Ellenzék, 1943. július (64. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-07 / 150. szám
I 1813 Julim 7« ELLENZÉK 5 ... Egyoldalú fegyverszünet A második bécsi döntés a háború tartamára nyugalmi állapotot teremtett Magyarország és Románia között. A nemzet közi jog minden kellékével felruházott bécsi jegyzőkönyvet a kétfelé vágott Erdély tulajdonba vételének, illetve további birtokbantartásának módozatain túl gondoskodtak olyan záradékokról is, amelyek a közös keleti elfog’ -Itság idején felfüggesztik a több mint félévszázados hagyományra visszatekintő magyar-román sajtóháborut is. Ez igy volt rendjén és mi, magyarok igy vettük tudomásul. Bennünk is voltak és egy re erősebben vannak olyan realista törekvések, amelyekre a román állam vezetői a maguk szempontjából beszédeikben többnyire csak érzelmi sikon utaltak a bécsi protokollok által létesített uj erdélyi renddel kapcsolatban, de mert a magyar külpolitikai vonalvezetést még ma is áthatja, a korszerűtlen, de örökérvényű princípium: betartani a szerződéseket, tudomásul vettük és három év óta szem előtt ' tartjuk. Nem igy a túlsó oldalon. Már jó ideje figyeljük a román sajtó egyre élesebb hangjátí ugyanakkor allegóriákban és aforizmákban visszafojtott indulatait. Időnkint kiröppent egy-egy tárgyilagos, udvarias és mérsékletre intő magyar válasz, mint például a Pester Lloyd felelete Alexandru Bratescu-Voinestinek, a román Akadémia tagjának, de ha román vonatkozású cikk megjelent a magyar újságokban, legtöbbször csak arra szorítkoztunk, hogy a túlságosan tendenciózus közleményeket egyetlen szó kommentár nélkül leközöltük. Européer álláspontunk, ugylátszik, annyira nekibátoritotta például Bocsa-Malin urat, a Curentul erdélyi „specialistáját“, hogy egymás után rosszindulattól mérgezett nyilakat lőtt ki a magyar történelemre és a mai magyar államvezetésre. Ezek a ravaszul kilőtt nyilak szerencsére mindig a Kárpátok túlsó oldalába fúródtak s a cikkíró rajongóin kívül, ugyszólva senki sem vett róluk tudomást Európában, legfennebb azok, akik a román sajtó hangulatváltozásait hivatásszerűen figyelik. Mostanában sok „drámai erejű“ riportot olvashatunk a román lapokban. Hogy mást ne említsünk. nagyon gyakran imák például a világháború előtti erdélyi román politikusok szegedi szenvedéseiről, a magyar közellátás szerfölötti nehézségeiről, a kihalt és „gyászbaborult“ beszterce- .és szolnokdobokamegyei román falvakról, az északerdélyi román kulturélet .ellaposo- dásáról s ki tudná felsorolni mindazokat a sérelmeket, amelyeket a bukaresti közírók csodálatos telepátiával vagy agilis hírszerzéssel a magyarországi román nemzetiség életének visszásságairól meg- érez. És magyar részről mi volt a válasz9 A magyar kormány utasította a magyar sajtót, hogy még a román közszükségleti cikkek árszínvonalának hullámzását se ismertesse, nem mintha ez kedvezőtlen összehasonlításra adna alkalmat a magyar árnivóval kapcsolatban, ó, nem, hanem egyszerűen tapintatból és a szerződések szelleméhez való ragaszkodásból. A magyar kormány rendelkezése folytán a magyar újságolvasók igy elestek a román igazságszolgáltatás krónikusan izgalmas csemegéitől, de a dudestii és vacarestii árdrágítók, a dorohoii vagy turnu-severi- ni tisztviselők trükkieinek elhallgatása miatt teljesen kárpótol minket az a tudat, hogy fair magatartásunkat észreveszik azok, akik a playnek ezt a formáját a világon még valamire becsülik. Más nevet is említhetünk. Itt van Sbar- cea ur. Nem éppen olyan tekervényes stílussal, de ugvanazt az utat járja, mint Bocsa-Malin kollégája. Nem lehet ma azzal a kifogással élni, hogy újságírók álláspontja teljesen „privát“ véleménv volna. Jól tudjuk, hogy a cenzura, még a semleges államokban is. a lapokban megielent cikkeket hivatalos megnyilatkozásokká avatja. Másik eset. Nemrég Antonescu román államvezető látogatást tett a Dnyeszteren túl és csapatszemlét tartott a keleti arcvonalból visszavont egyik román hegyivadász hadosztály fölött. Mint ahogy egy államvezeíőhöz illik, kérdéseket intézett az egyszerű katonákhoz. A Curentul haditudósítója az államvezető nyomában leste a válaszokat és a sokszáz felelet közül a következő párbeszéd ütötte meg a fülét: Antonescu: S ha újra vissza kell térned a keleti frontra? A katona: Oda is szívesen megyek, de százszoros örömmel mennék Észak-Er- délybe. A Curentul nemcsak leközli ezt a minden bizonnyal intim természetű beszélgetést. hanem még kiemelt akimet' is ad előle. Az Universul „erdélyi kórusának“ karmestere, Gabriel Tepelea ur. Ö egyébként hetenkint egyszer figyelemre méltatja a magyarokat s hangfogóval bár, de „megmondja a maga véleményét“. Vegyük csak elő az Universul legújabb hozzánk érkezett, julius 1-i számát. Az első oldalon láthatunk egy fényképfelvételt, az északi tengeren felderítő szolgálatot végző könnyű német tengerészeti egységekről. A fénykép alatt (az első oldalon) egy kélhasábos cikk: Ciudata istorie...! (Különös történelem.) A szövegben Tepelea ur arról a magyar elemi iskolás románnyelvü történelem- és földrajzkönyvről elmélkedik, amelyet egy Északerdélyből repatriált román tanító juttatott el kezeihez. Mielőtt ismertetné a könyv tartalmát, kifejezi mélységes sajnálkozását, hogy „ebből a nehézkes, zavaros tankönyvből kénytelen tanulni az északerdélyi román fiatalság“. Tepelea ur természetesen nem ért egyet azzal a történelmi ténnyel, hogy a románok a XII. század elején szivárogtak be Erdélybe. A cikkírónak nem tetszik az sem, hogy a tankönyv szerint „a többségben lévő magyarság szivesen fogadta a Magyarországon letelepedett idegene két és a bevándorlók nyelvét, vallását és szokásait tiszteletben tartotta és tartja. Majd adatokat idéz a tankönyvből és az adatokkal kapcsolatban megjegyzi, hogy ezek nem lephetik meg a tájékozottakat, akik tisztában vannak a magyar történelmi módszerekkel. „Összeszorul a szivünk — folytatja —, ha arra gondolunk, hogy a fenti adatok alapján indulnak el a kis románok a történelem megismerésében.“ Merész állítással letagadja, hogy a magyaroknak vajmi részük lett volna a mult világháborúban az Ókirályság 1917. évi térdrekényszeritésébenj, ezzel szemben ismételten hangoztatja azt a régi román állítást, hogy Budapestet a korPmu nizmustól Mosoiu tábornok csapatai mentették volna meg és erélyesen cáfolja a tankönyvnek a következő mondatát: „A románok elfoglalták az ország fővárosát és csak három és fclhónapos szakadatlan fosztogatás után vonultak vissza . . .“ Ráadásul hálátlanságnak nevezi a tankönyv fentidézett megállapítását. Végül hivatkozik a tankönyv egyik kitételére, amely szerint a trianoni békeszerződések után az állami vagyonától megfosztott szegény Magyarország kénytelen volt az adózásban a lakosság anya gi erejét fokozottan igénybe venni és ebből arra következtet Tepelea ur, mintha a tankönyv Írója azt akarná elhitetni, hogy a világháború előtt Magyarországon nem volt adózási rendszer. (Erre csak azt mondhatjuk és azt mondják az északerdélyi románok is, hogy a háború negyedik évében Magyar- országon van egy adózási rendszer, amely a komoly időkhöz mérten a szokottnál nagyobb áldozatra készteti az ország lakosságát, de Magyarországon fajra és íe- lekezetre való tekintet nélkül, mindenki egyforma méi’tékben vesz részt a közterhek viselésében.) A cikk igy fejeződik be: „A jóérzésü emberek, ha olvassák ezt a tankönyvet, csak egy elnéző mosollyal felelhetnek, egy mosollyal, amely ékesebben beszél minden retorizmusnál . . Eddig a cikk. Északerdélyben több mint kétmillió ember emlékszik azokra az időkre, amikor a fenti dolgok fordítva és más vonatkozásban valóban szóról-szóra megtörténtek. De az Universul julius 1-i száma a harmadik oldalt sem sajnálja a magyaroktól. „Az Universul ötven évvel ezelőtt“ cimü rovatában első helyen ezt közli: „1893 julius 30. A román egyetemi hallgatók emlékiratban fordultak a külföldi egyetemi hallgatókhoz, amelyben a külföld segítségét kérik a magyarorszá gi románok számára.“ Vettük a fáradtságot és korabeli folyóiratokból utánanéztünk a multszázadi románság miniatűr memorandumának. Ki derült, hogy az emlókiratol külföldöm igen hidegen fogadták és azt. az angol diákszövetség mint tárgytalant, ad acta tette .. . Azt is szeretik hangoztatni mostanában tulfelől, hogy az északerdélyi román kultúráiét a bécsi döntés óta elsatnyiilt s a külső körülmények miatt lappangó életre kényszerült. A pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet nemrég számolt be egy kiadványában az északerdélyi román kulturális megnyilatkozásokról a bécsi döntéstől 1943 május 31-ig bezárólag. A könyvet Pusztai- Popovits ' József állította össze „Román kulturünnepélvek Északerdélyben“ ci men. A könyv rámutat mindazokra az egyházi és világi hangversenyekre, román előadásokra, konferenciákra, társadalmi és egyesületi gyűlésekre, mulatsá gokra, festőművészet!, szobrászati és iskolai kiállításokra, amelyeket a magyar anyaországhoz visszatért románság közel három év alatt a magyar Erdély területén rendezett. A mérleg szerint a románok 158 kulturális ünnepélyt rendeztek Erdélyben. Ha a fenti adatokat összehasonlíthatnék a délerdélyi magyar kulturális megnyilatkozások számával, az eredmény kétségtelenül igen kedvező volna az északerdélyi román nemzetiség számára. ■ E sorokkal nem akarjuk megsérteni mintahogy nem is sértettük meg a bécsi protokoll szellemét. De azt a jogot senki el nem vitathatja tőlünk, hogy állhatatosan figyeljük azokat a manővereket, amelyekre alkalmas időben amugvis válaszolnunk kell. mégpedig igazságosan, de megalkuvás nélkül! Vaszy Viktor: Minél több magyar járjon külföldön Lapunk beszámolt arról, hogy Vaszy Viktor. Nemzeti Színházunk zeneigazgatója a frankfurti operaház 'meghívására kiutazott, a niajnamenti városba. Két operaelőadást vezényelt junius hó végén a frankfurti operában: a Trubadúrt és a Bohéméletet. Csaknem kéthetes németországi utazása után hazaérkezett Kolozsvárra s a Belvárosi-kávéház terraszán együtt feketézve, úti élményeiről, frankfurti tapasztalatairól beszélgetünk. Kérdésünkre, hegy milyen Frankfurt szinházi élete, Vaszy Viktor a következőket mondotta: — Rendkívül magas színvonalú ott a színházi kultúra. Frankfurt művészeti életére egy kivételes müvészegvéniség nyomja rá a bélyegét: Meissner főin ten dáns, akit a Schiller-drá- mák nagyszabású nemzeti színházi rendezéséből Budapest is ismer, ríárorn színház működik az ő vezetése alatt: az Operaház, a nagy prózaa színház és egy kamaraszínház. Meissner különben operákat is rendez. Az ő rendezésében láttam az Othellót és Gluck egyik operáját, a taurisi Iphigéniát. A rendezés ott általában nem annyira naturalisztikus, mint nálunk, hanem modern stilizált,ság jellemzi. A világítási hatások bátor használata lepett meg legjobban, például az Iphígéniában a szereplők óriásra nőtt árnyéka a háttérre rajzolódott. — Nyilván pompás technikai berendezése van a frankfurti operának — vetettük közbe, mire Vaszy Viktor elmondta, hogy valóban a legkorszerűbb színpadi berendezéseket ismerte meg ott. A forgószinpad már túlhaladott megoldás, ehelyett az egyes felvonások egész színpadképét a berendezéssel együtt süllyesztik s egyetlen gombnyomásra uj színpadkép gurul elő a háttérből. így vihető keresztül, hogy az operákat egyetlen nagyobb szünettel adják elő. például a Trubadúrnak csak a második és harmadik felvonása, vagyis a negyedik és ötödik képe között tartanak nagyobb szünetet, különben a változások csak másodperceket vesznek igénybe. — És a fogadtatás? — Megható volt. A karmesteri pultot valóságos virágerdő borította, az egésznek a tetején egy szekfücsokor volt magyar nem- zetászinü szallaggal összekötve. A szünetben Meissner főintendáns csokrát nyújtották át a színpadom. A közönségről csak annyit, hogy bizony sokkal lelkesebb, mint a kolozsvári. Ezután arról érdeklődtünk, hogy a frank- fu tti opera zenekara nem érezte-e meg az uj, nagyméretű mozgósítást. — Nyolcvanbáromtagu zenekaruk van rendes körülmények között — válaszolta Va- szy Viktor —ebből a nagy mozgósítás ellenére meghagytak 6i tagot, magam is ennyit vezényeltem. Különben éppen ott volt Mengel-- bc-i g is, hangversenyre készük a zenekarral. — Mi-Ivem közhangulatot talált? — Elmondhatom, hogy nagyon jó hangulatot. Ezt nem „nyilatkozom“, hanem a legkomolyabban állítom. Nagy a részvét -mindenütt a rajnamenti és a ruhrvidéki németek iránt, de a hangulat általában optimisztikus. — Élt-e át légitámadást? — tettük fel a napjainkra annyira jellemző kérdést. — Nem, légitámadást nem éltem át sem Frankfurban, sem Berlinben. Különben Németországban kétféle légvédelmi riadó van: előzetes riasztás, amelyet akkor rendelnek el, ha csak egy gép jön, vagy a gépek még távol vannak, ilyenkor persze a munka mindenfelé zavartalanul folyik tovább; más a szabályos riasztás, akkor le kell vonulni az óvóhelyre. Egyszer Frankfurtban is le kellett mennünk, de a várost nem érte semmiféle támadás, ellenben ott találkoztam a szálló pincéjében Vcgh Sándorral. Ö a vonósnégyesével német- oiszági körúton van s Frankfurtban ugyanabban a szállodában lakott, ahol magam is. Megkérdeztük végül Vaszy Viktortól, hogv mi a legjelentősebb tapasztalata, amit erről az útról magával hozott. — Rendkívül fontosnak tartom, hogy minél több magyar művész, tudós és újságíró járjon ki külföldre a kulturális kapcsolatok minél erősebb kimélyitése céljából. A szomszédos államok is nagy gondot fordítanak erre. Például már utánam két nappal főnél Pertea. a bukaresti opera főigazgatója vezényelt Frankfurtban — fejezte be nyilatkozatát Vaszy Viktor. Anglia felelős a légiháboru elfajulásáért — állapítja meg a legújabb német Fehér könyv Berlinb.ől jelenti az MTI: A német külügyminisztérium Fehér könyvet tett közzé arról, hogy egyedül Anglia felelős a polgári lakosság ellen folytatott bombázó hadviselésért. A Fehérkönyvben foglalt első okmányok még 1932-ből erednek, amikor a fegyverkezés csökkentésére és korlátozására összeült értekezleten résztvevő német bizottság célszerű javaslatokat terjesztett elő. Javaslatait ugyanúgy elutasították, mint a német részről eredő valamennyi későbbi kezdeményezést a légi hadviselés emberiesebbé tételére, A bnt vezérkar egy 1939 augusztusából szármázó feljegyzése már eleve kifejezésre juttatta, hogy légitámadásaik során nem fognak kesztyűs kézzel eljárni. A háború kezdetekor a Führer szeptember elsején a birodalmi gyűlésen mondott beszédében elsőként foglalt állást az emberies hadviselés érdekében. Közölte, hogy a német légierőnek utasításokat adott, hogy támadásait csak katonai célpontokra korlátozza. Nemcsak a német légiRÖVIDESEN MEGJELENIK BORBÉLY ANDOR: Wyeívünk védelme CÍMŰ KÖNYVE. ÁRA 8 PENGŐ MINDENKIT MEGTANÍT A HELYES MAGYAR FOGALMAZÁSRA MEGRENDELNE TŐ A Z „E S T 1 L A P“ KIADÓHIVATALÁBAN haderő jelentéseiből derül ki. hanem idegen részről is megerősítik, hogv a lengyelországi legiháborut német részről . a Führer utasításainak megfelelően vívták meg. Varsó eleste után néhány nappal, 1939 október 6-án a Führer a birodalmi gyűlésen mondott beszédében megint felszólalt a háború humánusabbá tétele érdekében. De ez a felhívás sem talált meghallgatásra. Ehelyett megkezdődött a német polgári laxosság elien intézett brit légitámadások első sorozata. Az 1939 szeptemberében Wilhelmshaven ellen intézett támadások után decemberben megint dobtak bombákat német földre. Az 194c január 12-re virradó éjszaka pedig először hullottak bria bombák egy német helységre; 3 Syk-menti Westerland város szélére. A Fehér- könyv ezután még több ilyen torit lépést sorol fel. A rémet légihaderő Anglia ellen vívott harcában a kapott parancs értelmében mégis a legnagyobb mértéktartást tanúsította. 194c julius 19-ér a birodalmi gyűlésen a Führer mégegyszer felhívást intézett a józan észhez, az angolokéhoz is. A válasz azonban a wei- mari Goethe-ház és a friedrichsruhi Bismarck - rr.aozuleum támadása volt, néhány nappal később pedig a Berlin ellen intézett légitámadások. Csak ekkor: 1940 szeptember 7-én kezdte a német légihaderő Londoni is nagv erőkkel bombázni. ANTONESCU MIHÁLY VISSZAÉRKEZETT BUKARESTBE fRu k a restből jelenti a Rador: Anton esni Mihály professzor minisztei eílnökhelyett es hétfőn Ola-szorsza^rbő] visszaérkezett Bnkaresihe.
