Ellenzék, 1943. február (64. évfolyam, 25-47. szám)
1943-02-11 / 33. szám
— 8 ELLENZÉK 18 i 3 Ichruár 11. Gandhi újabb éhségsztrájkba kozd Az indiai angol kormány nőm változtat politikáján AMSZTERDAM, február 11. (MTI — DNliá Az aiiKoJ hírszolgálat jelentőse szerűit l’ooiiában közölték, hogy Gandhi 21 napot böjtölni akiur1. Gandhit Faunában Aga kán palotájában tartják fogságban. A 73 éves Gandhi szerdán reggel utasátotta vissza elsőidben az ételt. Kijelentette, hogy három hétig semmit sem akar enni. Ez Gandhi hatodik éhség- sztrájkja. Az angol hirszolgálat ujdWlii-i jelentése szerint. Gamlhi élrségszrlájk- jat hosszú levelezés el őz. te meg Gandhi es az alkirály között. Garni hi visszautasította azt a vádat, hogy a tömeggyilkosságokért, valamint sok vonatkisiklásért és anyagi kárért a kongresszus felelős. Gandhi mindezekért a felelősséget a kormányra h ári tóttá- Gandhi levelezését az alkirály kedden egy kisérő nyilatkozattal hozta nyilvánosságra. Az indiai kormány ebben a nyilatkozatban megállapítja, amit Gandhi tiu Ilonná sara iw ük lilák, hogy böjtje céljából és annak tartamára szabadon engedik. A nyilatkozat egyébként a következőképp száll: Gandhi közölte, hogy végleges szabadonboesátása esetén kész lemondani a tervezett éhségszrtujkrol, ellenkező esetben a fogságban éhségsztrájkot kezd. Most már világos, hogy Gandhi isid; feltétlen szabadon bocsátása esetén lép vissza az éhségsztrájktól. Az indiai kormány azonban nem hajlandó Gandhit szabadon bocsátani, hanem megmarad eredeti álláspontjánál, hogy csak a böjt idejére engedi szabadon. A nyilatkozat végül megállapítja, hogy az indiai kormány egyáltalán nem hajlandó ettől az éhségsztrájktól magát befolyásoltatni és politikáját megváltoztatni. Tunisz középső részébe érkeztek Etasusael csapatai ZÜRICH, február 11. Zürichbe érkezett jelentés szerint egész Tuniszban megjavult az időjárás- A nagy esőzések megszűntek, ami lehetővé teszi a nagyarányú hadműveleteket. Rommel csapatainak elővédéi Tunisz középső részébe érkeztek és a hadsereg többi része is már a határon belüli van. A Libla-luniszi határ mentén felderítő osztagok tevékenysége folyt. A tengely légikölelékeí eredményesen bombázták az ellenséges csapat- és gépkoesitáborhelve- ket. A tuniszi szakaszon kölcsönös tüzérségi tűz voit. Ellenséges légikötelékek hevesen bombázták a tuniszi Kairouant. Német vadászok légiharcban 16 ellenséges gépet lelőttek. Az angol—amerikai Légihuderő az elmúlt 48 órában Éízak-Afrikúban és a földközitengeri térségben 44 repülőgépet vesztett. Uj feladatokat bíznak az ujguineai japán csapatokra TOKIÓ, február 11. (MTI—DNB.) A japán véderő tájékoztatója az alsóház előtt részletesen ismertette a Csendes-tenger déli részének katonai helyzetét Többi között rámutatott arra, hogy az ujguineai Rúna és Guadalcanar tervszerű kiürítése az ellenség ottani légifölénye ellenére veszteség nélkül történt meg, bár az ellenség hatalmas tengeri erőket vetett harcba. Ez mindenekelőtt arra vezethető vissza, hogy a japán csapatok visszavonásának tervét, miután a rájuk bízott feladatot elvégezték, jól előkészítették. Ezeket a csapatokat uj hadászati terv keretében uj feladatok elé állítják. TOKIÓ, február 11. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A japán főhadiszállás közleménye szerint a császári japán hajóhad február 1. és 7. között a' Salamon-szigeteknél, az Izabella-szigetektől délkeletre 13 ellenséges halót süllyesztett el és 8G repülőgépet lelőtt. Az ellenség elvesztett két cirkálót — ezek közül az egyik pillanatok alatt elsüllyedt — elvesztett továbbá egy rombolót, 10 torpedónaszádot, ezenkívül 86 repülőgépet. A japán veszteség: 3 romboló megrongálódott, mégpedig az egyik súlyosan, azonkívül 12 repülőgép elpusztult. Ezt a csatát az izabellaszigeti csatának nevezik. Az olasz veszteséglista RÓMA, február ii. (MTI.) A reggeli olasz lapok közük az olasz hadsereg legutóbbi veszteségeit, amelyeket az olasz haderő fő- Aadiszállása tett közzé. A számadatok a januárban szenvedett veszteségekre, valamint az előzőleg szenvedett és eddig még nem közölt veszteségekre vonatkoznak. A hadsereg veszteségei a következők: Északafrikában elesett 440, megsebesült 592, eltűnt 4520 fő. A Szovjetoroszországban elesettek névsorát most állítják össze. Az elesettek száma 10.285, az eltűnteké pedig 27.000. A Balkánon és más megszállt területen elesett 259, megsebesült 415 és eltűnt 57 fő. Az anyaország területén elesett 26, megsebesült 25 fő. A haditengerészet vesztesége: elesett 131, megsebesült 324 és eltűnt S67 fő. A légierőben elesett 7j, megsebesült no és eltűnt ic8 fő. * Az olasz főhadiszállás ezúttal először közli az olasz kereskedehni tengerészet első veszteségét a háború kezdete óta. Eszerint 1940 június 10-ike és 1943 január 31-ike között az olasz kereskedelmi tengerészet vesztesége a következő: elesett 1892 és megseoesült 493 tengerész. NÉGY ÉVVEL EZELŐTT HALT MEG XL PIUS PÁPA. Rómából jelentik: A Német Távirati Iroda jelenti: XI. Pius pápa halálának 4. évfordulója alkalmából a Vati- kán-városbaJi., valamint a Vatikán tulajdonában lévő római épületeken félárbócra eresztették a lobogót. A Sixtusi-kápolnában gyászmisét tartottak és azon megjelent 16 bibor- nok, sok diplomata és más személyiség. HALÁLOZÁS. Mindazokat a jóbarátainkat és ismerőseinket ezúton tudatjuk, hogy felejthetetlen jó férjem, Kovács Jakab nyomdász folyó hó 10-én reggel fél y órakbr hosszas, kínos szenvedés után vissza adta lelkét teremtőjénck. Temetése folyó hó íz-én délután fél 5 órakor lesz a temetői kápolnából. A gyászoló család. Figyelem Teie'onszárh: 13—86. Büss Dezső Sie-sen kiváltani a b'rtalpu cipőjét a beadott utalványra cipőáru ígsübös# Deák Ferenc-utca 49. szám. Nem láttn még a Corvin óriás filmjét, „A nagy király* -t? Akkor nem Is fogja látni, mert ma, az utolsó napon, nőm valószínű, hogy jegyhez lut... Az első, fél 3 órakor kezdődő előadást az iskolák növendékei részére tartja fenn a Corvin. Bejelentést telefonon kérünkHolnap premier: A hegyek lánya SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET Mária főhadnagy Operettbemutató a Nemzeti Színházban Érkezett férfi, női és gyermek bőrtalpú cipő. A MórLi főhadnagy szerzőinek, Szilágyi Lászlónak és Huszita Jenőnek a személyében két «ok sikert látott, bűtoskezü ope- rettszerzö fogolt össze újból, hogy ha ódó műfajunkba friss vért öntsenek. EriWlyi Mihály ,,nyári“ operettjein kivül ugyanis, melyeknek mélyen ‘«»z’á11 ito11 igényű szövegét, zenitjét és verseit mind egymaga a városligeti színigazgató Írja, mig az újabb Huszka-operettek: az Erzsébet, a Gyergyói bál és most a Mária főhadnagy azok, amf l)ek a műfaj dúsnak éppen nem mondható „másodvirjgzását“ jelentik. Huszku Jenő tolla is csaknem másfél évtizedig pihent; uj munkái ugyancsak a nagykerin- gő:> bécsi operett stílusában készülnek és mi tagadás, öHetea zenéjük sokszor Lehár színvonalát is megközelíti. A feldolgozott történetre sem lehet panasz, hisz nadrágszerepet biztosit a primadonnának, még hozzá négyrennyolcas huszárunifornust és megismerjük Zwickli Tóbiást, a fejére ejtett bées' szabólegényt, aki szintén beáll huszárnak — Saját tervezésű egyenruhájában. A szép színpadképek elvezetnek egy ßchönbrunni kastélytól a bécsi hajóállomáson* a gellérthegyi honvédtáboron és a budai Sándor-palotán keresztül egy erdélyi udvarházig. Minderre semmi panaszunk nem lehet, de ki hívja ellenkezésünket, sőt egyenesen tiltakozásra késztet a ,,másodvirágzás“ operettjeinek s a Mária főhadnagynak kütönöskép szembetűnő két ízléstelen vonása. Egyik az érzelgős hazafiaskodás. Nemzeti érzésünk sokkal ko* molyabb és mélyebben átélt érzés, semhogy operettek szirupjában kellene adagolni. Még vÍ6Szaletszobb azonban a másik dolog: nemzeti nagyságaink profanizátása. íme. a Mária főhadnagyban is a táncoskomikus két vicce között föllép Kossuth és Görgev. Szerencsére maszkban, hang- hordozásban és játékban nem volt kegye- letsértó, ellenkezőleg, kitünően sikerü-t Kossuth (Senkálszky Endre) és Görgey (Bodó György) megszemélyesítése, dei ez sem ment mindent. Ma már törvényhozásunk gondoskodik róka, hogy szent királyainkról és nemzeti nagyjainkról ne nevezhessenek el szappant és keserű vizet, operettszerzőinktől tehát elvárható, hogy legyen Ízlésük, amely megóvja őket az eféle kilengésektől. Az olcsó hatásokra pályázó, nagyhangú, ineUdöngető hazafias- kodás é3 nemzeti nagyságaink színpadra elhalása miatt a jobb Ízlésű közönség vi- ezolyogva nézi a mai operetteket, ha még I olyan fülbemászó is ö muzsikájuk és jól bonyolított a történetük. A Nemzeti Színház operettegyüttese minden erejét és tudását latbnvetves elsőrangú előadásban mutatta be a Mária főhadnagyot. Döntő része van a sikerben a címszerepet játszó Szende Bessy remeklésének. Mindeu várakozásunkat felülmúlta humorban is bővelkedő és érzelmektől színezett játéka. Épp ilyen sikerrel alakította Krérner Mánci Farkasházy Antónia szerepét. Ragyogóan szép volt és játékát izlés és báj jellemezte. Difrói Puskás Béla játszotta Janesó Bálint szerepét játékban és hangban egyaránt kitűnő. BorovSzky izléssd, finoman alakította báró Draskó- czyt- A humor kiapadhatatlan forrása volt Andrási Márton és Jaczkó Cin játéka. Kitűnő, ízes alakítás volt a FüJöp Sándoré. Egy-egv' jó szűnnél gazdagította az előadást Percnyi János, Flóra Jenö. Váradv Rudolf. Czoppán Flóri, Gnramszeghy Kér rolv, Szentes Ferenc s apró szerep éld jen a színészek egé'sz sora. Az előadás egyöntetűsége és a feltűnően jó játék Vitéz Tibor biztoskezü rendezői munkáját dicséri. Stefanidesz József lendületh.4, szívvel vezényelte a zenekart. Szépi k Varga Mátyás di$zletei és a Kecs~ kernt lliy Károly tervezte ruhák. A bemutató közönsége megítélte ugyan a darab fönntbb említett ízlésbeli hibáit, de azért sokat tapsolt is. A ka»s2asiker biztosítottnak látszik, K. B. Apróhirdetések KERESZTÉNY jólszámoló gépirónőt felvesz nagyvállalat. Ajánlatok fizetési igény és eddigi működés megjelölésével ..Nagy- vállalat“ jeligére a kiadóhivatalba kéretnek. _____________________________G. 297 RÉSZBEN EMELETES, ic százalékot jövedelmező berház potom 32 ezer pengőért sürgősen eladó. Megbízva ROMA iroda, Bo- csánczi, Unió-utca 10. Telefon 26—53. F GYÖRGYFALVI-uton és annak közelében több házhely 25.C00 pengőtől 45.000 pengős árig, köztük egy kitűnő füszerüzlettel biró ház is eladó. Ingatlanközvetítő iroda, Malomutca 22. F CSALÁDI HÁZAT vennék sürgősen és 12 személyes ezüst evőeszközt. Marschalkó Ilona, Damjanich-utca 31. 0360 VŐLEGÉNY keres úri családnál bútorozott vagy üres szobát. Cim az Ellenzék könyvesboltban____________________________________pŐ2 ELCSERÉLNÉM szép kertes, 5 szobás vií- lalakásomat kisebb különtelkessel, vagy p.nél- kül. Telefon 37—36. ____________________0417 VILLANEGYEDBEN egy nemrég pazarul épitett, gyönyörű villa, amely áll 4-szer három szobás komfortos lakásból, alagsorban 5 szobás, fürdőszobás, külön egy magaslati épületben 2 szoba, konyha, előszobás lakásból, 15 méteres vasbeton pincével, két és iél—három hold kerttel, 1000 termő gyümölcsfával. — Autóbuszjárat. Fekvésénél fogva kitűnő levegője miatt is bármilyen intézet céljára kiválóan alkalmas. Ingatlanközvetítő iroda, Malom-utca^ ____________ F VÁGŐHIDTÓL nem messze 2 szoba, konyha, éléskamra, 2x1 szoba, konyha, előszoba, kétszer egy szobából és konyhából álló ház, nagy udvarral, adómentes, 10.000 pengővel átvehető. 30.000 pengőért eladó. Ingatlanközvetítő iroda, Maiom-utca 22. F SZÉCHENYI-tér közelében emeletes ház, 2 lakással és nagy, különösen üzemnek berendezhető termekkel 120 ezer pengőért eladó. Miniszterileg engedélyezett ingatlanköz-, vetítő iroda, Malom-utca 22. szám. F L.Î.Î.EM2 Eil pclitÜAi napilap Feîdfo szerkesxté: ZATHURECZEY GYULA Felelős kiadás VITA SÁNDOR munkálatokat jutányossá vállal Lőrinci! 1 Co„ Zápolya-utca 14. és Szeníegy» ház-ulca 1. (Sebők-cukrászda) ^ Amíg 'Oh átesik a Darmol dolgozik. Nem zavarja az áímotés mégis estétől reggelre biztosan hat. Fájdalom nélkül hajt. könnyű és teljes ürülést idéz elő. Kellemes, enyhe és jó hashajtóba A Minerva Irodalmi és Nyomdai. Müiiitézet Rt nyomása- Felelős vezető MAJOR JOZSÜF.