Ellenzék, 1943. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-14 / 10. szám

1 ] «sat 1913 január 14. ELLENZÉK sp;o?»r Holnap délután kezdi tornatermi edzéseit a KÉS Tizonbét játékossal készülnek a bajnokságra a piffOB-fshérelí KOLOZSVÁR. A' KAC labdarugójáté- Losaiuak téli pihenője holnap befejeződik. Az összes játékosok pénteken délután 6 órakor kötelesek megjelenni az egyesület Unió-utca 21. sz. alatti klubhelyiségében, ahol megkezdődnek a tavaszi idénvre ar tornatermi edzések. Az összes játékosom január 31-ig Kovács Béla ideiglenes edző vezetésével hetenként háromszor fognak a tornateremben edzeni, majd február 1-e után Opáta Zoltán, c csapat uj edzőjének vezetésével a szabadban folytatják edzé­seiket. A taviszi Idényt a KAC 17 játékossá* kezdi meg, akik a következők: Márki, Plank. Szanisaló II., Vass, Radnai, Szán- tar, Csákány, Bokor. Bonyhádi. Kovács IV.. Váczi, Szokoli. Tolnai. Bozóky) Tár­noki. Pongrazio és Verbőczij. A csapat játékosan közül Radnai. Szán- tay és Bokor a téli pihenő alatt katonai szolgálatot teljesítettek. Kovács IV. Nagy­váradon. a testvérbátyján ál, mig Szokoli Szegeden, a szüleinél töltötte el párnapi pihenőjét. Bonyhádi ugyancsak a szülei­nél, Budapesten tartózkodott, mig Tár­noki Csantavérem otthonában feküdte ki nvandulamiitétét. Márki, Szaniszló IT; Vdşs, Váczi és Verbeczi Kolozsváron, va­lamennyien családjuk körében pihenték ki magukat. Csákány Örkényben. Pongra- z-io Budapesten, mig Tolnai Kolozsváron pihente ki magát, felhasználva az alkal­mat, hogy az ősszel szerzett lábsérülését kezeltesse. A katonajiétékosok&« kivin a csapat összes játékosai már visszaérkeztek Ko­lozsvárra és nagyban készülnek a tavaszi idényre, hogv kipihenve- valamennyien friss erő veit és egészségesen kezdhessenek a munkához. Korcsolyázó versenyt rendez a KKE KOLOZSVÁR. A KKE vasárnap reg­gél 8 órakor a sétatéri jégpályán rendezi meg a téli idény első gyorskorcsolyázó- versenyét 500. 1500 és 3000 méteres tá­vokon. A versenynek eddig csak három biztos indulója van: Nagy Ferenc. Muzaf- fer Séf két bey és N’agy htván. akik csak­nem minden reggel és este szorgalmasan edzenek. Ezt a versenyt a KKE a KISOK. valamint a leventék részére rendezi meg. amelyen egyúttal indulhatnak mindazok, akik tehetséget és kedvet éreznek maguk­ban a versenyzésre, amelyre a helyszínen is he lehet nevezni. A kezdők természete­sen rövidkorcsolyával futhatják végig a tárokat és akik jó időket érnek el, azok a későbbi versenyeken versenykorcsolyát kapnak. Az indulók közül Muzaffer és Nagy Ferenc küiinő formál>at\ vannak és igy nem lehetetlen, hogy az egyes szá­mokban megjavítják a kerületi csúcsered­ményeket. Visszautazott a fővárosba Hi&véghy László KOLOZSVÁR. Hidvéghy LászOó, a MAC kitűnő gyorskoreso-yázója. aki pár napig Kolozsváron tartotta edzéseit, teg­nap visszautazott a fővárosba. A többszö- rös gyorskorcsolyázó rekorder elutazása­kor a következőket mondotta: „Nem hit­tem volna, hogy ilyen kitűnő jeget kapok Erdély fővárosában. Nagyon sokat jelen­tett nekem ez a néhánynapi ittartózkodás, mivel kellőképpen tudtam felkészülni az országos gyorskorcsoi’y ázóbajnokságokra. Nagyon meglepett az. hogy úgy a kedd esti, mint a szerda reggeli erős fagyban megtartott edzésemen közel 20 fiatul is­kolás- és levente-fiu jelentkezett nálam, akik közül néhánvan kitűnő idő alatt fu­tották végig az 500 és 1500 méteres tá­vúkat. Sajnálom, hogy nem tudtam to­pább ittmaradni. de szívesen foglalkoz­tam volna ezekke] a fiatalokkal, ugyan­úgy, mint a KKE gyorskorcsolyázóival.“ Készül a vasárnapi kerületi bajnoki mérkőzésre a KKE KOLOZSVÁR. A Kolozsvári Korcso­lyázó Egylet, készülve a vasárnapi Csík­szereda elkeni mérkőzésre, tegnap este az erős fagy ellenére, közel két órán keresz­tül nagy edzést, tartott. melyen kivétel néAriil az összes játékosok resztvettek. A csapat csütörtökön még egy erősebb, majd pénteken könnyebb edzést tart. hogy va­sárnap délelőtt 11 órakor teljesen felké­szülve állhasson ki bajnoki mérkőzésére. A súlyosan sérült Biró dr- állapota ör­vendetesen javul és igy játéka biztosra vehető. A vasárnap mérkőzést Székely Zoltán és a Csíkszeredái Sprentz II. fogja levezetni. Országos levente sibajnoki verseny Mátraházán A leventék országos parancsnoka intéz­kedésére január 30-án és 31-én országos levente sibajnoki versenyt rendeznek Mát­raházán. Az előmérkőzéseket a hadtest leventeparancsnokok és Budapest székes- főváros 1 eve ni e p a r a n csnoka tartja meg az általuk kijelölt helyen és időben január 16. és 24-e között. A hadtestverseny há­rom számból á’l: 1. a leventelegények 12 km-es és az if­júk venték 6 km-e? síkfutásából; 2. lesiklásból, közbeiktatott műlesiklás­sal és 3. síugrásból. A hadtesitversenyen résztvenni kivánó iskolába járó leventék — beleértve a tár­sadalmi egyesületek tagjait is — indulási Szándékukat a leventeegyesületek utján Írásban jelentsek. A Levente Hírközpont jtdentáse, szerint, abol leven te egyesület nincs, közvetlenül az illetékes járási, vá­rosi, Budapesten kerületi leventeparanfS- nokságoknak kel] jelenteni szintén Írásban az indulási szándékot. Az iskolás leventék nevezésüket a KISOK-nak küldjék be. A nevezésnek tartalmazni a kcM: a nevező nevét, születési idejét, lakóhelyét, sport- egyesületének pontos megnevezését és hogy milyen versenyszámban kívánkozik  nevező indulni. A verseny költségeit a kincstár viseli. AZ ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET 1913 január hó 17-én sikirándulást ren­dez a Bója-erdő környékére. Találkozás * Bója-erdei menedék háznál1 9 órakor. Ve­zető: Tömör Imre, Vendégeket szívesen lát az Egyesület. AZ OLASZ BAJNOKSÁGBAN — mint jelentettük — vasárnap fejeződtek be az őszi küzdelmek, melyek a következő sor­rendben értek véget; I. Torino 21 pont. 2. Livomo 21 p. 3. Juventus 20 p. 4. Ambroziana 19 p. 5. Bologna 16 p. 6. La­zio 16 p. 7. Fiorentina 16 p. 8. Atalanta 16 p. 9. Genova 15 p. 10. Milano 15 p. 11. Roma 12 p. 12. Bari 12 p. 13. Triestina 11 p. 14. Liguria 11 p. 15. Venezia 9 p. 16. Vicenza 8 pont. Érdekes, hogy' az olasz bajnokságban is ugyanolyan nagy küzdelmek vannak úgy az eKő. mint az utolsó be vezetlek között, mint a magyar bajnokságban. KÖZGAZDASÁG Poitlretfdszer alupján el azután áruval a textllnagykereskedőket KOLOZSVÁR, január 14. A kijelölt textilnagykereskedők között elégedetlenséget kel­tett az. hegy akik ;o összeköttetésekkel rendelkeznek, nagytömegű árut kapnak a gyárak­tól, míg a kincsbe lefolyásos nagykereskedők kénytelenek minimális mennyiségű áruval beerni. Ezen a rendszeren most változás tö^mt. Értesülésünk szerint a Tcxtilközpont rendszert alkalmaz a kijelölt textilnagjker skedők áruellátása terén. Pontozással fogjak megállapítani, hogy az egyes nagykereskedők a gyáraktól mennyi árut igényelhetnek A pontozást a nagykereskedők szakképzettig“, tőkéje és egyéb szakmai szempontok figye­lembevételével határozzák meg. Az uj rendszerrel megszüntetik az áruelosztási arányta­lansági kát. Hétezer katasztráfis holdat szántott fel a bihmrme&wel Közlőiéi! Szövetkezet NAGYVÁRAD, január 14. Tudósítónk jelenti: Bihar vármegye közjóléti szövet­kezete az elmúlt év folyamán 18 traktor­ral hétezer katasztráfis holdat szántott fel mélyszántással kb. ugyanannyi törpebir­tokos úgynevezett kiosztott földjét, mely­nek felszántása az árviznyomok miatt másként nem volt lehetséges. Ezeken a területeken a terméseredmény 40 száza­lékos javulást mutatott. A jó eredményre való tekintettel a vármegye gazdaközönsé­ge kifejezte azon óhaját., hogy a közjóléti szövetkezet traktoráHományát minél job­ban kibő vau ék. , " EGYETEMES ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVET LÉTESÍT AZ ÉPÍTŐANYAG- KERESKEDELEM. Az cpitőanvagkereskede- Icm különböző ágazatai részéről mozgalom indult, azzal a céllal, hogy uj, egyetemes, a nemzeti cs gazdasági érdekeket eredményesen szolgáló érdekképviseleti szerv létesüljön. Az uj érdekképviselet az cpitőkereskedelAn min­den ágát magában foglalná. Nagy nehézsége­ket okozott az a körülmény, hogy az cpitő- anyagpiac különböző munkaterületei más-más kezek felügyelete és irányítása alatt vannak. Az érdekképviseletek egységesítése áthidalná ezeket a nehézségeket és megoldáshoz juttat­ná a szakma számtalan problémáját. A szak­mai vezetőtenyezők az uj szerv létrehozása iránt a kezdeményező lépéseket már megtet­ték. DÖNTÉS A ZSIDÓ ÜZLETVEZETŐK ALKALMAZÁSÁRÓL. A kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium úgy döntött, hogy az ípartörvénynek az a rendelkezése, amely szerint üzletvezető csak az lehet, aki saját személyében ’mindazokat a feltételeket igazolja, amelyek az illető iparnak önálló gyakorlásához szükségesek, vonatkozik a ke­resztény származásra is. Az ipar önálló gya­korlásának — bizonyos kivételektől eltekint­ve — a keresztény származás is előfeltétele, ezért az 7939. IV. t. c. szempontjából zsidó­nak tekintendő személy üzletvezetőként való bejelentése tudomásul nem vehető. ÁLLAMOSÍTJÁK A MAGÁNBÁNYÁ­KAT NÉMETORSZÁGBAN. Berlini jelentés arról számol be, hogy a magánkézben* levő bányákat Németországban államosítják. VASKERFSKEDŐ KERÉKPÁRALKAT­RÉSZ ÁRUSÍTÁSI JOGA. A vaskereskedő az erre jogosító iparigazolvámya alapján csak a kerékpárok forgalombahozatalával nem foglalkozhatik, vasból, acélból és fémből ké­szült kerékpáralkatrészeket tehát — külön erre jogosító iparigazolvány nélkül is — jo­gosult árusítani, a műszaki cikkekkel keres- reskedő azonban az erre jogosító iparigazol- ványa alapján sem kerékpárok, sem kerék­páralkatrészek forgalombahozatalával nem foglalkozhatik. • MIT KELL SZAKBAVÁGÓ GYAKOR­LAT ALATT ÉRTENI? Ha valaki önállóan folytait tt rpart. nem számit be a mestervizs­ga szempontjából szükséges szakbavágó gya­korlati időbe. Tudvalevőleg a mestervizsgára való bocsátás egyik előfeltétele, hogy a je, löítnek igazolni kell a törvényben előirt szak­bavágó gyakorlatát. Egy vitás esetből kifolyó­lag a ni. kir. iparügyi miniszter kimondotta, hogy a szakképzettséggel rendelkező társ irá­nyítása mellett, közös iparigazolvány alapján, tehát önálló minőségben végzett gyakorlat a szakképzettség igazolása szempontjából nem vehető figyelembe. Ezek szerint csak az szá­mit szakbavágó gyakorlatnak, amelvet az iparossegéd idegen mesternél tölt el. Saját üzemben rzakbavágó gyakorlatot szerezni nem lehet. * MEGHÍVÓ. Az Erdclvi Muzeum Egye­sület Bölcsészet, Nyelv és Történettudományi Szakosztálya 1943 január 18-án, hétfőn dél­után 6 órakor tartja áz Egyetemi Könyvtár előadótermében (Mikó-utca 2. szám) évi ren­des közgyűlését. Tárgysorozat: 1. A szakosz­tály szervezetének és ügyrendjének módosítá­sa. 2. Titkári jelentés az 1942. évről. 3. Mun­katerv és költségvetéstervezet az 1943. évre. 4. Megüresedett tisztségek betöltése, y Dr. Tavaszy Sándor előadása: Részletkérdések az Ethikából. A közgyűlésre a szakosztály tag­jait és az érdeklődőket tisztelettel meghívjuk. Kolozsvár, 1943 január 8. Dr. György Laios szakosztályi elnök. Dr. Juhász István szak­osztályi titkár. ARAGONIT ÍRÓKÉSZLETEK, HA- MüTÁLAK, KÖNYVTARTÓK remek kivitelben kaphatók az „Ellenzék'1 könyvesboltban, Kolozsvár. Mátyás király-tér 3. . 4 '■. t SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET Bajor Gizi és Kamarás Gyula vendégszereplése Nagyváradon NAGYVÁRAD, január 14. Tudósítónk: jelenti; Kedden és szerdán Nagy^ áradni* vendégszerepelt Bajor Gizi és Kamarás Gyula, a kolozsvári Nemzeti Színház mű­vésze a Bolond Ásvayné cimü darabban. Az előadások a várakozásnak megfeleflőea óriási érdeklődés mellett zajlottak £e, úgyhogy a tervezett két előadá<s helyett három előadást kellett tartani. Kamarás Gyula egyébként a váradiak- cak régi kedvence, mert mielőtt Kolozs­várra jrytt volna, a nagyváradi Szigligeti Színház tagja volt. Érdekli hogy legközelebb Cray Tivadar és Ághy Erzsi készülnek kolozsvári vendégszerep­lésre. Gray Tivadar Kolozsváron is el­játssza Koncert-beli hires szerepét; hogy Farkas Ferencnek, q kolozsvári Nemzeti Színház kiváló karigazgatójának Bűvös szekrény cimü operáját legutóbb a Magyar Művelődés Házában mututták be nagy sikerrel. A zsúfolt nézőtér egész es­te ünnepelte a szereplőket, akiknek élén a Zulejka szerepé' elsőmben éneklő Walter Rózsi aratott különösen nagy sikert; hogy a budapesti Nemzeti Színház programot adóit az évad másorlik feléről, Január 23-án mutatja be a színház Ga­lamb Sándor fiatalom cimü darabját. A kővetkező bemulató Sophokles Oedipus királya és az Oedipus Kolonosban lesz Babits Mihály remek fordításában. ZHahv Lajos uj színmüve március első napjai­ban kerül a közönség elé Bajor Gizivel a főszerepben. Ezután mutatja be a Nem­zeti Színház Grebon vallásos játékát, az igazi Passiót. amely a nctgyhéten is a színház milsordarabja lesz. Végül május elsején Harsányi Zsolt uj darabja kerül először színre a Nemzeti Színház színpa­dán; hogy sikere van Lázár Mária szellemes és okos könyvének, melynek a kitűnő szí­nésznő a Legyünk őszinték címet adta: hogy január 15-én mutatja he a buda­pesti 1 ipssinház a Manderley ház asszo­nya cimü híres amerikai darabnt. Ebb°n játszik főszerepet a Kolozsvárról szerződ­tetett tehetséges Sivő Mária; hogy Németh Antal dr.. a budapesti Nemzeti Színház igazgatója. legközelebb Szófiában és Bemben rendez, mint ven­dég.; hogy 25 éves jubileumát ünnepli a bér- Uni EFA-gyár, amelyet 1917 telén ala­pítottak; ~ ^ \ hogy több külföldi városban megvásá­rolták Fedők Sári Paris cimü hollywoodi tárgyú darabját. Hírek szerint a Páris — Parisban is szinrekerüL Ke eső István: Gazdasági Függetlenség Budapest, 1943 (ténylegesen 1942), Grill Karoly könyvkiadóvállalat. Kecső István könyve átfogóbb szempontból tárgyalja a gazdasági függőség kérdését, mint a legtöbb idevágó közgazdasági munka, mert nemcsak az irányított, hanem a szabad világ­gazdaságban észlelhető függőséget is vizsgá­lódásai körébe vonja. A szabad kereskedelmi kore*ak nem törődött a nemzettel, mint gaz- dasági alannyal — kivéve a legerősebb nem­zetet —, hanem fiktív módon az egész embe­riséget tekintette gazdasági alanynak s ekként a ßzabad versennyel járó nemzetközi munka- megosztást avatta a világgazdaság vezérel­vévé. De a szabad kereskedelmi korszakban is a függőség láthatatlan szálai kötötték az adós országokat a hitelező országokhoz még nyugodt időkben is s ezek a szálak1 csak olyankor váltak láthatókká, amikor sulvos válság idején az adós államok nem tudtak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. Az előttünk fekvő könyv elvi síkon érinti ezeket a kérdéseket is, de fejtegetéseinek zöme mé­giscsak a hagyományos módon a nemzetgaz­dasági és nagytér-gazdasági autarkiának van szentelve. Munkája egy jellegzetesen tárgyi­lagos munka, amely a világnézeti probémát a lehető legnagyobb mértékben kikapcsolja. Keoső István könyvét nemcsak a szakember, hanem a nagyközönség is sok haszonnal for­gathatja. Ez áll különösen a nagyobb egy­ségről és a vezető országról szóló fejeze­tekig

Next

/
Oldalképek
Tartalom