Ellenzék, 1943. május (64. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-14 / 108. szám
19 4 3 május 15. ELLENZÉK Az újságíró és a társadalom TÓTH LÁSZLÓ: (BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY.) benyíló veszedelem és melyik az ut, amelyen előre lehet jutni. De az előőrs nem lehet felelős azért, ha a hadsereg lomha, gyáva, szervezetlen, vagy ellátatlan s ha a nagy hadvezérek és a kisebb csapatparancsnokok nem állanak a feladatuk magaslatán. Az újságírónak ugv kell érteni az arcok pszichológiájához, mint a jó kártyásnak. Arcok lélektana Ha valahol jön a kósza hir, hogy lemond a kormány, akkor a beavatottól nem azt kell kérdezni, igaz-e, hogy lé fog mondani, mert erre a beavatott begombolkozik. Azt kell kérdezni, miért mondott le? Akkor a beava- , tott természetesen csillogtatni fogja kitűnő értesültségét. Például: a miniszterelnök rosszkedvű. Lehet, hogy csak a cipője szoritja, de az is lehet, hogy szőrit a csizma.' Az újságírónak valami belső megérzéssel, valami különös szeizmografszcrü képességgel kell dolgoznia, hogy a kettő között különbséget tudjon tenni. Vagy például: az ismert tekintélyes politikus komor arccal lép ki a miniszterelnök kapuján. Ha az újságíró azt kérdezi tőle, történt valami? hirtelen rendbeszedi magát cs közömbös arccal azt fogja felelni; Semmi sem. De ha az újságíró azt fogja kérdezni tőle: hát mit szól ehhez, kérem? Akkor azt fogja felelni; Én már régen megmondtam, mert... És szépen, folyamatosan elmeséli mindazt, amiről az ujságiró esetleg semmit sem tudott, vagy csak keveset sejtett. Az újságírónak legfontosabb az informátor. Vannak jó és rossz informátorok. A képviselőházban csiripelő verebek és néma csukák járnak. Pedig az információ fontos. A jó, megbízható, komoly értesülés a legnagyobb alátámasztás és segítség az ujságiró számára, de egyúttal a legjobb védekezés. Mert nem kell azt hinni, ha én nem informálok, akkor nem informál más sem. Esetleg éppen az ellenfél ad információt. A túloldali sajtónak egyik legnagyobb ereje, hogy szol gálatára áll egy információs hadtáp-terüiet és a keresztény társadalomnak ebben a kérdésben épp úgy támogatnia kellene sajtóját, mint ahogv más téren is támogatnia kellene. De ez már sajtókérdés is, amiről nem akarok beszélni. Az indiszkréció Sokszor hangoztatják azt a vádat, hogy az ujságiró indiszkrét, pedig az indiszkréciót soha nem az ujságiró követi el, aki megírja, hanem aki elmondja. * I Különben is komoly ujságiró még soha semmit sem irt meg> amit mint titkot bíztak rá. De hogy azután idegesen keresi a valóságot és ki is pattantja, ha titkolják előtte, az természetes. Az újságíró kérdez — a közéleti személyiség felel. Ez az irterju. A közéleti személyiség cselekszik. — az ujságiró válaszol rá. Ez a vezércikk. A közéleti személyiség nyilvánosan szerepel — az újságíró beszámol róla. Ez a riport. A közéleti személyiség titokban csinál valamit — az újságíró leleplezi. Ez a szenzáció. Az újságírónak mindenkit kellene ismerni, mert csak igy tudhat meg mindent és nem volna szabad ismernie senkit, mert csak igy Írhatna meg mindent. Az ujságiró még az ellenfeleknek is tehet szívességet, de engedményt nem tehet még a barátoknak sem. Az ujságiró, bár benne él a közéletben és mindig emberek között van, voltaképpen a közélet nagy magányos vándora. Az ujságiró csak egy valakire számíthat: saját magára. Az újságírói becsületnek éppen úgy megvannak az íratlan törvényei, mint a férfiúi lovagiasságnak. De azt hiszem, hogy a két megiratlan szabályzat majdnem szóról-szóra fedi egymást mindabban, ami morál, legfeljebb abban lehet eltérés közöttük, ami forma. Az igazi ujságiró mindig szerelmese a nyelvnek, amelyen if. Lehet, hogy ezért kerül veié annyiszor ellentétbe. Szabadság és felelősség Deák Ferenc sajtótörvényt, hogy csal^ igazat szabad írni. De ezt ki kell egészíteni azzal, hogy az igazat meg kell irnií Az ujságiró a valóságot irja meg, de az igazságot szolgálja vele. A sajtószabadság az ujságiró számára olyan, mint a levegő az élő embernek: nem élhet nélküle. A felelősség olyan, mint a tisztaság — utálatos volna szabadon, jó kenyéren — de piszkosan élni. Ami hibát csinál, ami kellemetlenséget okoz az ujságiró, annak mindig a sajtó issza meg a levét. Ami jót végez, ami szép eredményt ér el az újság, abból az újságíróra nem háramlik semmi. Az igazságtalanságok igy egyenlítődnek ki, nem éppen igazságosan — de mindenesetre emberi módon. A régi patriarchális világban a sajtó még jó üzlet volt, az ujságiró azt érezte, hogv a tömeg vezetője, tehát nem tett soha engedXANTIPPÉNEK IGAZA VOLT A tudás forrásai Az újságírók, mint köpüből a méhek, reggel szerteszélednek a városba és délutánra megrakodva térnek vissza a szerkesztőségbe. Ez az, amiben a méhekhez hasonlítanak. És abban különböznek, hogy a méhek virágokról mézet gyűjtenek, az újságírók — emberektől mérget. ^ Az újságírókat gyakran szokták megvádolni azzal, hogy adandó esetekben lexikonból puskázzák a tudásukat. Pedig azok, akik ezt a fölösleges megállapitást teszik, elfelejtik, hogy aki mindennap lexikont lapoz, előbb- utóbb mégis csak többet fog tudni, mint aki csaü a kalendáriumot olvassa, vagy az árjegyzékeket böngészi. A "lexikon azonban igen kevés volna segédkönyvnek. Magából a lexikonból 6 6 féle áll rendelkezésre egy nagyobb szerkesztőségben. Amellett hatalmas névTegiszterek 8—io—12 ezer névvel, feldolgozott életrajzokkal, képekkel, cikkekkel, anekdotákkal. Azután ott van az esemény-regiszter, ez a csodálatos ügyességgel összeállított hatalmas német könyv, amely hétről-hetre feldolgozza az egész világsajtót, az egyes nagy világesemények szerint. És még 20—25 segédkönyv- Az újságírónak mindennap tanulmányoznia kell ezeket a könyveket, nem csoda, ha ismeretei minden nap az adatok újabb es uiabb tömegével gyarapodnak. Esemény és ítélet Nehéz-e a mi munkánk? Attól függ. Az ujságiró eseménytelen napon unottan felsétál a Várba s ott lézeng a Szent Györgv- téri palota előtt. Tiz perc múlva kiderül, hogy a kormány megbukott. Rohanás, telefon, diktáiás és húsz perc múlva kinn van, a lap! És a szerkesztő ur azt mondja: Ez remek munka volt! Másik napon nagy vihar készülődik a képviselőházbaini, előre beharangozzák a botrányt, tényleg van is egy kis kiabálás — de nem történik semmi. Az ujságiró megint rohan, telefonál, diktál, újra rohan, újra telefonál, újra diktál órákon át s amikor a lap kikerül az utcára, az olvasó lehangoltan teszi zsebébe: Ejnye, de unalmas ma ez a lap? Az élet nagy könyvének margójára az újságíró ltja a széljegyzeteket. A világkrónika glosszatorai az ujságirók. A történelem hömpölygő nagy folyamának partján apró emberek állanak, akik kísebb- nagyobb kői sókkal meritgetnek a rohanó vízből. A íengeteg vizből csak egy korsónyit! De ezt hiiteíen el tudják vinni olyan vidékekre, ahol azok a tikkadt és szomjas emberek állnak, akik a nagy vízig még el sem tudnak látni. A középkor krónikásai az egykorú idők és a közelmúlt korok történeteit, mondáit és meséit azzal az érzéssel örökítették meg, hogy messze századoknak munkálkodnak. Az újság,; ó azt, ami ma történik, azzal a tudattal Írja meg, hogy csak a holnapnak dolgozik. De éppen ezért nem irhát le sem mesét, sem mo idát — csak egyet, akár jó, akár rossz, akir kellemes, akár keserves: a valóságot! Az uj’ág pár óra világtörténelem — keresztmetszetiben. A világtörténet viszont hosszmetszetei újság, amely századonkint je- jelenik meg. Az ujságiró beleshetik abba a nagyzolásba, hogy azt hiszi, történelmet ir, a történész aligha fog olyan szerényre meg- alázkodm, hogy az ezredévek újságírójának mondja magát. Az újságaó benne él a tömegben. Ezért nem lehet olyan tárgyilagos, mint a történész, aki hideg elvonatkozottHgban áll az elmük korok elmúlt emberei fölött. ,Az újságáé részé az eleven élet eleven embertömegének 1 * * éppen ezért a szubjektivitása olvan nemes elfogultság, ami nem bűn benne, hanem becsületére válik. Ibsen szerint uni annyit tesz, mint Ítéletet tartanunk önmagunk felett. Ezzel szemben bizonyos, hogy újságot írni annvi, mint ítélkezni a világ fölött. Az ujságiró mindig ítél, akár gáncsok akár dicsér. De éppen, mert iró is, a legkeményebb ítélete mindig befelé. önmagának szól. Ezt a közönség csak abból veheti észre, hogy az ujságiró cikkét olvasva, cl kell ismernie — megint igaza van! Bohémek alkonya A régi korban, amelyet szépnek és boldognak gondolunk, pedig csak könnyebb volt és gondtalanabb — az újságíró lehetett köny- nyelmü bohém. Ma az ujságiró nem nézheti a könnyelmű bohémek világszemléletével Az emberek sorsát. Az újságírás akkor lehetett csak a pályája, ma a hivatása kell hogy legyenAz ujságiró az a hírszerző előőrs, aki az emberiség haladása előtt jár és az újságokban minden nap eljuttatja a jelentését arról, hogy mi áll előttünk^ milyen erős a szemA dombok mögül indult el az alkony rózsaszínű és arany rikitásában, de ahogy behúzódott a városba, komoly" szürke képet öltött. A kút körül ülő férfiak tógája beleolvadt a szürkeségbef csak arcukon érződött a menny boltozaton \terjedő színes és tarka sugarak visszfénye. A kis, kopasz, tömzsi- orrú ember körül helyezkedtek el és ahogy lassan átlátszó hűvössé enyhült a nappali hőség, {így vált egyre szárny alább á az órák óta bágyadtan csörgedező vita. A kopasz emberke, mintha láthatatlan karmesteri pálcával irányítaná az ütemet, fáradhatatlan kérdéseivel mindig más cs más hangszert szólaltatott meg. Vaskos ajka körül szellemes és érdeklődő mosoly kísérte a vitát és külö- i nősen figyelmessé vált, amikor legkedvesebb I tanítványa, a magas és elegáns fiatalember vette át a szót. A város felől lány közeledett. Kancsót hozott, megtöltve hűsítő itallal. Szendén, de magától értetődően elhelyezkedett a mester mögött, feléje nyújtotta a kancsót. A férfi ivott belőle és szelíd mosollyal visszaadta a lánynak. Amikor az ifjú tanítványok elszé- ledtek, a magas fiatalember még. visszaszólt: j — Mester, ma nálam tölti az éjszakát? Kedvem lenne még egyideig beszélgetni. j — Jól van fiam, ott leszek. A lány maradt, csendesen meghúzódott a széles, vidám hát árnyékában, mint minden este. A mester sokáig nem vett tudomást jelenlétéről, azután hirtelen megkérdezte: — Nem unod magad itt közöttünk, láI nyom? A lány hevesen tiltakozott. Semmiért sem adná oda ezeket az estéket, amikor a mestert hallhatja. Nincs más kívánsága az életben, mint örökké a közelében lenni. Csak éppen néha nagyon fáj a szive. Mert az még sincs rendben, hogy a mesternek, aki a legkiválóbb ember a világon, még tisztességes otthona sincs. Az éjszakát egyik vagy másik tanítványánál tölti, ahelyett hogy a saját ágyában pihenné ki magát. Különösképpen kegyeibe fogadta a magas, elegáns fiút, aki pedig ravasz róka és otthon mindig lejegyzi magának, amit napközben a piacon hallott a mestertől. Itt ül magánosán a sok vitatkozó fiatal között és nincs senki, aki gondját viselné. A lány szeméből kigurult egy szomorú könnycsepp és a mester nyájasan megkérdezte: — Mi a neved, lányom? — Xantippének hívnak. — Szép név. Egyszóval akarsz a feleségem lenni? Xantippe sirt, önfeledten és boldogan, a mester szórakozott gyengédséggel megsimogatta a vállát, azután elindult a nagy ház felé, hajnalig tartó beszélgetésre az ifjúval, aki már türelmetlenül várta. Másnap Xantippe érte jött és elvitte az esküvőre. Azután hazasietett, rendbehozta a kis házat és jó vacsorát készített. Az ablakba ült szép fehér ruhában és várakozott. A mester békésen üldögélt a kutnál. Megint leszállt az alkony és egyre mélyült a vita, amely mintha a nap lebukó sugarait gyűjtene össze, ilyenkor tüzesedet! a legélénkebbé. A mester szokatlanul sokat beszélt aznap. és vagy kétszer várakozón tekintett az ut felé. Halványan emlékezett egy fiatal nőre, aki ilyenkor szokott megjelenni, kis korsójában a hűsítő itallal. Valami furcsa neve van a lánynak, Egyideig gondolkozott rajta, azután felemelkedett és anélkül, hogy a vita félbeszakadt volna, elindult a nagy ház felé, tanítvány alt ól követve. Az elegáns fiatalember szolgája vacsorát tálalt, de a mester alig nyúlt hozzá. Félig fekvő helyzetben, hallatlan jó érzéssel adta át magát a hajnalba nyúló beszélgetésnek. Másnap sem jött a lány és harmadnap sem. A mester az éjszakát ott töltötte, ahová éppen hívták, szórakozottan cs nagy lelki bekében keveredve idegen ágyakra, szelíden kóstolgatta az elébe tálalt ételeket, napközien sétált, elégedetten cs nyugodalmasan. Egyik ebéd után, amikor legszebben kanyarodott a vita abba az irányba, amelyet 6 szabott meg láthatatlan pálcája lendítésével, hirtelen a homlokára csapott, felállt és elcammogoit. Megvan! A leányt Xantippének hívják és ö néhány nappal ezelőtt feleségül vette. . Barátságosan restelkedő mosollyal, nyitott a „ ..........,.......... 7 ^ ményt a népszerűségnek. Ma a lapkiadás nehéz és keserves mesterség, a -kiadó tehát elsődleges szempontnak tartja a népszerűséget. Az újságírónak ezt tudomásul kell venni, de maga mégsem szolgálhat mást, mint az igazságot. Éppen ezért a társadalom érdeke, a magyarság érdeke, a keresztény közönség érdeke, hogy minél több biztosítékkal vegye körül az ujságiró munkáját és exisztenciáját. Az ujságiró az olvasók eleven lelkiismerete. Azért is nem hallgatnak rá. A legtöbb ember szeret azzal dicsekedni, hogy ujságiró volt valamikor. A vérbeli zsurnaliszta szereti hinni azt magában, hogy valamikor az lesz. Szépy szabad pálya * * Minden esetre most azt lehetne mondani, csak jót tud az újságírókról? Igen! Az igazi, ideális újságíróról csak jót tudok. Idestova huszonöt esztendej e már, hogy hivatásszerűen foglalkozom újságírással, de ma sem áb- rándultam ki belőle. Szép, szabad és független pálya és ha újra kellene élnem, újra kezdeném. De hogy szép, szabad és független maradhasson, az nemcsak az ujságirók érdeke, hanem elsősorban a közönségé is. Körül kell venni ezt a pályát olyan biztosítékokkal s olyan törvényes és társadalmi támogatással, hogy az ujságirótevékenység a szabadság és felelősség egyensúlyában érvényesülhessen és az ujságiró megőrizhesse tollát tisztán és függetlenül és megőrizhesse lelkének önfeláldozó önzetlenségét, minden hatalommal szemben való büszkeségét és minden nagy nemzeti és erkölcsi cél iránt való alázatosságát. Az ujságirópályát azonban szabad pályának kell megtartani, mert ez biztosítja az állandó felfrissülést, a folytonos megújulást, a fiatalság és tehetség érvényesülését. Ez az a pálya, amelyet a fiatalok elől soha el nem zártak, ahol a fiatalokat mindig szeretettel fogadták. Mert ezen a pályán szükség van az elkerülhetetlen és állandó utánpótlásra s az erőknek felfrissítésére. Örömmel mondhatom, hogy ez a fiatal ujságiró nemzedék, amely most nő fel, tudásban, képzettségben épp úgy, mint megbizhatósáeban és rátermettségben méltó utódja lehet a legnagyobb elődöknek is. Mi újságírók soha sem zártuk el az utat a fiatalok előtt és átadtuk nekik azokat a helyeket, amelyeken a fiatalság lobogó lelkesedése és kemény munkabírása adja me| a gyors érvényesülést. Végezetül legyen szabad még egyetlen mondattal 'utalnom arra, hogy a keresztény magyar újságírás az egész magyar társadalomnak előőrse, a társadalom tehát magár becsüli meg és magának biztosítja a diadalt akkor, ha egész lélekkel áll a keresztény magyar ujságirók egyre hatalmasabb tabora Vnoge. szépen összerendezett, tiszta lakásba. Az ablaknál felfedezte az összegubbaszkodott, hervadt és ki sirt szemű nőalakot a gyűrött, fehér ruhában. Néhány lépést tett feléje. Akkor felugrott a nő és torz arccal hadonászva, rekedten kiabált: — Szép kis alak maga! Megérdemelné, hogy szembeköpjem. Szeretném tudni, hol csavargóit három napig? A férfi csillapítón mondta: — Hiszen tudod, angyalkám! A piacon voltam a barátaimmal. — A barátaival! Ostoba fecsegők. És maga a legnagyobb fecsegő közöttük, igazi naplopó. Azt hiszi, kell valakinek, amit maga beszél? Hogy lesz ember, aki busz év múlva még emlékszik a maga nevére? Szókratész, igazán nagy valami a maga neve! Nem szégyeli öregember létére így tölteni az életét semmittevéssel? Legyen nyugodt, még börtönben fogja végezni! * Felkapta az első kezei!gyébe eső tárgyat az állott, poshadtizü itallal telt kancsót és a meglepett férfi felé hajította. Azután letépte magáról a fehér ruhát, hajába markolt, a földre vetette magát, öklével csapkodta a padlót, magánkívül ordított: — Hogy az ilyen minek nősül? Miért nem hagyott békében, miért járt• utánam, mit akart tőlem? — Én tőled? — hüledezett a férfi. Az asszony felugrott és hadonászva állt az ura elé; — Ne kérdezzen, hanem feleljen arra, arait én kérdezek. Azt hiszi, a piacon van? Többé meg ne lássam, hogy ott lebzsel, értette? — Igen — mondta megadón a mester. Az. asszony kiviharzott a konyha felé és bevágta maga után az ajtót. Akkor a férfi felállt es sietve elindult a piac irányába. Tógáját ös: - sr.cfogva, tömzsi lábaival szinte szaladt. A dombok felől friss levegőáradat jelentette a közeledő alkonyatot. Kissé lihegett, amikor megérkezett a kúthoz. Plató néhány lépéssel elébe jött. — Hol volt, mester? — kérdezte kissé szemrehányóan a magas, elegáns fiatalember. — Dolgom volt, fiam. Valamit el kellett intéznem egy nővel. Hogy is hívják? Mindig elfelejtem a nevét. Na mindegy. És szórakozott mosollyal, békésen lehevered cl t a kőpárkányra.
