Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-26 / 118. szám

4 mmm ELLENZÉK 1 • 4 3 májat 2 7, A KULTUSZMINISZTÉRIUM HOZZÁ­JÁRUL A MAROSVÁSARHELYI HO­LY Al -SZOBOR KÖLTSÉGEIHEZ. Maros- vásárhelyről jelentik: A vallás'- és köz­oktatásügyi minisztérium értesítette Ma- iOSI'ásárhely város vezetőséget, hogy a felállítandó Bolyai szobor költségeiké. fele részben hozzájárul. A szobor a két Bo­lyait, az apát és fiút fogja ábrázolni és azt előreláthatólag a református kollé­gium előtti téren fogják felállítani. A vá­ros a legközelebbi időben kiírja a szobor elkészítésére a pályázatot. MÁTYÁS EMLEKTURA A IIORTHY­CSUCSRA. A naszódi m. kir. állami ro­mán tanítási nyelvű gimnázium 11 tanu­lója clr. IiKY.efi Góza, Nagy László ős Ro- rubszky Lajos tanáraik veztésével má­jus 19-ón Mátyás ernlékturát rendezett a Horthy .csúcsra. A nagy király emlékére zászlót tűztek ki egy kiemelkedő csúcsra. A MAGYAR ASSZONYOK NEMZETI SZÖVETSÉGE kolozsvári csoportja sze­retettel tudatja tagjait, Kolozsvár társa­dalmát és szegénysorsu lakosságát, hogy , hivatalos órát tart minden héten kedden j délelőtt 11—1-ig a Pitvar helyiségé- I ben, Egyetem-u. 3, félemelet, ahol min- I den hivatalos ügyeikben kéréseiket támo- I gatja. Bonczos államtitkár előadása a szociális Magyarországról , LILLAFÜRED, május 27. (MTI.) A lil- ' lafüredi ifjúsági kongresszus harmadik napján, kedden, vitéz Bonczos Miklós igszságiigyi államtitkár tartott előadást „A szociális gondolat fejlődése és a ma­gyar szociálpolitika útja“ címmel. Az elő­adást végighallgatták az ifjúság képvise­lőin kívül Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes és számosán mások. Bonczos Miklós államtitkár több mint másfélórás előadásának elején vázolta azt az utat, amelyet a szociális gondolat tett napja­inkig. S azzal foglalkozott, hogy mik a teendők a szociálpolitika terén. Szerinte három pontban lehet összefoglalni az ál­lamhatalom és a társadalom részére a ■ feladatokat. 1. A kirívó igazságtalanságok viegszün- tetése. 2. Az általános emberi színvonal bizto- sitása a dolgozó társadalom számára. 3. A társadalmi felemelkedés lehetővé 1 tétele. Előadása végén hangoztatta, hogy Ma­gyarország a szociális fejlődés utján van, ezt megállítani nem szabad, hanem to­vább kell lendíteni. Ellenségeink legfőbb vádja ellenünk az a hazugság, hogy Ma­gyarország antiszociális ország, pedig a szociális törvényhozás tekintetében az eu­rópai államok sorában előljártunk és a 30-as évek folyamán igazán nagylendü- letü szociális alkotó munka indult meg. A költségvetésbe 250 millió pengőt állítot­tunk be, kimondottan szociális célokra. Magyarország a trianoni időkben is mér- földes léptekkel haladt előre a szociális politika utján és a jövőben is folytatja ezirányu tevékenységét. Az államtitkár előadását nagy tetszés­sel fogadták és az ifjúsági vezetők közül sokan szóltak hozzá és részletesen foglal­koztak a magyar társadalom és az egye­temi főiskolai diákság különféle szociális problémáival. A KISIPAROS FOGLAÜÁSMENTES SZERSZÁMA ÉS GÉPE. Az utóbbi idők­ben sűrűn vetődik fel az az eddig tisztá­zatlan kérdés, vájjon lefoglalhatók-e a kisiparosok gépei és ha igen. milyen ha­tárig. Ezt a kérdést a gyakorlatban eddig még a végrehajtók sem tudták egységes eljárás alapján szabályozni. Most aztán sikerült a kérdést rendezni, mert a Kúria jogegységi tanácsa kimondotta, hogy a kisiparosok keresetének folytatásához szükséges gépberendezések és gépjármü­vek a végrehajtás alól kivont szerszámok és eszközök közé tartoznak. TISZTELETTEL értesitem igen tisztelt üzletfeleimet, hogy műhelyemet Dézsma- utca 2. szám alá helyeztem át, kérem to­vábbi szives pártfogásukat. Tisztelettel BIHARI GYULA szerelési vállalat. Tele­fon: 25-97. 01669. AZ EKE HÍREI. Az EKE f. hó 30-án Törökvágás, Kardosfalva, Szentiványi for­rás, Malomgát, Bács, Hója útiránnyal ren­dez kirándulást. Találkozás 7 órakor az Egyesület helyiségében, Jókai-u. 2 szám. Vezető Wolf Sándor. Vendégeket szivesen lát az Egyesület. ÓRIÁSI METEORT ÉSZLELTEK KAS­SÁN. Kassáról jelentik: Május 23-án 23 óra 30 perckor óriási meteor tűnt fel a keleti égboltozaton. A meteor a látóha­tár vonalát követte, végigvonult a déli égbolton és délnyugaton tűnt el. A jelen­ség, amely nagyobb villámláskor észlel­hető, fénybeboritotta a várost s mintegy 5—6 másodpercig tartott. HŐSI HALOTTAK EMLÉKÜNNEPE. Folyó hó 30-án a Hősök temetőjében a hősi halált halt katonák emlékünnepével kapcsolatosan a város illetékes ügyosz­tálya az alábbiakat közli: A testületek, intézmények, egyesületek a hősök emlék­művénél néma koszorúzással adnak kife­jezést kegyeletüknek és tiszteletüknek. A város vezetősége felkéri az összes intéz­mények, testületek, egyesületek vezetősé­geit, hogy amennyiben a Hősök emlék­napján koszorúikat elhelyezni szándékoz­nak, azt sziveskedjenek legkésőbb 29-én, szombaton déli 12 óráig a polgármesteri VII. ügyosztálynál (Távbeszélő 10—56), vagy Írásban bejelenteni. TŰZHARCOSOK DÍSZTABOROZÁSA NAGYVÁRADON. A Magyar Tűzharcos Szövetség nagyváradi főcsoportja az or­szágos elnökség támogatásával május 30- án déli 12 órakor Nagyváradon a Szigli­geti -szinházb an disztáboroz ást rendez, amelyen az országos elnökség is részt vesz. Minden valószínűség szerint szemé­lyesen is megjelenik a disztáborozáson vitéz gróf Takách Tolvay József országos elnök is, akadályoztatása esetén pedig dr. Ullein Reviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, országos társelnök vezetésével egy nagyobb kül­döttség fogja képviselni az országos el­nökséget. A disztábor ozásra a kolozsvári tűzharcos főcsoportot is meghívta a ren­dező nagyváradi főcsoport és az országos elnökség. Ezúton is felhívja a főcsoport elnöksége mindazokat a tűzharcos bajtár­sakat, akik a vasárnapi disztáborozáson részt óhajtanak venni, hogy ebbeli szán­dékukat 28-án, péntek déli 12 óráig a szövetség irodájában jelentsék be. Mielőtt ot honát berendezné, keresse fel bizalommal az „O TT HON" mammsammmmmmmmmmarnKBEamammmmm likberencPz si vállala'ot, hol DÍJTALAN szakszerű, tanácsot kap: ÍZLÉSSEL, hogyan rendezze be jó MINŐSÉGŰ bútorral otthonát. SAJÁT TERVEK! Portale, üzletberendezések és min­dennemű asztalos és kárpitos munkálatok elkészítését vállaljuk. BÚTORÜZLET Mátyás király-utca 1. szám. MŰHELYEK Karolina-tér 7. szám. Tel.fon: 15-84. Cégt. DARUGERŐés HORVÁTH M.ZOLTÁN. Elsőrangú asztalos és kárpitos segédeket magas fizetéssel állandó mun­kára felveszünk. , I I I KIK V ISI I I 11.TNEK „ARANYKALÁSZ*' JELVÉNYT. „Aranykalász“ jelvény a szi­kéi vkeres/túri és ké/.di vásárhelyi Téli Gaz­dasági Iskolákban) a román megszállás idején végzett g.i/daifjaknak, A földművelésügyi mi­nis/tér intézkedett, hogy .» fentiek szerint jogo­sult gu/.daii jak miképp jussanak az őket meg­illető ..aranykalász'4 jelvényekhez és a jdl- v ni wise les jogosultságát igazoló bizonyítvá­nyokhoz.. I fog\ ez ügyben a felesleges levél­ért chok elkerülhetők legyenek, a székely ke­resztúri Gazdasági Iskola részéről tájékozásul a következőket közük: A jelvényeket a/ is­kola fogja elkészíttetni, az azok jogosultságát igazoló b.zonyitványekat az iskola fogja ki­adni. 1 iogy a kiosztás mikor és hol fog meg­történni, azt hírlapok utján fogjuk annak­idején az érdekeltekkel közölni. Éppen ezért mellőzhető ez ügybeni minden további érdek­lődés. Legtovább annyit tegyenek meg az ér­dekelt gazdaifjak, hogy címüket közöljék az iskola igazgatóságával. A BAROSS SZÖVETSÉG FE.I HIVASA A TEXTII.KÉSKERESKEDÖKHÖZ. A Baross Szövetség tudomására hozza a textil kiskeres­kedő tagjainak, hogy a textilkiskereskcdői kérdőívet feltétlenül, legkésőbb folyó hó 30-ig a Textil Központba (Budapest, VI. Pauíay Ede-u. ţa. sz.) küldjék be. A fenti kérdőív beszerezhető minden egyes kijelölt textiláru nagykereskedőnél. Amennyiben a fenti időpontig a jelzett kérdőívet a Textil Központhoz el nem juttatják, áruclosztásban cosábbra nem részesülnek. Maqyar Balt „Falatozója“ este 9-ig nyitva. Bejárat az udvar felől. Tulajdonos: Nagy Margit. ARANYLAKODALOM. Jakncr József és neje FJekcs Zsuzsanna 1943. május hó 30-án, vasárnap délelőtt, a szentmise keretében tart­ják házasságuk ţo eves évfordulójának ün­nepét a Mátyás király-téri Szent Mihály tem­plomban. Az. aranylakodalmat ülő házaspár család: ünnepén résztvesz Kolozsvár egész iparostársadalma, amelynek egyik legszorgal­masabb, legbecsületesebb, a közért mindig ön­zetlenül dolgozó, kiváló szaktudású tagja fakner József. Élete és munkája példája lehet minden törekvő iparosnak, mert Jakner Jó­zsef eddig fáradtságos kétkezi munkájával szép családot nevelt fel s magának őszinte tisztelőket és barátokat szerzett. „EXKLUZÍV MODELL" 1 Íjába kormányrendelet, lilába a közih «< ség zun^lód.ísa, Inába ható .ági ellenőrzi- ,4 a közellátási hivatal ellenőreinek szemlém ja, hiába minden panasz, káromlás és düh.) roham: exkluzív modellek ma is létezne!,j virítanak, sőt ingerkedve, csábitva, pajzá­nul tetszelegnek a kirakatokban. Van Kolozsváron, a Deák I ercnc-utca végén egy cipőü/let. Állítólag keresztény a tulajdonos. Nem tudjuk biztosan, de nem ns érdekes. Üzleti szokásai cseppet sem vallanak keresztény szellemre cs egyálta­lán nem alkalmasak arra, hogy rácsáb:t ák 1 a közönséget a keresztény kereskedelm pár. tolására. Pár héttel ezelőtt kormányrendelet je­lent meg, amely eltiltotta a kereskedőket attól, hogy kirakataikban „nem eladó*', ..a kirakat rendezés alatt*4 stb. feliratú táb­lákat tűzzenek ki. Élénk és élelmes üzleti szellemi izraelitáink Budapesten és egye bütt gyorsan rájöttek ugyanis arra, hogyan játszhatják ki az árak rögzítésére irányuló kormányrendeleteket. Ha a kirakat rende-i zés alatt áll, akkor természetes, hogy nem kell feltüntetni a kirakatba kitett tárgyak árait. így aztán előfordult az az eset, hogy a kirakatok hetekig, sőt hónapokig „ren­dezés alatt“ voltak és a gyanútlan vá­sárlónak fogalma sem lehtett arról, hogy mennyibe is kerül ez, vagy amaz. A másik trükk az volt, hogy ráírták az árura: „Nem eladó*4. „Mintadarab4*. Ennek a levantei üzleti fogásnak kolozs­vári megnyilvánulása, az „exkluzív mo­dell". Nem tudjuk, miért exkluzív és nem tudjuk, miért modell. És azt sem tudjuk, miért van ráírva, hogy „nem eladó“, ami­kor tudunk elegáns kolozsvári hölgyekről, akik igenis megvették ezeket a ,,nem eladó“ exkluzív modelleket“. Természetesen po­tom 200—250 pengőért egy pár cipőt. Pa­rafatalppal. bőrpántokkal. Dehát az ,,ex- j kluziv modelleket“ meg kell fizetni. Vessünk véeet ennek a keleti üzleti szel- 1 lemnek és küldjük oda vissza, ahová való* I a ghettóba. (ó.'i. ÜZLETI könyveket és könyvelési papírokat leqolcsóbban az „Ellen­zék" könyvesboltban vásárolhat. Ko- 1 lozsvár, Mátyás király-tér 9. Telefon i 11—99. Nagvértékü, rejlé/yes ékszerlopás a Bethlen-utcában KOLOZSVÁR, május 27. Rejtélyes í lopás ügyében folytat nyomozást a j rendőrség bűnügyi osztálya, özv. dr. I DzuriJa Béláné Bethlen-utica 1. sz. I a Lau t lakó nrinő feljelentést tett a rendőrkapitányságon nagvértékü ék­szerlopás ügyében. Feljelentésében elmondotta, hogy ismeretlen tettes távollétében felnyitotta bezárt szek­rényét és onnan ellopott egy 8000 P { értékű, 11 bri Iliének övét és egy kék j zafírt tartalmazó platinagyürüt. A I helyszíni vizsgálat, során a. rendőr­ség közegei 'megállapították, hogy a :• tot les semmi egyebet a lakásból • nem \itt el, liánom egyenesen a : szekrényhez ment, tehát, a jelek sze­rint a helyzettel ismerős egyén kö­vethette el az ékszerlopást. E pilla­natban tisztázatlan még az a körül­mény, hogy álkulccsal való betörés utján jutott a lakásba a tettes, vagy pedig valami besurranó tolvaj volt. A rendőrség bűnügyi osztálya a nagvértékü ékszerlopás ügyében eré­lyes nyomozást folytat az ékszertol­vaj kézrekeritésére. í ÉRDEKES JAVASLAT A GAZDÁK kártalanítására, a vágómarhák igénybevételével kapcsolatban, minthogy a forgalmi ár és a hatóságilag megálla­pított igénybevételi ár között néha kü- löbség mutatkozik és a gazdák, kiknek ál­latait igénybeveszik kárt szenvednek, a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara érdekes javaslatot dolgozott ki. A javas­lat szerint minden olyan községben, ahol vágómarha beszolgáltatása van előírva, az állattulajdonosok tehenenkint 6—10 pengőt fizetnek be és ebből vásárolják meg a beszolgáltatásra kötelezett állato­kat. Az állattartó gazdák között annyi­szor 40—80 fillért szednek be, ahány kiló vágómarhát a községbe beszolgáltatnak, mert a forgalmi ár és beszolgáltatási ár között körülbelül ennyi a különbség. A kifizetett ár és a forgalmi ár között mu­tatkozó különbözetet a gazdákból alakult becslőbizottság állapítja meg és a külön­bözetet a tehénlétszám arányában szét­osztják a gazdák között. Minden község, ahol igénybevétel van, alapot létesítenek, amelyben minden üsző vagy tehén után az állattartó gazdák 20—40 pengőt fizet­nek be, ebből kártalanítják a gazdákat 40—60 fillérrel, vagy pedig ebből az alap­ból vásárolják össze a beszolgáltatandó állatokat és fedezik a vásárokban megbí­zott gazdák napidiját. TERMÉSZETJÁRÁS. Az EKE folyó hó 30-án Török vágás—Kardosfalva—Szentivá­nyi forrás—Malomgát—Bács—Hója utirámy- nyal rendez kirándulást. Találkozás 7 órakor az egyesület helyiségében, jókai-u. 2. sz. Vezető Wolf Sándor. Vendégeket szívesen lát az evvesület. ÚJSÁGÍRÓK NYARALÁSA TUSNÁ­DON. A Magyar Újságírók Egyesülete Erdélyrészi Tagozata közli, hogy a tusná­di ujságiróvillában junius 1-től kezdődő- leg két szoba áll az újságírók és hozzá­tartozóik rendelkezésére. Kéthetes időkö­zökben 5—5 újságíró, vagy hozzátartozó­ja díjtalan nyaralását tudjuk biztosítani. Felkérjük azokat a kartársainkat, akik a kedvezményt igénybe karják venni, hogy f. évi junius hó 1-ig írásban jelentsék be Biró László főtitkárnál. Az Egyesület ve­zetősége a nyaralás beosztását igyekszik a feltüntetett kívánságoknak megfelelően megoldani. Részletes felvilágosításokat nyújt Biró László főtitkár az Egyesület irodájában Kolozsvár, Kossuth Lajos-ut­ca 30, a hivatalos órák alatt, (d. e. 10—2.) KARVEZETÖI TANFOLYAMOT REN­DEZ AZ ORSZÁGOS DALOSSZÖVETSÉG. A Magyar Dalos Egyesületek Országos Szö­vetsége idén is megrendezi karvezetői tovább­képző tanfolyamát augusztus 9—19 -ike kö­zött, elsősorban a vidéki karveztők részére. Solfege, gyakorlati karvezetés, magvar nép­zene, hangképzés és karének kerülnek elő­adásra. Előadók a zeneakadémia tanárai és szakelőadók. Jelentkezni julius i-ig lehet a Dalosszövetségnél, Budapest, IV. Reál tanoda - utca 7., ahol bővebb felvilágosítással is szol­gálnak. I A kolozsi sós-gyógyfürdő május 30-án, I vasárnap megnyílik! I 02527

Next

/
Oldalképek
Tartalom