Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)

1942-11-11 / 255. szám

19 42 november IT­ELLENZÉK fl sajtónak hirdetnie keil a magyar győzelem biztnsan eljövendő napját!“ A sajtó föladatairól tartott előadást Alma? Bála vezérkari al­ezredes KOLOZSVÁR, november 11. (Az El­lenzék munkatársától.) A Hírnök o'mü havi folyóirat sajtóhölgybizottsága nagy­sikerű sajtódélutánt rendezett november 10>-én, kedden délutátn, a római katolikus gimnázium díszt érmében. A magas.szín vo­nalú műsort P. Jánossy Béla szerkesztő nyitotta meg, majd Derecskey Judit adott elő egy zongoraszámot, igen tehetségesen. Ezután Almay Béla vezérkari alezredes tartotta meg nagy érdeklődéssel várt elő­adását „A sajtó szerepe napi életünkbenf* címmel. ; Almay alezredes beszéde ekéjén leg;elő- szÖr a mai háború haditudósítóinak em­berfelettii külzd'elmieiről emlékeztett meg. Ezután a sajtó rendkívüli fontos szerepé­ről beszélt a bábomra valló felkészültség és a belső front ehenáhásának erősítése şzemp on t jóból. MesdübbenlS atfatoft a zsidó- bérenc sajtó aknamunkájáról — A trianoni tragédia — mondotta töb­bek között az előadó — nem utolsó sor­ban volt köszönhető a szabadkőműves és zsidóbérenc sajtónak, amely rendkívül ügyes és ravasz volt á méreg adagolásá­ban. Ez a sajtó volt az, amely kishitűsé­get terjesztett és tervszerűen előkészített a forradalomra azáltal, hogy a idkekbe mérhetetlen csüggedést öntött s a veszte­ség biztos tudatát hintette el a közvéle­ményben . A Trianon utáni anyaországi li­berális, szabadkőműves és zsidóbérenc sajtó 1920-tól körülbelül 1934'ig megint­ünk rendkívül okos ravaszsággal folytat­ta aknamunkáját. Figyeljük csak meg, mit irt a hadseregről, milyen álruhába öltöz tette igazi célját, a hadsereg lebecsülését. Állandóan „A mi kis hadseregünkről ,a mi derék kis hadseregünkről“ irt, ahe­lyett, hogy tudatosította volna az embe­rekben, hogy Trianon után uj, halálos, nagy küzdelem következik, amihez tan­kok és repülők kellenek és amelyben vagy győzünk, vagy elpusztulunk. Fel kellett volna készíteni a nemzetet az uj világhá­borúra, amelyre — valljuk be, mi itt a hátországban, mialatt honvédeink küzde­nek és véresnek a Don mellett — még ma sem vagyunk kellően felkészülve. Mi a sajtó igazi feladata ? *— Figyeljük meg — folytatta ezután Ailmay alezredes lendületes, nagyhatású ég tapsokkal percenként félbeszakított elő­adását —, hogy mi történik ma is? Ha Rommől tábornagy 40 kilométert vonul vissza egy olyan, arcvonalon, ahol ezer ki­lométereket tört előre néhány hónap alatt, vagy ha néhány amerikai hadihajó száz, ötszáz, vagy ezer embert partraszál- lit Afrikában — ujjonganak a zsidók. A sajtó kötelessége a tudósításokhoz kom­mentárt fűzni és olyan kommentárt, mely erős hitet önt a közvéleménybe. Tudjuk, hogy a ma elfoglalt embere nem ér rá ön­álló véleményt alkotni és az eseményeik felett hosszasan töprengeni. Ennek a túl­zsúfolt életű embernek készen szállít ja a dologról való álláspontot a napisajtó, amelynek fel kell gyújtania a közösség gondolatát és a védelmi gondolatot. A na­pisajtó hallatlan módon befolyásolja az embereket és éppen ezért, igenis a győze­lem gondolatát kell elhintenie nap-nap után, mert amit úgy akarunk, minden idegszáhmkkal, hogy azt mondjuk: győ­zünk, vagy belepusztulunk, akkor igenis az sikerül és akkor győzni fogunk! Beszélt ezután Almay alezredes a bá­rom legfontosabb erényről, amit a mai időkben az emberekbe kehi nevelni. A vat­tásról, a hazaszeretetről és a fegyelmezett­ségről. ■— Nem szabad azt hinni ■— mondotta —hogy a kereszténység nem alkothat olyan fanatizmust, mint például a shinto vallás, amelynek követői a japánok a biz­tos halál tudatával zuhannak rá hadiha­jók fedélzetére, vagy eleven rakétaként szállnak a biztos pusztulásba. Dr. Géczy fajos tábori esperes barátom., kinek Hit­ler kancellár megengedte, hogy Lenin- grádtól Sztálingrádig beutazza az ♦ross I arcvonalat, mondotta el, hogy a tábori lel- 1 készek fanatizmusa és égő hazaszeretete csodákat müveit. Ők azok, akik előre vi­szik a katonákat, az ő hitük és vallásos fanatizmusuk. Sok pap halt odalninn hősi halált s példájuk és bátorításuk az oka, hogy olyan haláltmegvető hősiességgel harcolnak a katonák most is Sztálingrád­nál . . . „Eriit ke!l önteni a magvar csüggedökbe V4 A hazaszeretetről beszélve, megemléke­zett az alezredes az igazi hazaszeretetről, amely nem átall kétségbeesni, egy-egy zsi­dó behívásán ugyanakkor, mikor ezer és ezer magyar katona harcol a civilizáció védelmében. Ami a fegyelmezettséget il­leti, ebben sajnos, messze állunk — mon­dotta — a németektől, olaszoktól vagy akár az angoloktól és franciáktól is. Ná­lunk, lm sorban kell állni valamiért, vagy a kenyér kissé feketébb, vagy rosszabb, mint rendesen, akkor mindjárt, vége a vi­lágnak és tele van az utca s> róni kozák kod, jaj gutákkal és kétségbeesettekkel, akik valamennyien az uj magyar élet és gondo­lat sírásói. A sajtónak feladata ezekben a háborús időkben erőt önteni a hatnar csiiggedökbe és szuggestiv hatásával hir­detni a magyar győzelem biztosan eljö­vendő napját. Almay Bléüa alezredes nagyhatású, pom­pás előadását tomboló lelkesedéssel kö­szöntei meg a nagyszámú közönség. Az alezredes előadása utáln Sándor Ma­fia, a Nemzeti Színház tagja, énekelte eil tökéletesem, szépen az A ve Máriát és Rimsky Korsakiow Hindu dalát. Páter Szőcs Dénes Szalay Mátyás verseiből sza­valt őszinte átérzéssel, majd a Marianum énekkara adott elő hatásosan Cecilia nő­vér vezetésévé!! dalokat, köztük Kodály­nak, az éneklő ifjúság nagy magyar meste­rének eg!y hatásos korszámát. A nívós műsoros estnek megérdemelt, nagy sikere volt és megrendezéséért a leg­őszintébb elismerés illeti meg a Hírnök s aj t ó h ö ley bi zo tts ágá t. (—n.) „Hz erdőiéi munkásoknak tökéletes egységben kell dolgozat nagy nemzett céljainkért!“ Szabó 3ános képviselő láíogaídsa iiagţbcavai kerületében Nagybánya, november 11. Szabó 'János, az prdéiyi Párt munkiásképviselőj e, kétnapos láto­gatást tett nagybányai kerületében. Kapnikbá- íiyán panasznapot tartott. Az ott szerzett pana­szok és kérések alapján felkereste a községi elöljáróságot, valamint az állami ércbányászat kapnikbányai vezetőit. Beható tanácskozásokat folytatott velük az időszerű munkáskérdések- ről. Nagybányán Szabó János képviselő a párt tagozati irodájában készséggel rendelkezésre állott mindazoknak a párttagoknak, akik kéré­sekkel és jogos panaszokkal fordultak hozzá. Résztvett továbbá a tagozat elnöki csoportjá­nak bizalmas értekezletén, amelyen dr. Szabó Miklós polgármester is megje-ent. Szabó János képviselő látogatása során fel­kereste a párt tagozati titkárának kíséretében Misztótfalu községet is, ahol a község gazdái­val közölte, hogy a földművelésügyi miniszter tenyészállatokat bocsát a gazdák rendelkezésé­re, Alsófemezely községben az ottani állami) kohóüzemek munkásainak helyzet érői tájéko­zódott. Látogatást tett Koltókatalin színtiszta magyar községben is, ahol az Erdélyi Párt ta­gozati gyűlést tartott. A gyűlésen a község ! lakossága, élén Vágó Sándor ref. esperessel, teljes számban megjelent. E. Szentpétery Antal járási titkár üdvözölte a községben először megjelenő képviselőt, aki hosszabb beszédben vázolta a bel- és külpolitikai helyzetet. Rámu­tatott arra, hogy a jobb és boldogabb magyar jövendő tőlünk függ. Elsőrendű kötelességünk azonban, hogy minden áldozatot meghozzunk naev nemzeti céljaink megvalósítása érdekében. Szabó János képviselő látogatása alkalmából a nagybányai Nemzeti Munkaközpontba tömö­rült és a Hungária Vegyiműveknél dolgozó munkások1 értekezletet tartottak, amelyen a képviselő is megjelent. Nagy beszéd keretében vázolta a magyar munkás öntudatos magavise­letének fontosságát. Az erdélyi munkásoknak tökéletes egységben hall doloozni nagy nemzeti céljainkért. Leg­fontosabb az eoység megőrzése. Erdély mun­kásainak az Erdélyi Pátban a helye. Felvilágosítást adott több munkáskérdésben. Türelemre, bizakodásra és feltétlen becsületes magyar magatartásira buzdította a megjelente­ket. Az egybegyült munkásság nagy lelkese­déssel fogadta a képviselő beszédét. Hz Érdéig! Párt nagyvárad! tagozatának közbenjárása a burgonya- és faellátás jgyében Nagyvárad, november 11. Az Erdélyi Párt nagyváradi tagozatának küldöttsége kereste fel dr. Soós István polgármestert s eljárt a bur­gonya és faellátás ügyében. Dr. Medvigy Fe­renc üdvözlőbeszéde után Gálffy Sándor plébá­nos tette szóvá a burgonyakérdést. Dr. Soós István polgármester megnyugtatta a küldöttség tagjait abban az irányban, hogy Érmihályfalva környékének burgonyatermelése teljes egészé­ben kielégíti a város és környékének burgo­nyaszükségletét. A helyes elosztás kérdésében már megtörténtek a kellő intézkedések. A bur­gonyajegyek alapján a város lakosságának minden egyes tagja hetenként két kilói burgo­nyához jut. A fa ellátás kérdését Szabó Gyula tette 6zóvá. A polgármester bejelentette, hogy a faellátás terén olyan intézkedéseket tettek, hogy a város közönségének fával való ellá­tása zavartalan lesz. A küldöttség a polgármester válaszát tudomá­sul vette. Dr. G^fei József előadása az Erdélyi Párt kolozs~ vári tagozatában Kolozsvár, november 11. Az Erdélyi Párt ko­lozsvári tagozatának előadásisorozatában ked­den este dr. Géléi József egyetemi tanár tar­tott előadást: Művelődéspolitikai és nemzet- nevelés cimen. A kitűnő előadót Botos János, a kolozsvári tagozat főtitkára üdvözölte. Géléi professzor előadásában — amelyet lapunk va- Isámlapi számában teljes terjedelmében köz­lünk — a közösségi gondolat diadalrajuttatásá- nak fontosságát hangoztatta. A nagysikerű ,előadást értékes) fejtegetések követték. A ní­vós és érdekes vitában Géléi professzoron kí­vül Botos János, dr. Páll György és Pálffy László vettek részt. Falusiak véres verekedésének ulójáféka a kolozsvári törvényszéken KOLOZSVÁR, november 11. (Az Ellenzék munkatársától.) Két köz­ség lakói között fennálló többévtize­des harc tragikomikus utóját ék a ját­szódott..le tegnap délelőtt a kolozs­vári törvényszék hármas büntető ta­nácsa előtt. Sebeisvár és Tarányos községek a román földreform végrehajtásakor hatalmas darab legelőt kaptak az egyik kisajátított uradalmi birtok­ból. A két községnek szomszédos a határa és a tulajdonosok földjei igen gyakran átnyúlnak a szomszéd November 11-én este fél 7 órakor : ISIáBk5!® Iff? zongora-estje fcis mE&PM ® a Vármegyeházán Műsoron : CHOPIN-müxek. Jegyelővétel az „Ibusz“ ménéi jegy irodában* MA UTOL’ÁRA gyönyörködhetik az óriási színes amerikai filmben: Szerelem és vérpad Ang’ iái Erzsébet és Essex tragi­kus szerelmének tör.énete. Ma utoljára a Corvinban HOLN AP: Robinson Gyermekkorunk izgató álmai 1! község határába is. A lege löt erületi is, amelyet a két falu kapott, ponto-* san a határ közepére esett, de a la­kosok mégsem tudtak soha meg­egyezni a birtoklási jog felett. Az el­lentét némelykor szenvedélyes vi­tákban, sőt verekedésekben rob­bant ki. Egyik ilyen összecsapás 1940 már­cius 4-én heitivásári napon zajlott le Bánffyhunyadon, a Pop-féle koros- mában. Gordan Traján sebesvárii földműves összeszólalkozott Vajda Mihály taranyosi lakossal. Gordán- nak később Pótra János nevű falu­belije, Vajda Mihálynak testvére, Vajda Karácsony és sógora Benczan János sietett segítségére. A veszeke­dés csakhamar verekedéssé fajult, amig Gordan Traján több sebből vé- rezve ájul tan terült el a földön. A törvényszék Csepreghy László dr. törvényszéki tanácselnök elnök- lésével tárgyalta tegnap a bűnügyet. A vádlottak padján Vajda Mihály és Vajda Karácsony tarányosi, vala­mint Pótra János sebes vári földmű­ves ült, akik ellen az ügyészségszán­dékos emberölés bűntettének kísér­lete miatt emelt vádat. A bűnügy negyedik szereplője, Bein ez án János időközben Romániába szökött. A tárgyalásra mindkét falu lakói kö­zül több tanút idézett meg a bíró­ság. Ez a tény kissé megnehezítette az igazságszolgáltatás menetiét, ugyanis mindkét falu lakói eskü alatt vallották, hogy a szomszéd fa­lusiak kezdték a verekedést. A bizonyítási eljárás befejezése után Albrecht Zoltán dr. kir. ügyész valamennyi vádlott megbüntetését kérte. A törvényszék Vajda Mihályt és testvérét két-két hónapi fogházra Ítélte súlyos testisértés büntette mi­att. Pótra Jánost, akiről bebizonyo­sodott, hogy a verekedés alkalmával Vajdia Karácsonyt arculütötte, 15 napi 'elzárásra Ítélték. A sértettet kártérítési igényével polgári bíróság elé utalta a törvényszék. Az Ítéleti ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak enyhítésért felebbeztek. PosíaisziviF@!ői tan- folycsm meg Na^fváradon NAGYVÁRAD, november 11. Tu­dósítónk jelenti: Kedden délelőtti nyílt meg a postaigazgatóság épü­letében az üzemi tisztviselők után­pótlása céljából létesített tanfolyam* Az ünnepélyes megnyitáson a ve­zérigazgatóság részéről megjelenti dr. Kuzmich postav ezer igazgató éa a vezérigazgatóság több tisztviselő­je, valamint Nagyvárad egyházi, ka­tonai és polgári előkelőségei. A tan­folyamon 50 növendék vesz részt, valamennyien 15—17 év között. A növendékeket felvételi vizsga után vették fel a tanfolyamra és tizhóna- pos tanfolyam után különböző pos­tahivatalokban helyezik el őket. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a legválasztékosabb kivitelig, legol­csóbban az „ELLENZÉK“ könyve»« boltjában, Kolozsvár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom