Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-10 / 179. szám

ELLENZÉK

1 9 { 3 a u íj u H / t u H 1 0.

megszólalt odaátról, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

„Kötelességünk felfigyelni a nagyszebeni beszédre64

Néhány héttel ezelőtt Nagyszebenben egy katonai ünnepélyen igen magus állami es egyházi funkcionáriusok jelenlétében indult el félénk az a hang, amelyre érdemes, sőt kötelességünk felfigyelni és

— 2

______

arra a magyar közvélemény figyelmét felhívni, hogy ez a közvélemény most mar világosan lássa, miként gondolkoznak rólunk odaát es milyen szándékokat táplálnák a magyarsággal szemben.

Rendkívül hálás feladat volna számomra egész terjedelmében ismertetni Önök előtt ezt a nagyszebeni beszédet, de nem teszem, mert kímélettel vagyok hallgatóim és magam felelősségérzete iránt.

E beszéd ugyanis mintaképe volt annak, hogyan lehet a történelmet a magú valójából kicsavarni, a megtörtént

nnHranaMitmMBBHMHi

dobiakat meg nem történtekként beállítani, a meg nem történteket valóságként felfogni, s mindezt u méltatlan politikai játékot a legkegyesebl) etikai és keresztényi elvei hangsúlyozásával a r/iagyarság jogúi, önérzete és nemzeti becsülete, ellen felhasználni.

Ez a nagyszebeni beszéd általános tenorja, amely végighúzódik annak minden egves mondatán, s hogy ezek a mondatok közelebbről hogyan festenek, engedjék meg Ízelítőül ismertessek belőlük néhánv«u

pedig trrtbr u I mu fokozására. Erdélyeit meg kell hoznia az egyeteme■. magyar-ágnak u legnagyobb áldozatot is: áldozatot az egységben, az összefogásban, a l azán nagy erőfeszítésekben, főként pedig a fo- | kozott nemzeti fegyelemben, amely áldó- I zalok teljessé tételére készenlétben kell j tartania az összes erkölcsi és anyagi erőit.

„Erdély nem veszhet el többé a magyarság számára !44

„Erdély ősi földje soha román íöld nem volt I“

Nem foglalkozom a nagyszebeni beszédnek azzal a részével, mellyel az a román propagandának évtizedek óta jólis- mert egyik alapvető melódiáját: az úgynevezett „kontinuitási és prioritási elméletet“ újítja fel, azt akarván ország-világ előtt plauzibilissé tenni, hogy a románok mindenki — tehát a magyarok előtt is — állandóan itt voltak Erdélyben és mint ez a beszéd mondja: viselték évszázadok terheit, mind'g tiszteletben tartva az igazságosság szent törvényeit és tisztesség parancsát". (Gúnyos derültség.) Ezekkel a román nemzeti érzületet felcsigázó, de egyben a külföld befolyásolását célzó, egyébként azonban minden komoly ténybeli alapot nélkülöző beállításokkal, amelyek nemzeti történelmet akarnak erőszakolni ott, ahol annak nyoma sincsen és jogalapul akarnak szolgálni ott. ahol a jognak még a szikrája is hiányzik, azért nem érdemes foglalkozni, mert a dák kontinuitásnak és a román prioritásnak ezt a naiv és romantikus meséiét a tudomány tiszta és objektív értékelése már régesréqen darabokra zúzta. A történelmi. politikai, néprajzi földrajzi és nyelvészeti tudományok ugyanis minden

kétséget kizáró módon kimutatták, hogy a románok sohasem voltak őslakók Erdély földjén, hogy jóval, századokkal a magyarok bejövetele után — v>édelmet és megélhetést keresve — szivárogtak be valahonnan a Balkánnak albániai tájékáról Erdély havasaiba s lassú, fokozatos és óvatos szivósággal szálltak le azokba a magyar völgyekbe, ahol a magyarság a kereszténység védelmében folytatott harcaiban megritkult. (Úgy van! Helyeslés.)

Ha e tudománytalan és szembetűnő történelmi tévedéseket — amelyek tarthatatlanságát a komoly nyugateurópai tudósok, de nem egy jeles román tudós is bebizonyította, szükségesnek tartották odaát most bmét felmelegiteni, ehhez nem sok szavunk lehot. mert hiszen, hogy ki mennyire járatos az elmúlt idők ismeretiben és a tudományok álláspontjában, az teljesen az e'gvéri megítélés és az egyéni megelégedés dolga. <Derültség. Taps.) Ez az elmélet azonban ott kezd ismét veszedelmessé válni, ahol átlépi a romantika és az álmodozás ködét, a politika évközévé válik s megint — mint az előző háború során — a magyarság

elleni akcióknak szolgál jogcímül, azzal, hogy tulajdonképpen rni vettük el a románok jogos tulajdonát, amelynek visz- szaszerzé érc nekik megvan a történelmi jogcímük, sőt ez egyenesen nemzeti kötelességük. E pontnál azután

ki kell lépni a tartózkodás hűvös magatartásából és világosan megmondani ország és világ felé: Erdély ősi földje soha román föld nem volt, (Percekig tartó tap.",) mi egy talpalatnyi földet sem rétiünk el a románoktól. (Úgy van!) Magyarország ezeréves területét — mint ahogy ezt a magyar miniszter- elnök mondotta — Trianon megcsonkította, annak egy része visszakerült, a másik résre nem. Ezeréves jogszerű birtoklás áll tehát szemben húszéves birtoklással, — ez a valóság.

S ez a valósáé számunkra nem csupán puszta ismeretelméleti érdekesség, de súlyos és kemény kötelességekkel járó ténvlegesség is- életünknek egy kiszakit- hata+lon darabia, amelynek megvédelme- zéséért és megőrzéséért a nemzetnek minden fia kész bármikor síkra szállani (Hosszan tarló lelkes taps.)

A tőrdöfés politikája

A nagyszebeni szónok különös logikája

„Ezt a jelszót - Torda! - ml is készséggel magunkévá tesszük !“

intézte el, sokkal élénkebben élnek

mindenki emlékezetében, semhogy

ezekről beszélni kellene.

Tehát igen ajánlatos csínján bánni a politikában is a színes metaforák alkalmazásával, mert a politikában is áll az a stilisztikai tétel, hogy a legtöbb hasonlat sántikál — sőt egyes esetekben határozottan visszafelé sül el.

Vannak azonban ebben a nevezetes nagyszebeni beszédben olyan megállapítások is — folvtatta szavait Antal miniszter —. amelyekkel teljesen egyet tudunk érteni és az utolsó betűig alá tudunk irni.

így a következő: „A sors és a történelem nem engedi meg, hogy a népek életét és jogait üres szavakkal, elnyomásokkal és becstelen tettekkel Írják meg. A sors és a történelem megbünteti azokat a méltatlan embereket és népeket, amelyek azokat a földeket bitorolják, amely nem az övéké“. (Hosszantartó lelkes taps.)

Ez Őszinte önvallomás után — jelentette ki a hallgatóság viharos derültségétől kísérve a miniszter —. komolyan kezdünk aggódni a román állam jövőjéért.

A továbbiakban még a következőket is mondották Nagyszebenben: „Azok a törvények, amelyek a román életet kormányozták, az emberiesség és az igazságosság törvényei voltak. Mi nein nyomtunk el soha senkit, nem foglaltunk el olyan földet, ami nem volt a mienk, s nem lestünk a sötétség idejében a szomszédunkra, hogy meggörnyedt hátába tőrt döfjünk“. (Gúnyos derültség.)

E rendkívül határozott, de egyben igen merész kijelentésnél érdemes egy pillanatra megállni — mondotta Antal miniszter. — Ami a kijelentés első részét illeti, azzal könnyen végezhetünk: Kolozsvár és Erdély magyarsága előtt — amely átélte a román megszállás két évtizedét — igazán nem szükséges fejtegetni, hogy a román életét kormányzó törvények — legalábbis azokban a vonatkozásokban, ahogy a magyarságot érintették — az emberiesség és igazságosság törvényei voltak-e? Egyébként a román életét kormányzó törvények emberies és igazságos volta felől a délerdélyi magyarság is most napról-napra bőséges tapasztalatokat szerez. (Ugyvan!)

Annál inkább érdekes az idézett mondat második passzusa: a leselkedés a sötétség idején a szomszédra, hogy tőrt döfjünk meggörnyedt hátába. Természetes, hogy ez az alattomos szomszéd — bár ezt kifejezetten nem mondták ugyan meg, de amint a jelenlevők is bizonyára megértették, mi is megértettük — mi, magvarok vagyunk, akik a sötétség idején Románia meggörnyedt hátába tőrt döftünk, mig Románia az ily tőrdöfésektől mindig távol állott és ilyeneket sohasem csinált.

Hát ami bennünket illet — jelentette ki emelt hangon Antal miniszter — mi Románia és senki hátába soha tőrt nem döftünk: mi a jogtalan trianoni csonkítást. amely bennünket Erdély ősi magyar földjétől megfosztott, végleges állapotnak soha el nem ismertük és a revízióért, — amelyet egyenesen kormányprogrammá tettünk — legális eszközökkel nyűt és egyenes harcot folytatunk. (Nagy taps.) “Erdély egy részének visszatérése nem „tőrdöfés“, de a bécsi döntőbíróság ítélete alapján következett be. amely ítéletet nem mi. hanem a románok kérték s amely döntésnek önszántukból alávetették magukat. Ha ezt az Ítéletet tőrdöfés- npk tartják, úgy ezt a tőrt saját maguk döfték a saját maguk testébe.

„Bes?éljiiíík csak. az 1SÍ6-OS tordöfésr©!44

Különben is ismerünk a történelemből ilven tőrdöfé.st. Beszéljünk csak az 1916- os tőrdöfésről, amikor

Románia azoknak a hatalmaknak, a Monarchiának és Németországnak, amelyekkel szövetségben volt és amelyek barátságának, támogatásának felvirágzását és hatalmi állását köszönhette, a háború által megviselt testébe könyörtelenül belevágta a tőrt és a legnagyobb veszély idején hátba támadta szövetségeseit. (Úgy van') De hasonló tőrdöféssel ragadta el későbbi szövetségesétől, Oroszországtól is Besszará- biát. Egyelőre csak ennyit a tőrdöfésekről, annál is inkább, mert a legutóbbi idők tőrdöfései, amelyekkel a háború utáni szövetségeseit és barátait

A továbbiakban azt mondta volt a nagyszebeni szónok, hogy ,,ezekben a nehéz órákban kötelesség és jogtalanság és a gyűlöletes elnyomatás helyett a megértést alkalmazni és nem ásni mélyebbre a szakadékot, mikor közös veszély fenyeget bennünket“. Nem tudja az ember, csodálkozzék-e, avagy mosolyogjon ezen a bizonyára pedig egészen komolynak szánt kijelentésen. Ha a nagy- I szebeni szónok azt hitte, hogy elmondott beszédével a megértés szavát hangsúlyozta és nem ásta mélyebbre a szakadékot, akkor sajnos, olyan súlyos differencia van a román és a nyugateuróoai mentalitás között, amit a józan logika módszerével nem lehet áthidalni. (Nagy tetszés és taps).

A másik kijelentés, amellyel szóról- szóra egyetértünk, a nagyszebeni beszéd Tordával kapcsolatos passzusa. Elmondotta ugyanis a nagyszebeni szónok, hogy amikor őt hadnaggyá avatták, az ő tiszti évfolyamának jelszava Torda volt. „Akkor — hangsúlyozta ennek kapcsán — a mi román tiszti életünk első pillanatában én és bajtársaim megfogadtuk, hogy avatásunk szimbolikus nevét tiszteletben tartjuk s nem lesz addig nyugtunk s kötelességünket sem teljesítjük addig, amig

Magyar Testvéreim! Azért tartottam szükségesnek a nagyszebeni beszéd gondolatmenetét és egyes kitételeit Önök elé tárni, hogy

világosan lássák, milyen érzésekkel vannak mi irántunk odaát s igy percig se legyenek kétségben az iránt, hogy a határon túlról, milyen szándékot táplálnak velünk szemben, főként, hogy miként fogják fel a közös veszély elleni köteles európai szolidaritás parancsát.

Torda földje nem kerül kardunk hatalma alá“.

Tehát Torda — ez az ősi szinmagyar város — mint jelszó. Azt hiszem — mondotta a hallgatóság tomboló lelkesedésétől kisérve Antal miniszter — az itt jeleni evők*

Erdély és az egész magyarság nevében jelenthetem ki, hogy ezt a jelszót — Torda — mi is készséggel magunkévá tesszük.

De azért is, hogy világosan lássák e helyzetből származó kötelességeiket is: minden másodrendű szempontot — legyen az egyébként normális körülmények között akármily fontos —, amely a magyart u magyartól elkülönítheti, most félretéve, egyesülni a nagy magyar ügy védelmében. (Nagy taps.) Mindent elkövetni a magyarság, különösen az erdélyi magyarság megerősítésére, lelki és öntudatbeli erőkészletének gyarapítására — főként

„Erdélyért meg kell kozni az egyetemes magyarságnak a legnagyobb áldozatot is!“

Egy pillanatig sincs kétségem az iránt, hogy a magyar nép bármikor készen áll arra, hogy Erdélyért — ezért ci tiszta és kizárólagos magyar ügyért — ezt az áldozatot meghozza (kitörő taps) s az iránt sem, hogy nem hiába fogja meghozni Itt Erdély fővárosában, ez ősi szent falak között, amelyek minden kövéből a magyar mult, a magyar szellem, a magyar szenvedések, ü magyar áldozatok és a magyar alkotások lelke árad. felénk, kell hitet tenni mindnyájunknak a Királyhágón innen és a Királyhágón túl, hogy Erdély ügye az egész magyarság ügye s Erdély nem veszhet el többé a magyarság számár a. (Szűnni nem akaró taps). Erdély — amint magyar volt mindig — magyar lesz örökké. De csal: akkor, ha megfogadjuk, követjük és minden magyar lélekbe belegyökereztetjük a mai nehéz és küzdelemteljes magyar élet előbb már idézett nagy parancsát: „egység és jó vitézi re- zolució“.

Arra kérem tehát a kolozsvári és az összes erdélyi társadalmi egye-öleteket — fedezte be szavait a miniszter —, hogv népnevelő nemzetvédő és társadalomerő- sitő munkásságukat a jövőben az egvs^g és a jó vitézi rezolució szellemében k:- feitve: árasszák szé4 ezen az ősi mag'ar földön a bizalomnak, az erőnek és a rendíthetetlen hitnek azt a szellemét, amelv a Báthori Istvánokban, a Bethlen Gáborokban, a Bornemisza Annákban, az Apacsa' Cseri Jánosokban és a többi erdélyi nagy magyar hősök és alkotók lelkében a legnehezebb órákban is messzevi1 lánggal égett és ezt az ezeréves rengeteg vérontás, rengeteg küzdeh .i és rengeteg szenvedés árán is megtartotta mindig és kizárólagosan magyarnak.

Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter beszédét: percekig tartó dörgő taps és lelkes éljenzés követte. Erdély magyarságának társadalmi vezetői hitet tettek arról, hogy egy szívvel és lélekkel minden áldozatot meghoznak Erdély jövendőjéért és teljes mértékben átértették a miniszter szavainak jelentőségét. A történelmi jelentőségű gyűlést Illés Gyula dr. szavai fejezték be. aki köszönetét mondott Antal István miniszternek megjelenéséért és iránytmutató beszédéért. A Szózat elénekláse után a gyűlés befejeződött. A vármegyeház épülete előtt nagv közönség várakozott mindaddig, amig a miniszter eltávozott az épületből és még egvszer lelkes ünneplésben részesítették. Antal István miniszter és kísérete az esti személyvonattal visszautazott a fővárosba.

A

Antal István dr. nemzetvédelmi pro* pagandaminiszter hétfőn negyed 4 órakor érkezett kíséretével Kolozsvárra. A minisztert és kíséretét a kolozsvári pályaudvaron Inczédy-Joksman Ödön dr. Ko- lozs vármegye főispánja, Keledy Tibor "dr. Kolozsvár polgármestere, Szász Ferenc dr. alispán, Illés Gyula dr. tankerületi főigazgató, a Társadalmi Együttműködés elnöke. Szathmáry Lajos dr. az EMKE ügyvezető alelnök-kormánybizto- sa, Balogh László dr. az EMGE igazgatója. Unghváry Sándor tanár, a Trsadal- mi Együttműködés ügyvezető titkára fogadták.

Antal István dr. nemzetvédelmi propaganda miniszter Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán és Keledy Tibor dr. polgár- mester kíséretében délután fél 6 óra után megjelent a Mátyás király-téri ásatások színhelyén és tüzetesen érdeklődött a nagyfontosságu munkálatok eredményeiről.'menetéről. Megszemlélte az éppen most feltárt két sirt és meghallgatta az ásatásokat vezető László Gyula dr. egyetemi magántanár szakszerű felvilágosításait és örömét és elismerését fejezte ki a látottak és hallottak fölöt.

TISZTVISELŐI KINEVEZÉSEK. Désről jelentik: A m. kir. belükön misztérium a Sza. mosmentén legutóbb két kinevezést foganatosított Hivatalában megerősítette az eddig ideiglenesen kinevezett Hollósy Béla főszoL gabirót, aki a dcsi járásban fejt ki igen dicséretes tevékenységet. A hasonlóan ideiglenesen kinevezett Vass Jenő vármegyei aljegyzőt a belügyminiszter véglegesen kine. vezte. Ugyancsak véglegesen kinevezte a belügyminiszter Hermann Viktor I. oszt. városi aljegyzőt is

\