Ellenzék, 1943. június (64. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-19 / 137. szám

6 ELLENZÉK 1 9 < 3 Junius 19. KITEKINTÉS A VILÁGBA írja: HESZKE BÉLA AZ EURÓPAI FILMGYÁRTÁS JÖVŐJE adják Össze a fiatal párokat. Igen sok város­ban a polgári rskettvsbc/ kis zenekart szerződ tettek. Vájjon dobbal lelnie Franciaországban verebet lógni?? KALLÓS EDE NÉVKÖNYVE i A magyar keresztnevekhez tapadó torténoliinei és hagyományt kutatja, magyarázza Kallós lule „Nevek, na­pok" e. könyvében, mely a könyv- na/pra jelent meg. Kallós Ede a rá­dióiban tartott érdekes előadásai után, hallgatóságának széleskörű ér- j deklődésére jelentette meg könyv alakban is keresztneveinkre vonat- í kozó kutatásainak eredményeit. Nem S végzett úttörő munkát, mert Tolnai ! Vilmos már hasonló tárgyú adatokat I közölt. Kallós Kde könyve mégis az I újdonság erejével hat. Ábécé sor- j rendben Írja meg röviden a magyar keresztnevek „történetét“ és erede- I tét. Adatközlése nem téved a száraz I tudományosság unalmába. Élvezhe- ‘ tő stílusban meséli el a szerző, amit. egy-ogy keresztnévről sikerült fel­kutatnia. — Tetszetős, szórakoztató könyv, mindenki kap benne önmn- I gáról egy pár sont, ami sok esetben ! a felfedezés örömével bat. Magyar­ságismeretünk eddig elbanyago.lt, vagy legalább csak nagyon ritka esetben bejárt teniletVre visz el min két Kallós Kde. Érdekes könyv. Érdemes lapoz­gatni. I NYUGATI ŐRJÁRAT — BRÜSSZEL város tanacsa pályázatot hirde ; tett történelmi regényírására. Az 50.000 fran­kos pályadijra olyan f’amand vagy francia nyelven Írott regényekkel lehet pályázni, amelyeknek tárgyát Brüsézel múltjából me­rítették. DÜSSELDORFBAN nemzetközt Intézetet alapítottak .1 nők bzoctal Is helyzetének a ta­nulmányozására. BERLINBEN megjelent a német Írók „Iro­dalmi Kalendáriumának" öU-ik. evloyami. („Kurachnen Deutschci Llteiator-Kalefider 'l A több mint (•/■er oldalas irodalmi évkönyv tar- talma//u valamennyi élő német Író röviden logdlinazott áletiujzi adatat és müveinek jegyzékét. A háború* kiadatni évkönyv me'- tékleie pedig a jelenlegi háború étel halott Íróinak névsorát Is közli. Az. évkönyv az.er- kceztője: Fr. Richter. t:R ANGIS de MIOMANDRE, a nálunk I« jólismert jótolhi francia újságíró arról cse­veg a „Journal de Geneve" május 30-i szá- máhan, hogy a kairói rauzeum igazgatósága *nkat hajtódik a múmiák btztonságbahelyezc- stvel. Megtudjuk, tiogy az angol múzeu­mok „műmla-kés/letét" Kanadába vitték. A kairóiak sorsa leköt még nem döntötlek. Miomandre azt tanácsolja Genfüől a kairói­aknak, hogy múzeumaik. „hallgatag lakóit" vigyék vissza a piramisok labirintusait,*. Többezer évet már átvészeltek ott a múmiák. Miért lenne bántódásuk ezúttal, amikor csak ravasz politikusok settenkednek Kairóban s cs«.k ,/iözlk a háborút", de íőzlüket nem akar­jak megenni?! Napoleon is járt a múmiák hazájában. Cse­tepaté Is Jócskán akadt azon a tájon. Mind­ez elmúlt » a múmiák „épek". Ez a nagy mult bizonyára ezúttal le átvé- szelietl Velük a jelen vlszonlbgságalt. A CANDIDE ezredik 6/áma máju6 26-ikán jelent meg. Az Európaa/.erte ismert és szere­tett francia hetilap ezer számában 1924 óta az uj francia iroda'om legjobbjainak Írá­sai jelentek meg. STENDAL Civita Vecchia-i házáról, amely- len a nagy francia tró 1831-től 1842ig lakott, az a hir járta *a világsajtóban, hogy bomba támadás áldozata lett. Olasz lapukban olvas luk a cáfolatát, hogy a múzeummá átalaki lőtt híz teljes épségben van. STOCK, a viléoszerte ismert francia könyv­kiadó mephalt Párishan 83 éves korában Stork kiadásában jelent meg Kuncz Aladár „Fekete Kolostora" is „Le mofiosiere noir" címmel. A FRANCIA 7.ENFSZFRZŐK ezülóházánrk nem kedv«/ a 6ors. Berlioz párisi háza után most lebontják Couperin párisi házát is. A NfMFT KATONÁK részére rendezel! k nvvgyiijtőnapokaf nagy sikerrel zárták e. Tízmilliónál több könyv gyűlt össze, ame­lyek könil 48 ezer mü olvasásra is érdemes a Das Reich szerint. A P-\R1SI Odéon-szlnház. a franciák má­sodik fő állami színháza felújította Musset és Marivaux epy-egv darabját. A háború ked­vez a „régi" szerzőknek. f Érdekes cikket olvastunk a „Frank­furter Zeitung"-ban az'európai filmgyár­tus jövőjéről. A cikkíró pontos adatokat közöl az európai mozgóképszínházakról. Megtud­juk, hogy Európában 27 ezer mozi van, 11 millió férőhellyel. Európa évi átlagos films/.ükséglete 450— 500 film. E szükséglet nagyobb részét a német és az olasz filmgyártás fedezi. Németország 110 filmet, Olaszország 80 filmet, Franciaország 50 filmet gyárt évente. A magyar filmgyártás adatait nem említi a cikkíró. Bizonyára még nem tekinti számbavehetönek a magyar filmet. Miért is említené meg, amikor a magyar film — leszámítva egypár sze­rencsés kivételt — igen siralmas szinben és alacsony színvonallal topog az euró­pai filmgyártás nagy versenyében. Ebben nem is része van a kabosi já­tékstílus szellemtelenségében tobzódó nagyobb része ott tart. hogy rosszul be­állított színpadi, illetve brettlhjelene­tek sorát rögzíti szellemtelen egy­másutánban. Az utóbbi félévben — tehát a magyar filmgyártás legújabb korszakában, a „gyermekcipőben járó“ magyar filmgyár­tás évein túl — szerencsétlenségünkre meg kellett néznünk egypár olyan ma­gyar filmet, amelyek láttára őszintén szégyeltük, hogy magyarok készítették. Elrettentő példaként idézzük állításunk ra az „Ember a gáton“, a „Vissza az utón“, vagy az „Egy szoknya, egy nad­rág“, a „Láng“ cimü merényleteket a filmgyártás ellen. Láttunk „vagány-ro­mantikát“ ostobán „lélektaninak" ke­resztelt gicsmesébe pakolva, mint pél­dául az „Éjszaka leánya“. Láttunk a ma­gyar röghöz szirupos hitvallásban meg­térő operaénekesről szóló olcsó történe­tet. amelyben a „megtérő“ és rögimádó magyar operaénekes hitvány mulatozás­sal és Latabárral folytatott ostoba vicce­lődéssel „szolgálja a magyar rögöt“, mint például az „Álomkeringő“ cimü filmu.i- donságban. Bosszankodtunk selejtes me­sék naiv feltálalásában. Sajnálkoztunk az olcsó eszközökkel összetákolt meséivel „franciáskodva“ ágáló nehány uj magyar filmünk er kölcsi és szellemi szegénységén és meg­értettük, hogy miért nem említette a „Frankfurter Zeitung“ a magyar filmet- a „számítandók“ közé. A minap érkezett haza egyik bará­tunk Berlinből. Keserűséggel mesélte, ho.gv az egyik nagy berlini moziban egy nálunk „komolyként“ hirdetett magyar filmet a jó berliniek a szó teljes értel­miben végignevették, sőt végighahotáz- ták. Vájjon mikor hallják meg az illeté­kesek a külföld nevetését? Vagy hallot­ták már? Akkor miért nem gondnkod­nak arról, hogy kevesebb, de jobb, mű­vészibb, tartalmasabb magyar filmek szülessenek és főlag Latabárok és La- tabár-szerü árnyék-Kabosok nélkül ??? FRANCIA CSALÁDVÉDELEM: Emlékszünk még Pétain marsall megrázó szózatára, melyet a francia összeomlás után, 1940. nyarán a francia néphez intézett. Az ősz államfő akkor vádolva szólt a veszteit háború okozta zür-zavarban és levertségben tévelygő néphez s a baj okát kutatva, hirdet- te, hogy „kevés volt a fegyver és a gyermek A francia családok elnéptelenedése, a házassá­gok számának katasztrofális csökkenése való­ban nagyban hozzájárult a francia összeom- lasnoz. Ezzel kapcsolatban érdekes kimuta­tást olvastunk a lausannei „Vlilnstré“ cimü hetilapban. 1920-ban még 833.000 házasságot kötöttek Franciabonban. Ez a szám 1940-ben 159-6'oo-ra csökkent. A katasztrofális csökke­nés arra késztette a vichyi kormányt, hogy a házasulni akarókat minden eszközzel meg­segítse. Számos kedvezmény, sok beszerzési könnyítés csábítja most az egybekelni szán­dékozókat a megvalósítás örömébe. így érte el a kormány azt, hogy 1942-ben már 256.500 házasságot kötöttek Franciaországban. A sta­tisztikában Paris nyolcadik kerülete vezet. Ott ic.00c lakosra 99 házasságkötés jut. A kormány nemcsak anyagiakban, hanem külsőségekben és formaságokban is kedvezni akar a házasulandóknak. Rendelet írja elő. hogy az anyakönyvvezetők „illő és ünnepélyes keretek között, kellemes hangulatot teremtve“ A Uáwn* fá&autt Magyarra fordította: Heitmann Ervin Egy erdélyi városban, amely a Kariatok kel.ős közepében fekszik, amelynek meredek hegyoldalairól a tölgyek beesusognak a város utcai zajába, az ősrégi Brassóban németek, magyarok és románok élnek. A telepévény szívverése hároinfúe ütemben történik, esze­rint, hogy miként beszél és érez az egyik vagy a másik. Ilyenformán tulajdonképpen három város szorult bele ebbe az egy városba. Min- denik a maga öná!L> életét éli, ha nemikép­pen össze is szövődött a másiknak e’etével. Csak a benszülött érzi azt a határt, amely mindenik nép fe’ett őrködik. Midőn 1914-ben a háború kitört, az akkori­ban a román határtól nehány mérfö'dnyire, Magyarország szilén fekvő város lakosságét más és más érzések töltötték el. A németek 6zive egészen úgy dobogott mint a Rejna- menti fajtestvéreké. A magyarok az önállóság álmát szövögették. A románok viszont Kelet felé tekintgettek. Egy dombon, amely a házsorok közül »me'- kedik ki, régi épület áll, amelyet) a fák rész­ben eltakarnak. A ház messze, az ősi külvá­rosba tekint bele. Sőt széles ablakaival meg ezen túl is, a fennsik fe’.é. Aki az országúton messzi vidékről igyekszik a város felé, an­nak azonnal szembeötlik ez a ház, amely azt a vágyat ébreszti fel benne, hogy ő is ott lak­jék, a háztetők, a fennsik teleti, nem messze a hegyektől, amelyeknek csúcsai minden ol­dalró'. feléje kéklenek. Annakidején ebben a házban egy- öreg, nyugalmazott törvénybiró élt, akinek gyer­mekei — az egy Tamás kivételével, aki tö éves volt és a német gimnáziumot látogatta — már mind kikerültek a szülői ház védőszár­nyai alól. A fiúnak kevés érzéke vol.1' a vi­dámsághoz. Sötét haj borította bozontos fe­jét. Mindig kissé előregörnyedve, magaí köny- nyedén himbá'va járt. A fiút azonban ko­moly, megfontolt gondolatok töltöttek el. Ezt szinte el sem lehetett hinni róla, mert a nyers külsejű arţ és a komoran tekintő szemek ezt egyáltalában nem engedték sejtetiru Tamás a maga útjait járta, teljes biztonsággal. Isko- ’atársaival csak ritkán beszélt. Még mindig a gyermekkor játékai foglalkoztatták őt. Ott ült az öreg ház előtti pádon. Szemei messze el­kalandoztak a táj felé. Beszédét nem igen le­hetett hallani. A.mi el is hangzott ajkairól, az is inkább csak morgáshoz vo't nasonló, amit néhány élénk, halk szóval kisért az a magyar cipcszinas, akinek édesapja a háznál a kertész szerepét töltötte be, amelyért — el'enszolgái- tatásu! — ott lakhatott egy kis kunyhóban. Kis miihe'yének lármája betöltötte az esté!i levegőn át a környéket. A harmadik tint I.asca Péternek hívták, aki az iskrlai ev fialt a törvénybiró házában lakott, aki jövedelmé­nek gyarapítása végett kosztos gveamekeket tartott. Lasca apja falusi lelkész volt, aki azért adta fiát a törvénybiróhoz, hogy néme­tül tanuljon és később majd könnyebben bol­doguljon az éleiben. Azokon a beszélgetése­ken, amelyeket János Imre folytatott és Ta­más a mé'y hangjával kisért, a román ifjú csak akkor vett részt, ha azok az érdeklődé­sét különösképpen felkeltették Gondo'kozása — Tamáshoz hasonlóan — titiozatos volt. Né­ha ki is tört, oly annyira, hogy a barátai el­némultak, mig ő szinte haragosan fejtette ki a nézeteit. De miután jól fnegérették egymást s mindnyájan elsajátítottak valamit a Tamás lényéből, az önuralmat é6 hűséget, ilyen ki­törések aránylag ritkán fordultak elő. Midőn a háború katonákkal töltötte meg a várost, mind e hárman a pályaudvarra ro­hantak ki, ahol a „Wacht am Rhein"-nal együtt a legtüzesebb magyar háborús éneke­ket énekeljék. A tanulók az iskolasapkájukat, János pedig a cipész-sapkáját fordítva tették fel a fejükre. Virágokat tűztek a sapka sza­lagja mellé és némiképpen ők is harcias ma­gatartást tanúsítottak. De midőn az iskolát év megkezdődött, ismét nyugalom állott be, amelyen keresztül az ember igen gyakran a halálmadár suhogását vélte hallani, amely itt is, ott is befészkelte magát egy-egy házba A hadszínterek nagyon messze estek. A had;- jelentések megszokottá váltak. A közeli ha­tárt látszólag veszély nem fenyegette. Elmúlt az 1915 év. Egy februári napon mind­hármukat sorozás elé állították. Tamás mo­rogva vett' tudomást a dologról és azon a téli napon, midőn a kerten keresztül a házhoz ve­zető lépcsőkön összetalálkozott a másik ket­tővel és bemutatta a besorozását igazoló Írás’, hangjában sötét kiáltás sirt fel. A magyar fiú azon véleményének adott kifejezés!!, hogy nem árt, hogy őreá is sor került. De útjaik ettől kezxlve szétváltak, mert a gimnazista urakból tisztek lesznek, akinek ő majd a csizmáikat fogja takarítani. A másik kettő úgy tekintett reá, mintha hideg vizzuhany ér­te volna az arcukat. Tamás zavarban volt. Válasz után kutatott. Péterből az őrültség határán járó hangon törtek ki a szavak: „Én egészen biztosan nem fogok neked parancsolni". Aztán zuhanó fü- kötegként lerohant a húsz vagy harminc 'ép­csőn és eltűnt a kertben. A magyar fi* meg­döbbenve nézett utána. — Hagyjad — morgott Tamás és lassú lép­tekkel felindult a lépcsőkön. Útközben vissza­fordult és igy szólt: — Mit á'lasz még itt? Midőn aztán egymás oldalán haladták, §za­U .1 K 0 N Y V B K —rcmeamm—— AMI A LEGJOllBAN ÉRDEKLI MA A SZÜLŐKET! Nagy és nehéz gondol okoz a szülőknek gyermekük itkolunevelén kérdése. Ettől a nehéz gondtól mentesí­ti a közelmúlt napokban megjelent ,,lla zui Iskolák, Nevelőintézetei és Internálá­sok Ismertetője“ cimü szakkönyv. Az c. kolaismerletőböl tájékoztatási kapunk az egész országra kiterjedő legkülönbözőbb iskolákról, nevelőintézetekről, szakisko­lákról, igy: gépipari, villamosipari, tear til, vegyipari, szövő, fonó, fa és fém­ipari, kertészeti, bőripari, slb., valamint gazdasági tanintézetekről, nőképző és ház­tartási iskolákról, gyógypedagógiai intéz­ményekről, iskolaszanatóriumokról, in- ternátusokról és kollégiumokról. Tartal~ mázzá még a könyv az iskolák felvételi feltételeit és képesítéseit, valamint a pá- lyaválasztáshoz szükséges, fontos tudni­valókat közli. Számos szakcikket közöl és foglalkozik a tehetséges gyermekek védelmével is. A szép kiállítású és a ma­ga nemében páratlan és hézagpótló könyv dr. Ozorai Frigyes ny. szfv. középísk. főigazgató munkája. m t KÉT VJ SZÉKELYFÖLDI KÖNYV; Lévai Lajos: Parabolák. Történetek a porszemről, a virágról, a szívről, a szé­kelyről, az emberről, a könyvről és a mo­solyról. Apró, miniatűr novellák remek- becizellálva. Mark Twain, Turgenyev írá­sai között találunk erre példát. Olyan, mint egy üveg orvosság, amely biztosan gyógyít, mert megnevettet. Humora tisz­ta és természetes, könnye ragyogó és szívből jövő. Parabolák, mert mindenike tanít. Modern tanitómesék ezek. mert a megrajzolt alakokban reá ismerünk Er­dély közéletének nehány közismert em- emberére is a fedő nevek alatt Lévai Lajos: Egy székelyföldi iskola- mester levelei. Ez a másik könyv is a Székelvföldön jelent meg szerény külső­ben, de annál értékesebb tartalommal. Nemzetnevelő levelek ezek. Jutalom- könyvnek is nagyon hasznos. Bethlenek, Rákócziak, Bornemissza Anna, Körösi Cs. Sándor, Csutak Vilmos történelmi arcképei, számos érdekes, szívvel, lélek­kel megirt tanulságos cikk teszi igazán gazdaggá a könyvecskét. vait ezzel egészítette ki: — Ugyanazon ezrednél kell je’entkezneru, min* te. Az utolsó lépcsőről együtt léptek ki a kert­be. Friss lábnyomokat láttak maguk eiott, amelyek mélyen benyomultak a nóba. Kö­vették a nyomokat és Pétert ott találták a be­havazott baráti pádon. Fejét kezeiDe temeue be.e. Tamás lábával leseperte a havat az ülés­ről és kissé merev tartással leült. A magyal fiú tanácstalanul állott e'őtte. A hideg téii nap zúgott a füleikben. Végül is meg6zó>a:t János Imre: — Beszélj már. Mi van veled? Úgy ülsz itt, mint akit a legnagyobb szerencsétlenség -rí. A csend még nőtt. Szánkók csilingelése hal- 'atszott tel a városból tompán és gyors ütem­ben. — Semmit sem mondhatok — felelt Péter s teje megmozdult a kezei közül — úgysem értenétek meg ti engem. Felemelte a fejét. Barátai a csodálkozástól megdöbbenve látták-, hogy gyors mozdulattal könnyöket törölt ki a szemeiből és vonagló arccal kacagni próbált. Majd felugrott. Hatá­rozott mozdulattal nyújtózkodni kezdett. Majd bement a házba. Félúton egy dalt kezdett fü­tyülni, amelynek erőteljes, felkorbácsoló leti- du'ete volt. — Ismered ezt a dalt? — kérdezte a magyar fiú elborulva. A német fiú intett. Mindketten ismerték. Felhívás volt a cselekedetre. A következő esték egyikén Lasca Péter fel­vette a bakancsait, egy hátizsákot meleg ru­haneművel töltött meg, amelyhez kis holmija, közül még könyveket, leveleket s egyéb dol­gokat csomagolt, amelyek kedvesek voltak neki. Tamás, aki egy szobában lakott vele, szótlanul nézte. Kis idő múlva, nehéz léleg­zettel hozzá lépett s a hátizsákba még né­hány gyertyát csomago't bele, amelyeket eşy fiókból vett elő. Majd kiment a szobából, ahová egy nagy zacskó kockacukorral, egy kenyérrel és csokoládéval tért vissza, ame­lyeket szintén Péter hátizsákjába csomagolt bele. Lassan megfordult aztán és ágya sülére ült. Épp i’yen hallgatagon, de keményen és resz­ketve, összeszoritott ajkakkal közeledett a român fiú is Tamás felé és anélkül, hogy rá­tekintett Volna, egy könyvet, adott a kezébe. Aztán szárazon könnyezve megfordult, egy másik könyv után nyúlt, azt kabátja zsebébe süllyesztette és kiment a szobából. Néhány pere múlva ismét visszajött. Megdörzsö’íe hi­deg kezeit, amelyekből előbb egy kis gombo* lyag cipészcérnát helyezett el a hátizsákjában Közben mosolygott és vállán keresztül igy őzólott Tamáshoz: — Imre mindig olyan bőrszagu. — Nem vo't itthon? — kérdezte Tamás. Péter a fejét rázta. Az éjszaka kel'ős közepébe a törvénybiró belépett a fiuk szobájába* — Gyújtsatok vüágot — szólott élénken —, vatamit hallottam a kertből. Mintha eirt voi- na valaki az ablak alatt. Heinrich Z ill ich:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom