Ellenzék, 1942. december (63. évfolyam, 272-295. szám)
1942-12-04 / 275. szám
1 1942 december 4. ELI. EK 7. ŰK 5 *. Mi a műrost ? A kémia az öltöztetés szolgálatában Az utolsó két évtizedben, mondhatni egyetlen tudományág sem haladt oly óriási lendülettel, mint éppen a műanyagok kémiája. A háború után a legyőzött .országokra nehezedett rossz gazdasági viszonyok, a vámsorompók, arra kény- szeritették elsősorban ezen országok vegyészeit, hogy munkát, fáradságot nem kiméivé, igyekezzenek uj anyagokat feltalálni,, amivel pótolhassák azokat a nyersanyagokat, amelyeket drága pénzen külföldről kellene vá- sánolniok. A megindult munkában a gazdaságilag legjobban elnyomott Németország vegyészei ragadták magukhoz csakhamar a vezető szerepet s ma már ott tartunk, hogy egyes műanyagok használhatóbbak, jobbak, mint az eredeti természetes anyag. (A német mügumi: a buna például, kevésbé kopik és sokkal tartósabb, mint a természetes gumi.) Ma már egyszerű anyagokból: mészből, szénből, vízből s levegőből tudnak a kémikusok benzint, olajat, gumit, lakkot, sőt selymet és gyapjút is késziteni. Tehát az emberi ruházkodás két legfontosabb alapeleme: a selyem és gyapjunost is laboratóriumi munkával előállíthatóvá vált. A természetes hernyóselymet még a Krisztus születése előtti Időkben ismerték és textilcélokra fel is használták. 'Mint ismeretes, abl>an az időben egyedül a kínaiak ismerték a selyemhernyó s a selyemszövetek készítésének titkát, mit drákói intézkedésekkel őriztek. Azt, aki egyetlenegy hernyót is elmerószelt lopni a titkos telepekről, irgalmatlanul halállal büntették. (A monda szerint egy vándor szerzetesnek, kivájt belsejét vándorbotjában sikerült néhány petét kicsempésznie s csak igy jutott a selyemkész it és titka a kinai falon túli országokba is.) Ezer és ezer éven keresztül valóságos egyeduralkodója volt Kína a se- lyentpiacnaik, amiből nem esc-kéJy hasznot húzott, érthető tehát, hogy mindent megtett, hogy helyzetét minél tovább fenntarthassa. A selyemhernyó szervezete valóságos kis kémiai laboratórium' Táplálékának, az eperfa levelének emésztése közben a levél fehérjeanyagából sűrű. levegőn azonnal megszáradó folyadékot tud elő állj tani és ez az, amit a mai napig még a legkorszerűbben felszerelt vegyi laboratórium se tudott utána csinálni. Ezt a folyadékot a hernyó a testében egy kis tartályban gyűjti össze s mikor be- gubózási ideje eljön, két^igen kis nyilasén keresztül préseli ki a levegőbe, c hol a fehérjeanyag azonnal finom szállá szilárdul meg. Egy-egy hernyó hűhójának felépítéséhez közei nyolcszáz méter hosszúságú selyem« z ál at használ fel. A selyemhernyó szervezetének működését megfigyelve, sokat dolgoztak >a kémikusok, hogy valami lilát találjanak az ilyenformán feli érj es ny agáról alakuló selyem szál előállítására, de, mint előbb is mondott uk, fáradtságukat nem koronázta siker. Valóságos szenzációként fogadták aztán a hírt a nyolcvanas évek idején, hogy Cliai donetnek sikerült, ha nem is az ideális fehérjéből, hanem csupán a fa sejtjeiből kivont cellulózéból slyemfényü, textilcélokra alkalmas szádat készítenie. Álljunk meg egy kissé s vizsgáljuk meg, mi is ez a cellulózé. A növény, a fa minden egyes levele egy- egy kis vegyigyár, melynek szorgalmas munkásai a zöld kLorofiLszem- csék. Ezek a levélbe jutó széndioxidot, a nap sugárzó energiája segítségével s a jelenlevő viz felhasználásával formol delhiddé, majd cukorrá alakítják. Két ilyen cukormolekula ősszel apad collobiozzá s igen sok cellobioz hosszú láncol alkotó óriás molekulává egyesül, merőben uj kéI miai tulajdonságú, oldhatatlan, nagy ellenállóképcsségü anyaggá: ez a cellulózé. A vatta v. gyapot — tiszta cellulózé. A fában 40—60 százalék cellulózé van. Leggazdagabb cellulózé tartalomban a fenyőfa. A fc.laprított ■ fát salétromsavval főzik, ez kioldja a celluloze-rostokat, amit aztán többszörösen átmosnak és fehérítenek. Az igy előállított s megszűri to tt celluloze-rostokat óriási forgó lien- geralaku tartályokban lúggal és szénkéneggel kezelik; a cellulózé sárgás, szirupos anyaggá változik — ez az úgynevezett viscore. Innen aztán a selyemhernyótól ellesett módszer következik. Tudniillik a visco- zét — éppen úgy, mint a hernyó teszi — vékony nyíláson átpréselik egy kénsavas fürdőbe, hol az azonnal megmerevedik. Több vegyi fürdőn áthaladva végül a szál-szárító kamrákba kerül. S igy már is kész a. tökéletesen fényes, hosszú müselyem- szál. 1908-ban az elberfeldi Bayer gyógyszergyár forgalomba hozta az acetyl cellulóze-selymet (mely a cellulózénak egy eeet.savas kombinációja), az tartósság, főleg nedvességgel szembeni ellenállás tekintő lében felülmúlja a viscoze-şelymet. Itt kell megemlíteni, hogy a cellulózé számtalan értékes terméknek kiinduló anyaga. A lőgyapot, a papír, a cellofán, Vulkanfiber sib. mind cellulózéból készül. Az első imüselymet, amit ChardoNAGYVÁRAD, december 4. Tudósítónk jelenti: Az Erdélyi Párt nagyváradi tagozatának e'nöki tanácsa héti értekezletét a Magyar Házban tartotta meg dr. Kiiiger Jenő alel nők elnöklése mehet. Array Árpád képviselő a belpolitikai, majd a külpolitikai helyzetet ismertette. Örömmel jelentette, hogy az Erdélyi Párt működése igén jótékonyan hatott n politikái pártok harcainak enyhítésére. Ä mai rendkívüli állapotok nem engedik meg, hogy az egyes pártok politikai harcokat folytassanak, amikor a világ kíng- ban ég körülöttünk és a nemzetek éflet- halá-'liarcáról van szó. Nagy érdeklődéssel hallgatta az elnöki tanács Árvay beszámolójának azt a részét, amelyben az Érnél, tialál't föl, nfitro-celhilozeböl, lö- gyapotból gyártották. Ezt étcr-ace- tonban oldották s kis nyilason préselték ki. Ebből aztán alkalmas módom a salétromsavas (nitro) részt kioldották, miáltal a szelyemsznl rob- b a n é k o n y s á g á t elveszítette. Ide kell sorolnunk még a Nylon- selymet, mely tartósabb a cellulózé selyemnél és kémiai szerkezete is legjobban megközelíti a hernyósely- met. Előállításánál adipinosorbó] és hoxa metylen diamonból indulnak lei — s a nyert szelvemszál fehérjekötésekkel rendelkező óriásmolekulából áll. Ez utóbbi azzal biztat, hogy nem lehetetlen a természetes selyemmel azonos, sőt még tökéletesebb terméket is előlállitani. Mindenesetre ez még a jövő kémikusaira vár. A másik igen fontos textilrostunk a gyapjú és a gyapot. Az első világháború utáni években, a mesterséges gyapot utáni kutatások is megindultak. A vegyészek munkáját ez- alkaloimmalis siker koronázta s 1927- ben már megindult az uj mügyapot: a visüra gyártása is. A vistra anyaga szintén cellulózé, csak vékonyabb rövid rostszálakból áll, amit textilgyárakban fonnak fonallá. Azonban éppen azért, mivel anyaga szintén csupán cellulózé, nem versenyezhetett a természetes fehérjéből álló állati termékkel: a gyapjúval. Hosszas kísérletezés után, egy olasz kémikus, néyszerint Feretti, 1935-ben nyilvánosságra hozta uj, fehérjéből készült marost-találmányát. Ő a lefölözött, zsírtalanított tejből, illetőleg a tej cazeintjéből indult ki. (A túró főtömege vázéin.) Az előállítás röviden: a túrót kipréselik, d&'yi Párt parlamenti munkájáról számolt he. A párt képviselőinek szereplése minden oldalról elismeréssel találkozott. A költségvetési vitában az erd&'yi képvise- lök részéről elhangzott beszédeket épitő tárgyilagosság, lelkiismeretes felkészültség és az országos kérdésekbe való idjes bekapcsolódás jellemzi. Ezért képviselőházi beszédeik általános sikert értek el. A párt parlamenti csoportja nagy figyelemmel kiséri a délerdélyi magyarság helyzetét. Az elnöki tanács lelkesen ünnepelte Árvayt beszámoló beszéde után, majd jegyzőkönyvi köszöuetet szavazott neki és bizalmát nyilvánította iránta azért a beszédért, amelyet legutóbb a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával a képviselőházban, mint az Erdélyi Párt vezérszónoka mondott. fiz Erdélyi Párt közbeuiárí Ragţszaîoota és Szé&eigMd lakosságának tOztfaelláíása érdekében NAGYVÁRAI), december 4. Nagyszalonta és Székelyhid lakossága kéréssel fordult az Erdélyi Párt képviselőihez, hogy a faldány megszüntetése érdekében illetékes helyen járjanak közben. A nagy- szalontaiak kérése ügyében Árvay Árpád képviselő d’járt a megyei főispánnál és a megyei közellátási hivatalnál. Kérésére a megyei közellátási hivatal sürgősen intézkedett, hogy OßS^oafossögn határozatokat kozott a székelyhídi járás! értekezlet NAGYVÁRAD, december 4. Járási értekezletet tartott Székelyhidon az Erdélyi Párt megyei vezetősége. A járás községeiben levő tagozatok kiküldöttei nagyszámban vettek részt az értekezleten, amelyen Südy Tibor királyi közjegyző, járási tagozati elnök elnökölt. Daróczi Kiss Lojos megyei főtitkár ismertette az értekezlet célját, majd az egyes tagozatok ismerleta megye rendelkezésére álló fakészletből Nagyszalontáinak soronkiviil 50 vagon tűzifát juttassanak. A fát Barátkáról szállítják Nagyszalontára, 9 vagon már útban is van. A székelyhídi faeMátás biztosilása érdekében hasonlóképpen eljártak a párt vezetői és rövidesen nagyobb mennyiségű fához iuí Székelyhid lakossága is. J ték kívánságaikat. Különösen az érmellé- ki szőlősgazdák ügyében hangzottak el panaszok és kívánságok és azt kérték, hogy a kormányr tegye lehetővé a direktter- mö szőlőkről szóló rendelet ellenére, hogy a delavári szőlővel kivételi tegyenek és ennek termését külön kezeljék, minthogy nugy cukortartalma folytán alSigplsnsrael kíséri a párt a déierdőlgi magyarság helyzetét lsíeafeíí3 Be Éress? Hrpíd orszdggjöíési képviselő a magtárad! tagozat! értehszîeîen lúggal, ecettel tisztítják, oldják, vékony nyíláson átpréselik, keményitő és tisztitó fürdőkön áthúzva. Ily módom igen szépszinü, jóminő- ségü szálakat kapunk. Ez az olasz gyapjú, lana italiana, vagy összevont nevén: lanital. Természetes gyapjúval keverve igen tartós- jóm)- nőségü szöveteket készítenek belőle. Különben is a cazeint, mint műanyagot régebben is ismerték. Vízgőzzel nedvesítve, a megfelelő alakra préselve s formalinna.1 keményítve, galatit néven alkalmazott műanyag. Gombokat és különféle dísztárgyakat készítenek belőle. Végül, de nem utolsó sorban szólhatunk az I. G. Farbenindustrie rnü- rostjáról: az igeplastról. Carbi Iból klórozással és úgynevezett polirne- rizációval, egy feliér port nyernek, amit feloldva és kis nyíláson átpréselve púba, mclegtapintatu, értékes müfostot kapnak. Mivel a carbidot viszont együtt izzított szénből és mészből nyerik: ez utóbbi mürosi nem áll egyébből, mint vízből, dórból és szénből. Ez olyan ellenállóvá teszi, hogy ha vitriollal öntjük le, még az sem égeti ki. A fentebb vázoltak csal-: kis részét teszik ki annak a munkának, mely a műanyagok kémiáját magába öleli. Érdekesebbnél érdekesei:»}) és meglepőbbnél meglepőbb felfedezések annyira fejleszthetik a kémiai tudományoknak ezt az ágát, hogy még megérhetjük azt az időt, hogy ha a kereskedő tiszta gyapjúszövetet kínál, azt fogjuk rá felelni: Inkább kérek valami jó mürostos anyagot! ZATHURECZKY Z. LÁSZLÓ kalmas más borok feljavítására. Siidy Tibor járás» elnök javaslaiot terjesztett elő,, hogy Székelyhidat kormánytámogatással gazdasági és kulturális központtá építsék ki. Már á jövő tanévben nyissák meg a székelyhídi leány és fin polgári iskolát, egyben kérjék a közegészségügyi minisztériumtól egy egészségház -éiesi teşit, amelyben szülőotthon, tüdőbeteg- és nemigondozó is legyen. A javaslatot az értekezlet egyhangúlag magáévá tette és a jelenlevő Bodnár Sándor képviselőt, valamint a párt országos vezetőségét a székelyhídiak jogos kívánságénak hathatós támogatására felkérték. Gönczy Sándor járási titkár javasolta egy munkaközösség megalakítását, melynek főfeladata az Érvölgy vízügyi rendezése és a székelv- hidi téii mezőgazdasági »skola továbbfejlesztése. szőlő és Syümölcstermelési tanfolyammal való kibővítése leaven. Az értekezlet magáévá tette az indítványt, maid Bodnár Sándor képviselő részletesen válaszolt a felmerült kérdésekre és örömmel közölte, liogv a kormány a direkt termő szőlők ujtaiiltetése céljából 12 millió pengős kölcsön folyósítását vette tervbe. Daróczi Kiss Lajos részletesen beszámolt a hol- és külpolitikai helyzetről, ismertette az Erdélyi Párt képviselőinek tevékeny- sé-gét, parlamenti felszólalásait és a oárt jövő terveit. Az értekezletet Siidv Tibor dr. elnök zárta he. EGYETEMI HALLGATÓK KONGRE- GÁCIÓS ÜNEPÉLYE. A kolozsvári egyetemi hallgatók Mária-Kongregációja december 8-án, kedden délután 5 órakor ifjúsági műsoros estet rendez a piarista gimnázium dísztermében. A műsor keretében Ijjas Antal, a Nemzeti Újság belső munkatársa, a közismert iró, tart előadást ..Népi irodalom és katolicizmus“ címmel. Az érdeklődéssel várt, időszerű kérdéseket fejtegető előadáson kívül Török Marianne, Kiss Amália, Pikéthy Károly és Csikós Mihály szerepelnek a műsorban. ERDÉLY MOZGÓ VADMACSKA Amerikai bohózat. Főszerepben: Donald Woods és Linda Hayes. — Erőadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Vasárnap délelőtt 11 órakor matiné! Jön! December 9-től! Jön! vs----------------------------—------—------ £ Lovezgias ügy