Ellenzék, 1942. október (63. évfolyam, 222-246. szám)
1942-10-03 / 224. szám
w fill 16 Hilft Sierkesztíség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai-u. 16., I. em. Tele>f,: 11—09. Nyomda: Egye- tern-n. 8. sz. T«deí.: 29—23. Csekkszámla 7205fi Í11PIT0 ÍTI: B0RTHIMIKLÓS Kladótulajdoaos: „PALLAS SAJTÓ VÁLLALAT44 Rí, Kolozsvár. Előfizetési árak: 1 hóra 2.70 P.» oegyedévre 8 P., télévra 16 P., egész évre 33 P. LXHL évfolyam, 224. szám. SZOMBAT, 1942 októbar 3. .......... «MJjpBţppn * AZ EGYENLŐSÉG ELLEN Irta: LÁSZLÓ DEZSŐ Î. Az elmúlt száz esztendő alatt a viliig- sorsának jobbrafordulását az egy e nlőség- e szín éj én el; gy özeimét ő 1 várták. Azonnal mennyország lesz a világból, mihelyst mindenki egyenlő jogok és kötelességek birtokába jut. Ma már 'tudjuk, hogy mennyire megválását hatatlan az egyenlőség álma s e világ sorsát csak azok vihetik előbbre, akik nem etégesznak meg az egyenlőség által szabott határokkal. Az ember társas élete a’ jog és kötelesség fókusza körül bontakozik ki. A jogok megszabják annak mértékét, amit az egyén a közösségtől nyerhet, ^ a kötelességek pedig az j ;egyén közösség iránti t áldozásait Írják elő. Ha mindenkinek egyenlő j volna a joga, s mindenkinek csali j annyi kötelességet kellene vállal- j ,nia, mint akárki másnak a többi ) ember közül, a társadalom gépezete megbénulna. T ermé'szetesen szabályozni kell azt a maximális mértéket, amelynél többet senki sem igényelhet a társadalom oldaláról, s mindenkinek kötelessége »másokat rásegíteni az ez- i zel a mértékkel való élésre, de a társadalom életét mindig azok vitt éli előbbre, akik az őket megillető egyéni jogokról mások javára önként lemondottak. Hogy nézne ki a család, ha abban az anya kizárólag saját jogainak érvényesítéséért küzdene, s nem a saját maga önkéntes lemondását és áldozatát tenné kedvesei éltető melegóvé. Magától értetődő, hogy a társadalomnak fel kell állítania egy minimális mértéket arra vonatkozóan, hogy a közösség minden tagjától miit vár el, de az igazi társadalmi élet azokból a cselekedetekből táplálkozik, amelyek az egyenlő kötelességek mértékén felül következnek. Az igazi társadalom tagjai önkéntes szabad versenyt fejtenek ki nem saját jogaik biztosítására, hanem a kötelező cselekedeteken felüli szolgálatok végrehajtására. A társadalom tagjainak nemcsak szabad, hanem egyenesen kell is többet cselekedniük, mint, amennyit áiz egyenlő kötelességek mértéke kíván. Ma mái* nyugodtan kimondhatjuk, hogy az egyenlő jog és kötelesség megvalósulásától várni egy uj világ bekövetkezését, teljesen ellenkezik a társadalmi élet dinamikus felfogásával. Nem keresztyén, hanem- zsidó és pogány talajból táplálkozott az a felfogás, amely megelégedett az egyenlő jogok és kötelességek mértékével. A keresztyén lélek a maga. jogaiból önként és szívesen áldoz mások javára s olyan szolgálatokban gyakorolja önmagát, amelyek a. kötelességben. való egyenlőség holtpontján felül következnek II. Ez alkalommal a kérdésnek a kötelesség oldalát vegyült tüzetesebb vizsgálat alá. Miért nem. lehet megelégedni azzal, hogy mindenki ugyanazon mérték szerint teljesítse kötelességét? Mindenek előtt látnunk kell, hogy az elmúlt idők sorrendjével szemben ma először kötelességről és nem jogról kell beszélnünk. A kalmár zsidó szellem szempontjainak megfelelően az elmúlt században azt kérdezte a polgár az államtól, s minden más közösségtől: milyen jogokat adsz nekem,) mert én csakis a nyelt jogok arányában, azok. csereértékének megfelelően teljesítem kötelességemet. Az uj Európa a jog előtt kötelességről beszél és a közösség iránt vállalt kötelezettség mértéke szerint szabja meg a jogokat. Ez magától értetődő, hiszen mindenki látja, híogy egyéni létének sikere mennyire a közösségtől függ, s a közösségnek annyi ereje van, amennyi áldozatot hoznak érette a tagok s amennyi kötelességet Teljesítenek annak javára. A közösségek felemelkedése tehát a hozzátartozó egyének önkéntes áldozatától és mértéken felüli kötelességteljesité- sétől függ. Ha azt akarjuk, hogy egy közösség nagyobb erőt tudjon ki- fejteng a jogban az egyenlőség alá, a kötelességben pedig az egyenlőség fölé kell emelkednünk. Mái1 csak azért sem valósítható meg az egyenlő kötelessiég elve, mivel a közösség tagjai nem egyenlő anyagi és szel lenni erőkkel rendelkeznek. Akinek nagyobb anyagi és szellemi erők állanak rendelkezésére, annak könnyebb az egyenlő jogról lemondaná és könnyebb mértéken feliül is felelősséget és kötelességeket vállalni. Akinek több adatott, attól többet is követelnek, mint attól, akiinek kevesebb jutott osztályrészül. Ez a több követelés sohasem párhuzamos a többlet adománnyal, hanem mindig aránytalanul nagyobb, mint amekkora az adott lehetőség. Egy százholdas birtokostól nem százszor, hanem jóval többször nagyobb kötelességet vár a társadalom, mint az egyholdas gazdától. Egy miniszternek a fizetése talán négyszer akkora, mint egy kisváros polgármesteréé, de az előbbi kötelessége nem csupán négyszer nagyobb, mint az utóbbié. A tudomány, művészet és erkölcs világában még csak meg sem kísérelhető annak megállapítása, hogy az adott tehetséghez viszonyítva mekkorának kell a kötelességnek lennie. A nagyobb lehetőséghez nem csak aránytalanul nagyobb kötelesség, hanem aránytalanul nagyobb személyes felelősség is járul. Annái nagyobb az ember felelőssége, minél több bízatott rá, s ebből a felelősségből semmit sem lehet lealkudni, vagy a társadalmi életben alattunk elhelyezkedettekre áthárítani. Az ember a nagyobb felelősség súlya alatt találja meg az igazi emberi természetét, sorsát és végzetét,. Ez a felelősség mérhetetlen magasra emeli, vagy ijesztő mélységbe dönti alá. A felelősségen felül az ítélet mértéke sem egyenlő, vagy arányos. Aránytalanul nagyobb ítélet alatt áll az, akinek nagyobb életlehetősége, kötelessége és felelőssége van, mint az, akire mindezekből kevesebb bízatott. S ezt az Ítéletet sem a történelmi létben, sem az örökkévaló Biró előtt senki el nem kerülheti, ítélet és bünliődíés nélkül nem lehet a lehetőségekkel és kötelességekkel híven nem élve, hivatali kört betölteni. Azoknak, akik a nyilvános hivatalban s a társadalom vezetésében csupán egyéni életisikerük kielégítésének alkalmait látják, tudomásul kell venniük, hogy borzalmas Ítélettel mennek izembe, minden cselekedetükkel a társadalmat lopják, prédalják és rabolják, tolvaj- kadni pedig büntetlenül nem lehet. III. Azt mondják, hogy a háború a történelmi lét sűrített formája. Egyetlen háborús nap alatt annyit veszíthet egy nemzet, amennyit évszázadok alatt sem tud helyrepót.o.1- ni, viszont e tétel fordítottja, is igaz, háborús napok sikerei között évszázados elesettségből emelkedhetünk fel. Egy bizonyos, ha a háború sűrített formája az emberi életnek, akkor a háború megnyeréséhez minden esetben felfokozott erőkifejtésre van szükség. Társadalmunk azonban éppen a háborús időkben szokott egyénekké szétmorzsolódni, s a háború szokott az egyéni maximális teljesítőképesség kifejtésétől visszaszorítani. Mig a harctéren küzdő katonák a polgári kényelemtől, egyéni életigényeik kielégítésétől megfosztva, életű 1c percenkénti kockáztatásával zárt hadsorokban a íegfegyelmezettebb közösségi életet élik, addig az itthonanaradottak legfőbb gondja az, hogy a megnehezedett körülmények között síiképpen tudják egyéni jogaikat érvényesíteni, sőt az egyenlő jogok fölött saját kényelmüket biztosit ani. Háborús időben a fészkén ülő polgár nem kezd bizonytalannak látszó vállalkozásokba. Mig a katonák maximálás erőkifejtésre kényszerülnek, adudig az itthon maradottak életgörbéje lefelé hanyatlik. ITa minden polgár ugyanazzal az áldozattal, felelősséggel, fegyelmezettséggel és kockázattal élné a;nemzet falontmögötti életét, minit amilyennel a frontot a katonák tartják, az egész nemzet erő tartalék a minden vonatkozásban meggyarapodnék. Az elmondottak alapján nem véletlen, hanem okszerű következmény, hogy egy háborút a békés polgárok magatartása miatt akkor is e.1 lehet veszíteni, lia azt a harctéren a katonák megnyerték. A front és az otthon éppen az áld oza.t hozatal és köt oíességtel jesi- tés mértékében szakaid! el egymástól. A katona minden polgári jogáról lemond és a legsúlyosabb nemzeti áldozatot vállalja és a legkockázatosabb kötelességteijesitést végzi. A katonák által biztosított békés polgár csak a jogaiért küzd, a kisebb áldozatot vállalja s egyre kevesebb kötelességteljesitésre hajlandó. Szinte föl lehetne rajzolni azt az egyre tágasabbra nyíló szöget, amelyet a katonák és polgárok egyre távolodó, fent jelzett magatartását két vonala alkot. A mostani háborút azért is totálisnak nevezzük, mivel abban sokkal nagyobb mértékben kell a nemzet polgári rétégénél; is részt vennie. A légi bombázások által a polgárok élete és vagyona is gyakran forog veszélyben, s a modern ál- lám vezetés teljesen jogosan az egész nemzet érdekében egyre több áldozatot és különleges kötelességtelje-, si/tést kivan a nem katona állampolgároktól is. ítéletünk szerint szükséges az, hogy a békés polgárok egyre inkább felismerjék a modem állam- vezetésnek ezt az intencióját és az álidlozathozatalban, köte 1 ességteljesi - tósben és közösségi fegyelemben törekedjenek afelé a mérték felé, amelyet a katonák töltenek be. így lesz egyre kisebb az a szög, melyet a polgári és katonai k öt e 1 ess égt el j esi t és vonala bezár, s lesz egyre nagyobb a nemzet teljesítőképessége s csökken a háború végén bekövetkező leszerelés és visszapolgáriasodás föltétlenül beálló zökkenése. Az államvezetés a Icaiona-polgá- r októl feltétlen engedelmességet, ellentmondás nélkül kötelességtől je si-, test követel, s mindez mérhetetlen áldozatot kíván attól, aki harcosként szolgálja a hont. Amennyi joggal ilyen életet kíván az állam á katonától, ugyanolyan joggal megkívánhatja azt azoktól is, akik nem viselnek egyenruhát. A katona belső értéke attól függ, hogy a kötelező parancs végrehajtásába mennyi sűrített egyéni erőt, ügyességet és hősi akaratot visz bele. A polgártól; nehezen lehetne szervezetten olyan sokat követelni, mint a katonától, de az ő önkéntes álidozathozatala és kötelességteljesitése annál fokozottabb lehet és kell is, hogy legyen. Ä magyar embernek kettős hibája van. Vagy lebecsüli saját ériekét ' és erejét, s megkeseredve vonszolja elnehezedett sorsát, vagy túlfűtött ambícióval olyan feladatokra vállalkozik, amelyeknek betöltésére nincs ereje. Mindkét magatartás indokolatlan és veszedelmes. A magyar nemzet. megbízható törzsét azok az egyének alkotják, akik kis körülmények, hétköznapi feladatok megszokott keretei között is nagy lélekkel tudnak szolgálni. Magyar családok, társa-! dalmi szervek, egyházak és más kór zösségek iskolapéldáját mutatják! annak, hogy társadalmunk megbízható törzse ismeri az egyéni áJdipzai-
