Ellenzék, 1943. június (64. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-25 / 141. szám

B A külpolitika hírei A CSÜTÖRTÖKI olasz hadijelentés ki egészítő közleménye szerint az 1125. je lenlesben említett Catania ellen intézett légitámadás pólyán áldozatainak szama ,19 halott es 1Ü6 sebesült. .JÚNIUS l-töl június 22-ig a tengely légi es légvédelmi erői a földközitengen térségben 279 angol—amerikai repiilogé pet pusztítottak el. A BRIT hírszolgálat jelenti Detvolt­ból, a zavargások után 500 munkás lelett Ítélkezett három biró. A vádlottak első csoportját 90 napi börtönre ítélték. Vúlas/.tmAu> i Ülést tartott ai Krüélyi Fiirt wékelykereüzturl tagozata KOLOZSVÁR, junius aj. A/ l'.rticlyi Párt székel)keresztúri tagozata Sértőn este i Ka­szinó nagytermében nagy érdeklődés mellett nepes választmányi üiest tartott, amelyen >. a- kits Zoltu/i felsőházi tag, varmegyei elnök es tir. Vall György központi főtitkár adtak tá- ickoztatást a bel- és külpolitikai helyzetről és az időszerű kérdésekről. Dr. Gyarmat by L\ xsÖ a helyi tagozat működését isn ertette, Piu-r Lajos gimnáziumi igazgató, C tő Lajos unitárius esperes, Orbán J.aios nyugalmazott rk. esperes es Bihari Gabor felszólalásai után kimondották, hogy július második felében já­rási ösizválasztnunvi értekezletet tartanak, amelyen járási elnököt is választanak. AUSCH IZIDORT FÉLESZTENDEI BÖRTÖNRE ÍTÉLTE AZ UZSORAtílRÓ- SÁG. jUjabb ,,szappan-ügyet" tárgyalt szerdán az uzsorabiróság. Az ügy vád­lottja Rosmann Mór és Ausch Izidor volt, aki egyizben már hasonló bűncse­lekmény miatt vádlottként állott a bíró­ság előtt. Ezúttal 6 darab úgynevezett „Alba Iuliau gyártmányú romániai szap­pant közvetített eladásra Ausch Izidor JRosmann Mórral együttesen, s a vád szerint a nyereségen megosztoztak. A •tárgyaláson az egyes uzsorabiró előtt Ausch azzal védekezett, hogy ő csak szi- .vességet tett Rosmannak és a vevőnek, anélkül azonban, hogy abból neki hasz­na lett volna. Az egyes uzsorabiró a vád és védelem meghallgatása után bűnös­nek mondotta ki a vádlottakat, s Ros­mann Mórt 2 ezer pengő pénzbüntetés­re, Ausch Izidort pedig, mint visszaeső bűnöst, 6 hónapi és 15 napi börtönbün­tetésre ítélte. Az Ítélet jogerős. JÓTÉKONYCÉLU NYÁRI TÁNCOSDÉL­UTÁNT RENDEZ A RÓMAI KATOLIKUS NŐI MISSZIÓ KOLOZSVÁRI SZERVEZETE. A ró­mai katolikus Női Misszió kolozsvári szer­zete, amely a múltban is annyi szeretetre- mé’tósággal s nemes szívvel karolta fel a szegények, elesettek ügyét, junius 26-án, szombaton délután 5 órai kezdettel a Mátyás Király Diákházban hangulatos, jótékonycélu nyári délutánt rendez a következő műsorra : Induló: játssza a 26. honvédgyalogezred zene­kara, dzseszszámok, keringő iantăzia, pa­rasztnóták, hangulatos kép, palotás. A mű­sorban közreműködnek: Bojtár Erzsi, Lövik Béláné, altorjai Mike Ágnes és Éva, Orbán Éva és Magda, P!at6intár Sári, Váradi Fride­rika, Bemer Ottó, Monoki István, Szász Ti­bor, Tomka Tibor, Tüzes Karácsony, Tóth István, Vákár László és Nagy Klári. Kon­ferál: altorjai Mike Éva. A táncszáraokat be­tanította: dr. Krebszné Bartunek Titi. A nyá­ri délután háziasszonyi tisztét a következő társaságbe’i uriasszonyok vállalták.: özv. Ba­bos Dánielné, báró Bánffy Lászlóné, Beck Albertné, vitéz Bojtár Ferencné, dr. Boni-s Gyorgyné, Cseke Domokosné, dr. Deák Gyu- láné, bisztrai Farkas Imréné, Ginzery Jó- zsefné, dalnoki Gaál Elemérné, Hosszú Már­tonná, dr. P. Jánossy Beláné, dr. Jendracsik Béláné, dr. Keledy Tiborné, dr. Kopár Gerő- né, dr. bergenyei Koronka Istvánná, dr. Krompecher Istvánné, dr. Kedves Andrásné' dr. László Endréné, dr. László Jenöné, Lend- vay Magda, Lövik Béláné, dr. Mátyás Má- tvásné, altorjai dr. Mike Elekné, Megyer Ju­lia, Muhorai Emilné, Nagy Albertné, Nagy Domokosné, Nagy Margit, Nuridsányi Béláné dr. Övary Elemérné, dr. Pápai Zoltánná, Pla- tsintár Lukácsné, vitéz Somfay Lajosn^ Szentiványi Döméné, Szopós Sándorné, fel- vmei dr. Takács Zoltánná, dr. Tarján Paine dr. Tusa Jenőmé, dr. vitéz kibédi Varga La- josné, dr.^ Vargha Lajosné, Warga Andrásné Varga Lászlóné, dr. Vékás Lajosné Xantus Jánosn«.. Kolozsvarmegyeí Közjóléti Szövetkezet. S^árn: *726- 1943. 1 argy; Közgyűlés össze- hivasa. MEGHÍVÓ. A Kolozsvarmegyei Köz- jHeti Szövetkezet 1943 július tó 3-án déJ- C;ütt 10 órakor Vármegyeháza kisgyülési teimeben tartandó rendes évi közgyűlésére, *^a-r§y‘ípiP::''Ut: i. A Közjóléti Szövetkezet 1943<- évi február hó ij-i rendkívüli közgyű­léséről készített jegyzőkönyv hitelesítése. 2. Az 1941.^ es 1942. évi mérleg veszteség és nyere- segszámla bemutatása. 3. Az igazgatóság fel­mentése. 4. A felugyelőbizottság felmentése. 5 Megüresedett igazgatóság tagsági helyek be- töltésé. 6. Indítványok. Kolozsvár, 1943 ju- nius 24.. Dr. Szász Ferenc sk., elnök. r. 1.1. r. N z r K Egymillió tonna laid csúszott meg a gibraltári brit sziklaerőd keleti oldalán SZEVILLA, junius 25. (MTI—DNB.) Gibraltárból érkezett hir szerint a brit sziklaeröd keleti oldalán súlyos földcsuszamlás történt. A becslé­sek szerint egymillió tonnányi föld és szikla került mozgásba. A földtö­meg eltakarítása több mint egy évet venue igénybe. A katonai hatóságok ezért úgy határoztak, hogy inkább uj feljáróutakat építenek a szikláéról! földumladéktól érintett oldalán. 1 9 < 3 I u n t u ti 2 5. Arnszt ordámból jelenti a DNB: Mint a bostoni rádió szerdán este jelentette, Molotov külügyi népbiztos Moszkvában allikólag- kijelentette Standloy, az Kgvesült Államuk nagy­követ e előtt, hogy a Szovjet sürgő­sen szükségesnek tartja a második a re von al megt e r emt ősé 1. .Washingtoni jelentés szerint Knox amerikai lenge.ívszeti miniszter a Szovjetunió njahb második arcvonal feláliitása iránti követelésével kap­hatod ban kijelentette, bogy nézete szerint a Szovjet uniónak ez a köve­telése inkább csak formai dolog és nem a feltétlen szükségességből adódnak. Bizonyos zavargások“ a detroiti Fo rd mgyá rba n Amszterdamliól jelenti a 1>\’B: Alim a brit. hírszolgálat Detroitból jelenti, a River Houget-i l’ord motor­aş repülőgépgyár sajtót ajé közt a lója közölte, hogy a gyárban ,,bizonyos zavargások" támadtak. A szövetségi csapatok megszállták a gyártelepet. Alint kiegészítőén közük, a gyár ezer élőmunkává sztrájk balépet t, tiltako­zásul, hogy a zavargásban részi vett munkások közül hatvanat elbocsá­tottak a gyárból* I sztrájkok megakadályozására Roosevelt 6*1 évre emeli fel a katonai korit at ét rí j BÁCSJÓZSEFFALVA, junius 25. (M. ; T. I.) A két évszázadon keresztül szám- j kivetésben élt, de a honi földre két év­vel ezelőtt visszatért és a Bácskában le­telepített bukovinai székelység Űrnapján lélekemelő ünnepet ült. Zsindely Ferenc kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ter a magyar kormány nevében csütör­tökön avatta fel a bácsjózseffalvai tiszta székely stílusban épült uj állomásépüle­tet. Az ünnepség az állomás előtti nem­zeti zászlókkal és angyalos cimerü vi- rágíüzésekkel feldíszített előtéren folyt le. A miniszter avatóbeszédében többek között a következőket mondotta: — A Bukovinából hazatelepített 'szé­kelység próbatétele közel kétszáz eszten­deig tartott. Közel kétszáz esztendeig tartott a bukovinai számkivetettség és ime, csupa ujongás, csupa reménység között most elérkezett az áldott bácskai tavasz. De ennek a ragyogó napnak fé­nyénél jobban világit és minden arany­it,ál és ezüstnél drágább a ti diadalmas hitetek és hűségeteké amely visszavezé- velt a hazába. Néhány évvel ezelőtt még nem is álmodtátok, hogy ti egyszer a magyar Bácskában a. saját búzátokat fogjátok őrleni. Isten eszközül rendelte .Kormányzó Urunk parancsát az épitő- munka megindításában. Megadta, hogy ^reményeitek valór aválhass ék. A miniszter beszéde további során rá- . mutatott arra, hogy a kormány nagy ál­dozatokkal készítette el a bácsjózseffalvi állomást, ezt a kis remekművet, amely­hez fogható az országban alig akad. Han­goztatta, hogy ezen az örömünnepen min­den magyar lélekben együtt van a buko­vinai székely testvérekkel és boldog, .hogy hitük oly gazdag jutalmazásban ré­;zesült, mint ahogyan azt megérdemel­ték. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után dr. Németh Kálmán, a falu plébá­nosa a hazatért székelység háláját, kö­szönetét és rendíthetetlen hűségét tolmá­csolta a kormányzat sokszor megnyilvá­nult gondoskodásáért. A miniszter és az ünnepségen megje­lent előkelőségek azután megtekintették az állomásépületet, amelyen 14 dombor­mű látható, a székely történelem 14 fáj­dalmas kálváriás állomása. Az utolsó kép egy öreg székelyt mutat szántás közben, mellette kisfia, aki buzamagot vet a fel­szántott barázda közé. A dombormű alatt a következő felírás olvasható: „Szabad földbe magot tettünk — minden verést elfeledtünk . . . Délben egytálételes közebéd volt, ame- lven a miniszter pohárköszöntőjében töb­bek között ezeket mondotta: — Mély hódolattal emlékezünk meg arról a férfiúról, akinek törhetetlen hite, magyar lelkének bölcs tanácsadásai és országvezetése nélkül ezt a mai ünnepet nem ülhettük volna meg. A Legelső Ma­gú ar Embert köszöntjük, vitéz nagybá­nyai Horthy Miklóst. Az Úristen sokáig éltesse. A miniszter és kísérete a késő délutáni órákban tért vissza a fővárosba. ÜLLENZEK politikai napilap Felelős szerkesztő: ZATHURECZKY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR CORVINBAN: MAGDOLNA Hursányi Z olt világhírű regényéből készül íilm ! Csak 16 éven felülieknek engedélyezve! Szereplők. Lázár Mária Luray Ida Somlay Arthur PetrovIchSzvBtisláv Vaszary Piri Árpád YTIargit Lchotay Árpád Kamarás Gyula Somogyi Musi Rácz Vall Sárdy János Billcsi Tivadar Előadások kezdete: 3, 5 és 7 óra 10 perckor, továbbá vasárnap és kedden d. e. 11 órakor. Nagyothallók részére a legmoder­nebb fejhallgató díj alanul! HALÁLOZÁS. Miskov:zky József szabó­mester 79 éves korában, hosszas betegeskedés után meghalt. Temetése 26-án. szombaton délután j órakor lesz a köztemető halottas kápolnájából. a~hét~filmje A kutásó leánya Bemutató a Mátyás király mozgóban A pék leleeége cimii ’egutóbbi Giono-Mar- cel Pagnol-h m után újabb pompás franc a filmalkotásban gyönyörködhetik a kolozsvári közönség. A Mátyás király mozgo újdonsága, a „Ivutásó leány" is Marcel Pagnoinak, a kitűnő francia írónak, a „Máriusz" és „Fanni világhírű szerzőjének a munkája, aki ebben az uj filmjében is úgy a cselekmény felépíté­sében, mint rendezésében, pompás emberáb­rázolásában és történetének. egyszerűségével tökéletesen művészit alkotott. Az egyszerű kutásó leányának, Patríciának élel6orsában, mintha a színpadról ismert Fanni megható történetét éreznénk a maga rea'itásában, ugyanazzal a löké’etes környezet és jellem­rajzzal Az élet ütemét, izét és zamatját érez­zük minden jelenetében, őszinteségével meg­hat, egészséges, ötletes, finom humorával de­rűt és vidámságot áraszt a kutásó szerepé­ben Raimu alakítása külön élmény. Fernan- del és Josette Day is kitűnő 6 a pompás szerep­lőgárda többi tagja is igen jó. Az iroda'mi finomságú, komoly, szép és értéke« film, amely már a francia összeomlás után készü t, a bemutatón Őszinte, megérdemelt nagy si­kert aratott A hét vigözvegy Bemutató a Corvin-mozgót.'an Vidám hangulatú, rendkívül ötletes film a Corvin-mozgó újdonsága, ,,A hét vigözvegy". Egy 50 éves agglegény ügyvédrő’ szól a tör­ténet, aki sok derűs bonyodalmon keresztül mindenáron menekülni akar a társadalmi kö­telezettségek és formák elől, ami persze nem sikerül neki. A film éles keresztmetsze'ét adja a bo'dog, önfeledt, békebeli Olaszország társadalmi életének, sok humorral. szatírá­val, szép tájfelvételekkel, kitűnő rendezés­ben. Békebeli gondtalanság árad a vígjáték minden jelenetéből, úgyhogy az o’asz film­gyártásnak ez a sikeres produkciója kelle­mes szórakozást nyújt. A szereplők is egytől- e§yig jók. A könnyed, hangulatos filmet ér­demes mgméznl. (g. a ) * KOLOZSVÁR MEGYEI KÖZJÓLÉTI SZÖVETKEZET igazgatósága iroda vezető- főkön vvelői állásra pályázatot Hirdet. A pá­lyázati kérvényeket a Vármegyei Közjóléti Szövetkezet elnökének címezve Kolozsvár, Vármegyeházánál kell henvájtam vagy pos­tán beküldeni. Benyújtási határidő 19143 jú­nius 2$. Az állás julius l én elfoglalandó. A pályázati kérelem mellé rövid cLrleirás csa­tolandó. Az eddigi alkalmaztatások Írásbeli bizonyítvánnyal igazolandók. A kérelemhez csatolni kell niég 1. születési anyakönyvi ki­vonatot; 2. újabb keletű hatósági erkölcsi bi­zonyítványt; 3- iskola; végzettséget igazoló okmányt; 4. és egy nyilatkozatot, melyben a pályázó büntetőjogi felelőssége teljes tudatá­ban kijelenti, hogv nem esik az 1-939. évi. IV. te. korlátozásai alá. A javadalmazásra vonat­kozó igényét kérelemben jelölje meg. A java­dalmazásra vonatkozó bővebb felvilágosítást a Közjóléti Szövetkezet igazgatósága adja Á Miuelrva Irodalmi és Nyomdai M«intézet Rt. nyomása. Felelős vezető MAJOR JÓZSEF. 1 Mololor: Sürgős az invázió linox: i\em feliéi lenül szükséges Amszterdamból jelenti a DNB: Mint a brit hírszolgálat jelenti, Roosevelt elnök kijelentette, az a szándéka, hogy a kon­gresszustól a katonakötelezettség korha­tárának 65 évre való felemelését kéri. Ezzel az intézkedéssel az a célja, hogy el­hárítsa a kormányhoz tartozó, vagy ál­tala átvett gyárakban, bányákban és üze­mekben a munkamegszakitásnak veszé­lyét. Mivel a törvény értelmében jelen­leg csak 45 éves korig lehet a férfiakat a katonasághoz behívni, szükséges, hogy a nem kombattáns katonai szolgálat kor­határát 65 évre emeljék fel. Kijelentet­te továbbá, hogy a termelés ismét meg- lassubbodott annak következtében, hogy a bányászok rövid időn belül immár har­madszor szakították félbe a munkát. Mint a brit hírszolgálat jelenti, wa­shingtoni politikai megfigyelők szerint Rooseveltnek a katonaköteles korhatár felemelésére irányuló szándéka még job­ban elmélyítette a Roosevelt és Lewis között fennálló amugyis elkeseredett el­lenséges viszonyt, sőt talán újabb vál­ságot idéz majd elő a bányákban. A Wa­shingtonba beérkező jelentésekből is ki­derül, hogy néhány vidéken a bányászok elégedetlenek Lewisnek azzal az intézke­désével, amelyekkel a munkásokat a munka megkezdésére utasította, anélkül azonban, hogy keresztülvitte volna bér- követelésüket. Minden jel arra mutat, aogv a hangulat a robbanásig feszült. Zsindely kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter felavatta a bacsjózseffaívi székely stílusban épült u] állomásépületet

Next

/
Oldalképek
Tartalom