Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-30 / 195. szám

t

ellenzék

1943 augusztus 30

l

t

í

6

a

n

€

6

é

ír

n

a;

m

A

61

<la

1

■A

i.l-e

.'ál

?tá

ki

Jej

lói

a

be

Jel,

lék

zik

lD>rs

Ilié

__2

Külpolitikai figyelő

Diplomáciai .síkon a quclvci konferencia után a mozgolódás olyan dónk, liog\ az elkövetkező napok tárgyalásai, amelyeknek szin- helvéről, sem a résztvevők pontos Jegyzékéről rcm tudunk, esetleg szokatlan es váratlan toi- Julatot adhatnak a politikai fejlődésnek, A Neue Züricher Zeitung londoni jelentése szerint Churchill ismét elhalasztotta vasárnapra jelzett beszédét. Kétségtelen, hogv a brit premier hallgató taktikájának meg vannak a jól megfontok okai. Az ottawai, majd a washingtoni sajtókonferenciákon a szóvivők any- r.vira szűkszavúan nyilatkoztak, hogy a but amerikai propaganda módszereit ismerve, szinte teljes bizonyossággal mondhatjuk: Quebec csak a kezdet volt s a megbeszélés a kettős konferencia helyett esetleg hármas konferencia vác bővül ki. Alátámasztja ezt a véleménvün- ket a Daily Mail tudósítójának washingtoni jelentése is, amely szerint Roosevelt és Churchill a legutóbbi sajtóértekezleten azt a benyomást keltették, mintha valamire, vagy valakire várnának.

Szorosan a fennti fejtegetéshez tartozik a Magyar Távirati Iroda lisszaboni munkatársának jelentése Molotov kijelentéséről, hogy Sztálin most már hajlandó résztvt.mi egy hármas értekezleten, amelyen a háború utáni be- kerendezés kérdéseit vitatnák meg. A brit tájékoztató minisztérium szócsöve ezzel kapcsolatban röviden csak ennyit jegyez meg: „Reméljük, hogy ez igaz“.

Vasárnap reggel a dániai nemet csapatok parancsnoka az európai partok fokozottabb biztosítására és a dániai idegen ügynökök tevékenységének megfékezésére kihirdette egesz Dániára a kivételes állaporor. Hangsúlyozza a német hivatalos jelentés, hogy a szükséges intézkedéseket zavartalanul hajtották végre és említésre méltó zavaró esemény sehol sem történt. Nem tudni még, hogy Keresztely dán királv és a hatalmat parlamentáris rendszerrel gyakorló dán kormány milyen közjogi helyzetet foglal el Dánia uj rendjében. Az a körülmény, hogy a német kiáltvány szerint Dámára éppen úgy, mint Norvégiára, Hollandiára és Belgiumra is alkalmazni fogják a német hadsereg katonai szabályzatának 46—56. paragrafusait, azt mutatja, hogy Dánia német katonai törvények alá esik.

Finn vonatkozásban is nagy figyelmet érdemel az lka Sanomat helsinki lap cikke. „A háború után14 cimü cikket az lka .Sanomat számára Sumner Welles irta. A cikk szövegéből, amelyet az MTI. jelent, kiemeljük a következőket;

„Az Egyesük Államok történelmének legnagyobb harcát vívja népének szabadságáért és függetlenségének megőrzéséért, hogy egyúttal boldog cs nyugalmas életet biztosítson a szabadságot és békét szerető népeknek. A háború után azonban főleg Európában néhány évig gazdasági és szociális bizonytalanság lesz. Néhány állam, melyet a tengelyhatalmak most megszállva tartanak, politikai bizonytalanság helyzetébe kerül. Ezekben az államokban és más tengelyállamokban az emberek milliói fognak éhezni és további milliók térnek vissza hazájukba és otthonukba, ahonnan elűzték őket. Az egész világon zűrzavar, egyes országokban anarchia lesz úrrá. Ezekben az időkben a szövetséges hatalmaknak kell fenntartani a rendet. Az átmeneti időben és a háború befejezéséig a szövetséges nemzetek talán megvethetik az alapját annak a nem etközi tervnek, amelyet megteremtem kivannak

Sunnier Welles huszonöt ev tapasztalatai alapján az elveket a következő hat pontban foglalja össze:

1. Nemzetközi szerződéssel fegyveres erőket kell létesíteni, melyeket az arra vállalkozó államok rendelkezésére bocsátananak. Ezeknek 1 fegyveres erőknek eléggé erőseknek kel! fenniük, hogy elejét vehessék minden támadásnak, lehetetlenné tehessék a nemzetközi viszályokat és általában őrködhessenek afölött, hogy senki se zavarja meg a világ békéjét.

2. Nemzetközi bíróságot kell szervezni. Ez elé járulhatnak a nemzetközi peres fejek. A bíróságnak nemzetközi bizalmat kell biztosítani.

3. Hathatós nemzetközi eljárást kell alkalmazni, mely megszüntetésre Ítélheti a fegyverkezés bizonyos nemott és válfajait és amelynek segítségével ellenőrizni lehet minden nemzet véderejét.

4. Célszerű és gyakorlati technikai szervezeteket kell létesíteni, melyeknek feladata közgazdasági és pénzügyi kérdések intézése lenne, egyben az Egyesült Nemzetek tanácsadójaként működnek és úgy, hogy a gyakorlatban egyetlen állam se folytathasson önálló kereskedelmi, vagy pénzügyi politikát. A háború utáni idők inkább a gazdasági együttműködés és az emelkedő életszínvonal korszaka legyen, mint valamilyen gazdasági harcé, mely az egész világ életszínvonalának süllyedését eredményezné.

5. Az egyenlő s/uvcrémt.is elve alapján cl kell ismerni minden államot, a nagyokat ts kicsinyeket cgyaram. I linek megfelelően ér vcnycsulni kell annak .1/ elvnek, hogy minden nemzet számára, mely szabadságot akar, egyengetni kell az utat mindaddig, amiq élni tud szabadságával.

6. Abban a világban, amelyért harcolunk, senkinek sem szabad többé használnia azt a szerencsétlen kifejezést, hogy faji, vagy vallási kisebbség. Minthogy a világ népei most ezért harcolnak, cs halnak meg, hogy megőrizzék és biztosítsák az egyén törvényes szabadságát, feltehető és hihető-e, hogy az Egyesült Nemzetek jóváhagynak olyan rendszert, amely az. embereket egyik vagy másik kisebbségbe sorolja? Az egyének és nemzetek egyenjogúságát nem lehet csak paragrafusokkal biztosítani. Az egyenlőség a teljesitmcnye- ken és a belső értékeken alapszik. Az Isten mindenkit egyenlőnek teremtett, ez a legmélyebb tartalma demokratikus felfogásunknak.

Sumner Welles cikke, amelyet az előkelő finn lapba irt, ’gy fejeződik be:

Bizalommal és hittel tekintünk a férfiakra és nőkre ebben az eldurvult világban, ha nmdazokban az államokban, amelyeket a szabadságszerctet jellemez, nem szóródnak szét az emberek, hogy képesek leszünk uj világot teremteni, amelyről az emberség már oly régen álmodozik. Oly világot, amelyben nincs háború és amelyben a férfiak és nők egész életüket biztonságban, boldogan cs békében élhetik.

Jellemző a Finnország és az Egyesült Államok közötti viszonyra, hogy Sumner Welles cikkét az Ilta Sanomatból utadtás nélkül vette ár az összes finn lap és bőséges kommentárt fűznek hozzá. NAGY JÓZSEF.

4 tfransziKánizmus Itöpenyege

(Megjegyzés Rally 4jám nyiia<!íoz:Lhoi)

Kissé túlságosan távolinak tartjuk azokat a kapcsolatokat, amelyeket nyilatkozatában a Giordano Brúnóról, Mesmerről, Paracelsusról, Heródesröl, s legújabban Duse és D'Annunzio viszonyáról könyveket irt iró önmaga, témái és a „transsyl- vanizmus szellemisége“ közt lát. Hiszen tagadhatatlanul jók ezek a könyvek, s az is természetes, hogy az iró onnan veszi témáját, ahonnan éppen a szorgalmas bu- várlat és az ihlet találkozásának boldog perceben ösztönzést kap. A lényeges csak az, hogy valóban jó legyen a könyv. Hogy igazában ,, a humánum iránti mélységes rajongás tüze melegítse át“ sorait. De arra a nem éppen szerencsés kérdésre, hogy ..miért választ mindig idegen, mindig külföldi témát“, miért kell mindenáron a transzilvanizmus köpenyege alá bujái?

Mert ezt teszi az iró, aki a feltett kérdésre ezt válaszolja: »Lehet, hogy témáim idegenek, ami a miliőt illeti, de tudatosan azt a szellemiséget kívánom szolgálni velük, amelynek „transzilvanizmus“ a neve."

Ez is nagyon szép, de hangsúlyozottan közvetett szolgálat. De a nyilatkozat nem éri be ennyivel, s a továbbiakban igy szól: „Mindig is az volt a célom, hogy a transsylvanizmust abban a színezetben

csillogtassam meg, amely születése pillanatában, az erdélyi fejedelemségek (?) ’dején szivárványozta be (mit?), hogy európai magaslatra emeljem fel az erdélyi partikularizmusból. Azt a humanizmust akarom szolgálni, mely a renaissance korában lebegett a világ felett, amely Erdélyben is uralkodott azokban a századokban. Azokra az erdélyiekre gondolok szüntelenül, akik a humanista századokban tömegesen mentek ki Nyugatra és megtcrmékenvült lélekkel tértek onnan vissza. Köztük Oláh Miklósra ... Apáczaira, Páris-Pápaira ... (akik) munkája eredményeképpen Erdélv liberalizmusa túllépte a magyar határt, Erdély lelki szelleme (?) közösséget teremtett a nagy európai gondolatkörrel. Azon a földön, ahol annyi fajtájú ember él, Erdélyben, ez jogos is és szükséges is volt“...

Nc-m nagyon értjük ezt a nyilatkozatot, mert hiszen mi is olvastuk az említett könyvek nagyrészét, de a legnagyobb jóakarattal sem fedezhettük fel azokban a tranjszilvanizmust semmiféle színezetben sem csillogni. Sem Heródesen, sem Mes- meren, sem satöbbin keresztül. Azt sem értjük, hogy az említett alakok regénye- sitésével hogyan és kit vagy mit emelt fel az iró az erdélyi partikularizmusból. Annál kevésbé értjük, mennél inkább tudjuk, hogy a transzilvanizmus bizonyos

vonal kozákokban és jól tudott okodnál fogva éppen partikulái 'izmust jehnt. M<it nem 1:; jelenthet mást Egy bizonyom '$>'•“ - tikularizmus adja míg s/inezetét. <■■ t; 11 - lógását. S ezt nem lehet, de nem is kell semmiféle európai magaslatra felemelni, hiszen a transzilvanizmusnak többek közt éppen az a lényege, hogy egyszerre erdélyi magyar és egyszerre európai. Azoknál a személyi és szellemi kapcsolatoknál fogva, amelyeket az femlegetett és nem emlegetett nyugatjaié erdélyiek megte- iemtettek. Hol van tehát itt a tiaiis/il va- mzmus szolgálata? Sajnos, ezt a nemes törekvést még közvetett szolgálatnak sem fogadhatjuk el, mert ilyenformán, ugyebár, a brazil kávéültetvényes is a tran- szilvanizmust szolgálná, ha tegyük fel Apáczait ismerve, palánta-dugdosás közben szüntelenül rágondolna.

Szörnyű nagy távolságok vannak itten, amiket a humánum, mint érzés, \s a humanizmus, mint szellemi áramlat vagy emberi magatartás sem hidalhat át. Az egyik egyetemes emberi érzés, a másik az egyetemes emben szellem fuvallata, amely bejárta a világot; hol van itten csak megközelítőleg Ls kapcsolat a — transzilvanizmussal? IJendkivül különös és méltán szemet szúr az a vallomás, hogy az iró, aki Oláh Miklósra gondol D'An- nunzioról ir regényt, s a jövőre Beatrice Cencit és Gallileit tűzi pennája végére.

Ezzel azonban korántsem akarjuk felszólítani arra, hogy cito citissime írja meg valamelyik nyugatjáaó erdélyit, elmélkedésének tárgyát. Ä „vie romance“ nagy divatját éljük, s tudjuk, hogy jól-rosszul, s elobb-utóbb csak megteszi valaki helyette is.

Nem célunk itt a transzilvanizmust bővebben fejtegetni. Az iró nyilatkozatában a tünet érdekes. Az. hogy amikor az erdélyi szellem autentikus képviselői — péilc vvást Erdélyben is éltek, s Giordano Brúnónál sokkalta közelebbi témákkal bajlódtak — éppen a transzilvaniz- mussal való szerves, életes kapcsolatuk folytan az erdélyi szellem válságát puhatolják, állapítják meg, értelmezik, vizs- gáigatják cs gyógyítani szeretnék bajait, akkor egy a müveiben az erdélyi szellem KI bolygónyi messzeségben megnyilvánulni szokott iró, máról-holnapra tüzes transzllvanistának csap fel. Bajnoknak cs felemelő vitéznek. Nyilvánvaló, hogy személyes vonatkozásoktól eltekintve sincs kapcsolata — szavaival élve — „Erdély lelki szellemével“, miért akarja elhitetni, bogv „a szükségben és a bajban — ilyen volt Erdélyben a kisebbségi sors —ő vigasztalt meg minket, felemelve ,,a vitathatatlan emberiesség tisztult légkörébe“, igv „nyújtva vigasztalást és reményt“.

Nem tudjuk mi okból volt erre szüksége az írónak, legfeljebb sejthetjük. Szemé1.' es szüksége nem érdekel. De annyi buonyos, hogv mi igazi erdélyiek, akik a Kűküllők, a Nyikó vagy a Szamos mentén éltük meg azt a sokat emlegetett kisebbségi sorsot, s nem példának okáért Páris- ban, nem szeretjük, ha valaki, s ha még oly humanista is, útitáskájában Paracelsus panaceájával, csakúgy. ha kell. ha nem. ki akar gyógyítani minket partiku- larizmusunkból. Ez ellen védekeznünk, valóban logos és szükséges.

SZABÓ ISTVÁN.

A kelyhesbogár

Kis életem legnagyobb csalódása, amit most leírok. Rég történt, de én még mindig érzem édes könnyek izét, ha rágondolok

Akkorában lépten-nyomon csodát vártam. Titokban mindennap kinyitottam a nagy ruhásszekrényt, ahol anyám első áldozáskor hordott kis puhámat őrizte. Behunytam a szemem, orrom egészen közel viţtem a fehér ruhához. Még éreztem a tömjénillatot benne. Sokat álmodtam az angyalokról is, leszálltak hozzám a virágos udvarra, szembe térdeltek velem és nagyon szépen összetették a kezüket. Az ágyam mellett gipszangyalt őriztem, az éppen úgy térdelt, de nem volt már olyan szép fehér, mint az álombeliek. Gyakran hurcoltam magammal, az orrát kissé letörtem és a térdén zsírosán megszürkültek már a gipsz ruharedök.

Nagy falusi kertünk lugasai között bolyongtam egyedül. Az angyal a hónom alatt szorongott. Titkos helyet kerestem. Bőven akadt is a bokrok között, de én ebben az időben legjoban éreztem magam a málnasor megett. Koranyári délelőtt volt. Az ég fölttalan kéken borult a világra. Nagy zöld legyek és bódult da- 1 azsak dongtak itt és nagy köröket írtak le fejem körül.

Kerti házunk falánál húzódó málnabokrok között történt a csoda. Málnaérés ideje volt és én akkor éjjel újra az angyalokkal^ álmodtam. Este ugyanis elfeledtem imádkozni és az egyik angyal ezért meg is fenyegetett fehér ujjával. Megszeppenve ébredtem s most a koranyári reggelen

engesztelő szertartásba kezdtem. Oltárt állítottam üres cukrosdobozból, anyám legszebb törölközőjét emelve el térítőnek, a gipszangyalt középrp térdeltettem és egész virágerdőt raktam köré. Akkoriban a búzavirágot szerettem a legjobban. Kimentem az árokpartra, belültettem anyám I tulipánjai és pünkösdi rózsái közé. Úgy gondoltam, hogy gyönyörűség lehet számukra ez az előléptetés. Csodálkoztam is, hogy másnapra rendszerint elhervadtak a kis hálátlanok. De ezt is hamar elfelejtettem.

Áhítattal ácsorogtam a kék virágok közül kukucskáló angyal előtt és közben félérett málnát szemelgettem. Az egészen éretteket már azelőtt való nap megettem.

Ekkor történt a csoda. A virágok között különös bogár mozgott. Közelebb hajoltam. Egészen elfúlt a lélekzetem és hajlottam a szivem gyors verését. A bogár már az angyal szárnyain mászott. Hátán szabályos kehelyfprma rajzolódott ki.

Kimondhatatlan boldog izgalom fogott el. Letérdeltem. — Csoda ez — suttogtam forró lélekzetvételek között. — Ö. ez talán egy uj bogár, ami most szállt le a földre. Egyenesen onnan, a nagy kék Égből, ahonnan az álmok és az angyalok szállnak. Jaj, meg kell fogni, meg kell fogni! Zsebembe kotortam. Üres gyufás- skatuiya lapult benne. Két fűszál közé fogva óvatosan beletettem a bogarat. Megvolt.

Már minden gondolatomat betöltötte az uj kincs. Hallottam, amint majd mögöttem suttogják: „Ez a kislány találta meg a kelyhesbogarat!“ — „Ezzel a kislánnyal történt az a csoda, nézzétek!“ —■ „Egy kislány megtalálta az égből szállott bogarat“ — olvastam lelki szemeimmel az újság vastagbetüs szenzációját. Mert akkoriban sokszor próbáltam leírni a nevem nvomtatott nagybetűkkel.

— Kinek mutassam meg- — töprengtem türelmetlenül. És hirtelen eszembe jutott öreg tanítóm. — Igen, igen, neki mutatom meg! Ö a legokosabb ember a világon. Ö avatott be engem azoknak a könvvben levő apró fekete hangyáknak a titkába, amelyekről egy év előtt azt hittem, hogy sohasem tudom formájukat megkülönböztetni.

Átbújtam a liciummal befutott venyi- gekeritésen, miközben kék lüszterköté- nyemből jókora háromszög hasadt ki. Mindegy. Ilyen kinccsel mégsem lehet a rendes, veszélytelen utón járni, csakis a kertek alatt. A dobozt szivemhez szorítva futottam és öreg tanítóm gyümölcsösén át osontam a csodával a lakás felé. Útközben irigyen néztem a gágogó fehér hidakat, hiszen azoknak szárnvuk van. Türelmetlen .izgalmamban repülni szerettem volna.

A kertajtónál egy nillanatra mégis megálltam. Bekukucskáltam az udvarra. Öree tanítóm széke, amiben igv délelőt- tönkint üldögélni szokott, üresen állt az almafa árnyékában. Nagy csend ült a napfényes udvaron. Agglegény volt az öreg. még kutyákat sem tartott, hogv az iskolás gve'rnekeket el ne Uessze. Mégis volt, akitől valamennyien féltünk. Há- zsártos nénié, aki a háztartást látta el. a hajlott, csontos, előreugró állu. éles han- gon rikácsoló félelmes nőszemély uralkodott itt az egész portán. Ha meséskönyvemben boszorkány fordult elő. egy percig sem gondolkoztam, hogy milyen is lehetett. Pontosan ö felelt meg fogalmaimnak.

Most pedig csak őt találtam otthon. A tűzhely előtt állt és minduntalan megkevert egy-egy gőzölgő fazékban valamit. Mindig igy lehetett őt látni. Kinek is főzött annyit? Sovány arca lángolt a tűzhely melegétől és a pára olyan szivszo- rongató félelmesen vette körül.

— Talán kigyölevést főz — gondoltam ijedten és csaknem holtra váltam, amikor valóban hosszú, kígyózó szörnyűséget, emelt ki a fazékból. Pedig csak kolbász volt.

— Bogarat hoztam — mondtam végre nagyon bátortalanul, elhaló hangon. Éreztem, hogy az izgalomtól elsápadok. — Tessék megnézni ... Kelyhes bogár ... Kehely van a hátán. Az égből szállt le. Én láttam. Az angyal hátára szállt. Tessék nézni ...

Fanyar arccal jött oda. Az orra mindig lilásvörös volt. Hogv lehajolt, arrábbhu- zódtam. Benézett a dobozba. Én tartottam reszketve és áhítattal.

— Mi ez? — kérdezte mérgesen. — O. te vásott gyerek, te, miket hozol te ide! Nem ousztulsz vele. de mindjárt! Kidobd innen! Hiszen ez mezei poloska! Dobd ki hamar, mig meg nem verlek! Fuj! Hát nem érzed a szagát?

Nem éreztem a szagát. Becsuktam n gyufásskatulvát. Hazamen+em. Az utón egyszer sem néztem fel. És este, amikor lefeküdtem, háttal fordítottam a gipszan- gyait.

Nem tudtunk egymás szemébe nézni.

MÉREYNS JUHÁSZ MARGIT.