Ellenzék, 1943. április (64. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-13 / 83. szám
♦ 2 Zsindely Ferenc miniszter elnökölt a debreceni Győrliy István Kollégium Párilogó Testületének közgyűlésén ELLENZÉK 19 4 3 6 p r 11 U 13. DEBRECEN. április 13. (MTI.) Vasárnap n.tg\ érdeklödtá mellett meg.ilakti't lhibrevcnbeu a G yürffy Huán Kollégium Pártfogó Testületé a Dny Muzeum elő- adÓTenmhen. Az alakuló közgyűlésen fölösé ge társaságában részlett ás azon t-iiii költ Zsindely Ferenc kereskedelmi ős küz- lekcdésiplyi niinUzft-r. Azt a gondolatol mondotta a mi iiiszter , amelynek jegyélx’n a Győrffy István Koiég-Uiuiot életre lii\tiik, a kollégium maradandó emlékű névadója íKm e-ak é'inditolta, hanem azt peldaadással tanítani és hirdetni is gyekevetr. Gróf Teleki Pál mindig hangoztatta, hogs Magyarországon tamtam és nevelni csak példaadással ]< liet. Ez a kél igaz magyar, Győrffy István és gróf Teleki Pák bár különböző helyen voltak a magyar társadalomnak, minden nagy magvar kérdésben ösztönös bittel és a törvényszerűség bizonyosságával volt egy és ugyanazon a nézeten, mert elsősorban imtgyarok voltak. Vallottak, hogy külön .szerepük vau a/ emberiség é.etébcu, de a/ cmiKtriscg gazdagítására ezt a fruidu tot csak altban •>/ esetbe» és aooyiburi tud jak botöl11mi. auieuny il*.n a mi magyar ólrtiuódunkali saja'to- magyar életünket megvalositani tudjuk. A miniszter megnyitó szavait denk hc- lyeslérs ki-élte, majd Karácsony Sándor egyetemi tanár, a Cvőrffy litván Kollégium <l«l»rt*ft*n i tu mii elnöke isoliertet te a kollégium c- Íját, Ezután Zsindely Fereuţ- né szólalt feJ. Ismertette a kollégium fejlődésének eddigi eseményeit. Ha elgondolom mondotta két évvel e/e'őtt csak •>() fin volt »•> senki ma-- Ma Buda pesten 100 tagú kol egium<>t építünk és vettünk egy házat Ihdwecenbeu is Az alapszabályok ismertet r>e után mc» választották a debreceni pártfogó testület vezetőséget. Az elnök hagljbákay Antal országgyűlési képviselő lett. déré érvényes élelmiszer jegyeket. A kiosztás simán történt meg és torlódások nem voltak. A mérnöki hivatal a mult hó ele jen megkezdte és folytatta a Horthv-uton és a nagvvágóhídon az aszfalt hurkosát, a Ka jántói utón a kockakő és folya.mikő burkolat átrakását. A légoltalmi központ terveket készített a nyilvános óvóhelyek és a városi épületekben kialakított óvóhelyek megépítéséhez. Kiépitetc-k a légo .talmi központot és befejezték a Műcsarnok építését. A polgármester után dr Sólyom Sándor városi n$ztifőorvos Számolt be a város márciii havi közegészségügyi állapotáról, amely minden tekintetl>en kedvező volt. Járványok nem voltak, fertőző betegségek csak szórványosan és csekély számban fordultak elő. A születések «zárna 238. a 1 Ka - lálozások száma 182 > olt Az orvosi hivatal 439 tisztiorvosi bizonyitvánvt állított ki, ebből 263-at házasságkötés céljából. A város területén 1009 szegény beteget gyógy kezeitek A Zödkere-zte-s egészségvédelmi szolgálat 1483 kg. ingyencukrot és 5403 liter tejet osztott ki. A városi kórházban 59 beteget gyógykezeltek A fertőtlenítő intézetben 812 eml>ert é-s 7856 darab ruhát fertőtlenítettek. Ezután dr. Szentk^rényi Róbert ügyészségi elnök. Hollósy-Kuthy Lajos főkapitány helyettes és a többi e.adók terjesz.tet- rék e>!ő jelentéseiket. Zavartalan voit márciusban a város közellátása Ülést tartott a vJros törvényhatóságinak közigazraíásí bizottsága KOLOZSVÁR, áprii'is 13. A város törvényhatóságának közigazgatási bizottsága dr, Inezédy-Joksnum Ödön főispán elnök E te alatt a városház tanácstermiben hétfőn délután öt órakor tartotta meg április havi rendes ülésétAz ii és megnyitása után dr. Kele^iy Tibor polgármester előterjesztette a város március havi közigazgatási állapotáról szóló jelentését- Jelentésében ismertette Mátyás király születésének félezredes évfordulójának ünneplését, Anna kir herce-gasgZony és az Idegenforgalmi L jságirók Egyesületének kolozsvári látogatását, ezután pedig áttért a közellátás ismertetésére. A jelentés szerint a város kö zellá tása zavartalan volt, amennyiben a kenyér, liszt, cukor, petróleum, zsir és lábbeli a fogyasztói szükség-eteket kielégítette. A burgonya- ellátásban javít ás áldott be, ami azonban a piac helyzetén lényegesen nem változtatott. A húsellátás terén zökkenők állottak be, amit részben a vágómarhakeret csökkenése idézett elő. részben pedig az. hogy a megállapított keretet gem lehetett féívásá- rolni, mert a korai tavasz miatt a gazdák tartózkodtak adataik eladásától, sőt a piacokon vevőkként jelentek meg- A nehézségeket az igénybevétellel áthidalták. A takarmányellátás változatlan volt. A tűzifa- ellátás terén a helyzet normális, az idő enyhülésével a rendelkezésre álló íré szí etek fedezték a szükségleteket. A közellátási kerületi irodák a múlt hónapban kiosztották az év második negveKÜLPOLITIKAI FIGYELŐ 30 százalékkal emelkedett a mait évben Székelgadvarkelg idegenforgalma SZÉKELYUDVARHELY, ápriJis 13. Rendkívül érdekes adatokat tartalmaz Szé- kelyudvarbe.ly város idegeuforgalmi statisztikája, amelyet a napokban ál itott össze a Székclyudvarbelyi polgármesteri hivatal. A kimutatás szerint a város szá lódéiban az elmúlt 1942-es évben összesen 5881 belföldi és 9 külföldi egyén szállott meg. Ugyanakkor 7865 napot töltöttek idegenek egy év alatt Székelyudvarhelyen. Átlagban napi 15 pengős kiadást számítva, az idegenek által elköltött összeg egy év alatt 117975 pengő volt. Ezek az adatok azonban csupán a város szállodáinak az adatai és nem szerepelnek benne azok az idegenek, akiket magánosok és családok láttak vendégül- Ez utóbbiakkal Székelyudvarhely idegenforgalmi statisztikája jelentősen bővült ş hozzávetőlegesen 11.000 idegennel jelent többet, ami mintegy kétszeresét jelenti a szállodai idegenforgalomnak. Az azelőtti 1941. évi idegen forgalommal szemben ez körülbelül 30 százalékos emelkedést jelent. A város idegenforgalmi szervei a fenti adatokból azt a tanulságot mentik, ho-gy ha a háború ellenére is évente 30 százalékos javulás mutatkozik a város idegenforgalmában, a békeévek nyugodt és k-legvensulyozott viszonyait véVe alapul, a székóvudvarkelyi idegenforcra.|om mihamar el fogja érni a város lakosságának háromszorosát és számolva az árak mérséklésével, az évenkint Székelyudvarhelyeu elköltött összeg is könnyen elérheti a 400 —500 ezer pengőt. Különösen fontos lenne a város idegenforgalmi szerepe akkor, ha a vármegyének ebből a szempontból kiaknázható területei, főleg a Hargitaiéjtőn épült községek lakossága berendezkednék a fizető vendéglátás intézményéret, amely a Balaton mellett s a mátravidéki községekben is igen nagy jövedelmet jelent az ottani lakosságnak. Vau'arp. — Az USA-ban megszületett a legújabb tnüv/ó. A Philadelphia l iening Hm hun szem! ülés riportere derítette ki, hogy .t nagyobb amerikai városokban .1/ utóbbi hónapokban néhánys/á. klub alakult, az úgynevezett powarp-ok, teljes néven a post-war- planicrsek klubja, Ezt a yenkiizü szó magyarra leghelyesebben ,,hú horn utáni béketervc- zök"-rc lehetne i ordítani. Közismert dolog, hogy Angliában és Amerikában íz eszmék rendesen klubalakitásokban csúcsosodnak ki, A powarpok klubja mellett észrevétlenül elhaladnánk, ha ez a/, intézmény nem volna a negyedik háborús cznek egyik szimptomája. Komoly angolszász folyóiratokban már ps/i- hiáterek kutatják az ilyen klubtagok lélektani okait, amelyek arra kényszeritették őket, hogy a már-már unalmassá váló béke tervezetek elől kényelmes szobákba, bőrfautcliekbcn meneküljenek, ahol kedvükre, zavartalanul ki- tomlsolhatjak magukat a világmegváltó eszmékben. A háború utáni béketervezökel általánosságban két csoportra lehetne osztani: projes/.ionistákra és amaieiirökre. A hivatásosak rendesen állami alkalmazottak és az Egyesült Államok államkasszájának terhére zer- kesztik meg terveiket. Meg azt is el kell ismerni a hivatásos post-war-plancrsokról, hogy legnagyobb részük idealista, aki azt képzeli, hogy egy kegyetlen világháború után a töld népeinek jobb sorsát papíron is le lehet majd intézni. Ezek a gyermeteg powarpo’s hisznek az Atlanti Chartában és a Chartának olyan sajátságaiban is. amelyeket Churchdl, Roosevelt, f.den. vagy Hull utazásaik közben, szónoklataikban, vagy esetleg a kandalló mellett elhullattak. A második csoportba tartoznak a közömbösek. Minden protokoll hallatára gunyo.an lebiggyesztik vékony ajkukat és alig észrevehető mozdulattal intézik el a legnagyobbv/a- básu béketerveket is. A szkeptikusok nagy tömege legszívesebben az iskolák padjaiba küldené vissza az egész világot és ott megtani- tar.ák az élet igaz: értékeire. Mindkét csoport, mint általában 1 szélsőségesek, véleményünk szerint, tévedésben vannak. Már Rousseau óta feltételezzük, hogy a legrosszabb emberben is bizonyosfoku jóakarat van. Tehát azok, akik hajók fedélzetén, alsóházakban cs lordok házában, kongresszusokon és népgyüléseken tömegeik elölt a maguk szája ize szerint meg akarják magyarázni, hogy miért folyik ez a rettenetes háború .1 tömegek kcüvének fenntartása érdd. ében •ajármaguk 'Ital is elismert gyenge papír! , / lányoknak elismert tervekben vetítik fel 1/ uj világ képét, tisztelet remél tó Ciliben ' le hétnek, akik talán tul/ott jóakaratukban inkább önmaguk megnyugtatására öt pontban, vagy több pontban összefoglalják a jövendő boldog .ág-alapokmányt. A szkeptikusok talán még akkor is gúnyosan mosolyognának, ha a/ uj világot meg valósuknak látnák. Ami leginkább aggasztja azonban a szabadságes/mékben hagyom.uiy- s/.crucn hívőket, a/ a/ összeférhetetlen propaganda-hang, amellyel a borotvapenge-reklám módszere alapján népszerűsítik a legkomolyabb eszméket is. S még valamit; hitünkben megingat az a tény, hogy a túlsó oldalon mindent tagadnak, ami a kontinensről indul. A tunéziai harctéri események miatt a Földközi-tenger problémája ismét időszerűvé \ ált. A Földközi-tenger kérdése a föniciaiak és a karthagoiak óta krónikusan időszerű. Mindiu a nagyhatalmak vetélkedésének tárgya volt. Szinte istenítették a Gibraltártól a Szuezig terjedő kék víztömeget s a középkorban Velence ura, a doge házasságra is lépett vele. Aranygyűrűn dobott a tenger vizébe és kimondotta a szillói’évé vált mondatot; S'portsamul te mare... ,,Eljegyezlek téged az igazi hatalom jeleképpenA Mare nostrum azóta ideiglenes idegen hegemóniádtól eltekintve, mindig az olasz nemzet tulajdona volt 1702-ben a tengerek ui gazdája, Anglia, a f öldközi-tengerre is kiterjesztette polipkarjait. Először Gibraltárt, majd Máltát, a Mediter- raneo kulcspontját szerezte meg. Napoleon, a csalhatatlan stratéga szemével tökéletesen látta Málta jelentőségét, amikor azt mondotta: „Inkább a párisi Montmarlre-on látnám az angolokat, mint Máltában''. Ez a megállapítás igazolta a Waterlooi dráma hősét. Anglia világhatalmi pozícióját jelentékeny mértékben több, mint két évszázad óta a Földközi-tenger részbeni uralásának köszönheti. Most a Mare nostrum ismét drámai küzdelmek színhelye lett. Az olaszok azonban biztosan átvészelik a kemény időt. mert minden olasznak mélyen a szivébe vésődött Cagliari admirális büszke válasza, midőn felelt az őt megadásra felszólító angol tengernagynak: Qui sono e rcsto qui: Itt vagyok és itt maradok... NAGY JÓZSEF. Megújították kollektivszerződésüket a Dermata-müvek vasmunkásai Tizenegy százalékos fizetésemelést kaptak a vijlamosmüvek munkásai KOLOZSVÁR, április ij. A -magyar munkásság számtalanszor bizonyítékát adta annak, hogy a mai rendkívüli időkben minden c e- lekedetét a nemzeti öntudat és a magyar ösz- szesség érdekeinek szem előtt tartása vezeti. Legutóbb a kolozsvári Dermata Müvek kétszáz vasmunkása hozott olyan határozatot, amelyre országszerte érdemes felfigyelni. A Dermata üzemnél dolgozó vasmunkások képviselői a Hivatásszervezet helyiségében ülést tartottak, amelynek tárgysorozatán a május elsején lejáró kollektív-szerződés megnosszabbi- tása szerepelt. A kollektív-szerződés urobó pontja értelmében a szerződés még egy évig érvényben marad, ha azt a szerződő felek április 15-ig nem mondják fel. A munkások elhatározták, hogy nem mondják fel a kollektivszerződcst, mert a mai háborús helyzetben nem akarjak a munkásság és a munkaadó közötti viszonyt a kollektívszerződéssel járó tárgyalások zökkenőinek kitenni. Fizetésrendezési kéréseiket és egyéb panaszaikat szerződésen kívüli tárgyalások során fogják elintézni. A villamosmüvek munkásainak kérésére a Hivatásszervezet közbenjárt a kolozsvári vil- lamosmüvek igazgatóságánál, hogy’, a megdráAz uj parlamenti ülésszakkal kapcsolatos kérdéseket tárgyalta az Erdélyi Párt parlamenti csoportjának értekezlete KOLOZSVÁR, április 13. (Budapesti munkatársaink te le fon jelentése.) Az Erdélyit Párt parlamenti csoportja április 12-én délután a párt budapesti irodájában értekezletet tartott gróf Teleki Béla országos elnök. elnöklete mellett. Az értekezleten megjelent báró Bánffy Daniel földművelésügyi miniszter, az erdélyi képviselők majdnem teljes számban, továbbá a» erdélyi felsőházi tagok, akiket Teleki Béla orsz. ein. üdvözölt azon alkalomból, hogy eisőiz- ben vesznek részt az Erdélyi Párt parlamenti csoportjának értekezletén. A felsőházi tagok nevében Markovich Kálmán biztosította a párt elnökét és a pártot a felsőházi tagok őszinte támogatásairól. Az elnök lészlel es beszámolót adott a parlament csoportjának a Ház legutóbbi ülése óta lezajlott kül- és belpolitikai eseményekről, majd az uj parlamenti ülésszakkal kapcsolatos megbeszélésre tért át az értekezlet. A parlamenti csoport ülését párt vacsora követte. gult életviszonyokra való tekintettel, aijo;. béremelést munkásainak. A Hivatásszervezet közbenjárását a villamosmüvek igazgatósága a legnagyobb megértéssel fogadta és hozzájárul t a villamosmü munkásainak béremeléséhez. . '943 január í-ig visszamenőlegesen tizennégy százalékos béremelést állapított meg a munkásságnak. Az elmúlt hét szombat iái már ki is fizették a visszamenőlegesen járó bér különbözeiét, a jövőben pedig a felemelt munkabéreket fogják fizetni. Rendez'k a munkaszüneti napokat A kolozsvári munkásság azzal a kéréssel fordult a 'Hivatásszervezet vezetőségéhez, hogy járjon el a munkaszüneti napok egységes megállapítása érdekében,. Kolozsváron ugyanis az utóbbi időben az a helyzet állott elő, hogy a különböző üzemek és vállalatok másmás időben adtak munkaszünet címén szabad napot munkásaiknak. A Hivatásszervezet vezetősége emlékiratot intézett a kormányzathoz, amelyben azt kérte, hogv hivatalos leiratban közöljék azokat a törvényes munkaszüneti napokat, amelyeken az összes vállalatok szabadnapot kötelesek adni munkásaiknak. Mindenkinek fontos! Tavaszi vasúti menetrend az összes változásokkal 1.80 pengőért az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre 2 pengő előzetes beküldése ellenében szállítjuk.