Ellenzék, 1943. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-02 / 1. szám

f 1 9 4 3 január 2. ELLENZÉK ««iwnfttwnwwwiWMi Szabad, vagy kötött gazdálkodás ? AZ ERDÉLYI PÁRT ELŐADÁSSOROZATÁBAN ELMONDOTTA V. GYULAI TIBOR DR., A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szabad és kötött gazdálkodás. E megjelölé­sek lényegükben a gazdasági élet működésé­nek mikéntjét jelentik, vagyis azt, hogy a gaz­dasági élet fejlődését annak szabadon érvé­nyesülő automatizmusa alakitja-e, vagy pe­dig a megkötést jelentő állami intézkedések sorozata, sőt rendszere hatalmi szóval jelöli ki a gazdasági élet medrét. A szabad és kötött gazdálkodás fogalma a közhasználatban ma valóban fogalom, sőt egymással szembenálló két fogalom, melyek mindegyikének jelentős — sokszor egymással szemben felvonuló — tábora van. Pedig a szabad és kötött gazdálkodásnak, mint rend­szernek egymással szembenállása a gyakorlati életben nincs: az elméleti közgazdaságtan ta­nítása és a gazdaságtörténelem tanúsága sze­rint ugyanis tiszta szabad, vagy tiszta kötött gazdasági rendszer csak elképzelhető, de nem létezik és nem is fordult sehol és soha elő. A gazdasági szabadságot, bármennyire is tetszetős elv legyen az a nagytömegek sze­mében, nyilván egyetlen állam sem engedheti komoly gazdasági zavarok kockáztatása nél­kül azon a ponton túl érvényesülni, ahol az összeütközésbe kerül a közösség gazdasági ér­dekeivel s ezért az állami beavatkozás, mint a gazdasági élet szabadságának korlátozása, azonnal jelentkezik a gazdasági szabad küz­delem kirívó hátrányainak ellensúlyozására, illetve a verseny okozta bajok megszüntetésé­re. Sőt éppen, minél jobban kifejlődnek a gazdasági szabadság szokásos tőkealakulatai, minél láthatóbbá válik a gazdasági életben a hatalmi nyomatékok különböző volta az erő­sebbek és gyengébbek között, annál jobban ismeri fel a liberális állam is, hogy feladata a gyengébbet védeni az erősebbel szemben a gazdasági küzdelemben. Viszont az 'úgyneve­zett irányított gazdálkodás is, éppen a kö­zösség jól felfogott érdekében feltétlenül igényt tart a gazdasági haladás legfőbb mo­torjára, az egyéni kezdeményezésre, az önte­vékeny gazdálkodásra és azt minden lehetsé­ges eszközzel elősegíteni is igyekszik. A gaz­daságtörténet minden korban és minden ál­lamban számos példáját szolgáltatja ennek az igazságnak. Annak igazolására, hogy az egyes országok gazdaságpolitikája a mindenkori szükséglet nek és a kor igényeinek megfelelően ingado­zott a szabadabb és kötöttebb gazdasági for­ma között, a hozzánk legközelebb eső példa a magyar gazdaságpolitika legutolsó 40 évi irányzatának változása, a magyar gazdasági élet struktúrájának a közelmúltban tapasztalt legutóbbi alakulása. A világháborút megelőző korszak Magyar- ország gazdaságtörténetében, mint a liberális politikai eszmék érvényesülésének, a teljes gazdaság: szabadságnak ideje ismeretes. Rá kell azonban mutatni arra, hogv ez a szabad­ság crak elvileg volt korlátlan, mert a tör­vényhozás már a múlt század nyolcvanas-ki­lencvenes éveiben., majd különösen az első vi­lágháborút megelőző évtizedben sok vonat­kozásban, egyre fokozódó mértékben korlá­tozta, részben szociális, részben közegészség- védelmi szempontból, részben pe lig a hazai termetes vedelme, az iparfejlesztés, nemkü­lönben az iparűzés és kereskedelem tisztessége érdekében a gazdasági szabadság elvét. Már maga a kereskedelmi törvény is in­kább korlátozó, mint kiterjesztő jelíegü sza­bályokat^ tartalmaz, s az uzsoratörvény, a csődtörvény, a váltótörvény, a csekktörvény, a szabadalmakra, áruminták lajstromozására, a verseny tisztességére vonatkozó jogszabá­lyok es joggyakorlat, a megrendelésgyüjtési tilalom, a piaci és vásári rendtartási szabá­lyok, zárórarendelkezések már az első világ­háború előtti évtizedekben is tagadhatatlanul széles körben korlátozták a gazdasági sza­badság állapotát. Hasonló intézkedések történtek a hazai ipar védelmében is, elég e körben az 1884. évi ipartör.vényre és az 1907. évi ipartörvény- reform-munkálatokra utalnunk, amelyek a kézmüvesipar körében, magának a kézműves- iparosságnak a kérésére egyre jobban korlá­tozták -az iparszabadság elvét, kiterjesztvén ezzel egyidejűleg a képesitéshezkötés rendsze­rét is. A gyáripar körében az iparfejlesztési törvény volt hivatva arra, hogy ellensúlyoz­za a vámvédelem hiányosságából, a közös vámterület kényszeréből a hazai gyáripari ter­melés kifejlesztése elé tornyosuló nehézségeket. Az első világháború kitörésekor az egyes európai hadviselő államok, igy hazánk is, a kötött gazdálkodásban korántsem valósítot­ták meg azt, amit ma közkeletű szóval gaz­dasági mozgósításnak nevezünk s a kor libe­rális gazdasági felfogásának megfelelően úgy a központi hatalmaknak, mint az ententeha- talmaknak az oldalán a háborús kormányok ') Makay Miklós, Feszler Lajos, Pongrác/ Kálmán és Bátyka János kamarai munkatár­saim az anyag összeállításánál számomra ér- tékes támogatást nyújtották, miért nekik ez- , utón is köszönetét mondok, KORMÁNYBIZTOSA csak kcnytelen-kellctlcn, a nyomasztó hely­zet hatása alatt korlátozták fokozatosan és lépésről-lépesre a termelés és a forgalom sza­badságát. További feladat volt a készletek kellő fel- használásának és elosztásának szabályozása. Ezt a szabályozást a fokozatosan felállított háborús gazdasági szervezetek, központok, el­osztó irodák végezték: 38, nagyrészt rész­vénytársasági formában megszervezett köz­pont és áruelosztó bizottság működött. A rendeletekkel szabályozott háborús kö­tött forgalom kiterjedt a közélelmezés alap­jaira: a kenyér, a gabonatermés lefoglalására, a kiőrlés és a keverés szabályozására, a lisztkészleteknek végső fokon liszt- és kenyer- jegyek utján való elosztására, a vágóállatok­ra, a takarmányra, a hüvelyesekre, zsiradé­kokra, tejre, stb. Az ipari nyersanyagoknál a korlátozások a fémekre és fémhulladékokra, a textilipari nyersanyagokra (gyapjú, pamut, len, kenderhulladékok), a 'vegyiiparban a zsi­radékokra (olajokra), a tüzelőanyagokra, stb. álltak fenn. Mindez azonban csak lépésről-lépésre kö­vetkezett be s a fejlődést az árszabályozás te­tőzte be. Az 19x4. és 1915. évek folyamán még csak szórványosak azok a cikkek, ame­lyek a hatósági árszabályozás körébe esnek, az általános árellenőrzés és árszabályozás gondolata csak a háború utolsó két esztende­jében öltött testet. Az is évekig eltartott, amig a háborús központok, anyaggazdálkodási és elosztószervek rendszere kiépült. Az elsők egyike ezek közül a Haditermény Rt. voit. Később alakult meg a Fémközpout, Gyapjú- központ, az Olaj- és Zsiradékipari Központ, Szénközpont, Cukorközpont, nemkülönben az egyes bizottságok, mint a Burgonyaközvetito Iroda és a Textilhulladék Bizottság. Az első világháború gazdaságpolitikai története azt mutatja, hogy a minden vonat­kozásban céltudatos háborús irányított ' gaz­dálkodás megszervezésére csak olyan későn került sor, amikor már bizonyos mulasztások nem voltak pótolhatók. Részben ez a körül­mény is közrejátszott abban, hogy ?z enten- tehatalmak következetesen végrehajtott blc- kádpoiitikája a háború negyedik evében, el­érte célját: a központi hatalmak kiéhezteti- sét. A négyéves háború következtében össze­omlott s az igazságtalan békediktátumok ál­tal sújtott keleteurópai és középeurópai álla­mokban a háborús helyzet által előidézett nyomornak és gazdasági leromlásnak koránt­sem lett vége a háború befejezésével, sőt a gazdasági élet összeomlása csak a rákövetke­ző forradalmi, majd az 1915-től 1925-ig tar­tó u. n. inflációs időszakban vált teljessé. Ennek a korszaknak kettős jellege volt. Egyrészt állandó és következetes törekvés ér­vényesült, ezek alatt az évek alatt abban az iránvban, hogy a gazdasági szabadság elvi alapján álló gazdasági élet újra felépittessék, másrészt ugyanekkor a hivatalos gazdaságpo­litika s különösen a hivatalos szociálpolitika terén egyúttal olyan törekvés is megnyilvá­nult, amely arra engedett következtetni, hogy az újjáépítés során nem kíván az államhata­lom olyan mértékben visszatérni a gazdasági szabadság elvének érvényesítésére, mint az az első világháború előtt fennállott. Megnyilvá­nult az utóbbi törekvés elsősorban társada­lompolitikai téren, ahol különösen az ipari munkásság és a magántisztviselői sorban élő középosztály széles rétegei számára messze­menő szociális beavatkozások történtek úgy a társadalombiztosítás kiépítése, mint a mun­kafeltételek enyhítése során. Az a korszak, az u. n. konszolidációs vagy szabadabb korszak, amely a pénzérték stabi­lizációja, az államháztartás egyensúlyának helyreállítása és az uj vámtarifa életbelepte- tése után következett be — s ha évekkel akarnánk körülhatárolni, 1925-től 1931-ig, a nemzetközi tőkeforgalmi válság bekövetkezé­séig és a devizakorlátozások elrendeléséig tartott — a maga egészében u. n. „szabad- korszakinak tekinthető, olyannak, amelynek az ideje alatt a gazdasági szabadság elvei nyomultak mindinkább előtérbe, sőt ebben az időben ennek a felfogásnak képviselői egyre harcosabban lépnek fel úgy a törvényhozás­ban, mint a gazdasági életben. A nemzetközi tőkeforgalom megindul, az Északamerikai Egyesült-Államok és az európai hitelező ál­lamok ontják a hosszú- és rövidlejáraut köl­csönöket, amelyeket az újjáéledő középeuró­pai államok gazdasági élete nagy mohósággal szív fel. Az egész korszak többé-kevésbé ked­vező gazdasági konjunktúra mellett fejlődik és a nemzetközi életben a gazdasági szabad­ság elveiért küzdő nemzetközi kereskedelmi kamara, a Nemzetek Szövetsége gazdasági és pénzügyi szakosztályával egyetemben erő* harcot indít a gazdasági szabadság elvi ál­láspontjának további kiépítése érdekében. A vámtarifák nomenklatúrái egységesítésének, az ipari statisztika közös nevezőre hozásának * gondolata lép előtérbe. A magas vámfalak ellen erőteljes propaganda-hadjárat indul, hasonlóképpen széleskörű tanulmány okát lolytatnak a regionális prefercnciális megol­dási gondolatok, dunai, középeurópai nagyobb vámterületek kialakítása érdekében. A nemzetközi prosperitás azonban az 1929-es év folyamán elérkezett megtorpaná­sához. Az 1930-as esztendő már az erős kon­junktúra hanyatlása jegyében áll, s gyorsan bekövetkezett a gazdasági válság korszaka. (1931 —1935.) A termelés, a forgalom és az árak zuhanásszerűen csökkentek. Az állásta- lanság és a munkanélküliség rohamosan nö­vekedett úgy külföldön, mint nálunk. Külö­nösen a mezőgazdasági nyersanyagok s ezek között is legnagyobb mértékben a gabona ára hanyatlott. A válság következtében sok újabb prob­lema merült fel s ezek mindegyike olyan kérdés volt, hogy a szabad gazdálkodás elvei mellett megoldhatatlannak bizonyult. A behozatal csökkentése cs a kivitel lehető növelése terén is további beavatkozások lát­szottak szükségesnek. Ekkor, 1933-ban jött létre a M. Kir. Külkereskedelmi Hivatal, melynek működési köie a kötött gazdálkodás fejlődésével és a szervezés egyre nagyobb körben való kialakulásával egyre jobban ki­bővült. Magyarországnak nem is állott módjá­ban, Hogy eltérő utakon, járjon, mint ami­lyen utat számára a vezető középeurópai nagyhatalomnak, tehát Németországnak, amely egyben legnagyobb piacunk is volt, példája megjelölt. Itt pedig a kereskedelem működése úgy import, mint exportvonatko­zásban, mind pedig a belső forgalmat te­kintve, egyre teljesebb mértékben került köz­ponti államhatalmi irányítás alá. Vevőink I szervezetten léptek fel a piacon s aminthogy I egy kéz volt az, aki vásárolt, csak egy kezet lehetett szembeállítani vele az eladó és ex­portőr oldalán is. Ez vezetett a kivitel szer­vezésének egyre messzebbmenő irányítása felé. Ezt a folyamatot azonban nem lehetett csak a kiviteli kereskedelemre korlátozni. A belső és külső forgalmat összhangba kellett hozni egymással, a szervezésnek és irányítás­nak tehát a belső forgalomra is egyre job­ban ki kellett terjednie. Ez az a törekvés, amely a sokat vitatott és az érdekelt körök­ben sok ellenszenvet keltett, az u. n. „egykéz -rendszer'' kialakulásához vezetett. Felsőbb kezdeményezésre és törvényes ren­dezés alapján került sor az i934:XXIV. t. c. intencióinak megfelelően ebben az időben a fogyasztási szövetkezetek szervezeteinek egy­szerűsítésére és racionalizálására. A válság mélypontján, általában az 193a. év folyamán, egyes vonatkozásokban az 1933-as év folyamán jutottunk túl. Ettől kezdődőleg, a válság enyhülése idején (1935 —1937) úgy a termelés, mint a belső és .kül­ső kereskedelmi forgalom volumene évről- évre növekvő irányzatot mutatott, amely egyenesen iveit felfelé, egész az 1937. év be­következéséig. Az 1935. esztendőn túl szoro­sabb értelemben vett gazdasági válságproblé­mánk már nem volt a konszolidált külföldi adósságterhen kívül, amely azonban közös megoldhatatlannak látszó problémájává a ált az összes középeurópai adós államoknak. An­nál nagyobb erővel jelentkeztek ettől az idő­től kezdve egyes olyan társadalmi problé­mák, amelyeknek megoldása egyrészt honvé­delmi felkészültségünk érdekében, másrészt a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának megóvása érdekében nélkülözhetetlenül sür­getővé -vált. A megoldás természetesen ebben a vonatkozásban is csak az eddiginél is erő­sebb beavatkozások utján volt remélhető. Az 1938. év tavaszán elhangzott u. n. „győri programm“ az uj világháború előtti magyar gazdaságpjolitika irányát a háborús gazdálkodásba való átmenet korában (1938 és 1939), világosan megjelölte: az egyik a hon­védelmi felkészülés, a másik a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának helyreállítása volt. Az ország honvédelmi felkészülésének alap­ját a honvédelmi törvény (1939-.II. t. c.) rakta le, egyúttal megteremtve a háború ese­tére a legmesszebbmenő gazdasági megköté­sek elrendelésének lehetőségét is. F törvény felhasználásával, de a legvégső kényszeresz­közöknek csak egészen szórványos alkalmazá­sával vált lehetővé annak a nagyszabású fel- szerelési tervnek a végrehajtása, amelyr a köz­véleményben „milliárdos beruházási Prog­ramm“ néven vált ismeretessé. Ennek mara­déktalan megvalósítása a gazdasági kormány­zat előrelátását dicséri s ennek jórésze volt abban, hogy honvédségünk a háború kitöré­sekor a legkorszerűbb fegyverekkel kellően ellátva szállhatott síkra a nemzet életjogai­nak megvédelmezésére. A honvédség felszerelése érdekében szük­ségessé vált állami beavatkozás mellett kor­szakos jelentőségnek mondhatók a gazdasági megkötések sorában azok a háborút megelő­zően kiadott jogszabályok, amelyek — a győ­ri programúi célkitűzései szerint — a társa­dalmi és gazdasági élet egyensúlyának bizto­sítása érdekében a zsidóság közéleti és gazda­sági térfoglalását igyekeztek korlátozni, ille­tőleg a törvények nyomán az átállítást szolgál­ták. Már a milliárdos programúi végrehajtása során sor került a későbbi háborús készletgaz­dálkodási rendelkezések előkészítésére, amen;.- nyiben 1938. okt. 2-án már kötelezővé tet­tek a készlctbejelentést a legfontosabb ipari nyersanyagokat illetőleg. Ilyen körültekintő alapvetés mellett nem okozott különös nehézséget a háború kitöré­sekor a mai háborús kötött gazdálkodás ki­építése, mindama korlátozások gyors életbe­léptetése, amelyek az elmúlt világháború ta­pasztalatai alapján szükségesnek látszanak a háborús ország termelési cs fogyasztási rend­jének biztosítására. E háborús korlátozó in­tézkedések három irányban mozognál,; az anyaggazdálkodás, közellátás cs a vele kap­csolatos áruellátás, végül az árszabályozás irányában. 1. Az anyaggazdálkodás körébe vágó jog­szabályok bejelentési kötelezettséget írtak elő az összes fontos nyersanyagokra cs félgyárt­mányokra, ezek közül, a legjelentősebbeket zár alá is vették. Az anyaggazdálkodási rendelkezések vég­rehajtására az iparügyi miniszter kezdetben anyaggazdálkodási szakbizottságokat szerve­zett, ez év áprilisa óta azonban külön intéz­mény, az Ipari anyaghivatal, illetőleg annak egyes szakosztályai intézik egységes keretben az ipari anyaggazdálkodás teendőit. 2. A közellátás és a közélelmezcs kérd i sei egységes irányítására mult cv decemberében a kormány közellátási miniszteri tárcát szer­vezett. Felügyelete alatt egyesítették a Ke­reskedelmi Elivatalt, (a régi Külkereskedelmi Hivatalt) Árhivatal néven az Árellenőrzés I Országos kormánybiztosságával és melléjük i szervezték uj intézményként a Közélelmezési Hivatalt. A közellátásügyi miniszter a közélelmezés zavartalanságának biztosítása és a legfonto­sabb közszükségleti cikkekkel való folya­matos ellátása érdekében különböző elosztási rendszereket vezetett be. így a jegyrendszert, az utalványrendszert, a vásárlási könyvek rendszerét, a kereskedői kijelölések rendsze­rét. Az áruellátás javítása, különösen a keresz­tény kereskedők folyamatos ellátásának biz­tosítása érdekében a kereskedelemügyi mi­niszter külön szerveket, az Áruellátási Bi­zottságot és a Behozatali és áruellátási Bi­zottságot létesítette. Az áruforgalom korlátozásaiként jelent­keznek azok a különleges felhatalmazásom, amelyeket a közellátási hatóságok egyes vál­lalatoknak adnak. így pl. a gabona- és gyapjuforgalomban a Futurának, a burgonya értékesítésében a Burgonyakereskedői Egye;ü- lésnek, stb. van különleges szerepe. 3. Az árszabályozás terén a mostani háború kitörésekor azonnal széleskörű intézkedé ;ek kiadására került sor. Az összes arakar az 1939. augusztus hó 26-i színvonalon rögzítet­ték s ezektől csak hatósági engedéllyel volt szabad eltérni. A mai idők kötött gazdálkodásának a há­borús gazdálkodásból folyó intézkedések csak egy részét teszik. Az állami beavatko­zást jelentő jogszabályok másik csoportja a győri programm által megjelölt második cél­kitűzés végrehajtását célozza és ez a társa­dalmi és gazdasági élet egyensúlyának hely­reállításával kapcsolatos. A két zsidótörvény, mint erről már colt szó, határozott és céltudatos intézkedésekkel jelölték meg azt az arányt, melyet a zsidó­ság a gazdasági élet különböző helyein elfog­lalhat. Gondoskodni kellett azonban egyide­jűén arról is, hogy a megürülő helyek sokáig üresen ne- maradjanak és azokat megfelelően képzett és tőkével is bíró keresztény egzisz­tenciák mielőbb el is foglalhassák. Az őrség­váltás folyamatának elősegítése természetesen szintén: főként állami feladatként jelentkezik. Az uj kereskedő-generáció sorompóbaállin- sának munkáját a kormány szerencsés kézzel indította el, amidőn az állás nélkül levő, egyetemet végzett, vagy érettségizett keresz- tény magyar fiatalság soraiból toborozta a magyar kereskedelem visszahóditására az el- 'ső csapatokat. Az értelmiségi munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosa átképző tanfolya­mokat hirdetett. Az átképző tanfolyamok 1938. áprilisában kezdődtek és számuk az az­óta eltelt 4 és félév alatt 52-re emelkedett, melyeken kerek számban 2.300 fiatalember nyert átképzést. A jelentkezők kb. 65 száza­léka a kereskedelemben, a többi 3> százalék pedig a nagyvállalatoknál helyezkedett el. A kereskedői hivatásra kellőképpen felké­szült magyar fiatalságnak kezdeti tőkével el­látását szolgálja az 1937-ben élctrchivott Nemzeti ünállósitási alap. amely 1937. jú­liusa óta 1942. október végéig kiutalt 21.3 millió pengő önállósítást kölcsönből a keres kedelemhen és iparban való önállósulásra 18.3 millió pengő került kifizetésre, több mint 4.000 folyamodó részére. Az önálló keresztény kereskedelem és kö­zépipar megfelelő összegű hitel utján való felvirágoztatását célozza a kormánynak öt vezető pénzintézettel kötött megállapodása, amelynek értelmében a keresztény kereskedő lem hiteligényeinek kielégítésére 30 ímlli > pengős keretben a pénzintézetek vállalkoztak saját pénzeszközeik rendelkezésre bocsárá-á- val. Ä keresztény hitelakció keretében egv év alatt több, mint 1.500 kereskedő cs ki

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom