Ellenzék, 1943. április (64. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-12 / 82. szám

1 9 4 3 április 12. ELLENZEM SPORT Gyenge színvonalú, lanyha küzdelem után 3:2 (0:0) arányban vereséget szenvedett Kispesten a KAC A második félidő közepéid vezetet! a Kispest és o liACnah csak nagy zerencsével sikerült döljait elérni Vereséget szenvedett a PiNÁvaö-íöi a Ferencváros és elvesztette painoki reményeit — Döntetlenül játszót a Szeged az lifpesttel, a Vasas az Elektromossal — Hat góllal verte a Haladást a iMAC Állandó orvosi műszaki szolgálatával 7 ^ IcVERGES IIRRE orvosi müszerléra minden idevágó kérdésben az orvos urak rendelkezésére áll ! ! 1 Orvosi I©1 szerelésének hiányait szakszerűen pótolja, beszerzi felszerelésének feleslegét előnyösen értéke iti, közvetíti. Bővebbet megkeres sre levélben. Cim : Kolozsvár, Jókai-utea 4. szám. , 4 sors különös szeszélye folytán ezúttal harmadik mérkőzését veszti el 3;2 arány­ban a KAC. Az első'a NAC elleni 3:2, a második a Gamma elleni 3:2 és a harma­dik a Kispesten elért eredmény. Mindez azonban lényegtelen. Lényeges az, hogy « . KAC elvesztette ezt a mérkőzését és most j már biztos kiesőnek tekinthető, sőt azonos a pontaránya asz ISB l. pofozógépevei, a Szegeddel,*amely, váratlanul pontot rabolt el az Uipesttől és — ha nehezen is -—> de fölfelé törekszik■ . A kolozsvári csapat nem sokat mutatott a Kispest elleni mérkőzésen, amely a máso­dik félidő közepéig vezetett és las szeren­csével nagy gólaránnyal is nyerhette vo na a mérkőzést. A forduló nagy meglepetése a bajnok- Ságra törő Ferencváros veresége a DiMA- 1 AC csapatától, amely most már megfosz­totta a zöld-fehéreket a bajnoki remények­től, mert a Csepel 34 ponttal biztosan ve­zet. Másik meglepetés az Újpest—Szeged döntetlen, de meglepetésnek számíthat a Haladás súlyos veresége is. A vasárnapi forduló eredményei a kö­vetkezők: Lapos iáiéit, döntetlen félidő után győzött a [elitesen játsié Kispest BUDAPEST. (Az Ellenzék kiküldött munkatársa jelenti): Vasárnap dél1 után mintegy 3000 főnyi közönség előtt került sor a Kispest—KAC NB I. mérkőzésre, amelyet szürke és eléggé lanyha játék után a lelkesebben játszó Kispest csapata nyerte meg 3:2 (0:0) arányban u KAC el­len, amelyet csak a szerencse m.cnteti meg áz igen súlyos vereségtől. A két csapat Palásthy játékvezető sípje­lére erős szélben állott fel és mindjárt kez­dés után szabadrúgás következett Páll danesa miatt a KAC kapu felé, amelyet azonban mentett a KAC-védelem- Az 5- percben újabb kispesti támadás követke­zett, amelyet Szaniszló tisztázott. A 6. perc­ben a KAC kissé feljavult. \ áczi egészen kapuig rohant le a labdával, amelyet azon­ban Boldizsár jó érzékkel kiütött. A 14. percben újabb szabadrúgás következett a KAC ellen és Olajkár í. bombája felső kapufáról pattant ]<i a mezőnybe. A 18- percben újabb bombát eresztett a kiváló kispesti játékos kapura, de eredménytele­nül. A 20- percben Mészáros elől mentett \ ass. A 32. percben nagy helyzetet hagyott ki a kolozsvári csapat: Bonyhádi—Váczi összjáték után Váczi kapu közelből kapufád lőtt. A félidő hátralévő része mezőnyjáték­ká'1 telt el. A második félidő első perceiben erősen rohamozni kezd a kispesti csapat és hama­rosan meg is lett az eredménye; Egressy szalad kapura a labdával, a kapu előtt naoy kavarodás támad, Plank kifut, a lab­dát elvéti és azt Mészáros nyugodtan teszi az üres kapuba (1:0). A gól után egyik kispesti támadás a má­sik után zudui! a KAC-kapu felé. A kolozs­vári védelem szemmelláthatólag megzava­rodik és szinte tehetetlenül futkos a pá­lyán. A 13. percben Mészáros rohan a ka­pu felé, Plank rosszul ú'lja el a szöget és Mészáros jobbszélröl menthetetlenül sarok­ba vágja a labdát (2:0). Az újabb gól mégjobban megzavarja a KAC-oc. A Kispest ezzel szerűben szárnya­kat kap és csak a ha-1 szerencséjén mukk. hogy nem gólzáporral vezet. A 17. percben esik a harmadik gól; Bonyhádi röviden sza­badit fel, a íabdát Hrottkó kapja és vágja a bal alsó sarokba (3:0)■ A harmadik gól után Bonyhádi előre jön, ami szemmelláthatólag jó hatással van a csatársorra. A 21. percben Váezj—Ko­vács IV. összjáték után Bonyhádi kapja a labdát és nyugodtan vágja a tétovázó Bol­dizsár mellett a hálóba (3:1 ). A gól szinte kicseréli a csapatot, amely most már nem védekezik, hanem támad és erős fölényre tesz szert, amely a 30- percben kifejezésre i.s jut. Bonyhádi szépen szökteti Váczit, aki üresen szalad a kispesti kapu felé és az eléje kifutó Boldizsár feje fölött « hálóba emeli a labdát (3:2). A KAC a gó! után továbbra is támad­óé a kispesti védelem jól tömörül és az eredmény változatlan marad. A két csapat küzdelmében vitathatatla­nul a Kispest vo't a jobbik, amely megér­demelten nyerte a mérkőzést. A KAC az ebő félidőben derekasan harcolt, a második félidőben azonban védelme megzavarodott és ez okozta vereségét. A csapat csak az első gó>! után javult fel és tette nyílttá, a mérkőzést az utolsó percekig. A győztes csapatból Olajkár I ., Gazdag, Villányi, ISonn, a KAC-ból Pál, Váczi vol­tak jók és a védelem az első félidőben- Opaty edző a mérkőzés után munkatár­sunknak a következőket mondotta: — Az első félidőről nincsen mit monda­nom A második félidő első felében védel­münk megzavarodott és az okozta a vere­séget, bár az egyik pontot megérdemeltük vohiá . .. reméltó eredménnyel és a fiatalság nagy tö­megeinek bevonásával bonyolódott le. Száznyolc induló, jó eredmények a levente mezei íutóbajnokságon KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt nagy ér­deklődés mellett és xo8 induló részvételével bonyolították le a Gazdasági Akadémia mö­götti téren a levente futóbajnokságokat. A vezetőség és a versenyzők kilenc óra után né­hány perccel érkeztek ki a verseny színhelyé­re, ahol hamarosan megtörtént a versenyzők felállítása és indítása. Az eredmények a kö­vetkezők; A-csoport, 20oc méteres tJrvon, 6o indulóval: t. Kerekes József ly. sz. csapat, 2 Kitla György ty sz. csapat, y. varkas László ty sz. csapat. Az első helyezett ideje y.yo mp, a másodiké yji mp, a harmadiké y.yt.y mp. volt. Az A-csoportbehek csapatversenyéi a MÁV LE csapata (Bihari, Kassai, Koncz, András, Farkas) nyerte yy ponttal. Második a ty. iparos tanonccsapat y8 ponttal, harmadik « S sz. csapat 88 ponttal. B-esöpört, yycc méter, 48 induló; 1. Nagy Márton 2y. sz. csapat 10.1S.2 mp, 2. Hajdú József yo sz. csapat 10.2g.y2, j. Szabó Jó­zsef yc sz. csapat lo.yc.y. Csapatversenyben- t. MÁV LE (Hajdú. Szabó. Sárkány, Ungvári, Schier) 47 pon tal, 2. A 20. sz. iparos tanonccsapat 56 ponttal, 3. ,A 19. sz. iparos tanonccsapat 106 ponttal. A MÁV LE győzelme előrelátható volt. Versenyzői lelkiismeretesen készültek a küz­delemre és azt megérdemelten nyertek. Mind­ezek mellett azonban igen figyelemreméltó az iparostanoncok helyezése csapatversenyben, ami igen komoly eredménynek monaható. Az KB I. eredményei: DIM A VÁG—Ferencváros 2:1 (0:0)­Szeged—Újpest 2:2, (2:1). Csepel—Szolnok 3:1 *1:0). SciiBTC—l jvidék 2:0 (1:0). IS AC—Haladás 6:3 (4:1). Gamrnex—Törekvés 5:1 (3:0). Vfdas—Elektromos 1:1 (1:0), A Semzeti Bajnokság 22. fordulója után a bajnokság állása a következő: h Csepel 34 ponttal. 2. \AC 30, 3. Gamma 29, 4. Ferencváros 28, 5. Sál BT C 26, 6- Vasas 25, 7. Szolnok 24, 8. Újpest 22, 9- Újvidék 20, 10- DiMAVAG 19, 11. Kispest. 18, 12. Hedadás 18, 13. Elektro­mos 17, 14. Törekvés 16, 15. KAC 13. 16■ Szeged 13 ponttal. A kerületi bajnokság eredményei a kö­vetkezők: KEAC—Korvin 6:0 (3:0). Vezette Gábor. Fölényes győzelem, élve­zetes játék. Gól övök: Kovács Pál (3), Szabó (2) éi? Jeszenszky. Bástya II.—Sz. Törekvés 2:0 (1:0). Vezette Sípos. A bőrgyári csapat meg­érdemelten győzött Bakos és Bulik góljai­val. KMÁV 1I—BMSE 7:1 (2:0). A vasutas csapat lehengerelte elbnfe ét. Góllövők: Bá int (3), Boka, Kovács (2), Szilágyi, illetve Siklódi. A mérkőzést Varga vezette. KAC 11.—KMTE 6:1 (3:0). \ ezette Welser. A piros-fehérek második csapata szép küzde'ím után győzött. A gólok közül Tárnoki négyet, Nagy László és Ki?á egyet-egyet lőttek. A KMTE gólját 11-eshő! Tunyoghy lőtte. Postás—DSE mérkőzé* elmaradt, mivel a dési csapat nem érkezett meg. Bindász já­tékvezető 20. percnyi várakozás után le­fújta a játékot. A KAC ifjúsági csapata 6:0 (1:0) arány­ban győzte le a Kolozsvári LE csapatát. Egy győzelem és. egy vereség a kolozsvári KB ll-ö csapatok mérlege Szelternyés (KftC) és Kiss György (KflC) nyerték a kerületi mezei fotóbajnokságoKat KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt ír órai kezdettel, kedvezőtlen időjárás mellett és gyenge érdeklődés kíséretében1 bonyolította le a MASz kolozsvári kerülete a kerületi mezei futóbajnokságokat. Tizenegy óra után néhány perccel dördült el^ az indításra szóló jelzés a Gazdasági Aka­démia mögötti füves térségen és indult el 10 ifjúsági versenyző, hogy megfussa a 3000 m. távot. Közvetlen inditá's után az élen erősen haladó hármas boly alakult ki, amely mind­végig tartotta az iramot. Nagy harc és erős küzdelem után a következő sorrendben ér keztek be a befutók: 1. Szekernyés KAC 10.IJ.6 mp, 2. Nagy László KAC 10.20 mp. 3- Gudor László io.2j mp, 4. Heintz Dezső, y Bertalan Győző, 6. Katona L., 7. Szabó Ferenc, 8. Boross János, 9. Szénássy József, ic. Bakó Ferenc, mindnyájan a KAC tagúi. Az eredmények az indulók fiatalságához é-, a terep egyenlőtlenségéhez képest biztatóknak mondhatók és főképpen az elsőnek beérkező Szekernyés eredménye figyelemreméltó. Csapatversenyben íy ponttal első lett a KAC A-csapata (Szekernyés, Nagy L , Gu­dor, Heintz, Bertalan), második 4c ponttal a KAC B-csapata (Katona, Szabó, Boross, Szé­nássy, Bakó). A megjelenít érdeklődők a verseny lebonyo­I litása után a rajthoz tolultak: A KAC nagy­jai állották a rajthoz. Heten indultak a sze- I niorok számára rendezett versenyen. 6200 m. távon. Indítás után az élen Kiss Gyula vezet, utana Kisr György és Gyugyutz, mindnyájan a KAC tagjai. A második fordulónál sem vál­tozik meg a helyzet. Élen fut egyenletes moz gassal az első három, Kiss azonban alig ész­revehető előnnyel vezet. Négyezer méter kö­rül Gyugyutz leszakad, Lőrincz (KEAC) ve' szí át helyét, utána halad Gyugyutz, akit Bujdos követ. A harmadik forduló után Kiss György növeli előnyét, Kiss Gyula kissé hát­ramarad, de kitartóan, követi klubtársát, aki szép, egyenletes iramban vezet. A negyedik fordulóban lassan kialakul a helyezési sor­rend; Kiss György—Kiss Gyula. A harmadik helyért azonban öldöklő küzdelem alakul ki Bujdos és Lőrincz között, míg végül is a kö­vetkező sorrendben futnak be a versenyzők: 1. Kiss György KAC 20.y6.8, 2. Kiss Gy«* la KAC 20.45.2, y. Bujdos KAC 22 oy, 4. Lőrincz KEAC 22.10, 5. Gyugyutz KAC 22.10, 6s Boross Andor KAC, 7. Dimény KAC. A versenyt a helyszínen díjkiosztás követ­te. A dijakat a szövetség részéről dr. Bíró és dr. Nagy Lajos nyújtották át, akiknek nagy részük van abban, Hogy a verseny figyelem KOLOZSVÁR. Vasárnap délután, bűvös, j szeles időben került lejátszásra a városi sport- j telepen, 1000 néző előtt a Bástya—CsAK és az MSE—KMÁV NB II. mérkőzés. A bőr­gyári csapat a vasárnap délután érkező bé- jtésgsabai együttes ellen fölényes és szép já­ték után könnyen győzött 4:0 (3:0! arány­ban, míg az MSE nagy küzdelemben x :o (i:o) arányban verte a gyengén játszó KMÁV csapatát.-Bástya—CsAK 4:0 (3:0) A kolozsvári csapat már a hatodik perc­ben megszerzi a vezetést, amikor is Gecző— Farkas összjáték után Both közelről a.hálóba bombáz (1:0). A 14. percben Békéssy a 16-on belül kézzel üti le a labdát. A tizenegyest Gecző góllá értékesíti (2:0). A 29. percben Enghy pompás beadását Páljfy kapásból löt i a bal alsó sarokba (3:0). Szünet után a 10. percben Both réven szer­zi meg a Bástya a mérkőzés- negyedik gól­ját. A 13. percben az egyik összecsapásnál Salát, a ,CsAK balszélsője lesérül és utána tíz emberrel játszik a vendégcsapat. A Bástya csapatából különösen Páljfy, Both és Szőcs, a vendégcsapatból Békéssy, Perza és Ul.rhi emelkedtek ki. Szőke József a mérkőzést jól vezette. MSE—K. MÁV 1:0 (1:0) A marosvásárhelyi csapat csatársorában ját- szott Kovács I., a NAC, majd a Gamma volt kiváló válogatott csatarjátékosa, aki ezúttal is mindvégig kitünően mozgott. Az első fél­idő 9. percében Kovács átadását Incze I. la talmas lövéssel, mintegy 14 méterről helyezte a jobb sarokba. Az első félidőben a KMÂV- nak számos alkalma‘lett volna egyenlíteni, de csatárai túl sokat tologattak a kapu előtt Szünet után az 5. percben Demény kitör, közelről a hálóba vágja a labdát, de a játék­vezető nem adta meg a gólt, mert a KMÁV játékosa dancs után jutott lövő helyzetbe. Ez­után ^ Sikó megsérült és a balszélen csak sta­tisztált. A kolozsvári vasutas csapat nyomasz­tó fölénybe került, de a lelkesen és jól véde­kező MSE-vel szemben már nem tudtak az eredményen változtatni. Az MSE csapatából Váradi, Gilig a és Ko­vács, a KMÁV-ból a fedezetsor elégített ki. A mérkőzést Soós József vezette. Tizenhat sikeres népnevelési előadást rendezett SzoInohdobolsanieggál>3n az EIRKE KOLOZSVÁR, április 12. Az EMKE nép­művelési szerelvénye Szolnokdoboka várme­gye községeit látogatta végig az elmúlt na­pokban, Makkal Endre vármegyei népműve­lési titkár vezetésével. Kackón két előadást tartottak a zsúfolásig telt iskolateremben, niig Galgón Joó Imre igazgatótanitó közreműkö­désével az ifjúság részére rendeztek előadást. A következő állomáshelyek Szamossósmető, Nagyboroszló, majd Nagyilonda voltak. Nagyilondán két műsoros előadást rendeztek, nagy érdeklődés mellett. Ugyancsak két elő­adást rendeztek Csiszhegy községben is, míg Désaknán a bányásztelep kulturházában arat­tak szép sikert. Sajóudvarhelyen és Bethlen­ben is két előadás volt, majd Somkeréken és Désen rendezték előadásukat a közép- cs ele­mi iskolai tanulók részére. Hat nap alatt xó előadásban közel négy és félezer magyar hall­gatót részesítettek a legjobb értelemben vett nemzeti nevelésben. A2 előadásokra elkísérte az EMKE-szerelvény előadóit dr. Schilling János vármegyei alispán és Vitay Sándor tanfelügyelő is. Az előadássorozat eredményeként megálla­pítható, Szolnokdobokiban a magyarság mindenképpen komoly megerősítésre szorul. Különösen fontos a lalu zenei oktatásának meglelelő megoldása, örvendetes tény, hogy mindenütt, úgy a falvak, mint a városok ré­széről a legnagyobb érdeklődés kiséri az EMKE népművelési szerelvényének munkáját. Az EMKE vezetősége egyébként tervbevette, bogi Solnokdoboka megyében lehetőleg még a közeljövőben megismétli előadássorozatát. Parkettezésl munkálatokat jutányosmi véBal Urinezi & Ce.. Zápolya-utca 14. és Szeategj- ház-utca L (SeUék-c uxrászdt)

Next

/
Oldalképek
Tartalom