Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-14 / 207. szám
IMS »ztpi«mb«r 14, He fiiisiink addig, amig nem feltétlenül szükséges 1 4 polgármester a tűzifával való fokozott takarékosságra hivta fe! a város lakosságát » Kolozsvár kozeilátása és közegészségügye kielégítő KOLOZSVÁR, szeptember 14. Kolozsvár törvényhatóságának közigazgatási bizottsága szeptember havi ülését tegnap délután tartotta a városház tanácstermében, lnczédy-Joksman Ödön főispán elnöklete alatt. Az ülésen a polgármester .tett jelentést a város közállapotairól, utána pedig a többi előadók számoltak be a2 egyes ügyosztályok állásáról. A kormányzóhelyettes emléke Az ülés megnyitása után a főispán kor- manyzóhelyettes urunk hősi halálának a közelmúltban történt évfordulója alkalmával kegyeletes szavakkal emlékezett meg a nemzet nagy halottjának hősi érdemeiről s az Ő önfeláldozó életét például állította mijiden magyar ember elé. Az emlékbeszéd után a bizottság tagjai egy percig néma csendben áldoztak az ország nagy halottja emlékének. 3095 házhelyet osztottak ki Ko- lozsváron a román impérium alatt Ezután Folyovxch János főjegyző a polgármester havi jelentését terjesztette elő. A jelentés kiemeli, hoev a III. ügyosztály elmúlt havi munkásságának nagyrészét a •román földreformok által kisajátított házhelyek kimutatásának elkészítése képezte. A vonatkozó rendeletek értelmében be kellett jelenteni a be nem épített úgynevezett román-földreformos házhelyeket. A román földreform során annakidején Kolozsváron 3095 házhelyet osztottak ki, melyek közül julius 3-ig 1770-et építettek be s a rendelet értelmében augusztus 31-ig 1325 beépítetlen üres házhelyet kellett volna bejelenteni. Ehelyett -azonban csak 588-at jelentettek be, ezért 737 üres házhelyre vonatkozólag az eljárást hivatalból kell megindítani. gyobb gonddal takarékoskodjanak a tiizi- jáüal. Senki se fütsön addig, amig erre nem kénytelen, s ha füt is, szobáját akkor is csak a minimális hőfokra melegítse be. Kijelentette azonban a polgármester, hogy a hadbavonultak családtagjai kivételes bánásmódban részesülnek, mert ők teljes szükségletüket idejében megkapják. Szociális eredmények Beszámolt ezután a jelentés a népjóléti íügyosztály jelentéséről.. Közölte, hogy jelenleg 2487 családot 9636 lélekszámmal tart nyilván és támogat a hivatal. Augusztus hónapban Jegenyén az ügyosztály 230 gyermeket nyaraltatott. A Magyar Norma alap javára a mult hónapban 6189 pengőt fizettek be, ezzel szemben a kiadás 12.790 pengő volt. Augusztus végéig' 123 házassági kölcsön iránti kérés érkezett s ezek közül 62 fejenként 877 pengő, összesen 54.500 pengő kölcsönt kaptak. A menekült otthonban 658 menekült kapott szállást és étkezést. A hadisegély iroda 524 kérvényt bírált felül és 380 esetben állapította meg a hadisegély jogosultságát. A hadbavonultak és hozzátartozóik segélyezési és gondozási alapja javára befizetett összeg 4045 pengő, az alap kiadása 11.790 pengő volt. A harctéren szolgálatot teljesített honvédek hozzátartozói részére az állam által megállapított segélyen felül 124 esetben 2830 pengő .pótsegélyt utalt ki az ügyosztály, ezenkívül 25 mázsa tűzifát ingyen, 326 mázsát pedig részletfizetés ellenében. 4 városrendezés problémái Jelentés a közellátási helyzetről A város augusztus havi közellátási helyzete normális volt. A kenyér, liszt, petróleum és cukorellátás terén nem volt semmi zavar, mert bőven voltak készletek és a fogyasztók igényét ki lehetett elégíteni. Lisztben a fejadagot az elmúlt hónap folyamán felemelték és ez 1943 szeptember elsejével üjabb lényeges mennyiséggel nőtt. Ezáltal az ellátási helyzet lényegesen javult. A burgonyaellátás terén örvendetes javulás következett be. A mult hónap folyamán a közellátási hivatal már lekötötte a téli ellátásra szolgáló készleteket, amelyeknek leszállítása már megtörtént. A burgonyaellátás terén tehát ezévben előreláthatólag jobb lesz a helyzetünk, mint a múltban volt. A hús- és zsíréi Iá tás zökkenőmentes és kielégítő volt. A tejellátásban javulás nem következett be. Nem szűntek meg a nehézségek a tüzifaellátás terén sem. A város szükségletének fedezésére kiielölt készle- teg egyrészét ugyan már kitermelték, az ismert fuvarozási nehézségek miatt azonban a szállítások még mindig nem érik °1 a kívánt mértéket. A.város a maga részéről a termelőket és kereskedőket az ellátás biztosítása érdekében anyagilag is a legmesszebbmenően támogatja. Takarékoskodjunk a tűzifával! A jelentés e pontjának kiegészítéséül a polgármester bejelentette, hogy az illetékes tényezők minden jóindulata és igyekezete ellenére sincs Kolozsvár lakosságának téli tüzifaszükséglete biztosítva. Ezért volt kénytelen a mindenki részére megállapított fa-járandóság leszállitását- a felére csökkenteni. A másuk ötven százalék sincs még biztosítva. Ezért felhívja a város egész polgárságát, hogy a legnaIsmertette ezután a polgármesteri jelentés az utak építésének és fenntartásának nehézségeit, amelyek súlyos feladatok elé állították a mérnöki hivatalt. Az aszfaltmunkálatokhoz szükséges bitument csak korlátozott mennyiségben van az országban és megszerzése a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Hasonló az eset a cement beszerzésénél is. Éppen e két fontos útépítő anyag beszerzése körüli nehézségek miatt uj betonalapra fektetett aszfalt-utakat jelenleg nem is szabad építeni. Még a fenntartáshoz szükséges kis mennyiségű cement és aszfaltpogácsa vásárlása is súlyos gondot okoz ma minden városnak. Nem vigasztalóbb a helyzet a kockakövek beszerzésénél sem. A vállalatok résztvesznek a versenytárgyalásokon, lekötik a megrendelt kockaköveket, de leszállításukkal adások maradnak. Annak dacára, hogy bánatpénzt helyeztek el és kötbér fizetésére kötelezik magukat, a vállalt kötelezettségeiknek csak részben tesznek eleget. Lekötött és le nem szállított kockakövek miatt a város két nagyobb kőbányatulajdonost volt kénytelen perbe fogni. A kockakőbeszerzés nehézségét a bányák azzal indokolják, hogy a kőszabdalók bevonultak katonáknak és szállítási nehézségeik is vannak vagonhiány miatt. Munkáskézben is nagy a hiány, nehéz napszámosokat kapni, de kövezőket is nehéz szerezni. Nem könnyebb a helvzet a fuvarosokkal sem. Azelőtti években az útépítő csoport 300—400 munkást és mintegy 70—80 fuvarost foglalkoztatott. Ezévben nem kaptunk több napszámost általában 100— 150-nél és a foglalkoztatott fuvarosok száma is napi 15—20 körül mozgott. A napszámos- és fuvaroshiányt főképpen az okozta, hogy' az államépitészeti hivatal három uj vasbetonhidat épit a város területén és az azokon dolgozó vállalkozók úgy a napszámosokat, mint a fuvarosokat jobban fizetik, mint a városnál. Ugyanez a helyzet a napszámosoknál, de itt súlyosbodik azzal, hogy mezőgazdasági munkánál a napszámosok sokkal többet keresnek és igy nem hajlandók a város alacsonyabb napszámbéréért dolgozni. A nehézségek ellenére a hivatal beszerezte az aszfaltburkolatok fenntartásához szükséges összes anyagokat és a burkolatokon ma már alig találni gödröt. Átfektettek ezévben 10.593 m2 aszfalttestet és 289 m2 gyalogjárót 19.800 P. értékben, ezenkívül átöntötték a Horthy-ut mindkét oldalán a gyalogjárókat 4.000 m2 területen, 39.800 P. értékben. Ezzel a város főútvonalán több mint egy évtizede esedékes, igen rossz aszfaltgyalogjárót a mai nehéz viszonyok mellett kifogástalan állapotba hozták. A kockakő és patakkő burkolatok fenntartásához szükséges kockakőanyagot Ls beszerezte a hivatal és a burkolatokat megjavította. A burkolatlan utcák javítása is a nehéz munkás- és fuvarosviszonyok miatt ütközött nehézségekbe. Határidő miatt minden munkást és fuvarost a Kajántói- utón kellett foglalkoztatni és igy ezen utcákon érdemleges javításokra csak az ősz folyamán kerülhet sor, amikor könnyebben fogunk napszámosokhoz és fuvarosokhoz jutni. A törvényhatósági utak ma jó állapotban vannak, ezévben ezen utakra 1313 m2 bányakavics került és 13.000 fm. árkot hozott rendbe a mérnöki hivatal. Kielégilo a közegészségügyi helyzet ■ A polgármester jelentését a közigazgatási bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Utána dr. Sólyom Sándor városi tiszti főorvos számolt be a város egészségügyi helyzetéről. Jelentése szerint a születések száma 231. Halálozások száma 148 volt. Járvány nem volt, a különböző fertőző- betegségek csak szórványosan, csekély számban fordultak elő. Augusztus hónapban a következő megbetegedéseket jelentették: bárányhimlő 5, kanyaró 2. vör- heny 7, szamárköhögés 33, diphtéria 3, hastífusz 7, vérhas 29. 770 beteget gyógykezeltek a közgyógy- szérellátás terhére. A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat tanácsadóiban 1768 gondozásra szorulót vettek gondozásba. A reászorulók között 1526 kgr. ingyen cukrot és 1644 liter tejet osztottak ki. A városi Fertőzőbetegek kórházában 56 beteget gyógykezeltek. A fertőtlenítő intézetben 529 embert tetvetlenitettek és 4836 drb. ruhát fertőtlenítettek. A város közegészségügyi állapota a fertőzőbetegségek szempontjából jónak mondható, mivel azok nagyobb számban nem fordultak elő. A felolvasott jelentések után a többi jelentések kerültek sorra, majd az albizottságok tárgyalták le a napirendre tűzött városi ügyeket. Kis befektetéssel komoly pénzt kereshet! Termesszen otthon gombát! Alábbi két szak könyv ezt tárgyalja: Seiler Ernő: A gombatenyésztés és gyűjtés gyakorlati módja. Ára 2.50 pengő. Peirinyi S.: A csiperkegomba tenyésztése (Champignari). különböző gyakorlati módszerek ismertetése. Ára 4.— pengőKaphatók az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidéki megrendeléseket utánvéttel is azonnal intézünk.. Az erdélyi „fcényszerayugcüjasok" küldöttsége a kultuszminiszter előtt KOLOZSVÁR, szeptember 14. Az Erdélyi Párt kolozsvári nagyválasztmányi gyűlésére a kormány képviseletében Kolozsvárra érkezett Szinyei-Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter. A gyűlés után az Erdélyi Nyugdíjasok Egyesületének küldöttségét fogadta. Zsigmondi Albert egyesületi elnököt Teleki Béla gróf, országos pártelnök mutatta be a miniszternek. Zsigmond Albert elnök az- erdélyi kényszernyugdijasok helyzetét tárta fel a kultuszminiszter előtt. Előadta, hogy azok, akiket az elnyomatás idején a román kormány magyarságuk miatt idő előtt kényszernyugdijba küldött, s akik hazatérésünk után hivatali elhelyezést nem kaptak, még most is csak arra a nyugdíjra vannak ráutalva, amelyet a hiányos szolgálati idő után a részükre megállapítottak. Arra kérték a minisztert, mint a kormány képviselőjét, hogy ezek részére a kényszemyugdijazás miatt 1940 augusztus 30-ig a szolgálaton kívül eltöltött időt is számítsák be a nyugdíj alapjául. Ezek a nyugdíjasok ugyanis nyugdíjazásukat annakidején nem kérték, hanem kizárólag magyarságuk miatt mozdították el őket állásaikból. Nagy többségben népes családu volt magyar köztisztviselőkről van szó, akiket elsősorban gyermekük nevelése kényszerűéit az eskü letételére és hivatali állás vállalására, de ezenkívül fontos nemzeti érdekek is parancsolták, hogy a volt magyar tisztviselők megszokott helyüket a hivatalokban ne hagyják el. mert ezzel a legnehezebb időkben Erdély összma- gyarságának tettek fel nem becsülhető szolgálatot. A miniszter a küldöttség szónokát meghallgatva megígérte, hogy a kormánynál hathatósan fogja képviselni, az erdélyi nyugdíjasok kérését. hölgyek tudják, hogy apróbb fá|da!mak is öregítenek. Ezért használják fá|dalmak rossz közérzet ellen a T A i L ÉT T k T Felhívás a kolozsvári Nemzeti Sziaház Szinészképző Iskolájába való ^beiratkozásra A Kolozsvári Nemzeti Színház Színészképp Iskolája, amely a« 1941 —1942. iskolai évben egy osztállyal indult meg, most már teljesen kiépült és a 3 éves tanfolyamra megszervezett intézet az 1943—1944. iskolai évet teljes 3 osztállyal kezdi meg, hogy az év végén első ízben bocsássa szárnyukra a végzett növendékeket, A kétévi munkásság folytán káépü t iskola, mint önálló drámai tagozat, a M. Kir. Kolozsvári Zenekonzervaíó- rium keretében annak helyiségeiben és a követelményeknek megfelelő színpadán talált végleges otthont. Az igazgatóság hivatalos közlése szerint a köte’ező felvét éli vizsgákat az ú jonnan beiratkozok részére, szeptember hó 24—2%én tartják meg- A felvételi vizsgár jeientketzhe- tik minden keresztény, magyar,. jóerköicsú, legalább 4 középiskolai előképzettségnek megfelelő 15—23 éves nő és 17—25 éves férfi. Az előirt előképzettségtől, valamint a meghatározott korhatáról az igazgaóság csak. különös rátermettség esetén tekinthet el A felvételi vizsga tárgya: szabadon válasz, tott 3—4 magyar,. klasszikus vers (Kisfalu v. Vörösmarty, Tompa, Petőfi, Arany, stb.) hi. bátla.n elmondása, továbbá prózai müvekbő. 1 oldal, esetleg egy mese pontos betanulása és hibátlan elmondása. Felvételre és beiratkozásra jelentkezni lehet. a M. Kir. Kolozsvári Zenekonzervatórium tilkári hivatalában- (Musşol.ini-ut 5.) ,i. e. 10—12_ig és d. u, 5—7-ig. Jelentkezési határidő: szeptember 23, ezen a napon mindenkinek személyesen jelentkeznie kell Származási bizonyítványait és iskolai bizonyitvá- nyát mindenki hozza magával a jelentkezés alkalmával Vidékiek kérvényeit ugyancsak fenti határidőig levélben is e'küldhetik. A felvételi vizsga dija 10 pengő, beiratási dij 10 pengő, tandíj havi 20 pengő. Tandij- mérséklésit csak kivételes méltánylást érdemlő esetekben adhat az igazgatóság Az iskola 3 éves tanJo rámának elvégzése után, a végzett 'növendékek minden más vizsga, vagy formai képesítés nélkül, bár. mely magyar színházhoz elszerződhetnek. A tanítás kezdete mind a három tanfolyamon: szeptember 27. Női szabók figyelmébe! Az 1943. ősz ruha- és kabát-kosztüm modell lapjai nagy, választékban Kaphatók az „Ellenzék“ könyvesboltba« Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre utánvéttel is azonna\ szállítunk. F. év szeptember hó 15-én gépkocsivezetői tanfolyam kezdődikkezdőkéshaladókrészére személy-, tehergépkocsi és motorkerékpárról. Jelentkezni le hét naponta Szász-sof- főriskola, Árpád-ul 26. Tel. 28-46 M