Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-25 / 217. szám
ELLENZÉK 1943 szép le íu be r 21 Egyetem Húsz Ödön Qnneplőse Désen DÉS, ''/cpDemher 25. A rcl. Icrfiszö'ctség előadássorozatában igen érdekes előadás hang 1 zott el, dr. Par.tiiy Ferenc főorvos a d.si boszorkányperektől és bősz orkán,/égeresekről beszélt, összesen két boszorkányt égettek el annakidején Dósén, egyiknek sírhelye ma is ismeretes. Mária Terézia holland orvosa a boszorkányperek és égetések eltiltását kérte — ekkor azonban Dósén már nem voltak boszorkányok. Olaszországban még 10 évvel később is égettek még boszorkányokat. Az előadás után a íértiszövetség tagjai ne vében Húsz Ödön nv. gimnáziumi igazgatót, tan ügyi főtanácsost köszöntötte cl r. Parády EerJnc abból az alkalornból, hogy kormányzói kitüntetést kapott a kitiinó pedagógus os hog\ most van 24. évford dója annak, hogy a román megszállás kezdetén Húsz Ödön, az akkor megalapított ref. gimnázium érdekében munkát kezdett. U cither Károly vm. tiszti tőügyész, a ref. gimnázium egykori ma turándusai nevében köszöntötte Húsz Ödönt, aki meghatva mondott köszönetét. mai kczdtdlcl JELMEZBÁL Szitnyai Zoltán drámája. —Vincze Ottó zenéjével. — Főszerepekben: Szörényi Éva, Ajtay Anöor, ililificsi Tivadar, Tu ray Ida, (ire/íu.ss Zdtán. Viuilrnup délelőtt 11 óritkirr és vasúrn»p üt-lután negyed S-kor : «Jelmezbál. WBWMflRarain»eTgEgs«a«gBnffire»tt3gsg™ Száraz bőrnek olaj gelée Pályi kozmetikából Î Használata nagyon eredményes, hadak-utca 4. h em. 8. Urániánál. HIZLALÁSI KÖLCSÖN A GAZDÁKNAK. Báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter a hizlalási tevékenység előmozditása érdekében a gazdák részére hizlalási kölcsönök igénybevételét tette lehetővé. A kölcsönöket hathavi időtartamra folyósítják az állatok kézizálogul való lekötése és fedezeti váltó letétbehelyezése. vagy a szükséghez képest egyéb biztosíték nyújtása esetén. A hitelt igénybevevők mindössze évi 5 százalékos kamatot fizetnek a folyósított hitelösszeg után. Az érdekelt gazdáknak részletes felvilágosítást az Állatforgalmi Központ, mint szövetkezet ad. Budapest, V. kér. Amich-utca 8. (MTI.) * ÜGYVÉDI HÍR. Kiss Dezső órádnál (Btszterce-N aszód vm.) ügyvéd, katonai szolgálatából hazatérve, ügyvédi irodájának vezetését tíjra átvette. ** veszélytelen gá- zakka! irt D E A K mérnök Kolozsvár, Hitier-tér 1.Félemelet. Telefon: 27-00. HALÁLRA ÍTÉLTEK SZÉKESFEHÉR-I VÁRON KÉT BETÖRŐT. Székesfehérvárról jelentik: A székesfehérvári tör- j vényszék rögtönitélö . tanácsa most tárgyalta egy betörőtársaság ügvét. A tár- ' saság tagjai. Boda Sándor, Varga István és Keller József az elsötétítés ideje alatt sorozatos betöréseket követett el Székes- fehérváron. A betörések során különböző ! élelmiszer- és ruhanemüeket vittek el. A ' rögtönitélö bíróság egész nap tartó tár- I gvalás után este 10 órakor hirdetett ítéletet. Buda Gábort és Varga Istvánt ha- | Iáira ítélte, Keller József ügyét pedig 1 * * rendes bíróság elé utalta. (MTI.) MAGYAR NYELVŰ GÖRÖG KATOLIKUS ISTEN-TISZTELET. A magyar görög katolikusok részére vasárnap, szeptember 26-án reggel fél 9 órakor a Kismester-utcai görög katolikus templomban az Istén-tiszteleten Farkas Gyula tábori lelkész prédikál. KORLÁTOZTÁK BUKARESTBEN A GÉPKOCSIK MENETSEBESSÉGÉT. Bukarestből jelentik: A rendőrkapitányság közlése szerint a városok belterületén a gépkocsik és a motorkerékpárok legfeljebb 40, a tehergépkocsik pedig legfeljebb 80 kilométeres sebességgel haladhatnak óránként. A rendelet ellen vétőktől bevon iák a hajtási és a forgalmi engedélyt. (MTI.) MEGJELENT a ..TERMÉS“ uj körete. Ára 4.50 P., Minden könyvkereskedésben kapható. VEZETŐSÉGI ÜLÉST TART AZ ERDÉLYI PÁRT SZAMOSMENTI TAGOZATA. Désről jelentik: Az Erdélyi Párt szamosmenti tagozata szeptember 28-án vezetőségi ülést tart, amelyen a Számos- medence időszerű magyar kérdéseit tárgyalják meg. Az értekezleten Kese Attila ref. lelkész fog határozati javaslatokat előterjeszteni. ÚJABB MAGYAR SZÖVETKEZETEK ALAKULNAK, f.'./.akcrdélyhcn egyre újai)') magyar szövet kezetek alakull ak. Az észal eidelyi szövetkezetek csuc'‘.intézményének 1 ».Szövetscţ* * *4 Szövetkezeti Központnak legutóbbi igazgatósági iilé n brt uj magyar sz<v i t.ke/rírt vettek fel tagul mégpedig négy hitel, egy tej é*s két különféle célú s/övrt.ke-. zetet. I zek közül erdeki s alakulás a kalota r/cgt, kőrösfői háziipari szövetkezet, amely tagjait a híres kalotaszegi fafaragáshoz és var rótt ások készítéséhez szükséges nversan vartokkal lógja ellátni é háziipari készitrnények értékesítését tervezi. Ennek a szövetkezetnek jelentő-iégét nagymértékben növeli az a célkitűzés., hogy a kalotaszegi taragászatoc, — amely az utóbbi időben bizonyos fokig elűz letersedett és emiatt értékéből is veszített — a régi színvonalra emelje és fenntartsa. A megalakított háziipari szövetkezet előreláthatólag igen nagy segítségére lesz tagjainak abban, hogy a kalotaszegi falvak egyik jelentős jövedelmi forrását, a házipari termelést fokozhassák. Nem kevésbé érdekes szövetkezet alakult a bároms/ekmegyei Uzonka fürdőn. Fürdőszövetkezetet létesítettek a közbirtoko,- sáei tagok és ez már Tusnádfürdő és Málnásfürdő után a harmad k fürdőszövekezet, amely a Szövetség tagjai sorába tartozik. wm—wi————■——w I Szőrmét, bundát, bizalommal Krecza Béla szűcs mesternél, Mátyás király-tér 11. Udvarban Az Ítélőtábla $ elmentsít e SzéPes László állomásfőnököt, amiért letartóztatta az egeresi református lelkészt A RÓM. KAT. NŐI MISSZIÓ KOLOZSVÁR kéri azon hölgyeket és intézményeket, akiknél szórványpersely van gyűjtés végett elhelyezve, hogy keddi és pénteki napokon d. e. 10—12 óra között kicserélésre a ,,Caritas“ iroda Egyetem-utca 11. sz. alatti helyiségébe behozni szíveskedjenek. AZ ERDÉLYI KÁT. NŐI MISSZIÓ KÖZGYŰLÉSE. Az Erdélyi Kát. Női Misszió Kolozsvár szeptember 29-én (szerdán) délelőtt 12 órakor tartja évi rendes közgyűlését a róm. kát. egyházközség tanácstermében (Mátyás király-tér 15 sz.) a következő tárgysorozattal: Elnöki megnyitót mond ft. dr. Baráth Béla kanonokplébános. Jelentések. Indítványok. Záróbeszédet mond dr. gróf Bethlen Gvörgy- né. ÁLLAMI TISZTVISELŐNEK SZÁMIT ROMÁNIÁBAN A PREFEKTUS. Bukarestből jelentik: A hivatalos lapban megjelent rendelettörvény szerint a jövőben a prefektusok állami tisztviselőnek számítanak. Prefektusok lehetnek többévi szolgálati idővel és egyetemi végzettséggel rendelkező alispánok, vagy főszolga- birák, valamint jóminősitésü alezredesi rangot elért tényleges vagy tartalékos tisztek. (MTI.) IFJÚSÁGI NAP SAJÓUDVARHELYEN. Désről jelentik: Sajóudvarhely magyar ifjúsága az élő magyarság szellemében vasárnap, szeptember 26-án, magyar ifjúsági napot rendez, amelyen megjelenik Kozma alezred.es, vitéz Huszár ref. tábori esperes, akik beszédeket is tartanak. Az ifjusáoi napot Angyalosy József tanító rendezi. jMIŞ uj bélyeg üzlet h Világvárosi választék. Szolid árak. Albumok, bélyegkellékek raktáron. HERCZEG ERNŐNK bélyegkereskedő,Dávid Ferenc-u.12. Vétel! Eladás! Csere 1 Telefon 10—69. KOLOZSVÁR, szeptember 25. Néhány hónappal ezelőtt megemlékeztünk arról a küld-ös hünperről, aminek vádlottja Szélles László volt jegvenyei, jelenleg rév! állomás- vezető, a sértett pedig Bulla Mihály egeresi ref. lelkész. Az ügyészség személyes szabadság megsértése miatt emelt vádat Szélles László ellen, mert Jegenyén, 1941 október hó 18-án hivatalos hatalmával visszaélve, letartóztatta Bállá íviiná'- re. lelkészt. A különös eset előzményei a következők; Bállá Mihály ref. lelkész 1941 október 18-án Egeresről jegenye községbe ment kocsijával. Útközben meglátta. Hogy a mezőn, amely ahhoz a vadászterülethez, tartozott, amelynek bérlői közé a lelkész tartozott, egy vadász fegyveres fiatalember sétál. Kocsisát, Lung Miklós vadőrt odaküldte a fegyveres idegenhez, hogy tudakolja meg, kicsoda az illető. A fegyveres idegen, aki nem volt más, mint Szélles László jegyenyei állomásfőnök, tiltakozott a vadőr igazoltatása ellen, hivatkozott GAZDANAP DOMOKOSON. Désről jelentik: A domokosi magyar gazdák október 3-án gazdanapot rendeznek. Csatlós Miháiy ref. lelkész igehirdetése után Miklós József gazdaköri elnök, Zsigmond István m. kir. vármegyei gazdasági felügyelő, Péter Domokos gazda, Ragó István járási gazdasági felügyelő é? Szilágyi Ferenc országgyűlési képviselő tartanak előadást. A .gazdanapot háziipari és terménykimutatás, valamint állatbemutató fogja bezárni. BÁRÁNYOS KÁROLY 'ÁLLAMTITKÁR SZOVÁTA DÍSZPOLGÁRA. Budapestről jelentik: Bárányos Károly dr. földművelésügyi államtitkárt Szováta község díszpolgárává választotta. (MTI.) HALÁLRA ÍTÉLTÉK A BELGA LEL- KÉSZGYILKOS KOMMUNISTÁKAT. Brüssze^ől jelentik: Több mint 20 tagú kommunista csoport tagjait részben halálra, részben fe.gyházra ítélték. A banda lelkét különböző bűnök terhelik, többek között 30 lelkész meggyilkolása. (M. T. I.) * ORVOSI HÍR. Dr. Rosenberg Ernő fogorvos Unió-utca 7., rendelését ismét megkezdte. 2679 EGY HÓNAPRA ÍTÉLTÉK AZ IZGÁGA FÖLDMŰVEST. Désről jelentik: Po- jenár János földműves hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt került a dési kir. törvényszék elé, mert Klápa József esküdtet hivatala gyakorlásában megakadályozta olyan módon, hogy amikor az felszólította, hogy ne legeltessen a tilosban, tettlegesen lépett fel ellene. A törvényszék Pojenár János földművest 1 hónapi fogházra ítélte. arra, hogy ő hatósági személy, ráfogta fegyverét a vadoné és lelkészre és a legközelebbi őrházig ki érte őket. majd átadta fegyverét Mámé György vasúti őrnek, a lelkészt és a vadőrt a jegyenyei állomásra kisértette és ott becsukatta őket a váróterembe. Később, mikor^ megtudta kilétüket, szabadon engedte őket. A törvényszék hármas büntetőtanácsa dr. Szabó András törvényszéki tanácselnök elnöklésével ezév junius 8-án tárgyalta az ügyet és Szélles Lászlót hivatalos hatalommal való visszaélés miatt kétheti fogházra Ítélte. Az ítélőtábla tegnap foglalkozott az esettel és a törvényszék Ítéletével ellenkezőleg bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat. Az Ítélet ellen a főügyész semmiségi panaszt jelentett be, tehát a legfelsőbb bíróság fogja majd eldönteni, volt-e joga Szélles László állomásfőnöknek letartóztatni a sértettet. ÚJSÁGÍRÓK LÁTOGATÁSA A SZA- MOSMENTÉN. Désről jelentik: Október 13-án az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület és a Hangya szövetkezet meghívására közel negyedszáz magyar hírlapíró érkezik a Szamo sment ere, hogy mégis- | merjék a vidéki magyar életet. A lap- [ szerkesztők ellátogatnak Bethlenbe és i résztvesznek a somkeréki magyar gazdanapon. A kolozsvári kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 16.039—1943. tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONAT. Csor- ka Demeter végrehajtanának Popovics Gergely végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 239 P. 97 f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Kolozsváron fekvő s a kolozsvári 15.986 sztjkv. A i. rdsz. 8257 hrsz. a. foglalt 188 négyszögöl kiterjedésű belsőségen épült egy szoba, konyhából álló, cseréppel fedett föld, ház és udvarra 1920 pengő kikiáltási áron elrendelte. Az árverést 1943. évi október hó 15. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság helyiségében Kolozsvár, Honvéd-utca 2. szám, 67. ajtó fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. A bánatpénz a kikiáltási ár ic százaléka, amelyet a magasabb ígéret- ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Kolozsvár, 1943. évi Julius hó it-án. Dr, Székely sk., kir. jbiró. KÉT MÁZSÁS VADDISZNÓT LŐTT DADAY LORÁND. Désről jelentik: Hatalmas vadászszerencse érte dr. Da- day Loránd volt kir. tanfelügyelőt, a Székely Mózes néven ismert erdélyi irót. Désorbó község határában két mázsás vaddisznót ejtett el, , RÖVIDHULLÁMON NEM HALLGATHATÓK A HÍREK HORVÁTORSZÁGBAN. Eszékről jelentik: a megyei rendőrség Eszéken, Horvátország második legnagyobb városában is elrendelte a rövidhullámú sáv kikapcsolását a rádiókészülékekből, hogy elejét vegye a rémhírterjesztésnek. A KOLOZSVÁRI VÁSÁRRA TILOS A HAS1TOTTKÖRMÜ ÁLLATOK FELHAJTÁSA. Kolozsvár város állategészségügyi hatósága a Városi állatorvos előterjesztésére, miután a városfal szomszédos összes községekben ragadós száj- és körömfájás betegséget állapítottak meg, a város heti és állatvásáraira a hasitottkörmü állatok (szarvasmarha, bivaly, juh, kecske, sertés) felhajtása további intézkedésig tilos. Üzleti könyvek., napijetfyzék, bérjegyzék, fizetésitisak, pésizcsoma- goló EOr OSNÁL, Deák Ferenc-utca Í8. szám. HUSZLEJES PÓTDÍJ AT FIZETNEK ROMÁNIÁBAN A ZSIDÓK A KENYÉRÉRT. Bukarestből jelentik: A romániai zsidóknak minden egyes kenyér után 20 lej külön pótdijat kellett fizetniük. Ezt a rendeletet csütörtökön egy hétre felfüggesztették. (MTI.) TŰZ EGY BUKARESTI MOZIBAN. Bukarestből jelentik: A bukaresti Corso-mo- ziban előadás közben kigylladt ,,Az utolsó előadás“ cimü film. A kár meghaladja az egymillió lejt. * HIRDETMÉNY. A kolozsvári • Villamos Müvek Rt. értesíti 1. t. áramfogyasztó közönségét, hogy halaszthatatlan hálózai munkálatai miatt folyó hó 26-án, vasárnap reggel -r—11 óráig áramszünetet tart az Apáczai Cseri János-u., Magyar-u., Hadak-utja és mellékutcáibani. Kolozsvár, 1943 szeptember 24. Kolozsvári Villamos Müvek. R. T. Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar »én boldogu- lásáért az Ellenzék.