Ellenzék, 1943. február (64. évfolyam, 25-47. szám)

1943-02-15 / 36. szám

ELLENZÉK 19-53 február 19. — 8 Továbbfolytatják hősies és elszánt mozgó hadműveleteiket honvédőink 1 honi iát i'-C> Itdl lön üli r közli: l\urszk I rrscg1 ben n Wtnr.t csupa1 okkal szo­ros <'n \ üt linii liödt'sln'ii hanido t'snpubtmk turohh f olytat ják hősies is el színit mozgó hadműveleteiket. 1 niagvar hadsereg .zöm énéi nincs cmlitésrernvltó esemény. A vesz- t esésekről teljes áttekintés meg nincs. A sehr sülteit zöme mm az anyaországba ér­kezett. Ezeknek szómii lő.r>:')0 fő. (MTI ) Elismerés a honvédorvosi karnak A honvi ül vezér kar főnöke 43. s*iimu hadi jelentéséhez katonai körükben tnég a következő lajckoztatast fűzték: Mint a legutóbbi német linilije'cntGik is közölték, a bolsevisták most láthatóan a kurs/ki aroouakm fejtik ki u legii». g\obb erőfesz tésl. Néhány nap óta ilt folynak a legmakacsabb harcok E küzdel­mekből kiveszik részüket a honvéd hadse­reg eines seregtestei is. Bár a helyzet itt is fokozatos kiegyenlítődés fölé fej ődik, számon] kell azzal, hogy az ellenség min­dent elkövet támadó liadinüvt'leitiUiek folytatása érdekében, ami a bolsevisták­kal szemben altó haderőktől term t sz11e-- sen még további kemény erőfeszítéseket és áldozatokat kíván. A mai magyar badijelcnlés közli az el­ső számszerű adatot a sebesültekre nézve- A jelentés szerint a to'i csata magyar sr- besűltjeinek a zöme már Magyarországra érkezett. A megadott számbűn természete­sen azoknak a száma is benne van. akik még a bolsevista támadás előtti időkben a téli donmenti állásbűrCokban sebesültek A Donee középső szakaszán meg. INolia így n megadott szám érthető okoknál fogva min mutathat rnég tiszta képei a veszteségekről» hozzávetőleges támpontokat mégis nyújthat azok arányá­ra nézve. Katonai körökben a legnagyobb elismeréssel emlékeznek meg a honvéd or­vosi kar magas erkölcsi színvonaláról, amely a kötelességteljcsités emberfeletti példáit mutatja. Nem szabad ugyanis meg­feledkezni azokról a nehézségekről, amc. I\;k a mozgó harcokban főként a sündisz- nóá'!:!sokban megsebesült katonák <>r\o$i e Jutása és hátraszáUitásu tekintetében je­lentkeznek éti amelyeket még fokozott az u veszedelem, ami a téli csata kezdetén uralkodó dermesztő hidegben a fagy ré­széről a könnyű sebesülteket is fenyegeti. F. nehézségek leküzdése során a csapatok­ban élő bajtársiasságnak, valamint az egészségügyi szo'gúJat önfeláldozó küte- es.ségp ljesUésnek valóban ragyogó példái tárullak a hadsereg szemei elé. Ennek a körülménynek köszönhető, hogy a sebesül­teket csaknem kivétel nélkül sikerült hát- rasz,állítani és hogy azok között aráuy'ag kevés a komoly fagysérült. (MTI ) A német gyalogság ellentámadása elvágta összeköttetéseitől a bolsevista csapatokat BERLIN, február 15. (MTI—DNB-) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának- A véderő főparancs­noksága közli: Az ellenségnek heves tüzérségi előkészü­let után Novorosszijszktól délre és a Ku­bán a*1 só fob fásának területén indított he- 1 lyi támadásai eredménytelenek voltak. Zu­hanó harcirepülőgépek Novorosszijszktól délre a part mentén bolsevista állásokat és csapatgyülekezéseket, valamint a város előtti tengerrészen szállítóba jókat támad­tok és az ellenségnek súlyos ember és auyagveszleséget okoztak. Két ezáU'itóha- jót elsüllyesztettünk­Míg a Don és a Donee alsó szakaszán semmi lényeges harci tevékenység nem volt, a Donee középső szakaszán az ellen- j ség nyomása erősebb lett, Harcra kény- ţ szeritettünk egy hátsó területünking elő- j renyomuh Icn-asköteléket. Az ellentámcr í dósban gyalogságunk mélyen benyomult az ellenség által megszállt területre. Egy ellenséges köteléket megsemmisített, 35 páncélost szétlőtt ég a bolsevistákat hátsó összeköttetéseiktől elvágta. Charkovtól keletre és északkeletre az el­lenséges támadásokat ellentámadásainkkal visszavertük. A harcmezón több mint 4000 boUevista halott fekszik és 20 ellenséges páncélos harckocsit 'lőttünk szét. A Kurszktól északra levő területen az ellen­ség a heves hóviharok ellenére is folytat­ta támadásait. A néhány helyen benyo­mult ellen séges erőket megsemmisítettük. A Volchov és a Ladoga-tó között, vala­mint a Leningrad előtti arevonalon a szov­jet támadások részben bev.es közelharc­ban ösezeomloltak, 49 páncélost szétlőt­tünk. Az efflenség a szombati napon a keleti arcvonal Harcaiban összesen 129 páncélost vesztett. Egy gyalogos hadosztály, amelyet messze keletre előretolt támaszpontjáról visszavontak, 9 napig tartó nehéz harcok­ban nagy ellenséges erőket tört át és is­mét elérte vonalát. 39.009 hindu éhségsztrájkba lépett Gandhi szabadonbocsátása érdekében Súlyos zavargások India városaiban BANGKOK, február 15. (MTI— DNB.) A saigoni rádió a következő­be: jelentette Delhiből: M abatem a Gandhi böjtölésének harmadik nap­ján egész Indiában nagy tüntetések voltak. Követelték Gandhi szabadion- bocsátását. Csaknem valamennyi gyárban szünetel a munka, a mun­kások sztrájkba léptek. Punaban és Dacca ban összeütközések voltak a rendőrség és a tüntetők között. A városok utcáin bosszú menetek vo­nulnak végig és hangos szóval köve­telik Gandhi feltétel nélküli azon­nali szabad on bo csátását . A rendőrök és a segítségül hivott katonaság szu­ronyt szegezve igyekezett eloszlatni a tömeget és tüzet nyitott. Az ösisze­VIJLIrfÁMHmjDETESQK KITŰNŐ helyen fekvő üzlethelyiség ki­adásával megbizva Török ingatlanforgalmi iroda, Komis utca í. szám. F MODERN villábaru azonnal kiadó búto­rozott szoba és bútorozott komfortos garzon lakás, esetleg konyhával. Póczy utca ír. _______________________ 0497 tűzésnek mindkét részről sok halott­ja és sebesültje van. A Thai-földön élő mintegy 30000- nyi hindü elhatározta., hogy 24 órán át, Gandhival váló rokonszenvének kifejezéséül, éhségsztrájkba lépnek. Az éhségsztrájk vasárnap hajnalban meg is kezdődött. GANDHI ÁLLAPOTA SÚ­LYOSBODOTT AMSZTERDAM, február 15. (MTI —DNB.) Mint a brit hírszolgálat je­lenti, Gandhi egészségi állapota sú­lyosbodott. Álmatlanságban és hány­ingerben szenved. Állapota- nem olyan kielégítő, mint szombaton volt. ELLENZÉS politikai napilap Felelős szerkesztői 2ATHURECZSY GYULA Felelős ki&áét VSTA SÁNDOR Mindenkinek men kell néznie ■i 4%v H. "• 1 'M Í'T V ■A. KISS MANY a hires „Csfeskás“ számában és a Tábori Színháznál ólját szőtt. müsorszáinaiban. Kedden délután 4 és este 7 órakor a Mátyás Király Diákházfean Közreműködnek a Nemzeti Színház művészei: Bartos Irén, Jaţz- kó Cla, Snllay Kornélia, Turay Margit, Tompa Sándor, Andrási Márton, Fülöp Sándor, Kishonthy Józseí, Körmendy Lajos, Domby Imre. Zongoránál Szabó Ica karmesternő. Jegyelővétel az Ibusz Menetjegylrodánál, Mátyás király-tér 7- sz. Helyárak: P 1.50-től 6 P-iy­A japin haditengerészei eredménye és vesztesége számokban TOKIÓ, február 15. (MTI—DNB.) A császári főhadiszállás közzétette szomba­ton a japán haditengerészet sikereire és veszteségeire vonatkozó számadatokat, amelyek a Salam©n-$zigerek és Uj-Guinea előtt 1942 augusztus 7 és 1943 február 7-e közötti időben folytatott harcok össz'-si- tett eredményei. Ezek a következők: A japán haditengerészet elsüllyesztett 8 csatahajót, 4 repülőgéphor­dozót, 3(j cirkálót, 22 rombolót, 13 tengeralattjárót, egy aknakeresőt, 13 közepes naszádot, 3 felderítő hajót és még 33 különféle hajót súlyo­san megrongált 4 csatahajót, 4 repülőgéphordozói, 0 cirkálót, 18 rombo­lót, 5 tengeralattjárót, egy aknakeresőt, egy felderítő hajót, továbbá 3 ismeretlen típusai Hajót és még 8 különféle Hajót, azon kívül 1115 angol­szász repülőgépet lőtt le és a földön szétrombolt. 159 gépet. A japán ha­ditengerészet összesen kerek számban 1ÍO amerikai hajót semmisített meg. A japán veszteség a következő: Az ellenség elsüllyesztett egy csataha­jót. 3 cirkálót, 4 tengeralattjárót, 20 rom­bolót, egy felderítő hajót, megrongált egy csatahajót, egy repülőgéphordozót, 5 ten­geralattjárót, 6 rombolót és egy felderítő ti a jót. Ezenkívül 466 japán repülőgép ön­ként rávetette magát az ellenséges célok­ra. Elsüllyedt 145 és súlyosan megrongá­lódott 10 különféle hajó, 10 megsérült. Az Egyesült-Államokat és a Szovjetet igen szoros barátság fűzi egybe — jelentette ki Roosevelt rádióbeszédében AMSZTERDAM, február 15. (MTI.) Az angol híriroda washingtoni je­lentése szerint Roosevelt elnök rá­dióbeszédében kijelentette, hogy a szövetségesek Tuniszban aratandó győzelmét követően, a kővetkező cél az európai szárazöld megszállása lenne. Az itt folyó harcokról szólva jóslatokba bocsátkozott és bejelen­tette, hogy Tuniszban a jelenlegi ha­bom legnagyobb csatájára került sor. A szövetségesek főcélja. — mon­dotta — hogy az ellenséget a tenger­be vessék. Megemlítette, hogy az amerikai katonáknak — noha jó a kiképzésük és tökéletes a felszer élé­sük — most elsőizben kell szembe­szállniuk „igazi“ harcban „veszé­lyes“ ellenséggel. A tuniszi csata — mondotta — igen súlyos áldozatokat követel a szövetségesektől. A casablancai értekezletről Roose­velt elnök igen röviden szólott. Meg­említette, hogy az ottani megbeszé­lések nem szorítkoztak kizárólag egyetlen hadműveleti területre vagy földrészre, hanem felölelték az egész 1943. évi haditervet, amelyet nem­csak Európában, hanem a ,Csendes­óceánon is megvalósítanak. Az el­nök ezután bejelentette, hogy nagy és döntő lépések történnek Japán ellen. Nagy dicsérettel szólott az észak­amerikai elnök a Szovjetről, amely­hez az Egyesült Államokat „igen szoros“ barátság fűzi. Hangoztatta, hogy ez az összetartás feltétlenül szük­séges a háború utáni időkben is. Végül Roosevelt kijelentette, hogy az ellenség ellen a feltétel nélküli megadásig folytatják a háborút. RÓMA A BESZÉDRŐL RÓMA, február 15. (MTI.) Mint a Stefani-iroda jelenti, Roosevelt be­széde ellentétben áll azzal, amit sza­vahihető amerikai lapok közölnek a haditermelés számadatairól. A Xew- york Times komoly aggodalommal számol be a haditermelés gyenge tel­jesítményéről. Szerinte szigorú bírá­latnak van helye és ki kell küszö­bölni minden derűlátást. Kétségte­len, hogy el kell vetni a háborús ter­melés egész jelenlegi rendszerét — írja az amerikai lap. Újabb „írjásitó nagyüzemet“ lep­lezett le a budapesti rendőrség lenti;) Néhány nappal ezelőtt sorozatos raz­ziákat rendeztek a külföldieket ellenőrző de­tektívek. Az igazoltatás során ismét igen sok külföldi zsidónál találtak ugyanabban a vá­rosban, vagy községben ‘kiállított születési, vagy illetőségi bizonyítványt. Llelmiszerje- gyük ellenben rendben volt, pontosan névre kiállítva; személyi lapjuk szintén. Mivel a rendőrség már több keresztlevélhamisitó tár­saságot leleplezett, nyilvánvaló volt, hogy egy másik társaság is működik. Az őrizetbe­vett idegenek vallomása alapján csakha­mar felkutatták Müller Lajos 44 éves zsidó grafikust és barátját, Lefkovics Lajos 32 é\es kereskedősegédet. Müller lakásán megtalálták a hamisításhoz szükséges pecsétkészitő szer­számot és több község nevére szóló pecsét­nyomókat. Elsősorban a dunántúli kisvároso­kat és falvakat ré/zesitette előnyben Mül­ler és Lefkovics. Kötegeltbe foglalva megta­lálták a kisebb nyomdákban rendelt igazol­vány-blankettákat és a zugban összevásárolt élelmiszcrjegycket. és hamis személyi lapokat. Müllert és Lefkpvicsot vasárnap délben le­tartóztatták. Letartóztatták Müller Lajos grafikust és Lefko^ias Lajos kei esked ősegedet BUDAPEST, február 15. (Tudósítónk je­A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müínt&zet Rt. nyomása. Felelős vezető MAJOR JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom