Ellenzék, 1943. április (64. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

BLLENXÉK 19 13 áprlilt 1» hipek ‘Magyar hősök A legválságosabh helyzetből szabadította hl egyik hsiivédszázadunkat a bolsevistáikul vívott harcok során Marosi bereue hadnagy. április eS-án elkeseredett ’>arcokat vívtak kötelékeink Pigarjevka község korul. Az ellenség hatalmas túlerővel támadott, tá­madásával. a helységben védekező erőket t<l- jeseu körülzárta, sőt az. egyes honvédszázado­kat is elvágta egymástól. Marosi I er •>< had­nagy,- zárjon!/segédtiszt, a szinte kilátástalan helyzetei látva, átvette az. egyik súlyosan se­besült szakasz parancsnok szakaszát s azt -a- ját elhatározásából ellent amadasri vitte. P szakaz élén rend kiviéi nehéz, es súlyos •sarco­kat vivőit es szívós küzdelemben, helyen kint kézitusában, -visszafoglalta az ellenség által már elfoglalt hidat. Ezt mindaddig '.irtotta, amíg az. elvágott század a zászlóalj többi ré­szeivel egyesült. Marósé hadnagy vitéz és talpraesett fegy­vertényével. nemcsak vakmerő személyes bá­torságáról tett Umuságot, hanem megmentet­te a bekerített szói?adót is a teljes megsemmi­sítéstől. AZ ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET április hó 4-én. vasárnap kirándulást renJe? a következő útiránnyal: Donáth-ut, Csiga- domb, Martonos, Báthori-hegy, Magyaréiba. Magvanádas. Indulás reggel 8 órakor az EKE Jókai-utca 2. szám II. emelet alatti helyisé­géből. Vezető Székely József. Vendégeket szí­vesen lát a vezetőség. BESZÜNTETTÉK A BUDAPEST— BECS KÖZÖTTI Al TORUSZFORG.AL­AI AT. Budapestről jelentik: A Áfa gyár Kir. Államvasutak igazgatósága közli, hogy a Budapest és Becs közötti autóbuszjára­tok forgalmát április 3-áied további intéz­kedésig beszüntették. Az utolsó járatok áp­rilis 3-án közlekednek­KEIN DELET \ ZÁR ALA VETT ACKÉSZI ETEKRŐL Budup< hti öl jelentik: A Budapesti Közlöny esiitörtöki «zuma közli .1/. iparügyi mim'-zh r rendele­tit a /ár al«i vett any.»akés/,.<stek felhasz­nálására, feldolgozására és kiszolp á'Autúsá­iíi vonatkozó engedélyek határidejének korlátozása ügyében. A rendelet Meruit a zár «1« vett miyagkrsz,lelek felhasználású* ra, ledolgozására. 'agy kiszolgáltatására vonatkozó engedélyek, amennyihen az en­gedélyt kiállító hatósági szerv a? engedély, lien rövidet)I) határidőt n<‘m állapit rueg, a kiállítások ér\<nyét jövő esztendő március hónapjának 31. napján hatályukat vesztik. Az DM3, évi január I- napja elölt kiadót) engedélyek DM3- évi április Ifi. napjai) vesztik hatályukat. NEM MZSCAIJAK FELÜL 1/ ÉLI L AlISZERJEC YEKET. A II. kerületi köz. élelmezési liivatsdhaw legutóbb elkövetett jegylopásokhitl kaps solatb in az a hó tér- jiilt el, hogy a már kiáltott élchtiiszer je­gyeket ellenőrzik, d'etre felülvizsgálják. I zel a hírrel kapcsolatban a közeiéi me zési lm alul megnyugtatja ii jogyasztökö- zönséget, hogy szó sines újabb jvgycllen- ör'ésröl vagy felit'vizsgálatról. Mindenki nyugodtan beválthatja a közellátási hiva­talok Által kiadott élelmiszerjegyeket. Egyébként a lopás ügyében a nyomozás tiívábbtart, (dajios remény van arra, hogy <1 rendőrség a jegytől vajokut elfogja. \ tolvaj egyébként i< csak kisebb mennyisé­gű kenyér jegyeket vihetett magával, nyil­ván azért, mert munlcájábnn megzavarták. Két és félévi börtönre Ítélték a panamázó bőrgyár igazgatót BUDAPEST, április 1. (MOT.) A buda­pesti büntetőtörvényszék ma tárgyalta Po- pocKs Mihály iiy ugai'ma'/ott bot gyári igaz­gató hiiuperét- Az ügyészség vádja szerint Popovics befolyással való üzérkedés liiin- tetJét követte el. mert egy gépszi jgyárost ól 30(10 pengőt kert és kapott, miután a?t ígérte neki■ hogy >z anyaggazdálkodási hivatalnál eljár bőr- kiutahísi kvótájának felemelése érdeké­ben és a pénz az illető tisztviselő jutal­mazására kell Popovics tagadta bűnösségéi- A 2000 pen­gő felvételét elismerte, de azt mondotta, nem megvesztegetésre. hamm régebb: ügyeivel kifejtett munkájának díjazására kapta. A törvényszék Popovie-'d bűnösnek mondotta ki a váde/ermti biinperhen és ez? rl két es fédert börtönre itelte. A?onna! letartóztatták. A? Ítélet nem jogerős. MÁJUS DIG ENGEDÉLY N ÉL Kik, LEHET FORG A LOMBA HOZNI A MO­SÓPORT ÉS Sl RLÓPORT. Budapestről jelentik: A Budapesti Közlöny csütörtöki számában jelent meg az iparügyi miniszter rendeleté, amely a korábban elöli btott vízlágyító), áztató, öblítő és tisztító surló- por és mosópor engedély nélküli forgalom- bahozatahira megállapított határidőt folyó évi májas Dig meghosszabbítja. Megrágott a csikó egy kisleányt, bíróság elé került a csikó gazdája KOLOZSVÁR, április 1 Érdekes hátte­rű testisértési pert tárgyalt tegnap a tör­vényszék hármastanácsa SzencZ-er József tanácselnök elnöklétével. A pert Ciüban Józsefué Costea Anna bánffyhunyadi la­kó? indította Böndi Istv án bánffv hunyadi aárosi alkalmazott ellen. Az ügy előzménye 2 követkeő: Böndi István mu-'t év augusz­tusában szénát hordott kétlovas szekeré­vel a városba. A fogat mellett ugrált a rúd mellé fogott egyik jóvérű teuyészkanca 3 hónapos csikója is. Amint a város területé­Vah merő lopás a fog­orvosi rendelőben KOLOZSVÁR, április i. Vakmerő lopás történt szerdán a déli órákban az egyik ko­lozsvári fogorvosi rendelőben. Kerényi László, Attila-ut zy.-sz. alatti lakos-szürkeprémes té­likabátját az orvosi rendelő előszobájában hagyta, s amíg ő maga kezelés végett bent tartózkodott az orvosi rendelőben, ismeretlen tettes ellopta. A télikabáttai együtt eltűnt a zzebében lévő szarvasbőrkeszyü, továbbá tgy cigarettatárca és pénztárca 4c pengő tarta­lommal. A kár mintegy 6$0—700 pengő. A károsult s maga az illető fogorvos is jelentést tettek az esetről a rendőrség bűnügyi osztá­lyán, ahol azonnal széleskörű, erélyes nyo­mozást indítottak meg az ügyben a tettes kézrekeritésere. A jelek szerint a lopást nyil­ván alkalmi besurranó, tolvaj követhette cl. a világítási célt szolgáló PETROLEUM KISZOLGÁLTATÁSA. A háztartási világítási célt szolgáló petróleum kiszogáltatásánák szabályozása; A 4600— 1941- Sz. Anyaggazdálkodás Ásványolaj- ipari Bizottsága, valamint a 16-300—1943. Ip. M- sz. rendelkezésé értelmében a Ko­lozsvár' tlij. sz. kir. város területére kibo­csátott április havi petroleumutalványok egyes és kettes szátnu szelvényeinek meny- nyiségét szelvényenként 3 dl.-ben, azaz két szelvényre összesén 6 dl.-ben állapította meg a polgármester. Az Ellenzék mindennap éretted harcol. Olvasd és terjeszd ismerő­seid közt. Gyermekek re értek, Ciolian Józsefué kisleánya ijeszt­getni kezdte a csikót. A.virgonc állat úgy megrugta a kislányt, hogy annak két ol- da bordája eltört és sokáig ágybanfekvő beteg volt. Böndi István ellen gondatlan­ság miatt indult eljárás, de a törvényszéki tárgvalaSon igyekezett a felelősséget el­hárítani magáról s tanukat jelenteit be, akikkel igazo'ni akarta, hogy a k'slány, illetve szülei voltak a hibásak a balesetért. A bíróság elfogadta a vádlott bizonyitaski- Cgészitési kérését, a tárgyalást elhalasztóba. roegfiosszabbiíoftáb a részrénstdrsaságok aIapszabáIt?-ra6dositasdnak batáridejét BUDAPEST, április 1. (MTI ) A Buda- Közlöny 'egközelebbi száma közli a kormány rendeletét, amely a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen székhellyé) biró részvénytársaságok alapszabályainak módosítására megszabott határidő helyett ujahh batáridő megállapítására nyújt mó­dot, akként, hogy a kereskedelem- és köz­lekedésügyi miniszter az érdekelt minisz­terrel egyetértésben a részvénytársaság nreiţokol’t kérelmére uj határidőket szab­hat, fia az alapszabályok módosítása a részvénytársaságon ki\ iil eső okoknál fog- sa a megszabott határidőn belül nem vo't lehetséges. 1 ­AZ ÉPÜLETBONTÁSBÓL SZÁRMAZÓ ANYAGOK ÁRA. A közellitásügyi minisz­ter I2.IOO—-1943. számú rendeletével >zabá- lyozta az épületek bontásából kikerül: kü­lönböző tégla, tetőfedő, parketta, fa, vas, stb' anyagok eladási arait. A közellátásiigyi mi­niszter* a bontásból származó anyagok árai­nak megallapitasanal tekintetbe vette, hogy I ,az anyagokat, főképpen a saját rezsi­j bői építkező kisemberek vásárolják, az árak j mcgallapitása eppen ezert úgy történt, hogy j azok az uj anyagnál érvényesíthető árak 40 j 9c százalékánál magasabbak nem lehetnek, i Gondoskodás történt arról is, hogy ha a bon- i tusból származó anyagok szállítás utján ke- rülnének forgalomba, ebben az esetben <-e ér- I hessék el az uj anyagok teljes árát. A rende- I let március 21-én lépett életbe. Egyetem Mozgóban ma H francia film­gyártás lewpazarabb vitfj átéka 12 rayyoyó párisi színésznővel: Szerelmes asszonyok A mai háború asszo­nyainak és leányai­nak élete. A filmben 12 női szereplő melleit egyetlen férfi szereplő sincs. - Főszereplők : Francoise Rosen? (a Négyarcu asszony diadalmas hősnője) es Gabg lüorlas* A KATOLIKUS NŐSZÖVETSÉG SZAMGS- UJVÁRI SZERVEZETE DISZGYULÉST TAR­TOTT. Az országosan megszervezett Katolikus Nők Napja keretében a szamosujvári Kát. Nőf?övet6ég dis’zgyülést tartoV1. Az egyesitett énekkar dr. Pongrátz Simonné vezényletére' „Isten hazánkért'“ c. énekszáma után Mctya- sovich Ferencné ügyvezető alelnöknő: „A no min) nemzeti értékeink átmentője" cimen az országos programhoz igazodó nagyvonalú ta­nulmányt olvasott fel. Pongrácz Teréz tanítónő Kalmar László zongorakiséretével magyar nép­dalokat éneke't mély átérzéseel. Majd Schramkó Istvánná böicsődalai és az óvodis'a gyermekek játéka következett Esztegár Ma­riska és Száha Ilona vezetésével. A róm. kát. elemi iskola növendékei gyermekdalokat éne­keltek, melyre Czirmay Zoltánná tanifotta be őket. Szőts Bé'áné tanítónő meséi után a disz- gyülés befejező számaként a „Gloria szálljon az égbe““ c. éneket az egyesített énekkar éne­kelte dr. Pongrátz Simonné vezényletével. A diszgyiilés előti napon dr. Péter Antal kolozs­vári szemináriumi rektor a Gyümölcsoltó Bol­dogasszony jelentőségéről tartott e’óadást. a Katolikus Nőszövetség szamosujvári szervezete tagjainak. ___________________ NYIIiT-TÉR Ezen rovat a'att közlőitekért nem vá.'.al felelősséget a szerkesztőség. Fiam, Kendi Gyula MÁV alkalmazott adós- j ságaiért nem vállalok, felelősséget és tartozá­sait! nem fizetem. 0988 Kendi Sándor. Rémdráma a házmester-lakásban Meggyilkolta és kirabolta barátnőiét az elvetemült bádogos-segéd BUDAPEST, áprü'is I. (MOT.) Szerdán reggel a Bokréta-utca 9. számú házban, az Obermann-testvérek fémárugyárában hiá­nyos öltözékben, átvágott nyakkal holtan találták Bányai Jánosáé, született Pintér Mária házmesternek Bányainé férje Cse­pelen az egyik gyárban dolgozik és minden­nap kora reggel szokott eltávozni hazulról. Behozták a főkapitányságra és itt elmon­dotta, hogy felesége reggel különösen sür­gette,, hogy siessen inár munkába, mert el­késik- Az ő vallomása alapján tudta meg a rendőrség azt is, hogy volt egy barátjuk, Kocús István 21 éves bádogossegéd, aki a házban az Obermann-féle fémárugyárban dolgozott, de reggel nem jelentkezett mun­kára- A Gát-utcában menyasszouyáná tá­lává k meg Kocsis Istvánt. * A fiatal bádogossegéd a főkapitányságon bevallotta, hogy a reggeli órákban ö ölte önként kérik a hathajtót, ha rí# egyszer Darmolt kaptak. A Darmof izţ kitűnő és fájdalom nélkül hat Owmott adjon ön „.lt3-r~..-r-, _ apkrotiieifleáHwaASB meg Bányai Jánosáét. Elmondotta, hogy öt éve áll ismeretségben Bányai Jánosnéval. Igen jó viszonyban voltak, de mintegy két hete valamin ösz- szevesztek és már akkor elhatározta, hogy az asszonyt megöli. Egy utcai köszörűsnél megéleztctte zsebkését azzal a szándékkal, hogy Bányainéi agyonszurja. A fiatal bá­dogossegéd megjelenése után rövid szóvál­tás zajlott le a házmester házában, közbeu Kocsis István elővette zsebkését és Bá­nyainé nyakába szúrta■ A torkát teljesen átvágta. Amikor meggyőződött arról, hogy az asszony meghalt, magához vette aranykaróráját, jegygyűrűjét és nyak­láncát, bezárta a lakás ajtajai kividről, a kulcsot zsebretette és eltávozott. A rendőrségen Kocsis Istvánt rablógyil­kossá s miatt őrizetbe vették. JÂV0R 0ÎIA ny. miniszt. iilkár, a gyorsírás egyetemi előadója GYORSÍRÓ ÍS GtPIROlSNOlAJA, Deák Ferenc utca 45. szám. Telefon: 17-77. HOGYAN LEHET MEGSZEREZNI A bolgár háborús emlékérmet? Budapestről jelenti a MTI: A budapesti bolgár kar. követség katonai attaséja több oldalról történi érdeklődésre az alábbiak­ban közli, hogyan szerezhető meg ez évben I is a bolgár háborús emlékérem. Mindazok ! a polgári személyek és a harctéren küzdő j magyar katonák, akik a mult világháború­ban résztvetrek, kérhetik a bolgár háborús emlékérmet. A harctéren küzdő kai on áh érmét és igazolványát azonban csak hozzá­tartozóik elmére tudják elküldeni. A k'töl­tött kérőlappal egyidejűleg fela<Uiató a?■ érem és igazolvány ellenértéke a 16.777 számú csekkszámlára. A kérvényt csak a postatakarék pénztári értesítő lap megérke­zése után intézik el. Az érem. és igazol­vány kiadása csak kétszer egy hónapban történik, minden hónap 2-án és 16-án- Akiknek az éremre igényük rvan, kére'mük- j kel u budapesti bolgár királyi követség ka. j tonai attaséja titkári hivatalához, Buda­pest, VI. kér. Andrássy-ut 115. szám for­duljanak. Figyelem! Csak az Ellenzék hirde lései eredményesek. FIZETÉSEMELÉST KAPTAK A GLA­DYS CIPŐKRÉMGYÁR MUNKÁSAI. A ! Gladys Cipőkréfn és Zsiradék Árugyár munkásai tegnap este értekezletet tartot­tak a Hivatásszervezet helyiségében- Pálffy Tibor, a Hivatásszervezet főtitkára részle­tesen ismertette az igazgatósággal folytatót* tárgyalások eredményét. A munkások visz- szamenőleg 1943 február 15-től 12 száza­lékos fizetésemelést kaptak. Az üzem igaz­gatósága megígérte, hogy amennyiben le­hetséges lesz, olcsó élelmi cikkekkel és tű­zifával fogja ellátni a munkásokat. Az ér­tekezleten elhangzott ujahh panaszokat a Hivatásszervezet titkársága még a hét fo­lyamán közölni fogja az igazgatósággal el­intézés végett-

Next

/
Oldalképek
Tartalom