ellenséges szomszédokkal van kö­rülvéve, nem lehet olyan világnézetek és államb ölcsel etek szerint politikát csinálni, amelyek egészen más ádottságokkal ren­delkező államok talajából nőttek ki és hozzánk átültetve vaov meg sem fogam- zanak, vagy pedig mint a gyom, úgy le­pik el azt a magyarságot, amelynek a szá­mára ezen a hazán kívül nincs máshol hely. Mindez igaz, de viszont negatívumok­kal sem lehet országot építeni, mondhat­ná az én ismeretlen .munkásom. A hang­súly valóban nem azon van, hogy hogyan nem kell politizálni, mert ennek külön­ben is napjainkban elég példáját látjuk, viszont ezeket a_ fogalmakat tisztázm kellett azokkal szemben, akik aszerint Ítélik meg az egyének és pártok műkö­dését, hogy azok mennyire felelnek meg a német nemzeti szocializmus, az angol demokrácia, vagy az orosz szovjetrend­szer korszerű előírásainak. Magyar poli­tika csak magyar talajból fakadhat, azok­ból a hagyományokból, amelyek szerint őseink a soknyelvű államot kormányoz­ták és azokból az adottságokból, amelyek között a magyar népiség és az ezt védő magyar államiság a mindegyre megújuló Európába átmenthető, A világgazdasági és nagyhatalmi erők legfeljebb a szelet adhatják vitorlánkba, de mi nem pusz­tán sodródni akarunk, mert ez az elsod­rás veszélyével jár, hanem >dolgozni aka­runk abba az irányba, amely felé a mai világválságból értékeink és érdekeink megőrzése mellett kiút mutatkozik. Erről az útról csak az tér le, aki ennek vagy annak, vagy a mindenkori konjunkturá­lis szélsőségnek a szolgálatába szegődik és összetéveszti azt a világot, amelyet óhajt, azzal, amelyikben él. Ebből a szempontból kell megítélni mindazt, ami a visszatérés óta Erdélyben politikai téren lejátszódott. Az Erdélyi Pártnak e tekintetben elfoglalt állás­pontját szeptember 12-én Teleki Béla ki­fejtette s ezután azt hiszem, igazán nem kell tartania a munkásságnak attól, hogy az erdélyi politika a szabadsággal és szo­cializmussal ellentétes irányba haladna. A^ magyar munkásság számtalan jelét adta annak, hogy megérti az egyenes ma­gyar beszédet s a valóság heiyes felis­merése és a teendőkre való határozott rámutatás többet ér előtte, mint akár a nemzeti, akár a nemzetközi szélsőségek tolvajnyelve, amelyen hangzatos, de sem­mitmondó jelszavakkal akarják rávenni a munkásságot osztályérdekeivel vagy a magyarsággal szembenálló célok követé­sére. Hangoztattam és hangoztatom, hogy a munkáskérdést a nemzet érdekében sür­gősen meg kell oldani, mert a nemzeti társadalom a munkásság és parasztság támasztó oszlopain épül fel s ha ezek nem időtállók, beomlik az egész állami és tár­sadalmi építmény boltozata. Csak testileg egészséges, anyagilag megalapozott, lelki­leg kiegyensúlyozott munkásosztály biz­tosíthatja a magyar ipar versenyképessé­gét, a városlakó magyarság jövőjét, s amilyen mértékben gyengébb a magyar­ság szaporulata szomszédainál, annál szo­ciálisabb berendezkedést kell biztosítani a munkásságnak, hagy a minőség egyen­súlyban tudjon maradni a mennyiséggel. A munkáskérdés megoldását nem lehet többé elodázni a háborúra való hivatko­zássai, mert a háborús munkateljesít­ményt elsősorban a munkásság anyagi jóléte befolyásolja. A munkáskérdésekért éppen annak az értelmiségi ifjúságnak kell harcolnia, amelyik egységes nemzeti társadalmat akar s a jövő társadalmához való jogát a parasztok és munkások ér­dekeinek értelmi szolgálatában keresi, amint ezt tizenegy évvel ezelőtt megfo­galmaztam. Az értelmiség és a munkásság harcá­nak párhuzamosan kell haladnia, de a szerepeket összecserélni sem szabad. A munkásságnak önmagából kell vezetőit kitermelnie, olyanokat, akik az ő életét élik és sorsábmi osztoznak, s nem szabad olyan értelmiségiek értelmetlenségei után indulnia, akiknél a munkásosztályba való kirándulás karriert vagy hatalom meg­szerzésének eszközét jelenti. A munkás­ságnak a jobb megélhetésért, nagyobb munkateljesitményi lehetőségért való harcával kell szolgálnia a közösség cél­jait, az értelmiségnek a népi alapokon nyugvó nemzet erejének és egységének fokozása érdekében kell a munkáskövete­lésekkel szolidaritást vállalnia. Csak igy képzelhető el ,,a dolgozó tömegek és a becsületes erdélyi magyar értelmiség iga­zi őszinte összefogása a pártkereteken és osztálykorlátokon átnyúlva“ — amint az ismeretlen munkás levelében írja. Mert abban is' igaza van, hogy erre, de csakis erre a tiszta célok érdekében és célirá­nyos munkamegosztással történő összefo­gásra éppen most van szükség, amikor ,,a történelem legsúlyosabb viharába ke­rültünk bele mi magyarok, amikor ez a vihar úgy az egész népünk, mint egyéni életünket is ellepheti s amikor ennek megakadályozása minden becsületes em­bernek kötelessége“. Ha a magyar értel­miség és munkásság közös sorsának eb­ből az átérzéséből nem fakadnak tettek, akkor magunkra vessünk, ha a szociális kérdést mások oldiák meg a magyarság­tól idegen érdekeknek megfelelően. Hivatkozik még a levéliró a nemzetisé­gi kérdésre, amit az erdélyi falura vo­natkoztatva tettem tizenegy évvel ezelőtt vizsgálat tárgyává. Ezen a téren sincsen semmi revideálni valóm. Ma is vallom, mint kisebbségi sorsban, az örökké idő­szerű erdélyi programmot: a falusi ma­gyarság megtartása, továbbfejlesztése és az együttélő népekkel való együttműkö­dés megteremtése, „ez a mi munkánk és nem is kevés“. Akkor ezt a programmot csak a nép között elvegyülő fiatal intel­ligencia és a nagy nehézségekkel küzdő magyar intézmények .gyakorolhatták, ma a ma,gyár államnak sokkal több lehetősé­ge van a végrehajtásra. Mert egyik nem­zetpolitikai feladat s'em veszítette el az időszerűségét. Ma is küzdenünk kell a magyarság mQgtirtása érdekében, , ...ü t f • Ä V f r * I. t S * rm f A 4 M f\ > - ^ * ft 4 ' i 1 i't ' ^ ' l ' . IA * ’ A ' ’ f ' h ■ » dH r i ^ A *1' » ,v>i ' i ’ ,•*, b It* ,t j l* * <r * * r » » « a iVj it ' * I \ V v ' , *' V * » / . K . , 1 a . * /. > t ,, , V V "I i 0 '! <1 /* \ I[ ‘ ‘ I J ' ' A ! >/ 4 «>t ff » V „ T % f ^ > * • i .* / a / . j j,* ‘ * > „ » - 1 * f \ ‘ \ tt , 'V * A . n ' TJ i , ' ,‘i A magyar­ság továbbfejleszteset ma a magyarság megerősítésének nevezzük s ez a min­denkor időszerű és időfeletti nemzetiségi politika. Gazdasági és szellemi megerő­sítéséről Írtam tizenegy évvel ezelőtt, ma az államhatalom birtokában a köz- igazgatás és a honvédelmi nevelés is en­nek a célnak a szolgálatába állítható. A magyarság megerősítése azonban koránt­sem jelenti azt, hogy a nemzetiségeket meg kell fosztani a minden állampolgárt megillető jogoktól. Senki sem veheti rossz néven, ha valamely állam azt a néprétegeket erősíti, mely az állam nem­zeti jellegét megadja, azért a legnagyobb áldozatokat hozta és amelyre válságos időben egyedül számíthat. Ha a szom­szédunkban románositási kormánybiztos­ság működhet, akkor vájjon ki vitathatná el a magyarságnak azt a jogát, hogy a múltban elhanyagolt és leromlott kisgaz­da- és munkásosztályát erősítse, amikor ezáltal nem másokat akar magyarrá ten­ni, hanem csak a maga fajtáját akarja megtartani. Azok a jelenségek, amelyekre az isme­retlen munkás rámutat, közismertek és sajnálatosak. Sajnálatosak azért, mert vannak az igazságnak és emberiesség­nek bizonyos elemi szabályai, amelyeket még az ellenséggel szemben is be kell tartani s az erőszak akkor is erőszak ma­rad, ha annak igazolására olyan célokat hoznak fel, amelyek az eszközt szentesí­teni látszanak. . tj. . . > Ä * u V ' , Az. akit a sérelem vagy fenye­getés ért, nemzeti öntudatában csak meg­erősödik. a sző vagy tett pedig visszaüt, mint a bumeráng arra a magyarságra, melynek, természetétől és jellemétől tá­vol áll a gyenge és védtelen bántalmazá­sa. Nincs veszedelmesebb dolog a „betyá- ros many ars ág“-nk1. irta száz évvel ez­előtt Wesselényi Miklós. a munkásság pedig biztos lehet afelől, hogv azok, akik a magyar reformot írták zászlójukra, nem fogják a magyar reformkornak ezt a ne­mes hagyományát sem megtagadni. Ha a munkásság is igy látja a magyar élet alapvető kérdéseit, ha tisztázódnak elvek és félreértések és felraizolódnak előttünk kÖ7Ő«> sorsunk, közös célkitűzé­sei. akkor jöhet a nagy összefogás értel­miség és munkásság között, magyarok közt. akik tudják, hogy mit akarnak és ezért tollal, kalapáccsal és fegyverrel készek megharcolni a maguk harcát. MIKÖ IMRE. Mátyás király-tér -— Széclienyí-iér Közvélemény It (itató vitaestét vei tagozata a városháza h KOLOZSVÁR, szeptember 28. Az a rend­kívül érdekes, hosszú és tartalmas vita, amely a kolozsvári törvényhatósági bizottság legutóbbi közgyűlésén lezajlott, a helyi pro­blémák közül homloktérbe helyezte az uj városháza elhelyezésének kérdését. Azelőtt és azután is szakadatlanul folyik a vitatko­zás különböző érdekcsoportok, társadalmi ré­tegek és a különböző felfogású emberek kö­zöt, vájjon a Mátyás király-téri megoldás a jcbb, megfelelőbb, vagy pedig a Széchenyi- téri? Sok ebben az egyéni vélemény, de sok a komoly várospolitikai, gazdaságpolitikai érv, amelyeket a közös érdek és a közjó iránti vágy irányit. A kérdést a törvényhatósági bizottság gyű­lésén nem lehetett eldönteni. A polgármester, hogy a vita hevét lehűtse, halasztó inidiványt tett és Ígéri, hogy majd határozott előter­jesztést tesz a városháza helyének megálla­pítására. Kétségtelen, hogy a kérdés rendkívüli hord­erejű. Ennek megoldásában nemcsak a kü­lönböző érdekeknek és komoly érveknek kell igazságot teremteni, haniem valamiképpen a közvéleményt is ki kell elégíteni. Ennek a közvéleménynek kialakítására próbál lépést tenni az Erdélyi Párt kolozs­vári tagozata. Vitestét rendez a párt Farkas­utca 7. szám alatt levő gy üléstermében, ame­lyen) minden párttag, aki a kérdés iránt ér­deklődik, véleményét hangoztathatja és a vita végén szavazatával is hozzájárul a kérdés el­döntésének előkészítéséhez. A tagozat elnöksége jelen felhívással meg­hívja minden párrhivét az 1943 szeptember 29-én, szerdán este 7 órakor rendezendő vitaestre, arpelynek anyagát kizárólag az uj városháza helyé­nek kijelölése képezi. A vitaesten megje­lenhet mindenki, akinek pártigazolványa , van. Mindenki felszólalhat. ndez az Erdélyi Pár* kolozsvári hlyének kijelöléséhez A gyülésterembe való belépés előtt miniden párttag két, különböző szinü cédulát kap, amelyeknek egyike a Mátyás király-téri meg­oldás, a másik a Széchenyi-téri megoldás melletti szavazatra szolgál. A vita végén min­denki szavaz. A szavazatokat összeszámlál­ják, a felszólalásokat jegyzőkönyvbe iktat­ják és a vitaest eredményét közölni fogják a nyilvánossággal, valamint a városháza helyé­nek eldöntésére hivatott hatóságokkal. A tagozat vezetősége hangsúlyozza, hogy a vitaest megrendezésével és a szavazással nem akarja befolyásolni a kérdés eldöntésére hivatottak elhatározását. Mindössze alkalmat kivan szolgáltatni a különböző vélemények elmondására és az érdeklődés mérve szerint próbaszavazást akar levezetni, amelynek si­kere, vagy sikertelensége még nem jelent ál­lásfoglalást. A városháza kijelölésének kérdé­se nem pártkérdés. Viszont a part mégis al­kalmat kíván adni tagjainak, hogy a város- fejlesztés ügyeiben véleményüket hangoztas­sák és ezt a jövőre nézve lerögzítsék. Kolozs­vár városát a benszülöttek épugy. mint a be­költözőnek annyira szeretik, hogy a. város mindenki szivén viseli, az ilyen megnyilatko­zásoknak is lehet tehát bizonyos értelme. A tagpzat vezetősége kéri az érdeklődő párttagokat, hogy a vitáértekezieten minél nagyob számban jelenjenek1 meg. Személyre szóló külön meghivóket nem küld ki. Redler István római katolikus püspök bérmakörulja BESZTERCE, szeptember 28. Márton Áron erdélyi rom. kát. püspök felkérésére a belső­szolnoki espereskerületbeni Fiedler István püspök vállalta az őszi bérmautat. A belső­szolnoki esperes kerület Beszterce-Naszód, Szolnok-Doboka vármegyéken kivül Szatmár- megye déli részére is kiterjed. Beszterce- Naszódban négy plébánia és egy helyi lel­készség 80 községbe szétszórt hívek lelkigon­dozását végzi. Szolnok-Dobokában 13 plebá nia és két helyi lelkészség végzi 250 község­ben a munkát. Ennek a nagy területnek a meglátogatása három hetet igényel. Fiedler püspök Besztercén kezdte a bérmautját. A város elején diszkapu alatt a vármegyei, vá­rosi hatóságok és az egyházak képviselői fo­gadták az ősz főpásztort. Vasárnap délelőtt Fiedler István végezte a szentmisét és a bér­málást, majd 12 órakor fogadta a helybeliek tiszteltgését. Délután a Besztercére telepített at) hai és vitéz telepeseket látogat .a meg. Megható volt az a közvetlenség, ahogy az ősz püspök elbeszélgetett a telepesekkel. Szep­tember 20-án, hétfőn, kevésszámú kíséretével a püspök Borgóprumdra indult. Ott elyégezte a bérmálást és meglátogatta Borgóbesztercét. Délután a dornavölgyi telepen bérmált, majd visszatért Besztercére. Kedden Szeretfalván a helyi és nagysajói, sajónagyfalui bérmálan- dókkal foglalkozott,. Délután Szászlekencér* végezte a bérmálást. Este 5 órakor érkezett Bethlenbe. Szeptember 22-én Bethlenben, dél­után Apanagyfalun, 23-án Szentmarén-, Ara- nyosmóricon és Kékesujfalun, 24-én Naszódon és Kisilván, 25-én Nagyilván és Olá-hszent- györgyön, 26-án Óradnán és Radnaborbere- ken végezte a nagymisét és bérmálást. Terv szerint 27-én Radnalajosfalvát és Máriavöl- gyöt látogatta meg, 28-án Csicsókereszturt és FeJört, 29-én Retteget. 30-án Dés városát, Galgó-t, Kackót és Alparétet, október i-én Bálványosváralját, október 2-án Désaknát és Némát, október 3-án Erzsébetbányát és Kohó­völgyet, október 4-én Oláhlápost, Tőkést, október 5-én Magyarlápost, október 6-án Kapnikbányát, Álsókapnikot, október 7-én Nagyilondát, október 8-án Búzát, Cégét. Kékest és október 9-én Széket látogatja meg a püspök. Bérmautját október 10-én fejezi be Szamoswváron,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom