Ellenzék, 1943. február (64. évfolyam, 25-47. szám)

1943-02-08 / 30. szám

1943 í ebi tt ár 8. ELLENZÉK a Nagy siker jegyében zajlottak le a kolozsvári gazdanapok Rendkívüli érdeklődés nvilvánult a kukorieaversenv iránt iS KOLOZSVÁR, február 8. Az Erdélyi Ma­gyar Gazdasági Egyesület Erdély mezőgazdá­ig! színvonalának emelése érdekében Ko- ozsváron kétnapos gazdanapot rendezett. A >azdanapok a legteljesebb siker jegyében zaj- ottak le. Különösképpen jól sikerült a vár- negyeháza üvegtermében rendezett kukorica- vetőmag kiállicis, amely iránt nemcsak a jazlak, hanem a közönség körében is rend­kívül nagy érdeklődés nyilvánult meg. A kiállítást szombaton; délelőtt gróf Teleki Séla, az EMGE elnöke nyitnia meg, aki negnvitó beszédében hangsúlyozta a kuko- •icatermelés nagy jelentőségét az ország há­borús szükségleteinek kielégítése érdekében őeszéde végén gróf Teleki Béla elnök kö- izönetet mondott a kolozsvári m. kir. Mező- gazdasági Főiskola és kísérleti állomások ve­zetőségének, amiért a kiállítás sikerét ugv ki­állítási anyaguk bemutatásával, mint szak­szerű tanácsaikkal biztosították. Az elnök nagy tetszéssel kísért beszéde után Seyfried Ferenc felolvasta a díjazottak név­sorát, mely a következő: I. dij: gróf Esterházy Pál növénytenyésztő és nemesitő telepe, Lo- vászpatona. 2. József kir. herceg alcsuti uia- dalmának uö.vény neme« ita telepe, Alcsut 3. Albrecht főherceg alberfalvi növénynemesi tő telepe, Albertfalva. 4. Varad! Mihály Dés 5. Sallay Mihály kisgazda Széki 6. Bauch János Ker'.ée, 7. Sziils Gábor Hegyközkovácsi. 8. Andó János Fugyi. 9. Zathureczky Károly Hegykozkiovácsi. 10. Fodor Kálmán Sülelmed. 11. Bikfalvy Ferenc Berend. 12 Nagy Béla Övári. 13. Siket Béla Óvári. 14. Ugrón Test­vérek Fiátfalva. 15. Márton .András Székely- dálya. 16. Szakáts Zoltán Bikafalva. 17. Szé­kely György Kolozsvár. 18. Bakó Béla Kis- bács. 19. báró Kemény Ferenc gazdasága, Malomfalva 20. Márk Samu Mezőbánd. 21. Tordai Palkó Gyula Vajdaszentivány. 22. Dá­vid János Maroskeresztur. II. dij: 1. Schlacht János Saijómagyaros. 2. Szabó Albert Somkerék. 3. dr. Újhelyi Sándor Szilágvcseh. 4. Barra Mihály Ákos. 5. ifj. Kai- tár József Patóháza. 6. Gacsányi Zsigmond Kis- kolcs. 7. Simon Ferenc Bogárfalva. 8 Sebessy Károly Betfalva 9. Török István Kolozsvár. 10. Adorján János Kolozsvár. 11 Vincze György Kidé. 12. Póka Márton KaJotaszent- király. 13. Nagy János Nádasfa’u. 14 Czakó Rozália Maroskeresztur. 15. özv. Derzsy Lászlóné Mezőmajos. 16. Czaáka Istvánná Ma­roskeresztur. 17. Zsigmond Pál Mezőbergenvo. 18-( Csupor Jenő Szentgelice. 19. Káli T Albert Székes 20. Schlacht János Sajómagyaros. 21. Schalcht Mihály Sajómagyaros. 22. Kerekes József Zselyk. 23. Orosz Ferenc Kolozsvár. 24. Jórend Mihály Sajómagyaros. 25_ Grossz György Sajómagyaros. Ill dij: 1. Bálint Mihály Somkerék. 2. Bo­ros. Miklós Sül elmed. 3. Balog Ferenc Sülel­med. 4. Váncza Ferenc Süle'med. 5. ifj. Filep Györoy Ákost. 6. v. Nagy Sándor Patóháza. 7. Knekt István Szaniszló. 8. Winkler Antal KrasznabHtek. 9. Simon András Mátéfalva. 10. Bedő Albert Hodhagy. 11. Harkó Lajos Bik­áivá 12. Magyar Géza Jedd. 13. Kádár György SárombeTke. 16. Gesztner János Zselyk. 17. Pásztor Sándor Sófalva 18. Windrich János Sajómagyaros. 19. Felker György Sajómagyaros. 20. Szabó A’bert Som- kerék. 21. Szalma Sándor Kolozsvár. 22. Nagy Márton Magyarvisla. 23. Molnár Ferenc Ma- kófalva. 24. Kiss Károly Felsoßofalva. 25. Fiilöp Elemér Kidé. A* EMGE i§azgafőválaS2t mániának ülése Szombaton délután négy órakor gr. Teleki Béla elnöklétével gyűlést tartott az EMGE igazgatóválasztmánya. Gr. Teleki Bála elnöki megnyitójában be­hatóan foglalkozott Erdély időszerű mező­gazdasági kérdéseivel, különös tekintettel a háborús termelési viszonyokra, majd Török Bólint EMGE igazgató az EMGE gyilmöl- csészeti szakosztályának a GyOE vaü való együttműködéséről, Balogh László központi felügyelő a talajvédelmi szakosztály működé­séről es a szárhegyi lenfeldolgozó üzemről, v. Stasz István az üzemi lapok bevezetésé­ről, az EMGE crdeklvépy Keleti tevékenységé­ről, az^ 1943. évi költségvetésről — az EMGE folyó évi közgyűlése előkészítéséről, melv az idén Désen lesz megtartva --, az EMGE fennállásának 100 éves évfordulójáról, Demeter Béla^ az EMGE Bajtársi Szolgálatú­jának működéséről, az EMKE kiad ványairól, egy tervbevett tudományos folyóirat bein­dításáról, Bariba Árpád az Erdélyi Gazdák Magértékesitő Szövetkezetének, ’ Sigmond Ákos pdi; az Erdélyi Gazdák Állntértéke­darab Sack váilóekét 265 pengő értékben Szőcs József cegőtelki (Szolnok-Doboka vm), egy darab szecskavágógépet 260 pengő értők­ben Lippai János középlqki (Ko’.ozs vm ), vé­gül egy darab Sack váltóekét 265 pengő érték­ben Bálint István mákófalvi (Kolozs vm.' gaz­da nyerte. A vármegyei dijakat az EMGE he­lyi kirendeltségei osztották, illetőleg oszt­ják ki. A gyömoíeffermeféí# és méhészeti értekezlet A kukorciverseny nagydijainak kiosztása után a gazdaközönség átvonult az EMGE Ma­jális-utca 16. szám alatti székháziba, ahol gr. Teleki Béla EMGE-einök elnöklésével az erdé­lyi gyümödesterme'.é-s kérdését tárgyaló érte­kezlet zajlóit» le. Az értekezleten elhatározták, hogy az EMGE segítségével az erdélyi gyü­mölcstermesztőket összefogó kezdeményező szervet létesítenek. Dé'u,tán 5 órakor ugyancsak az EMGE szék­házában az Erdélyi Méhész Egyesület tar­totta rendes közgyűlését Pohl Béla műszaki tanácsos elnöklésével. Az egyesület multévi működésének ismertetése után időszerű mé­hészeti kérdésekkel fog'alkoztak, majd az érte­kezlet végétért. A Kolozsváron megtartott gazdanapok ezzel befejeződtek. liiia'kQzn&k az adóiizeíés ellen a paíeszíinm zsidók ANKARA, február 8. (MTI.) A Stsfani-iroda jelenti: A paiesztinai zsi­dó gyáriparosok szervezete különös tiltakozást emelt az adóemelések el­len. A zsidó gyárosok kijelentették, hoy a paiesztinai zsidók nem tudják biztosítani uralkodó helyzetüket az ország arab lakossága fölött, ha nem részesülnek kedvezőbb pénzügyi elbánásban, mint amino Angliában és az Egyesült Államokban érvényben van. A népoktatás kérdésével foglalkozott Kolozsm&gze közigazgatási bizottsága Dr. Stász Ferenc alispán rövidesen iáméi átveszi hivatalinak vezetését KOLOZSVÁR, február 8. Kolozsmegye közigazgatási bizottsága most tartotta feb­ruár havi ülését. Dr. Irtczédy-Joksman Ödön főispán elnöki megnyitójában megemlékezett doktor Szász Ferenc ah ispán betegségéről. — Örömmel kö­zölte a közigazgatási bizottság tagjaival, hogy a népszerű alispán rövidesen ismét átveheti hivatalának vezetését. Gaál Péter bizottsági tag a falusi népoktatás kérdésé­vel foglalkozott. Annak szükségességét hangoztatta, hogy a legkisebb faluban is szakszerű kezek­ben legyen a népoktatás ügye. Ahol te­hát tanít óhiány van, olt sürgősen segí­teni kell. Inczédy-Joksman Ödön főispán válaszá­ban közölte, hogy a megye közoktatásügyi helyzetét részletesen ismertették a kultusz- miniszterrel, aki a legteljesebb megértés­sel kezeli a kérdést- Részletesen tárgyalta a közigazgatási bizottság a tüzifaellátással kapcsolatos fuvarigénybevételek ügyét is- Elhatározták, hogy az erdőigázgatósággal egyetért öl eg a megye és a lakosság érdekeinek megfe- lelőleg fogják rendezni a kérdést. A tárgysorozat további részében időszerű kérdéseket tárgyaltak. Ülést tartott a me­gyei kisgyülés is, amelynek tárgysoroza­tán a megye legsürgősebb ügyei szerepel­tek. Hz Er folgó szabályozását, a dfre&í-fermő szőlők ägginek rendezéséi és a tazila-el- láíás kérdésének megoldását kérte az Ér­déig! Fárt székelgbfdi értekezlete NAGYVÁRAD, február 8- Az Erdély: Párt székelyhídi járási tagozata értekez­letet tartott szombaton délelőtt Székelyhi- don. Árvay Árpyd és Bodnár Sándor or­szággyűlési képviselők, Daróczi Kiss Lajos bibarmegyei főtitkár is részt vettek az ér­tekezleten, amelyen nagyszámban megje­lentik a székelyhídi járás tagjai, valamint a járás községeinek kiküldöttei. A gyűlést dr. Siidy Tibor közjegyző, járási tagozati elnök nyitotta meg. Daróczi Kiss Lajos Teleki Béla gróf országos pártelnök, vala­mint Papszász Lajos megyei elnök üdvöz­letét tolmácsolta, akik akadályoztatásuk Literes ős fál-lit©i»es üvegeiket a legmagasabb napi áron veszek. Szíveskedjék b. címét leadni, hogy készpénz fizetés ellenében üres üvegeit elhozathassam. Az ön háztartásában csak felesleges, n-lyet el­foglaló lom, — fontos nemzetgazdasági érdek, hogy azok ujb^’ forgalomba kerüljenek. FŰtÖP GÉZ Anagyteo^fcslseclő Kolozsvár, Széchenyi-tér 19. Távbeszélő: 16—34, miatt nem jöhettek el. Azután bejelentet­te, hogy az értekezlet főcélja, hogy min­denki és minden község elmondja kíván­ságait. Aczután Südy Tibor elnök rámuta­tott arra, hogy az Érmelltk két legidősze­rűbb problémája a tüzifakérdés és u di- rekttermő szőlőkre vonatkozó rendelet. Fábrif Sáador ismertette a direktíermő szőlők problémáját az Érmellékkel. Han­goztatta, hogy az Érmellck lakossága azt kívánja, hogy az Erdélyi Párt képviselői hassanak oda, hogy a kormány legalább a háború végéig módosítsa az errtvonat- kozó rendeletet, mert ma a mezőgazdusá- gi munkás hiányában és nemes szőlővetők hiányában az Érmellék népét a rendelet mostani formájában érzékenyen sújtja. Ha pedig eg-yebet tenni nem lehet, legalább azt engedélyezzék, hogy a direktterrnö szőlőkből maga a szőlősgazda főzhessen pálinkát és ne ftegyen kénytelen borát ter­melési áron elkótyavetyélni. Bodnár Sán­dor képviselő hangoztatta, hogy az Érmel­lék súlyos kérdéseit az Erdélyi Párt kép­viselői szín tin Mlárták a kormány előtt ás panaszaik uiespé rtéve tahi bak- Kit a megértést máris bizonyilja az érni click» utak rendbehozatala, az Ét folyó szabá­lyozása és a téli gazdasági iskola lélcsitésc. Hangoztatta a belső front biztonságainak fontosságát, végül kijelentette, hogy ille­tékes helyeken mind a tüzifae&átás rende­zése, mind a direktterrnö szőlőkre vonat­kozó rendelet módosítása érdekében el fog járni s minden remény«' megvan, hogy a kérdésedet közmegnyugvásra rendezi. Ar- vay Árpád képviselő beszédében utalt ar­ra, hogy nekünk magyaroknak tetteinkkel kell megmutatnunk, bogy Európának szüksége van ránk, akár gazdasági, akár világnézeti háborúban. Idehaza okosság­gal, munkával, réndilhetetlen l'dekkei kell mcgállnunk helyünket. Südy Tibor beje­lentette, hogy a székelyhídi egészségügyi ház ügye a megvalósulás előtt áll, azután kegyeletlel idézte néhai gróf Teleki Pál hervadhatatlan érdemeit az Érszabályozás megindítása körül. Gőt*czy Sándor mér­nök, járási titkár felolvasta a határozati javaslatokat, amelyekben a kormánytól a direktterrnö szőlők ügyének rendezését és ez Ér szabályozását kérik, amivel száz­ezer holdat lehet termővé tenni. Kimon­dotta a határozati javaslat, hogy Teleki Pál gróf emlékét az Érmellék községei méltó módon fogják megörökíteni. Kállay Miklós mirdszt er elnököt Szé­helyhid község, báró Bánffy Dániel földművelésügyi minisztert Diószeg köz­ség díszpolgárává választják. Az Érmellék támogatásának munkájáért köszönetüket fejezik ki gróf Teleki Bé’-a országos pártelnöknek és az Erdélyi Párt többi vezetőinek. Székelyhidon este a párt nagyszabású irodalmi estét rendezett a honvédcsaládok megsegítésére. Vasárnap délután az Erdélyi Párt járási tagozata Msargittán tartott értekezleteit, amelyen Pápszász Lajos felsőházi tag, megyei el­nök, dr- Patzkó Elemér országgyűlési kép­viselő, dr. Sűdy Tibor kir. közjegyző, já­rási elnök tartottak beszédet. Hétfőn Bi- hardiószegen tartanak járási pártértekez­letet, ahol Kortsmáros László képviselő szólal fék A külpolitika hírei AZ ANGOL hirszolgálati iroda teheráni jelentése szerint az iráni kormány 15 tag­ja közül 10 lemondott­LEWIS HYDE BRETTET, iz Egyesült Államok légihaderői volt középkeleti fő- parancsnokát Andrews utódául a szövet­séges haderők középkeleti főparancsno­kává, Andrewset az Egyesült Államok Eu­rópában levő haderőinek főparancsnokává nevezték ki. A NORVÉGIÁI német birodalmi bi­zottság gazdasági osztálya Norvégiában is mozgósítja a munkaerőket. A mozgósítás­ra nézve a norvégiai német hatóságok már megtartották az előzetes tanácskozásokat. Az EGYESÜLT ÁLLAMOK kormányá­nak rendkívüli megbízottja közölte Liba­non és Szíria kormányával, hogy az Egye­sült Államok nem küld gazdasági segítsé­get a két országnak aduig, amig hadat nem üzennek a tengelynek. Az ALGÍRI rádió közli, hogy a francia birodalmi tanács legutóbbi ülésén Ghaud tábornokot egyidejűleg polgári és katonai főparancsnokának is kinevezték Észak- Afrikában. Giraud tábornok megszüntette a birodalmi tanácsot. Helyére háborús bi­zottság nevű intézményt létesített. TANI külügyminiszter az alsóházban szembeszállt azzal a híreszteléssel, amelv szerint Németország és Japán között ál­lítólag elkedvetlenedés mutatkozik. Meg- állapitotta, hogy az uj német nagykövet­nek a japán sajtó elölt elhangzott kijelen­tései a két ország közötti viszonyról tel­jesen tükrözik Japán felfogását is. CS.UNGKING-KINA ankarai követsé­gének épületében pénteken kicserélték a csugking-kinai és az iraki kormány között kötött barátsági szerződést megerősítő ok­mányt. HORGANYBÓL IS LEHET VERNI A 2 FILLÉRESEKET’. A Budapesti Közlöny szombati számában rendelet jelent meg, amely kimondja, hogy a 2 filléres érméket horganyból is lehet verni. A horganyból vert 2 filléres érme súlyát és külső kiál- litásáb valamint a verendő érmék mennyi­ségét a korábban megállapítod keretben a pénzügyminiszter rendeletileg szabályozta­sito Szovtkcztének működéséről cs V enczel József dr. az Erdélyi Földreform Tanulmá­nyozó Bizottság munkájának redmenyerol számoltak be, illetőleg adtak elő. ? A napirenden szereplő kérdésekhez Balogn Vilmos dr., v. Biró Gyalu dr., Biró Peter, Kocsis János, Farkas Árpád, Hatjaludy Ernő és br. Apor Péter szóltak hozzá. Az igaz gat óválasztmány határ ozatilag ki­mondotta, hogy az uj trménybeszolgaltatasi rendelet végrehajtásával kapcsolatosan fel­merülő kérdésekben az EMGE elnöksége helyzetjelentéseket, illetőleg javaslatokat fog tenni az illetékes kormányzati tényezőknek. & fcukoricaversessy nagv- dijainak sayes-lessf Vasárnap délelőtt tét 11 órakor Seyfried Ferenc EMGE titkár, ügyosztályvezetői felol­vasta az erdélyi kukorica,verseny nagydij nyerteseit: Az első dijat: 1 darab 12 soros Falu Drill vetőgépet 585 pengő értékben Kré- mer Andor szaniszlói (Szatmár vm.) gazda nyerte. A két második dijat: 1 darab gyom- irtófésüt 230 pengő értékben Szűcs Gábor hegyközkovácsi (Bihar vm.) és 1 darab 5-ös. sz. Sack váltóekét» 265 pengő értékben Makuc Ferenc mocsolyai (Szilágy vm.) gazda nyerte. A kiosztásra került 3 harmadik dij közül egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom