Ellenzék, 1943. április (64. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-10 / 81. szám
1943 április 10. ELLENZÉK 7 — Irodalmunk vengerkái Cs. Szabó László németországi tanulmányútja és előadássorozata nyomán most már két nemzet sajtója foglalkozik élénken a kérdéssel: mi született a magyarság é^ Európa találkozásából. A németet összegezik, mit adtunk Európának a magyar sajátságokból, szellemi és erkölcsi értékeinkből. Minket inkább az gyötör: még mi mindent adhattunk volna^ ha ... Ez a „ha“ sajnálatos kétoldali mulasztást takar. Mulasztott Európa is, mulasztottunk mi is. Európa abban, hogy aránylag későn fedezte fel a maga számára a magyar szellem örök alkotásaiban halhatatlanná tett eszményeket, a magyarság mélyebb jelentésű művészi mondanivalóit. A magyarság viszont nem sietett kérdezetlenül is felmutatni, amivel különb másoknál. Cs. Szabó László megírja utjegyzeíeiben, hogy ma mi látjuk el Európát köny- nyü olvasmánnyal. A háború nehéz gondjaiban füstölgő nemzetek, elsősorban természetesen a németek, két kézzel nyúlnak a magyar irás friss termései felé, üdítő szellemi táplálékot találnak bennük. A mai magyar irodalomban megvan a könnyű csevegés, a szines elbeszélés, a kedélyes hang, ami a német írók nemzetpolitikai irányú elfoglaltsága miatt majdnem teljesen hiányzik a német irodalomból. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a külföld elsősorban a könnyű magyar Írások után nyúl, érdeklődésével hatalmas könyvsikereket csinál olyan müveknek, amelyek itthon korántsem érnek el megfelelő feltűnést. Az iró ilyenkor a magyar olvasót tartja üa- neprontónak és érzéketlennek, de az olvasó tudja a maga igazát, mert ő az egész magyar irodalmat szemléli, mig a külföldi olvasó csupán aa eléje tett müvet tekintheti. Ezek a csevegőhangu, könnyű, kedves olvasmányok a magyar irodalom vengerkái: szórakoztatnak, feledtetnek. Be meg nem ráznak, eí nem gondolkozhatnak, szenvedélyevadkacsa, fekete árnyakat a földre ejtve. Megértettem. A bárom kacsa cs Száván hívogatták egymást. A magas égbolt és az én háztetőm között hangzott el a kérdés és a felelet. Amikör az én Szávánom háromszor szólt, azok is háromszor válaszoltak, kóny- nyen, halkan a felmérhetetlen magasságból, hivőgatóan. „Vigyetek magatokkal! Vigyetek magatokkal! — /'»e/í, ezt mondta az én szomorú, tanácstalan Szávánom. Attól feliem, hogy Száván rövidrenyirt szárnnyal is talán megkísérli a menekülést. Óva intettem; „Száván! Gyere most még le a háztetőről! ‘ C nem figyelt rám. Csak tovább szólt a szabad madarak felé. Én meg hiába fütyültem, beszéltem, intettem mindkét karommal. Egy, botot kerestem elő s az<zal ütöttem a fába, csak valahogy rám is figyeljen. „Száván! Veszélyes ilyen magasra jelrepülni.. Gyere le gyorsan. Ide le, hozzám. Kém akarsz már nekem semmiképpen sem szót- fogadni“? Elébb nem szállt le a háztetőről, amíg a három vadkeasa hangját csak hallotta' így nézi a partrakerült hajótörött az elhagyatott, idegen szigeten a hajókat a láthatár távoli szélén eltűnni, mikor hosszú ideje magára maradva, egyedülségben nyújtja ki karját a menekülés fele, sziveiben fájdalmas honvággyal. Arra gondoltam, meg kell hogy kössem Szavant megakadályozzam, még magamnál tartsam. Szívtelenség kellett volna hozzá. Titokban úgy hittem még mindig, hogy az én szeretetem és barátságom is jelenthet talán valamit az ő szamara, s különben is,' szá~nya rövid volt, többet már nem is vághattam volna belőle. Beértem azzal, hogy a következő reggel vallatóra fogjam; „Száván, hallgass most rám. El akartál repülni, elhagytál volna engem. Hát nem szeretsz, most már (duóm. Ha ilyen szívtelen tudsz lenni“. Az elemózsiává lenyelte, többet, mint máskor, amennyit három nap alatt sem evett eddig. Velem nem törődött, rám sem nézett. Nyugtalan idők következtek. Mindegyik világos, holdas estén Száván a háztetőre repült, kereste, kutatta, szólította a társait. Asztalomnál ültem, szememet eltakartam kezemmel, vagy lefeküdtem az ágyba és figyelte. Figyeltem és lestem az éjszaka messzeségében el-elröppe.iő madarak hívását, Száván 'óvárgó feleletét. Sokszor alig hallottam vasúlyos alkotásokat raknak a fogyasztók asztalára s akkor a külföld bizonyára csak csökkentett érdeklődést muiat majd a mi mondanivalóink iránt. Tehát Fája Géza aggodalmai eléggé alaposak, javaslata pedig magyar szükségszerűség. Most kell kivinni a magyar szellem legkomolyabb alkotásait, most kell megmutatnunk, mi a legkülönb bennünk, most kell rászoktatnunk Európát arra, hogy mindenkor megbízhat a magyar szellem ítéletében, bármikor számíthat a segítségünkre, mert a magyar iró, a magyar művész soha nem hagyja cserben Európát, nem engedi elbukni a zászlót, amelyre a magyarság és az egész emberiség közös ügyei varrnak Írva. A külföld hébe-hóba ki is emelt néhány nagy müvet a magyar könyvek közül. A magyar klasszikusok eléggé elterjedt könyvei után a németek és olaszok Tamási Áront fordították le, a finnek Kodolányi János iránt érdeklődnek. Még a háború sem tudja meggátolni a komoly munkát. A finnek most Móricz Zsig- mondot fordítják, a franciák és svájciak is szaporán fordítanak, egy német kiadóvállalat Babits és Kosztolányi összes müveire vásárolta meg a fordítás jogát. Ha a mi segítségünkkel ez a buzgalom rendszerré válik s a külföldi olvasó tájékozott lesz a magyar szellemi termelés dolgaiban, ő is megtudja, hogy a „vengerkák“ nálunk is csak azt a szerepet töltötték be, amit most náluk: könnyű és sekélyes szórakozást nyújtottak. Ne ítéljenek azok szerint meg. Van nekünk sokkal mélyebb, sokkal komolyabb mondanivalónk is, de valami túlzott szeméremből eddig hallgattunk róla. Fájt volna, ha a külföld nem fogadta volna olyan megbecsüléssel, amilyennel a kezébe adjuk. PARAJÉI INCZE LAJOS. KITEKINTÉS VILÁGBA 1 TX-YdXzrtsztto'irK/ii IrSa; HSSZXE BÉLA REMÉNYIK VERSEK — OLASZUL Most' érkezett hozzánk annak az olaszmagyar barátság jegyében fogant szép kulturális munkának az olasz sajtóvisszhangja, amely a Triesztben megjelenő „Termini“ ci- mii folyóiratnak magyar-olasz különszáirját kísérte. A „Termini“* különszáma két nyelven, magyarul és olaszul jelent meg, azonos szöveggel. A vaskos, 250 oldalas különszám a két nemzet irodalmi és művészeti értékeit mutatja be. Az uj magyar költészet remekei közé a szerkesztők felvették Reményik Sándor hat szép versét is. Különös örömmel tölt el ez minket, erdélyieket, amikor hallhatatlan költőnk időtlenné nemesedett szép sorait az ország határán túl is megbecsültnek látjuk. Gino Sirola, az olasz rész szerkesztőjének remek fordításában olvashatjuk Reményik egypáir szép versét, mint a „Madonna del Mare“, „Mindegy“, „Egy eltűnt anyjához", „Voltam egyszer“ . . . Sirolia „Nehány szó a modern magyar költőkről“ cimü tanulmányában a következőképpen ir Reményik Sándorról: “Reményik Sándor a legkiválóbb magyar irredenta köítő. A román uralom alant hittel és meggyőződéssel küzdött, amig végre húszéves várakozás után felvirradt a megváltás tündöklő hajnala. Gyönyörű példát szolgáltatott arra, hogy miként kell a szent cél szolgálatában önmegtartóztatással és önfeláldozással az elnyomott testvéreket vigasztalni és lelkesíteni. Mint a rádióantenna, mely felveszi a világ minden tájáról érkező hangokat, ugv gyűlt össze költészetében is mindaz, ami a fájó erdélyi lélekben forrt, hogy verseiben őszinte és hathatós kifejezést találjon. Romantikus és egyéni költészet ez, mélységes gondolatokkal és' keserű szépségű képekkel'. PÁRISI KRÓNIKA Parisban megnyílt a világ legkisebb színháza. A neve is illusztrálni kívánja a kicsiségét. Monsieur Oger, a vállalat, igazgatója „Zsebszinház- nak“ (Theatre de Poche) nevezte el ezt a hatvan ülőhelyet számláló teátrumot. Kísérleti színháznak: szánta üger itr a vállalatát és nyilatkozata szerint elsősorban „félreismert“ teietségek darabjait kívánja bemutatni. 9 Párig hires ócskapiacát., a „Bolha- piacot“ amióta a háború kitört legalább negyvenszer „lebontották és megszüntették“ a — világsajtóban. Időnként megható párisi tudósításokat, vidéken megjelent visszaemlékezéseket olvashattunk erről a kopottságában is olyan szines és festői párisi piacról, amelyet Márai Sándor remek karcolatokban örökített meg a. magyar olvasó számára „Bolhapiac“ cimü kötetében. A „Bolbaniac“ nem tűnik el Páris életéből. Ott marad a Portré Clig- nancourt-nál, hiszen nagy szükség van reá, mert Párisban ma forgalmas hely az ócskapiac... Volt idő, amikor Európa minden nációja találkozott aiz ijesztően vékony, egekbe törő s minden pillanatban a leomlás házak árnyékában lévő térségen... Most csak éhes franciák adogatják el ott azt, amit még eladhatnak. Csak annyi változás lesz ezen a festői „piacon“, hogy egy részét „»levágják“, mert -a Clignancourt-i tájon felszántjá»k a földet — és zöldséget fognak termelni a felszabadult területen. & Apárisi lakos nyomorog, gyakran éhes, de nem mond »le szellemi igényeiről. A „Candide“ jelentése szerint a képkiállitásokra tömegestől tolulnak az emberek. Minden, ami látható szép, mindén ami olvasható jó, kell a párisiaknak. A mintegy hatvan párisi közkönyvtár 1942. évi forgalmát most közölték A kimutatás szerint 1942-ben 2,382.000 müvet vettek ki a párisi könyvtárakból. Érdekes, hogy ugyanezekből a könyvtárakból 1938-ban 1 millió hét,százezernyi kötetet kölcsönöztek a „boldog békeévek“ párisi polgárai. A nyomorúság a betű megbecsülésére tanát... NYUGATI ŐRJÁRAT LOUIS BROM FELD, a magyar olvasó-K közönségtől is fölismert angol iró két uj müve jelent meg egyelőre német fordításban; „So musste es komment: és ,,Traum in Louisiana ‘ címmel. Az előbbi kötet Zürichben, az utóbbi pedig Bernben jelent meg. GEORGES SIMENON, a világhírű „nemes-ponyvaíró“, miután már túljutott a négyszázadik könyvén, szin- darabirásra adta a fejét. Egyik regényét (La Nuit des sept ministrese Hét miniszter éjszakája) Charles Mé- ré-vel együtt feldolgozta színdarabnak. A darab a Théatre Porte Saint Martin-ban kerül színre. Cime: Le Pavillon d'Aisniéres = Az Aisniére-i pavilion). A SPANYOL NEMZETI ZENESZERZŐK NAG1 DIJÁT Joaquin Rodrigo kapta „Hős; szimfónia“ cimü müvéért. LIPCSÉBEN most ünnepelték Németország legrégibb megszervezett koncertzeneka rának, a híre; „Gewandhausorchester' -nek kétszázadik alapítási évfordulóját. A zenekar 1793-ban 16 taggal lépett a nyilvánosság ele Azóta a létszámot száz tagban állandósították. HÁGÁBAN bemutatták Ermanno Wolf Ferrari „Sly“ cimü operáját. Ferrari a modern európai zeneköltészet egyik elismert nagij tehetsége. WERNER HEGEMANN, német müvésztörténész és esztétikus, a híres Kék Könyvek sorozatába 1 kiadta alapvető tanulmányát a német rokokóról. (Deutsches Rokoko). A szép illusztrációkkal díszített könyvben Hegemann szakszerűen vázolja a német barokk stílus rokokóvá való fejlődését. EREI BURG I. BREISGAU RAN JapánNaftokat rendeztek. Az ünnepségok köretében mutatták be Arthur Schneider > ţduUcujgyu szJuióÁlir kel nem gyújtanak. Amint Cs. Szabó László is írja, nem kell szégyenkeznünk miattuk, eléggé csinosak és illatosak. Ám ítélete mögött sokkal halkabban megszólal a sorok közötti hang: nem szabad félremagyarázni a vengerkák külföldi sikerét s föllép: külföldi sikereket nem lehet hazacipelni azzal a szándékkal, hogy itthon „helyesbítsék“1 velük a bíráló szemmértékegységet. Hiszen a külföld egyenesen a könnyű szórakozást keresi bennük s azt meg is találja. A magyarság mulasztásáról ugyanakkor Féja Géza ir figyelemre méltó | cikket. Nem az a baj, hogy a „ven- j gerkákriak“ sikere van odakint, ha- ; nem az, hogy mellettük az igazi ma- j gyár mondanivalók nem jutnak szó- ; hoz. Európa kielégíti velük a ma- i gyarság iránti szellemi érdeklődését. A vengerkák pedig a magyar szellem képviselőinek jelmezében jelennek meg külföldön, úgy járják a világot, holott — éppon Cs. Szabó szavai szerint — bár nem kell restelkednünk miattuk, de a rangunkat semmiképpen sem bizhatjuk rájuk. Féja Géza egyenesen azt javasolja, hogy a jövőben csak olyan könyvet, színmüvet és mozidarabot lássunk el útlevéllel, amely méltóképpen képviseli a magyar szellem komolyságát, széles látókörét, erkölcsi emelkedettségét és Európa-gondjait. Háború van, válság van. Nem csupán a gazdasági élet válsága, de a szellemié is. Ma az emberek nem azt olvasnak, nem azt néznek és hallgatnak meg, amit leginkább szeretnének, hanem amire a napi gondok űzik és időt engednek. A művészetben ma a mákonyi keresik. De a háború után „lefekszenek a földre, úgy könyörögnek a nehéz irodalomért“ — írja Gs. Szabó László. A külföld tehát bizonyosan visszatér a szellem mélyebb kútfőihez, azonbasa mi nem várhatunk addig. Abban a pillanatban ugyanis az európai nemzetek szellemi emberei — irói, képzőművészei és mozigyárosai — ismét lamit, olyan halk, olyan puhít és könnyíi volt a messzeségből ideszüremlő hang. Aki nem ismerte, azt hihette volna, hogy a tovatűnő éjszaka sóhajtása ez. És Száván az éjszakával beszélget. Eljött ismét az éjszaka, amikor Szávák hangosabb, követelöbb volt a szokottnál. De mert tudtam, amint a háztetőn van, az én szavamra nem figyel, nem is szóltam már hozza. Az asztalnál ültem és vártam, hogy kialtasanak vege szakadjon. És elhatároztam', szárnytollait nem vágom le többé, szabadságát visszaadom. Ágyba^ feküdtem, mint a gyermek, aki a zivatartól és a villámcsapástól is fél, ttgy húztam a fejemre a takarót, aludni akartam. El is aludtam, Száván hangia is elcsendesedett, de a madárnak a képe velem volt álmomban is. Magam előtt láttam a háztetőn és csak rikácsolt és kiáltott az ég felhői felé tanácstalanul. A képet nem tudtam kitörölni a szivemből, kétségbeesetten és bágyadtan ébredtem föl. Masnap valami orvosságot csöpcgtettem a B szárnyára, amitől, úgy tudtam, a toll gyár- | sabban nő. Vigyék öt az uj tollak az élet, | az' égbolt kekje fele, ahogy ó akarja. Csak B még egy kis lemezkét szerettem volna a Iá- I bár a erősíteni, arra azt Írtam; Kedves, egyetlen Szavanom, repülj, szállj a hold fényes éjszaka mélyébe, szállj boldogan és szabadon az égbolt végtelenségébe. relálltam az asztaltól, de Száván eltűnt, nem talaltam sehol. „Gyere hozzám, gyere, Száván“ — kiáltottam. Hiába kerestem. Megnéztem az összes bek- | lókat, a kedvenc helyét, ahol aludni szokott, I a háztetőn sem volt. Kicsi pehely úszkált a I levegőben, ű háztető vízcsatornája fölött', bi- | zonyara Száván mellerői való toll volt, amit B elvesztett. Ő nem volt sehol. A pehely las- | su szallingózasat követtem, a könnyű, reggeli szellő magavdl vitte. Lóhalálában futottam a tóhoz. Ott minden a regi volt. Buja fii a parton. Érett termés mindenütt, apró magszemek hullottak a kalapomra, vállamra. „Száván, hol vagy? Gyere vissza hozzám, 0 gyere, hisz meg kell hogy halljad a han- 8 gom. Kérlek, nagyon kérlek, gyere vissza § A lóban csak rothadt avar úszkált. Ka- I gyón egyedül, elhagyottnak, tár<talannak | éreztem magam. A csillagos éjszaka átölelte 8 őt. Usz volt. És ö bizonyára a testvérei szár- i nyán indult el a hosszú, hosszú útra dél , 8
