Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)
1942-11-17 / 260. szám
" 1942 november 17. ELLENZÉK mu ■ő KOLOZSVÁR, uovember 17. (Az E- ’ lenzók munka társ ától.) Kolozsvár bűnügyi krónikájában szánté ismeretlen természetű bűnügyet tárgyalt tegnap a törvényszék hármas büntetőtanátsa S&nczer Jazsef törvényszéki tanácselnök elnöklés-ével. A . fővádlóit Bagyula Sándor Tókörnyéke-ut ; 17. szám alatt lakó rovottmuHu fiatal viz és villanyszerelő volt, akinek bűntársai- j ként egyik kolozsvári középiskola bat növendéke, valamint egy helybeli borbély- segéd és felesége kerültek a vádlottak padjára. Az elsőrendű vádlott, miután összeve- ; szett édesanyjával, a Mussolini-ut 107. sas. j alatt lakó Kovács Mihály borbélysegédhez j költözött és náluk bérelt bútorozott szó- j hát. Kovács Mihály több középiskolás nö- I vendékkel, az állami gépipari szakiskola j növendékeivel volt ismeretségben, akik j üzletfelei közé tartoztak. A diákoknak nyi- I ráson és borotváláson kivül egyéb szolga- | latokat >S végzett Kovács. Uzsoraköicsönöket hajszolt fel és zálogba, vagy zsibvásárba vitte ruhájukat, ha pénz dolgában megszorultak. Bagyula Sándor Kovács révén ismerkedett meg több fiatalkorú diákkal és rövidesen „barátjokul“ szegődött. MEGALAKUL A BÜNSZÖVET- KEZET A rovottmultu, munkakerülő iparossegéd csakhamar igen káros befolyással volt a nála többévvel fiatalabb, gyönge jellemű diákoknál. Éjjel-mappa! a diákoknál lebzselt és a könnyű pénzszerzés módozataira oktatta, azzal ámitva őket, hogy fiatalkorukra vaüó tekintettek még akkor is büntetlenül maradnak, ha valamelyik eset ki is derülne. Időközben két diákot bizonyos diák- csínyekért kizárták az intézetből. Bagyula ekkor azt az ötletet adta a fiuknak, hogy törjenek be intézetük tanári szobájába, szerezzenek nehány leckekönyvet, lássák el a hivatalos bélyegzőkkel és állítsák ki maguk számára, hogy évüket ne veszítsék el, A tervet csakhamar végrehajtották. Ezév április végén Bagyula a két kicsapott diákkal éjszaka betört a tanintézetbe. Két másik diák ezalatt az utcán állott őrt. Az intézet tanári szobájából és igazgatói irodájából 300 iv< papírt, 40 ceruzát, egv irattáskát és , négy darab bizonyítvány űrlapot loptak. Az űrlapok közül' kettőt ki is töltöttek ä kicsapott diákok nevére. A sikerült betörés után néhány nappal Bagyula máris újabb betörést követett ek Az együk kiskorú diákkal május 26-án a Szamosmedrén keresztül behatóit a Ma- lom-mca 10 számú ház udvarába. Az udvarom feltörték Pofiak Jakab ócs karú ha -k ere s - kedd üzletéi, két bőröndöt és egy hátizsákot megtömtek ruhával. Körülbelül 15 rend ruhát, 10 nadrágot, négy pár cipőt és négy felöltőt szedtek össze, majd betörték Takács Pál cukrászüzlete ajtaját és a pénztárból 352 pengő készpénzt, egy ezüst érmet, egy töltőtőllat toptak. Munkaközben megettek na gymeam yijségü tésztát és fagylaltot is. A lopott ruhát másnap a diáktanvára vitték, majd az egyik fiatalkorú diák felutazott Budapestre és nehány öltönyt eladott. A lobbi ruhát egymáshoz* elosztották, maid mikor már Bagvulát letartóztatták, rábeszélték egvik társukat, hogy lakásán rejtse el a bőröndöket. Bagyuliamuk azonban még egyéb büntettek is lerheltek ‘!«"küsmeretét, mert ezév február 5-én Reichenstein Nándor Po9ta- kort-ntca 16. szám alatt lakásból egy rádiót és egy ébresztőórát lopott. Mult év december végén pedig Sümeg Gyula Mussolini-ut 15. sz. alatt levő cukrászé ajaba tört be, mialatt háziasszonya az utcán őrködött és 100 pengő készpénzt, több kiló cukorport és nagymennyiségű tésztát lopott. A pénzből 50 pengőt adott Kovács Mihálynak, inig a tésztát közösen elfogyasztották. A BŰN NEM MARAD MEG- TORLATLANUL A törvényszéki tárgyaláson a két diákon kivül megjelent valamennyi vádlott. Bagyula Sándor cinikus nyugalommal adta elő legapróbb részletekig bűncselekményei történetét- A fiatalkorú diákok valamennyien beismerték a terhűkre rótt bűncselekményeket. Kovács Miháfymé tagadta, hogy az utcán őrködött volna a Sii- meg-féle betörésnél. Szembesítésük alkalmával az elsőrendű vádlott bevallotta, hogy Kovácsné tudott valamennyi bűncselekményéről és részt vett a kérdéses betörésben. Kovács Mihály tagadta bűnösségét. A bizonyítási eljárás befejezése után Randi E'emév dr. kir. ügyész valamennyi vádlottra súlyos büntetést leért. Bagyula számára szigorított dologhazba való utalás kiszabását kérte, hogy az ifjúságra annyira métedy«*KŐ hatással bíró fiatalembert többévi szigorú büntető neveléssé1 lehessen visszavezetni a társadalomba. A diákokra szintén példás büntetésit kért az ügyész, hogy diáktársaik előtt is intő példa gyanánt szerepelhessenek. Kovácsot és feleslégét szintén a vádirat szerint kérte bűnösnek kimondani az ügyész. A védőügyvédek: Sáry István dr, Bors József dr., Ladányi László dr., Keeger János dr. a vádlottak fiatalkorát hangoztatva, az enyhítő körülmények lesgmesezebbraenő figyelembevételét kérték. A törvényszék a késő esti órákban hirdetett ítéletet az ügyben. Bagyula Sándort szigorított dologházba utalták, amelynek legkisebb időtartamát 4 évben állapította meg a bíróság, de szükség esetén hogz- szabb is fehet. A betörésben résztvevő egyik kiskorú diákot egyévi fogházra Ítélték. Kéit diákot 3—3 hónapi, egyet kétheti elzárásra Ítélt a bíróság, de tekintettél büntetlen előéletükre és fiatal korukra, az ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette a törvényszék. Kovács Mihá'lynét 4 hónapi, férjét egyhónapi elzárásra büntették. Az Ítélet eilen az első és másodrendű vádlott, valamint Kovács Mihályné feleb- bezett, a többi vádlottal szemben jogerőssé vált az Ítélet. —A r^xässae^maBs^^sss^sstc^sssss^ ■S&PhhnhB Templomot kér,telt a?áraász51!ősi reformálások NAGYVÁRAD, november 17. Tudósi tónk jelenti: Vasárnap ülést tartott Várad- szöHősön az Erdélyi Párt. Az ülésen Ar- vay Árpád képviselő mondott beszámolót A beszámoló előtt Soós Lajos főtitkár vázolta a váradszöllősi reformátusság helyzetét. Rámutatott arra, ‘hogy a váiradszöl- lősi református egyházban 600 ’©lek van, de nincsen templomuk s így 9z iskolában kénytelenek az Isten-tiszteletekel tartani Ugyanakkor a néhány főnyi román okosságnak díszes keleti stil'usu temploma van, melyei a megszállás idején a község pénzéből építettek. Kérte Árvay Árpádot, le- gven segítségére a község reformátussá- gának, hogy a község református magyarjai számára templom épüljön. Árvay Árpád beszámolója elején ígérte, bogy a tern pl o m épi tés i törekvéseket minden erejéből támogatni fogja. Majd beszámolt németországi utján szerzett tapasztalatairól. Nem a politikai módszereket és jelszavakat tette magáévá, mondotta, ehelyett csodálattal töltötte &l a német nép hallatlan őri feláldozása, áldozatkészsége és fegyelmezettsége. Árvay Árpád beszámolója irtán Bodács Gyula titkár ismertette a h alga tó Sággal a belső front kötelességeit, azután megtvá- iasztatták a párt helyi tagozatának tisztikarát. Elnökké Szlafkai Istvánt, a'elnökké Gyenge Károlyt választották. Ezzel az ülés végétért. AZ OROSZHEGYI TÜZKÁROSULTAKÉRT. Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatához újabban begyült eddigi adomány az oroszhegyi tüzkároíSiultak javára 100 P. Providentia biztosító rt. kolozsvári fő«gynökeége 10 P. összesen: 110 P. KCLOZSVÄR, november 17. Hétfőn délelőtt az egyesület Majális-utcai székhazában gróf Teleki Béla elnöklésével ülést tartott az EMGE igazgatóvá*'a sz/trn ánya, amelyen Balogh Vilmos dr. miniszteri tanácsos, a FM. erdélyi kirendeltségének vezetője, Bethlen Béla gróf, Szolnok Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja, vitéz dr. Biró Gyula, a ko ozs- vári m. kir. Mezőgazdasági Főiskola gaz- gatója, Korponay Kornél felsőházi tag, Boócz Elek dr. ni. kir. gazdasági főfelügyelő. Kiss Kálmán és Lovadi Lajos kisgazdák, továbbá báró Braunecker Antal földbirtokos. EMGE a'elnökök, vitéz Szász István és Török. Bálint EMGE igazgatók. Máriássy Béla dr. és Gönner János dr. mezőgazdasági főiskolai tanárok, Kol- lonnay Endre dr. állategészségügyi tanácsos, Köhénye$sy Pál dr. miniszteri s. titkár, Puy Aladár szövetségi igazgató. Mar- knvits Kálmán, Gyergyay Árpád dr., Hat- faludy Em5, Papp Antal, Bíró Péter, Illés Orbán Sándor, Warga András, Sztéray Mihály gróf. Beczássy Imre, Atzél Ede báró. Koppány Rezső, Krasznay György. Sóra István, Asztalos Sándor dr. é? Demeter Béla igazgató-választmányi tagok, illetőleg előadók vettek részt. Teíeki Béla gróf elnöki megnyitójában bejelentette, hoary a fennálló törvények értelmében az EMGE alapszabályon, gazdaköri viszonylatban bizonyos módosításokat keU végrehajtani, amelyekre vonatkozólag Asztalos Sándor dr. jogtanácsos tett előterjesztést. Az EMGE alapszabálymó- dositó rendkívüli közgviiíése folyó bó 22-én délelőtt lesz az EMGE központi &tfétkházábaxi. Háborús romantika A Székesfehérvár« rendnvkflpitanyiág nem mindennapi jeveleá kapott a napok ban. A levél vatahonrum Oro^zors^aigbol érkezett ég abban egy őrmester csa kérést intézett a rendőrségbe«. Az őrmester elmondja levelében, hogy szeptember elején a ceglédi vonaton utazott és meglátott egy m«gass, Kama, 18— 20 év körüli igen -zép leánykát. Megtudta, hogy a taány menyasszony volt), vőlegénye, egy zászlós az orosz harctéren hősi halápit hal*. Nem kevesebbet kér az őrmester a rendőrségtől, minthogy nyomozza ki neki a Iteámynak a nevét és lakcímét. Hogy pedig miért kéri ezt, azt a következőkben okolja meg: — A háború után, őszintén megvallomu, nősülni akarok, ha szerencsésen hazatérek, JJgy érzem, Ő lenne az (^gyet- Icn, aki számításba jöhet. Amennyiben válaszukkal felkeresnének, címem a következő; P. L. hom>édörmester, tábori postaszám 131/05. Közlöm még azt is, hogy a polgári éleiben járásbirósági tisztviselő vagyok, itt a fronton pedig szolgálatvezető az egyik roham szakasznál — Bízva a m. far. rendőrség kiválóságában és abban az igazi szeretetteljes megértésben, amellyel irányunkban viseltetnek az ottani hatóságok. zárom levelem ismeretlenül, de igaz magyar szeretettel. Isten áldását kérve munkájukra. E pillanatban a detektivesoport szorgalmasan keresi a 18—20 éves. feketenuhás, magas, barna, csinos leánykát, akit sürgősen feleségül akar venni a harctéren harcoló hon védő rmestór. Ä nagybányai Baiíárti Szolgálat hírei A kapnikbányai Bajtársi Szolgálat 'Koszten^nk Simon kapniki hadbavoniJt hozzátartozóinak leventesegitséget eszközölt ki a kaszáláshoz. Öt hadbavonult hozzátartozói részére a leventék közreműködésével tűzifái vágtak, további tizennyolc ■ személy részére most rym folyamatban a tüzifabeszerzés. A kapnikbányai Bajtársi Szolgálat o fronton harcoló katonáink téli felsegélyezésére eredményes gyűjtést indítóit, amikor is egy lábzsákot, húsz bárány- és kecskebőrt, huszonegy nyaksálat, tizennégy pór zoknit és harisnyát, egy trikóinget, nyolc pár kesztyűt, négy prémhucsmát, négy sisaphát, ezenkívül kapcának valót, fülvédőt, gyapjufonalat és 1250 pengő készpénzt gyűjtöttek össze, részben gyűjtés, részben az erre a célra rendezett lenest jövedelme áhel. A nemes mozgalom vezetői Jakusik János bányafőtanácsos és neje, Kőszeghy Elemérné bányafőmérnök neje. Szirmay- Zoltán bányatisztviselő. valamint Varga Terézia, Mándi Laura és Suri József tanítók voltak, továbbá Bányai József leventeparancsnok, ki leventéivel együft vett részt a gyűjtésben. Külön említést érdemel az a tény, hogy a gyűjtés egyetlen nap eredménye, crmelyen a bányamunkásságnak az a része, amelyik föld (datr végzi munkáját személyenként 1.50 pengőt, a föld felettiek pedig személyenként egy pengőt ajánlottak fel a gyűjtés céljaira. A kapnikbányai munkásság nemes tette visszhangot keltett az egész bányavidéken. KÖZJÓLÉTI SZÖVETKEZET-VEZETŐI ÉRTEKEZLET BUDAPESTEN Kádár Levente belügyi államtitkár, az Országos Szociális Felügyelőség ügyvezető elnöke, november 19-én kezdődően háromnapos értekezletre hívta össze a közjóléti szövetkezeti igazgatókat és a törvényhatóság. valamint a megyei városok közjóléti előadóit. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap minden évben szélesebb körben terjeszti ki áldásos tevékenységét. Amig 1942-ben 80 millió pengő. addig a következő évben már 100 millió pengő áll a Nép- és Családvédelmi Alap tevékenység rendelkezésére. A háromnapos értekezlet felöleli a közjóléti szövetkezetek jövőévi munkatervét és az ezzel kapcsolatban a muá>tban feimerÜ't problémákat. (MTI.) ra Kicsapott diákokból bstöröbandát szervezett a revottmiiiiu villanyszereid Szigorlton dologházrs Hélte a torvíisyszék Bagyu a Sándor banda* vezért — Lbbi társai kiseLb-nao\tbb büfésekkel sózták meg a kalandé-: Fontes köz^átás1 kérdésekre tanácskozott az EMGE fgazgaíó-vó’aszlmánya Ezután gróf Teüeki Béla a legfontosabb országos, illetőleg erdélyi közellátási kérdéseket telte szóvá, köztük elsősorban a i takarmány beszól gátit at ást, a hús és zsíréi- j léit ást, A kérdésekhez többen szóltak hoz- ■ zá, végül az e'inök bejelentette, hogy az EMGE újabb javaslatokat tesz a hús- ; fogyasztás, a zsirellátás és a takarmány- be szolgált cd á$ ügyében. Ezek között elsősorban azt javasolja, hogy az általános takarmányhiányra való tekintettel gondoskodni kell a jelentősebb méretű állatfelvásárlások biztositálsárók melynek érdekében bizonyos vonatkozásban szüneteltetni kellene a húsfogyasztás korlátozását. ! r r. ? - * *' y V t • r r " • /. 1-t t í I t , t f ^ <* jy. 9 A ' . r *» \ V T ' d > r7 / ? tr fi 4 . e i a a . 1 . o t ,t, i. ' i - ■ 4 , t , f r ' r I i « á * 1 é A i í , - . c u j„w. Ezzel viszont lényeges könnyítés történne az élelmezés mai 5ehetőségeiben. A ssirszük- séglet biztosításának egyik módja, hogy azonnali hatállyal tegyék lehetővé az olaj- iitők zavartalan működését illetőleg az olajosaid svakat termelő gazdák által történő használatát. Az olajjal ugyanis igen je- én-tős mennyiségű zsírt lehet pőto»!oi. Megnyílt a rnüjég a fővárosban Budapestről jelentik: A városligeti műjégpálya vasárnap megnyílt és azon máris megjelentek a korcsolyázó sport erősségei, közöttük Király Ede, aki nemrégiben tért vissza Becsből és igen jó formában van.