Ellenzék, 1943. június (64. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-15 / 133. szám

e 1.1, r. N 7. t K 1 m 3 i ii u í u I 1 c. _ 8 KbM l.-dób.» ^labdát. (I ;* A a pcubfii Zólyomi ■' •-»porítottá ,i dohuccui :,oluk szántát (i.c). majd kapu c-K>u kavarodásból Suliin javított, A 4>>. percben Bull.» Unott cl szélen és lőtt ujubb j;ólt a kit utó kapus mellett (3.1), ni*jd a 4:. percben tigjaucsak o volt eteti menses. (•*:!.) Szünet után a 19. percben Zólyomi lőtt v.jabb gólt (j;t) és már-nur úgy látszott, 1 .uasziiótalis lesz a budapesti együttes vere sége, amikor n 37. percben n-esből Solthv. maid a ;v. percben Zalai javított és j;3 vég­eredménnyel végződött a mérkőzés. Kassa—Kolozsvár 4:4 (2:3) A kér csapat Sípos sípjelére a következő képpen alkat tel: A ássa. Ot sólya — Nagy, Mihallina Tresza, Kapirár, Till — Jeţcuk, Heger, An- t >r:ik, M./uá’j, Polú '.yi. Kolozsvár: Bitó - Szegedi, Kovács Ta­vas, Király, Fobori — \ ajda, Tóth, lián, Kurkó llalazs. kassai támadásokkal indult a játék, amely­nek a iţ. percben Jefcstk gólja révén meg is lett az eredménye (t:o), de pompás üss/já­ték után Kolozsvár a 36. percben Bán révén egyenlített. (t:i.) Egy perccel később azonban Jetcsik révén ismét vezetéshez, jutott a kassai csapat (2:1). de nem sokáig, mert Kapczár öngóljával egyenlített a kolozsvári csapat (2:2!, sót a 41. percben Vajda révén vezetés­hez is jutott. (3:2.) A második iélidő 9. percében Vajda négyre szaporította a kolozsvári gólok számát (4:2), de Kassa erős iramot kezdett és a 35. percben Till révén 3:3-™ javított, sőt a 43. percben j közvetlenül a mérkőzés lefújása előtt, Mihalli- na révén egyenlítette is. (4:4.) 1 Az együttesek előzetes és Írásban lefekte- | tett megállapodása szerint sorsibazas követke- Zítt ezutáamely Kolozsvárnak kedvezett és jgy az elődöntők utóm Kolozsvárnak ts L>ei>- lecennek kellett az. első és második helyért, Kassa ruk és Budapestnek a harmadik c' ne­gyedik helyért megküzdenie. Kassa Budapest 5:1 (0:0) Vezette Jania. A két csppat találkozása igen érdekes mérkőzést hozott, amelyet a helyenként a keményebben játszó kassai csapat nyert meg. Az első gól szünet után a 3. perc­ben eseu Héger revén. amit Huszti az 5. percben kiegyenlített. A 12. percben Jefcsik a:i-re javított, majd a 23. percben Tresza szabadrúgásából 3:1 - re alakult az eredmény. A 30. percben Antonik és a 38. percben Kapczár ii-esből 5; 1 -re alakította a végeredményt. Jók voltak Nagy M., Antonik cs Kapczár. illetve a Fekete—Horváth í.—Vafga fedezet­sor. Kolozsvár—Debrecen 5:2 (2:1) Hétfőn délután a városi sporttelepen 1500 néző előtt, Welser játékvezetése mellett került sor a négyes torna döntőinérkőzésére Debrece és Kolozsvár csapata között, melyet a kolozs­vári hadtest csapata megérdemelten nyert meg lelkes és eredményes játékával. A 10. percben Kurkó szerezte meg a kolozsváriaknak a veze­tést, de a debreceni csapat Bállá révén egyen­lített. (i: i.) A .27. percben Pobori révén 2:1 lett az eredmény. Szünet után a 7. percben Tóth lőtte a ko­lozsváriak harmadik gólját, majd a 11. percben Fehér 1 r ésből javított 3i2-re. A 24. percben Kurkó lőtte az uja'bh gólt (4:2). majd a 43. percben ismét az ő bombalövése száll a felső sarokba. (5:2.) A mindvégig élvezetes és pompás küzde­lemből a kolozsvári csapatban Baga a kapus a mezőny legjobb embere, Kurkó és Király eme’kedtek. ki, de a többiek is kitünően dol­goztak. A vesztescsapatból Fehér, Kovács és Pintér voltak jók. A négyes torna befejezése után társisvj- csora és ünnepélyes díjkiosztással fejeződött be a négy levente csapat pompás, sportszerű és jói megrendezett küzdelme, amely Peredy Já­nos kolozsvári hadtest levente labdarugó ka­pitányának és Kádár János levente edzőnek ti eleme. A négy mérkőzés bebizonyította mindezen felül azt is. hogy a levente labdarúgás elérte célját: Sük olyan fiatal tehetséget állított a L.hdarugás szolgálatába, akik -még előbbre viszik a magyar labdarúgást és akiknek nevei­vel ezután rnég sokszor találkozunk. BÉRMÁLÁS A SZENT MIHÁLY TEM­PLOMBAN. Pünkösd két napján a főté­ri Szent Mihály templom a kolozsvári róm. kát. hívek bucsujáró helye volt, mert az erdélyi római katolikusok szere­tett püspöke, Márton Áron a bérmálás szentségét osztotta ki. Ünnep első nap­ján a felnőttek és ifjak, másodnapján nők és leányok bérmálkoztak. A templo­mot mindkét napon zsúfolásig töltötték meg a katolikus hívek, akik áhítattal és lelki elmélyüléssel ha.llgatták meg a fő­pásztor beszédeit és vettek részt a nagy pepisegédlettel tartott ünnepi főpásztori misén. Figyelem! Csak az Ellenzék hirá» tései eredményesek­Harminchat vitézi várományost és két törzs vitéz jelöltet avattak vasárnap délelőtt Kolozsváron törzsjelöltek és a várományosok névso­rát. Az eskü szövegének eÍrni>mifisakor egyszerre hangzottak ol neveik. Esküt tett Ferenc-, ij Sándor dr. t. hadnagy, Mar jay József t. főhadnagy, ifj. Andrássy Gyula, ifj. Balogh Gé a, ifjj. Gujzáyó Gyula. Ridély Alfonz, ilj. báró fiáulfy Janos, ifj. András István, ilj. András Ist­ván (Huszár), ifj. Balázs István, Bartu Károly, ifj. Bedé Jémos, Fábián Ferenc, ifj. Fodor József, Gál Sándor, Kovács László, Kudor Duku András, ifj. Lörincz Ferenc, Nuyy Árpáid, Nuyy Sándor, Bál: László, ifj. Fóka György, Poliszba 'Zoltán, Réthy József, ifj. Szakács Lajos, Takács Rudolf, ifj. Tárkányi Ferenc, Tóth Imre, ifj. Törüs Vig Pál, Túrós Boldizsár, ifj. Varró András, ifj. Veleméry Sándor, ifj. Görög József és Albert Sándor. Az. eskü elmondása után vitéz fíerikő Béla vezérőrnagy, vitézi törzskapitúny avatta fel a várománypsokat és felfűzte a vitézi jelvényeket. A jelvények felfűzése után vitéz Bor csiczky Imre őrnagy mondott rövid be­szédet. Az eskü szövegének elmondása és a jelvénykiosztás alatt a kolozsvári gyalog­ezred kamarazenekara Ben esik György dr. átdolgozásában régi magyar egyházi énekeket játszott. Az ünnepség vitéz Szentpétery János ezredes zárószavaival ért véget. 4 siiíoiporosat; országos nagygyűlést tartottah liolozsvároa KOLOZSVÁR, junius 15. A pünkösdi ün­nepek alatt Kolozsváron adtak találkozót egy ­másnak az ors/ag síitőiparosai. hogy megvitas­sák ügyes-bajos dolgaikat-. A Magyar Sütő- iparos Szervezetek Országos Központja tartotta meg évi rendes közgyűlését s ezen az ország különböző városaiból 200 sütőiparos vett részt. Jeien volt a közgyűlésen az iparügyi miniszter képviseletében dr. Tóbiás Kornél miniszteri osztálytanácsos, a kisipari osztály vezetője, a közellitásügyi miniszter képvisele­tében Megyessy Béla miniszteri titkár. A nagygyűlést a kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében vasárnap délután 4 órakor tartották meg. A közgyűlésen Vass Káioly központi elnök elnökölt, aki szeretet­teljes szavakkal üdvözölte az iparügyi minisz­ter és a közellátásügyi miniszter kiküldötteit, a kolozsvári Iparkamara, az iparfelügyelőség, Ipartestüket, és iparhatóság megbizottait. Be­lemerte. hogy a kassai sütőiparosok magukkal hozták azt a fehérselyem zászlót, amit Rá­kóczi városának felszabadulása után az ország sütőiparosai adtak a kassai sütőiparosoknak. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után dr. Tóbiás Károfv miniszteri osztályta­nácsos az iparügyi miniszter nevében üdvö­zölte a sütőipar Kolozsváron egybegyült kép­viselőit. Elismerését fejezte ki pontos mun­kájuk felett s bejelentette, hogy az iparügyi miniszter a sütőipar színvonalának emelése érdekében a közeljövőben Budapesten sütőipari szakiskolát állít fel. A miniszteri kiküldött beszédét a közgyűlés nagy örömmel fogadta. Utána a kolozsvári sütőipari szakosztály nevében Prezenszky Béla üdvözölte a vendégeket. A napirend során ifj. Préda* Sebő ügyvezető elnök, a központ működéséről számolt be. Is­mertette a számadásokat s előterjesztésére egy­évi időtartamra a régi tisztikart közfelkiál­tással választották meg. A közgyűlés tárgysorozatán szereplő hatá­rozati javaslatokat Gracza János titkár ter­jesztette elő. Ezek között volt a jövőévi liszt­ellátás, a kenyér- és sütemény termelés kérdése, a kenyér- és sütemény-áraknak szabályozása a napi kenyérfejadagnak 23 dekára való fel­emelése, a sütőiparban a zárts.'im kimondása, a kenyér é, süteményárak negyedévenként való átvizsgálása, a liszielcs/tók túlkapásainak megszüntetése és több fontos szakmai kérdés is. Különösen nagy tetszést keltett az a javas­lat, amelyben a nagygyűlés kérte a kormányt, tiltsa meg, hogy a Nemzeti Munkakózpont ipart folytathasson. A? előterjesztett javasla­tokat a közgyűlés több hozzászólás után egy­hangúlag elfogadta. Ezután indítványok hang­zottak el, majd az emelkedett hangulatban meglátott közgyűlés után a résztvevők meg­koszorúzták a Mátyás-szobrot, e-ste pedig egy- tálétcles ^vacsorán vettek rés/:. A közgyűlésen Faragó Endre országgyűlési képviselő, a Nemzetvédelmi Bizottság elnö­kének képviseletében tokái a, Parray Gyula vett reszt, aki az elnöknek a „Sütőipar a nemzetvédelem szolgáatábaró1 című előadását olvasta fel. A közgyűlés nagymértékben segitette elő az ország sütőiparosainak szolidaritását és ki­emelte annak a munkának fontosságát, ame­lyet a nemzetvédelem szempontjából az ország sütőiparossága lelkes buzgalommal végez. A KONGRESSZUS ELFOGADTA A SZTRÁJKELLENES TÖRVÉNYT Géniből jelenti a DNB: Washing* tonból jelenük: A szenátus 55 szava­zattal 22 ellenében elíúgadta a sztrájk- ellenes törvényt. SZOVJETKÉMEKET TARTÓZTAT­TAK LE HELSINKIBEN Zürichből jelenti a Búd. Tud.: A Neue Züricher Zeitung helsinki tudósítója jelenes, hogy a Helsinkiben levő külföldi sajtó kép­viselői előtt hosszabb idő óta ismeretes, hogy Finnországban több mint öt héttel ezelőtt a Szovjetunió javára elkövetett kémkedés miatt több személyt letartóztattak. A letartóztatot­tak között van egy Friedrich Ege nevű kül­földi újságíró. Mindig keli!... „Mindennap“ könyvet Parrígi György és Horváth Zoltán szerkesztésében m&ti ie’ent meg Lexikon Idő endi sorrend! Első évszám Kr. e. 4800, ulo só év-zám Kr után 1943 május 8. Ponlos veze'ő és irányiló a világtörténelem eseményeinek össze.üggései közi. 980 oldal, 32 térkép, 110 oldalas tárgy- és névmutató. Grill k;adásl tartós vátzonkötósben ára 30 pengő. Kapható az ...... „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátvás király-lér 9. Vidékre utánvéttel is azonnal megküldjük. Kérje a legújabb könvvek jegyzékét. ____________________________________ iiuMwnitttfnaaMMaMMMi A Székely Társaság: pá­lyázata főiskolások na k A Székely Társaság, Kolozsvár, pályá zatol hirdet magyar főiskolai hallgatói: nak és hallgatónőknek az alábbi tételek­kel: I. Az egyke és yyerrnektelenség u Szé hely földön. (Felkututandók a helyek, ahol az egyke és gyermektedenség van fildolgozandók az illető helyeken az egy­ke okai, keletkezési ideje, kiterjedése, továbbá a védekezés és segítés helyi le hetöségei.) II. Az alkoholizmus és a népbetegségek (vérbaj, tuberkulózis, rák.) u Székelyföl­dön. (Feldolgozandó bármely felsorolt népbetegség és az alkoholizmus vidéken­ként, vagy községenként, helyi okaik, keletkezési idejük, mai elterjedésük, to­vábbá a védekezés helyi lehetőségei és u segítés helyi, vidéki, stb. kívánalmai.) III. A kaláka -nn dí ser éi a hozzá hasonló népszokások a Székely földön. (1 clkutatandók múltbeli megjelenési formáik, helyenként és vidékenként, kiterjedésük — és vúzylandók alkalmazásuk jövő lehetőségei). A pályázat zárt Határideje 1943. október 3i én déli i óra. Ez időpontig a pályaművek beadandók, vagy ajánjva beküldendők a Székely Társasághoz, (Kolozsvár, Kossuth I.ajos-u. 18. sz.). A pályainüveken szereplő, jeligével ellátott jeligés, lezárt levélben mel­léklendő a pályázó neve, a fakultás, a fő­iskola neve, ahol tanulmányait végzi, foglal­kozása, vallása, születési helye és éve, kolozs­vári és vidéki lakáscíme. Pályadijak: Mindhárom tételnél egyenként P 2JO—250, ezenkívül a pályázatot nem nyert, de jutalomdijra érdemesnek talált mü­vek részére tételenként P. 100—100 jutalom­dij. Általános feltétel: a pályamüvekntá a lel- ki smerctes adatgyűjtésen alapuló pontos ta­nulmányozás s a jelenségek világos, tárgyi­lagos övvzefoglalása. ,E feltételeknek megfe­lelő rcs/lettanulmányok (a kérdéscsoporton belül) ugyanolyan elbírálásban részesülnek, mint a kérdéscsoport egészét feldolgozó mü­vek. Kolozsvár, ty43 junius hó. A Székely Társaság. Kolozsvár. 21-ES BAJTÁRSAK! Junius 15- én este 7 órai kezdettel hivatalos he­lyiségünkben (Szentegyház-utca 9.) összejövetelt tartunk, melynek kere­tében időszerű nemzetvédelmi kér­déseket is megbeszélünk. Hasonló előadásokat minden kedden tartunk. Mindnyájan legyetek ott! Vezetőség. NYÍLT-TÉR Ezen rovat a'att közlöttakért nem vilTal (elelóoaéget a szerkeszt őség. SZTOJKA R. T. FELSZÁMOLÁS ALATT, SZAMOSUfVÁR. A dési k'r. törvényszék Cg. 157 12—1941. számú végzése alapján felhívjuk a fenti ceg hitelezőit, hogy követeléseiket 6 hónapon be­lül a cég felszámolóinál jelentsék be. ci 919 A felszámolók. Minden kereskedőnek, minden alkalmazottnak fontos kézikönyvek: Kereskedők zsebkönyve 1943 A tartalomból: Árkalkulációs tájékoztató. Tudnivalók az értelmiségi alkalmazottakról 1943-ban, A kereskedők adózása 1943-ban. A kereskedők könvvvezerése. Illetékek. OTI tájékoztató. Rendeletck. elv» döntések, ha­tározatok kivonata. Ára 3 pengő Ä kereskedaimi alkalma» zottak fizetése, munka* Ideje és szabadsága A kereskedelmi alkalmazottak legkisebb munkabére A kereskedelmi segédmunkások legkisebb munkabérei. Kereskedelmi alkal­mazottak munkaideje. Az alkalmazottak évenkinú fizetéses szabadsága. Felmondási tájékoztató. Ára 1*20 pen yö Kaphatók az „Ellenzék" könyvesbolté an Kolozsvár. Mátyás király-tér 9. Vidékiek pénzt és 20 fillér portót küldjenek be előre. Utánvéttel nem szállítjuk. ELLENZÉK politikai uapiLap Felelős szerkesztő: ZATHUREC2KY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. nyomása. Felelős vezető MAJOR JÓZSEF. KOLOZSVÁR, .június 15. (Az Ellenzék munkatársától.) Vusúrnup délelőtt 11 órakor Kolozs vármegye és Kolozsvár thj. sz. kir. város Vitézi Széke ünnepé­lyes külsőségek közt avatott vitézzé 3G várományost és két lörzsvité/.jelüUet. Az avatasi ünnepséget a vármegyeháza zsú­folásig telt dísztermében rendezték meg. Pontosan 11 órakor foglalta el helyét az emelvényen vitéz S.entpétery János ezredes, a Vitézi Szék kapitánya, vitéz Borcsiczky Imre őrnagy. Sipos Béla zászlós, Redey Károly protestáns tábori fölelkész és vitéz Balassa József római katolikus tábori lelkész kíséretében. Az ünnepséget vitéz Szeritpétery János ezredes nyitotta meg rövid beszéddel, amelyben mindenekelőtt felkérte a jelen­levőket, hogy egy perces néma felállás­sal adózzanak a hősi halált halt vitézek emlékének. A kegyeletes megemlékezés után vitéz Szentpétery ezredes vázolta azokat a kényszerítő körülményeket, amelyek meggátolják azt, hogy az eskütétel a szo­kásos ünnepélyes keretek közt a Kor­mányzó előtt történjék. A nagy lelkesedéssel fogadott bevezető után vitéz Szentpétery János ezredes felkérte a tábori lelkészeket, hogy szól janak a vitézi várományosokhoz. A lel­kes hazaszeretettől átitatott beszédek után Siposs Béla zászlós felolvasta a

Next

/
Oldalképek
Tartalom